A Tisza partján emelkedő szolnoki zsinagóga nem csupán az egykori dicső és számos neológ zsidó közösség emléke, hanem a város egyik különleges tere is.
Kevés olyan épület van Magyarországon, de különösen a Tisza partján, amely ennyire látványosan mesél a múltról és a jelenről egyszerre: a szolnoki zsinagóga a századforduló optimizmusát, a harmonikus együttélés és annak szétzilálásának példáját is magában hordozza.
A Tisza partjára Baumhorn álmondott zsinagógát
A 19. század végére a szolnoki zsidó közösség jelentős növekedésnek indult: létszáma elérte a mintegy kétezer főt. A gyarapodó közösség méltó imahelyet kívánt, ezért a korszak legismertebb zsinagógaépítőjét, Baumhorn Lipót építészt kérték fel a tervezésre. A vállalkozás jelentőségét jól mutatja, hogy még a város is anyagi támogatást nyújtott az építkezéshez.
A kor liberális szellemiségét tükrözte az is, hogy az új zsinagóga kiemelt helyet kapott: közvetlenül a Tisza partján, a református és a katolikus templom szomszédságában épült fel.
Ez a hármas egység nemcsak térbeli közelséget jelentett, hanem egyfajta szimbolikus együttélést is, három felekezet templomai határozták meg a folyópart látképét.
Az építkezés meglepően gyorsan haladt: alig egy év alatt elkészült a monumentális, kupolás imaház, amelyet 1899. augusztus 29-én avattak fel, épp az őszi nagyünnepek előtt. A korszerű vasbetonszerkezetnek köszönhetően a belső tér tágas és légies lett, ami akkoriban kifejezetten modern megoldásnak számított.
Szombatonként a református templom orgonistája játszott a zsinagóga orgonáján
A zsinagóga belső kialakítása a neológ irányzat jegyeit viselte: orgonát is beépítettek, amelyen szombatonként a szomszédos református templom orgonistája játszott. Ez a különleges együttműködés jól példázza a korszak nyitottságát és a felekezetek közötti kapcsolatokat.
Az épület homlokzatán is beszédes feliratok fogadták az érkezőket. A főbejárat felett a Zsoltárok könyvéből héber nyelvű idézet hirdette: „Meghallgatója az imának, tehozzád minden halandó test eljő.” Az oldalhomlokzaton magyarul olvasható mondat: „Áhítattal lépünk szent hajlékodba”, a közösség identitásának kettősségét, vallási és nemzeti kötődését egyszerre fejezte ki.
A Tisza parti zsinagóga a város jelképe maradt
A 20. század viharai a szolnoki közösséget sem kímélték. A holokausztban a közösség javát elpusztították, s így sajnos aztán az épület funkciója is megváltozott. Az 1960-as években a város megvásárolta a zsinagógát, majd felújította, és új szerepet adott neki: galériává alakították. A tér így tovább élhetett, immár kulturális központként, megőrizve építészeti értékeit és történelmi jelentőségét.
A zsinagóga előtti téren 2004-ben egy különleges emléket is állítottak: Baumhorn Lipót egyetlen köztéri szobrát, amely Simon Ferenc alkotása. A szobor nemcsak az építész munkássága előtt tiszteleg, hanem annak a korszaknak is emléket állít, amikor a Tisza partján három templom együtt rajzolta ki Szolnok szellemi térképét.
Borítókép: MILEV.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.