18a. ? Tánjá, a Közepesek könyve

A testvéri szeretet és a szerelem

 18. fejezet

Az örökletes szeretet és az önfeláldozás

 Az előző fejezetben az Alter Rebbe ezt a verset vette vizsgálat alá: „Hanem nagyon közel van hozzád az ige, szájadban és szívedben van, hogy megtegyed”[1]. Kifejtette, hogy az Örökkévaló nagyságán elmélkedve minden ember képes megtapasztalni ezt a szeretetet és istenfélelmet. No nem minden ember cádik, ez ugyebár biztos, azaz nem mindenki tartja ellenőrzése alatt a szívét is. De mindenki ellenőrzése alatt tartja az elméjét, s azon a tárgyon jártatja, amin csak akarja. Ha az efféle meditáció szülte istenfélelmet és az Örökkévaló szeretetét nem érzi is át mindenki teljes szívvel, láthatóan, legalább megjelenik a gondolkodásában és a szíve rejtekeiben mint attitűd. Az Örökkévaló szeretetének és félelmének még ez a „lazább” formája is elegendő motiváció arra, hogy megtartsuk a micvákat, és még az így beteljesített micvák is képesek az ég felé emelkedni, mintha csak igaz szeretettel és igazán átélt istenfélelemmel vitte volna végbe őket az ember. De azt már nem mondhatjuk, hogy az Örökkévaló szeretete és félelme, melyek az elmélkedés révén születnek meg bennünk, tényleg „nagyon közel” volnának mindenkihez. Az elmélkedéshez tárgyszerű tudásra van szükség, valamint intellektuális hajlandóságra. Ha valakinek az Örökkévaló nagyságáról csekély a megértése, vagy az intellektuális képességei elégtelenek a meditációra, hogyan lehetne az ilyenhez „nagyon közel” a micvák teljesítése istenfélelemben és szeretetben? A következő fejezetekben tehát az Alter Rebbe az Örökkévaló félelmében és szeretetében való részesülésnek egy alternatív módját fejti ki, olyan utat, amelyen azok is eljárhatnak, akik az imént említett hiányosságokban szenvednek. A metódus lényege annak a természetes istenszeretetnek a fölgerjesztése, ami minden zsidó szívében ott rejlik. Ez a szeretet velünk születik, atyáinktól jön örökségképpen. Nincs szükség meditációra ennek a fölgerjesztéséhez, csak annyi kell, hogy felidézze magában az ember ezt a szeretetet, és hogy tudatára ébredjen – már ez a „ráemlékezés” is arra fogja indítani, hogy megtartsa a micvákat. Minthogy semmiféle meditáció nem szükséges hozzá, az ilyen istenfélelem és istenszeretet valóban „nagyon közel” van. Bárki számára hozzáférhető. Ahhoz, hogy még jobban megmagyarázzuk egyértelmű magyarázattal a versben[2] szereplő „nagyon” szó értelmét: „Hanem nagyon közel van hozzád…”, A „nagyon” szó azt jelzi, hogy az Örökkévaló szolgálata rendkívül egyszerű dolog, „szívvel” – azaz az Örökkévaló félelmével és szeretetével. Az előző fejezetben az Alter Rebbe kifejtette, hogy az Örökkévaló szeretete könnyen hozzáférhető bárki számára, ha az Isten nagyságáról elmélkedik, s ennek révén szert tesz legalább az „intellektuális szeretetre”, a tvunára. De az elmélyülős meditációról bizony nem lehet azt mondani, hogy „nagyon közel van hozzád”. Igazán tudnunk kell, hogy még ha valakinek csak korlátolt is a tudása az Örökkévaló ismeretében azaz nincsen min elmélkednie, és nincs olyan szíve, amellyel felfogja a Végtelen, Áldott legyen nagyságát, hogy az elmélkedés révén akár csak az elméjében, gondolkodásában istenfélelem és istenszeretet szülessék, ennek ellenére, az ilyenhez is „nagyon közel van az ige”, hogy megőrizze és gyakorolja a Tóra összes parancsolatait, és a Tóra tanulmányozását, mely felér az összes többivel (többi micvával)[3]. Tehát az ilyen is képes mindezt beteljesíteni szájával és szívével – igazán. Azaz nem csak abban a felületes értelemben, ahogy a „szívével” azt jelenti: „gondolataiban”, hanem a „teljes szívével” – „teljesen átérezve”. A szíve mélyéből, teljes valóssággal, szeretettel és félelemmel. Szemben atvuná-féle érzelmekkel, melyekről nem mondhatjuk, hogy teljes értékű szeretet és félelem volnának, csak annyiban tekinthetőek effélének, amennyiben motiválják az ember cselekedeteit. A szeretet és a félelem, amiről az Alter Rebbe most szól, a szó legteljesebb, leggazdagabb értelmében „érzelmek”. Na de hogyan tehet szert az ember az Örökkévaló igaz szeretetére és félelmére, ha egyszer képtelen az elmélyülésre, meditációra? Válaszul a szerző így folytatja:  Ez az a rejtett szeretet, ami ott van minden zsidó szívében, amely örökség nekünk, amit atyáinktól kaptunk. Minthogy minden zsidóban már megvan ez a szeretet mint örökség, nincs szükség arra, hogy a meditáció hozza elő, csak annyi kell, hogy az ember fölgerjessze magában, és hogy a micvák teljesítésére mozgósítsa. A szerző először ennek a fajta szeretetnek a jellemzőit tárgyalja, hogy azután rátérjen arra, hogyan gerjeszthető fel [és hogyan mozgósítható]. De mindenekelőtt először meg kell magyaráznunk alapos értelmezéssel ennek a szeretetnek az eredetét és jellemzőit. No és hogyan lett ez a mi örökségünkké? (Azaz, hogyan lehet a szeretetet örökölni?) És miképpen foglaltatik benne az istenfélelem is? A magyarázat a következő:[4] a pátriárkák valóban az Örökkévaló „harci szekerei” voltak.Azaz tökéletesen alárendelték magukat neki, és nem volt más akaratuk az isteni akaraton kívül, ahogyan a szekérnek sincs önálló akarata, hanem csak a lovasa akarata irányítja. Ennélfogva kiérdemelték, hogy a lélek három szintjét, a nefest, ruáchot és a nesámát[5] származtathatták leszármazottaiknak maguk után örökre, a négy világ (ácilut, briá, jöcirá és ászijá) tíz isteniszefirájából eredve. Minden egyed esetében az ő szintjének és cselekedeteinek megfelelően. Legalábbis még a legkönnyelműbbnek és Izrael bűnöseinek a nemi egyesülése révén is, alászáll a lélek legalacsonyabb szintjének a Nefesnek a nefesje, vagyis annak is a legalacsonyabb szintje, a legalacsonyabb világ, tehát a Ászijá világ Málchut szférájából. Ez a szint a legalacsonyabb rendű az Ászijá világában. De ennek ellenére, minthogy a Málchut egyike a tíz szent szférának, és minthogy a szentség az egyesülés világa, így ez a szint tartalmazza valamiképpen az összes többit is, még az Ászijá világ legmagasabb szintjét a Chochmá-tis. Ez a szint pedig magáraölti az Ácilut világ Málchut szintjének Chochmá szintjét. Amelyben pedig ott van az Ácilut világ legmagasabb szférája maga a Chochmá, amelyben pedig világít maga a Végtelen Fény, Áldott legyen. Ahogyan írva van:[6] „Az Örökkévaló bölcsességgel alapította a földet.” Illetve az is meg van írva[7]: „mindnyáját bölcsességgel teremtetted”.[8] Láthatjuk tehát, hogy az áldott Végtelen Fény benne foglaltatik az emberi lélek bölcsességének (Chochmá) szintjében, s ez igaz minden zsidóra, akárki is legyen. A lélek bölcsességének szintje az áldott Végtelen Fény világosságával együtt, amely benne rejlik, elárasztja a lélek minden szintjét a maga teljességében, mondhatni tetőtől talpig, azaz a legmagasabb rendű szintjétől a lélek legalacsonyabb rendű szintjéig, hogy élettel töltse meg azt, ahogyan meg van írva:[9] „a bölcsesség életben tartja gazdáját”. [Azaz a lélek, melyben megvan a bölcsesség szintje, a benne rejlő isteni Végtelen Fénnyel éltet.]  (Időről időre Izrael vétkesei igen magasrendű lelkeket is lehozhatnak gyermekeik számára,mely lelkek a klipot[10] mélységeiben időztek, ahogyan az a Széfer Gilgulimban ki van fejtve.)[11] Az a lélek, amely foglyul esett, s a klipot kezeibe került, megmarad ebben az állapotában, míg a klipot el nem engedi saját akaratából. Ami a klipot kezei között van, azt nem lehet onnét kiragadni a klipotakarata ellenében, mégpedig azon alapelv[12] miatt nem, amely szerint „az Örökkévaló nem követel igaztalan dolgokat teremtményeitől”, és ez igaz még a klipot esetében is. Midőn egy gyermek készül születni bűnös szülőkhöz, a klipot boldogan kiereszti kezei közül a lelket, abban a reményben, hogy a gyermek a szülők befolyása alá kerül, s olyan bűnössé lesz, mint azok. A klipot így igyekszik még több életet „kiszívni” a lélek szentségéből annak alkalmi vétkei révén. De a magasrendű lélek birtokában a gyermek mégis képes felülkerekedni a szülők romlottsága jelentette akadályon, és képes felemelkedni a cádik szintjére. Ezen a paradox módon tehát igaz lehet, hogy cádik születik a gonosz szülők gyermekeként, és éppen gonoszságuk miatt.[13] [A továbbiakban az Alter Rebbe ki fogja fejteni, hogy miért a lélek bölcsességre való képessége fogadja be az Éjn Szof megvilágító erejét.] Mármost a chochmá [amely, mint a 3. fejezetben az kifejtést nyert, az elsődleges fellobbanása az értelemnek, halk, megtermékenyítő felvillanása egy ideának] a forrása az értelemnek, a megértésnek[, amely elsőnek a biná képességébe „öltözve” jelentkezik, mert amint az ott elmagyaráztatott, a biná az a képesség, melynek révén az ember meg tud ragadni egy ötletet annak minden részletével és elágazásával együtt]; magasabb rendű [tehát], mint a biná, mely az egy-egy ötlet, idea megragadására, megértésére való képesség. [Tehát a lélek alacsonyabb rendű képességeivel való kapcsolata szempontjából a chochmának ez az egyetlen szintje két egymással ellentétben álló aspektust foglal magába: egyfelől] a chochmá felül áll minden megértésen és értelmen [imígyen pedig túlhalad a lélek alacsonyabb rendű képességein, s achocmának ez az aspektusa az, amely képessé teszi őt arra, hogy befogadja az Éjn Szof fényét, amint az hamarosan magyarázatot nyer; miközben másfelől] ő, azazachochmá az értelem és megértés forrása[és ily módon bizony kapcsolódik az alacsonyabb rendű képességekhez]. Erre utal maga a chochmá kifejezés is. A chochmá két szóból áll össze:כח מה,„a ›mi ez?képessége”. Ez a megvilágosodásnak arra a szintjére utal, amely nem felfogható és érthető, és még az értelmezés által nem elsajátított. Ez az oka annak, hogy a [chochmába] öltözik az Éjn Szof fénye, áldott legyen Ő, akit semmiképpen nem ragadhat meg egyetlen gondolat sem. Azok a képességek, melyek az intellektus és az intellektuális megragadás terén működnek, nem szolgálhatnak az Éjn Szof fénye befogadóiként, mert a tudás nem képes megragadni a megismerhetetlent. Egyedül a chochmá, amely maga is felsőbbrendű a megértésnél, képes ezt a fényt befogadni. Ez tehát az oka annak, hogy minden zsidó, még az asszonyok és az írástudatlanok is, akiknek nincs megértésük az Örökkévaló nagyságáról, hisznek az Örökkévalóban, minthogy a hit magasabb rendű, mint a tudás és a megértés. Azaz a hit a reprezentánsa annak a képességnek, ami meg tudja ragadni azt, amire az intellektus nem képes. Mert amint az Írás kijelenti:[14] „Az együgyű minden szónak hisz, de az okos ügyel lépésére.” Azaz a bolond (az „együgyű”), akinek nincs megértése, minden tárgyat a hit közvetítése révén ragad meg, míg az okos megértése az értelmen alapszik. Ugyanakkor az együgyűnek ez a lebecsülése – amiért minden eszmét hittel közelít meg – csak akkor jogos, ha a hite tárgya egyébként belül volna az értelem által megragadható dolgok tartományán. Ebben az esetben a hite alapja a tudás híja, ezért nevezik őt együgyűnek. De mikor az isteni dolgokra kerül a sor, melyek lényegük szerint túl vannak a megértésen, nincs is más megközelítés, ahogyan azt az Alter Rebbe a továbbiakban kifejti: A Mindenható előtt – aki túl van a megértésen és a tudáson, és akit „semmiképpen sem ragadhat meg egyetlen gondolat sem” – minden ember egyformán együgyű, s ezért csakis hit által ragadhatják Őt meg. Ahogyan meg van írva:[15] „Oktalan vagyok és tudásom nincs, akár a barom veled szemben – de én mindig veled vagyok…”, Ami azt jelenti: „Mert úgy közelítek hozzád mint oktalan és mint barom – azaz a hit irracionális ereje által, éppen ezáltal vagyok mindig veled.” Ez az oka annak is, hogy még a legkönnyelműebbek és Izrael vétkesei is az esetek többségében, az életüket áldozzák az Örökkévaló nevének szentségéért, és szenvednek kegyetlen kínzatást inkább, mint hogy megtagadják az Örökkévaló egyedüli voltát, legyenek bár faragatlanok, durvák és írástudatlanok, akik nem ismerik az Örökkévaló nagyságát. Még az a kicsiny tudás sem motiválhatja őket, amivel bírnak, mert abba sem merülnek el egyáltalán; tehát semmiképpen nem tudás, vagy az Örökkévalóról való elmélkedés gyümölcse az oka önfeláldozásuknak. Hanem úgy vannak elkészülve az életük feláldozására is mindenféle tudás és elmélkedés nélkül, mintha tökéletesen lehetetlen volna, hogy megtagadják az egyedüli Istent, és teszik eztmindenféle ok, érv vagy ráció nélkül. Ha az egészen a mártíromságig tartó elszántságukat az értelem motiválná, tettük hasznát és árát mérlegelnék először is alaposan. De az önfeláldozás döntése láthatólag nem efféle racionális argumentumokon nyugszik, hanem valamiféle nem-intellektuális eltökéltségből fakad – lehetetlen számukra, hogy másképpen tegyenek. Azért van ez így, mert az egyedüli Isten fényével átjárja és megeleveníti az egész lelket, azáltal, hogy beöltözik a lélek chochmá-képességébe, amely minden megragadható tudáson és értelmen túlra terjeszkedik. Minthogy az Éjn Szof fénye imígyen minden zsidó lelkében ott van, mindenki, tekintet nélkül a tudása szintjére, kész feláldozni az életét is az Örökkévalóba vetett hitéért.


 [1].  5Mózes 30:14.
 [2]. Uo.
[3] Talmud, Sábát 127a
 [4]. Lásd a 23. fejezetet.
 [5]. Ezek a fogalmak fentebb (a 2. fejezetben) már magyarázatot nyertek.
 [6]. Pédabeszédek 3:19.
[7] Reggeli imádság.
[8] A Teremtés (Málchut szféra) és a bölcsesség (Chochmá szféra) közös említése arra utal hogy a két szféra kapcsolatban van egymással és a Chochmá beleöltözik a Málchutba.
 [9]. Prédikátor 7:12.
[10]. Klipá: „burok, héj”, a kabbala fogalma – a klipák olyan negatív, destruktív erők, amelyek mint héj fedik a minden dolgok belsejében lakozó isteni éltető erőt (animális vágyak, állati lélekrész).
[11]. A zárójel az eredeti kéziratból való. A Széfer hágilgulim („Lélekvándorlások könyve”) a calabriai Chájim ben Joszéf Vitál rabbi, kiváló kabbalatudós műve (1543–1620).
[12]. Ávodá Zárá 3a.
[13]. Ennek a megállapításnak a jelentőségét az a magyarázat világítja meg, amit a Rebbe a 2. fejezet záró szakaszához fűzött, lásd ott.
[14]. Példabeszédek 14:15.
[15]. Zsoltárok 73:22–23.
  • Küldés emailben

Fejezetek