Megkezdődtek a 21. Maccabi játékok, amely az olimpia és a FIFA világkupa után a világ harmadik legnagyobb (legtöbb versenyzőt felsorakoztató) sporteseménye. A több tucat különféle sportág versenyszámainak – ezek száma háromezerre rúg – megrendezésére Izrael 18 városában kerül sor július 12. és 26. között, körülbelül tízezer sportoló részvételével.

Akárcsak az olimpiát, a Maccabi játékokat is négyévente rendezik meg, ám a 2021-es megmérettetést a koronavírus-járvány miatt – sok más eseményhez hasonlóan – elhalasztották. Az alábbiakban az ejpress.org oldal összeállítását követve néhány érdekességről számolunk be a játékokkal kapcsolatban.

Ma kezdődik a 21. zsidó olimpia

Mintegy 10 ezer sportolót várnak Izraelbe a világ legnagyobb zsidó atlétikai versenyére. 

1. A „zsidó olimpia” ötlete az akkor 15 éves Joszef Jekutieli fejében fogalmazódott meg 1912-ben válaszul arra, hogy zsidók számára semmilyen nemzetközi verseny nem volt elérhető. Évekbe tellett, mire tervét kidolgozta és megfelelő támogatást is szerzett hozzá. Amikor két évtizeddel később, 1932-ben megtartották az első Makabiát, az ötletgazda Jekutieli kerékpározásban állt a rajthoz.

2. Bár a Maccabi Világszövetség szervezi és sokszor „zsidó olimpiának” nevezik, a rendezvényen nemcsak a  világ zsidó sportolói indulhatnak, hanem vallásra való tekintet nélkül bármely izraeli sportoló is. Idén azonban Oroszországot és Belorussziát az ukrajnai háborúra hivatkozva kizárták a játékokból. Azok az izraeli sportolók, akik e két országból vándoroltak a zsidó államba, a semleges Maccabi Világszövetség zászlaja alatt versenyezhetnek. Ukrajnából negyven sportoló érkezik.

3. A „makabia” név az ősi makabiknak (makabeusok) állít emléket, azoknak a zsidó harcosoknak, akik felkelést szerveztek a szír-görög hódítók ellen, legyőzték a túlerőben levő hadsereget, visszafoglalták, megtisztították és a polgári időszámítás kezdete előtti 164-ben újraszentelték a jeruzsálemi Szentélyt. Ez hanuka ünnepének alapja. A Makabi játékok nyitóeseményének fáklyájával a makabeusoknak egykor otthont adó városból, Modiinből indulnak a sportolók.

4. A fáklyákat öt izraeli sportoló viszi, akik az izraeli sportélet különféle csoportjait képviselik és maguk is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak eddigi pályafutásuk során. A központi fáklyát háromdimenziós nyomtatóval készítették és két olimpiai érmes izraeli sportoló, Linoj Asram és Artem Dolgopjat gyújtja meg. Idén öt új sportág szerepel a versenyszámok között, a már eddig is meglevő sportágakban pedig új kategóriákat nyitottak. 33 év után idén először ismét szerepel a versenyszámok között a súlyemelés.

5. A Maccabi játékokat idén először folyamatosan követhetik élőben az érdeklődők.

6. A nyitó ceremónián a jeruzsálemi Teddy Stadionban többek között két népszerű izraeli énekes, Eden Ben-Záken és Chánán Ben-Ári szórakoztatta a közönséget és elhangzott a makabia hivatalos dala is. Joe Biden, Izraelbe látogató amerikai elnök a híresztelések szerint találkozik majd néhány, a játékokon részt vevő sportolóval.

7. A netanjai maccabia-faluban az előző hónapban interaktív és számos sportoló személyes tárgyait is bemutató kiállítás nyílt, amely az elmúlt száz év zsidó és izraeli sportjáról szól. A múzeumot a nagyközönség októbertől látogathatja majd.

8. A Ben-Gurion Nemzetközi Repülőtéren „Izrael ünnepli a sportot – régen és most” címmel nyílt kiállítás, amelyen az izraeli sportélet inspiráló képeit láthatjuk és felsorakoznak a makabia értékei: tisztességes játék, kölcsönös tisztelet, a test és a szellem győzelme és a kiválóságra való törekvés. A résztvevők számára fontos érték a jótékonykodás is: a sportolók az esemény végeztével felajánlhatják a mezeiket ukrajnai menekültek, bevándorlók vagy nélkülöző izraeliek számára.

9. A 2022-es Maccabi játékokon paralimpiai játékokat is tartanak különféle sportágakban és számos versenyszámban. Stuart Weitzman cipőtervező és háromszoros makabia-résztvevő ötmillió dolláros ösztöndíj-alapot hozott létre a nehéz körülmények között élő sportolók számára, hogy lehetővé tegye számukra az indulást. Weitzman az Egyesült Államok csapatának zászlóvivője volt a nyitó ceremónián.

Zsidó orvosnak köszönhetjük a paralimpiai játékokat

Akkor döntötte el, hogy segíteni fog az üldözötteknek, amikor látta az SS-tiszteket imakönyvvel focizni.

10. A makabia ideje alatt, a sporttal kapcsolatba hozható izraeli start-upok mutatják be termékeiket és az általuk kidolgozott úttörő technológiákat a sporttal összefüggő egészségügyi kérdések, a teljesítményjavítás, a játékok közvetítése, a kereskedelmi megjelenés és a szurkolókkal való kapcsolattartás terén.

Megszakítás