Július 12-én Izraelben kezdődő 21. Maccabi Világjátékok előtt képösszeállítást közölt a Jewish Telegraphic Agency a korábbi rendezvényekről és felelevenítette a zsidó olimpiaként is ismert esemény történetét – írja a Neokohn.

Mintegy 10 ezer sportolót – többnyire zsidót, valamint bármilyen vallású izraelit – várnak Izraelbe a világ legnagyobb zsidó atlétikai versenyére. 

A Makkabi Világszövetség által szervezett eseményt 1932-ben rendezték meg először. 1938-tól a játékokat a második világháború, később az Izrael függetlenségi háború miatt 1950-ig elhalasztották, ezután 1953-tól 2017-ig négyévente rendezték meg, majd 2021-ben a koronavírus-járvány miatt kellett halasztani.

Zsidók és az olimpia – dicsőség, politika és küzdelem a megbecsülésért

A zsidóság és az olimpiai játékok kapcsolatát bemutató szabadtéri kiállítás nyílik az Erzsébetvárosban. Magyarország hagyományosan kiválóan teljesít az olimpiai játékokokon. Örökké emlékezetes eredményeikkel nevüket a sporttörténelembe beíró olimpikonjainkat nemzeti hősökként tartjuk számon.  Azt azonban már kevesebben tudják, hogy e nagyszerű sportemberek jelentős része zsidó származású vagy vallású volt. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) Zsidók … Olvass tovább

A játékokat kor és képességek alapján négy divízióra osztják – nyílt, junior, masters és paralimpikonok -, a verseny több tucat sportágban zajlik.

Az évek során olyan zsidó sportlegendák vettek részt a tornán, mint Mark Spitz, Keleti Ágnes, Kerri Strug, Isaac Berger és mások.

A 21. Maccabi Világjátékok július 12-én kezdődik és július 26-ig tart.

Fotó: Athletes line up at the 3rd Maccabiah Games in Ramat Gan, Israel, 1950. (Edgar Hirshbein/KKL–JNF Photo Archive)

 
Megszakítás