Vigasztalás a pusztulás után

Ez a hét vigasztaló háftárá közül az első, melyet a tis beáv böjtjét követő hét szombatján, a Váetchánán hetiszakaszt követően olvasnak fel a zsinagógákban. A hét vigasztaló prófétai szakasz – sivá denechemtá – felolvasására tisá beáv és ros hásáná között kerül sor, azt a három hetet követően, amikor a pusztulás háftáráit olvastuk fel.

A támuz hónap 17.és ros hásáná közti tíz szombat háftárái így képeznek egy nagyobb egységet. A második, hetes csoport szövegei a pusztulásból és a gyászból való felállásról, vigasztalódásról, újjászületésről szólnak. Jesája, a megváltás prófétájának vigasztaló szavai hétről hétre segítenek feloldani a gyászt, melyet a Szentély elveszítése fölött érzünk.

A hét közül ez az első szombat az első szakaszról kapta a nevét: sábát náchámu, mivel ezekkel a szavakkal kezdődik a prófétai részlet: Náchámu, náchámu ámi – Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet… Beszéljetek Jeruzsálem szívére és hirdesse neki, hogy letelt a szolgálat ideje, hogy leróva bűne…

Jesája próféta (életéről itt írtunk részletesen) próféciája csodálatos eseményekről szól, melyek majd a messiási korszakban következnek be: a szétszórt nép visszatérése Jeruzsálembe, Isten dicsőségének megnyilatkozása, valamint a kiszabott jutalmak és büntetések kiosztása. A próféta megnyugtatja a népet, az Örökkévaló erejét és hatalmát leírva biztosítja a zsidókat arról, hogy Isten törődik választott népével.

Az első jeruzsálemi Szentély lerombolása, az ezzel járó pusztulás és az azt követő száműzetés olyan traumát jelentett a népnek, mely a mai napig meghatározza a zsidók mindennapjait. Bár később megépült a második Szentély, az csak helyettesítette az első, Slomó (Salamon) király által épített Bét Hámikdást, és hiányozott belőle az egyik legfontosabb tárgy, a frigyláda. A második Szentélyben a legbelsőbb, legszentebb rész, a szentek szentje üres volt. A próféta szavai tehát még mindig várnak a végső beteljesülésre, ami, úgy hisszük, a messiás eljövetelével, a végső megváltással, a harmadik, örökké álló Szentély megépülésével következik majd be. A száműzetés hosszú, kimerítő évei után a zsidók végre mind hazatérnek Izrael földjére, minden akadály elhárul előlük és Isten dicsősége megnyilvánul majd az egész világban:

Magas hegyre menj föl, hírhozója Cionnak, emeld föl erővel hangodat, hírhozója Jeruzsálemnek: emeld fel, ne félj, mondd meg Jehúda városainak: itt az Istenetek! Íme az Úr, az Örökkévaló mint hatalmas jön, karja az, mely uralkodik: íme, jutalma vele van és munkabére őelőtte. (Jesája 40:9-10)

Az Örökkévaló ellátja a népét, ahogyan a pásztor gondoskodik a nyájról és a nyájban minden egyes bárányról, annak szükségletei szerint. A eheti prófétai szakaszunk arról beszél, hogy ez a jövő nemcsak fantasztikus látomás, hanem elérhető, sőt, az ég és a föld Teremtője maga gondoskodik arról, hogy eljöjjön az idő, amikor megvalósul.

A próféta emlékezteti a zsidókat, hogy az ember halandó, míg az Isten örök, és ha ezt észben tartjuk, akkor képessé válunk arra, hogy higgyünk a teremtés nagyszerűségében, annak isteni céljában és beteljesülésében. A különféle népek és királyaik háborúzhatnak, fenyegethetnek, megtámadhatnak minket, de az isteni tervet soha semmi nem tudja felülírni. Az emberek halandók, erejük mulandó: „Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünknek igéje fennmarad örökre” – mondja a próféta a szakaszunkban (40:8). Isten, aki az egész világot teremtette, mindent teljesít, amit megígért a népének.

Hetiszakasz: Váetchánán

Háftárá: Jesája 40:1–26

zsido.com

  • Küldés emailben