Ábrahám története, 1956 emléke és a mai európai zsidóság dilemmája ugyanarra a kérdésre irányítja a figyelmünket: mikor jön el az a pillanat, amikor magunk mögött kell hagynunk az ismerőst, hogy rátaláljunk egy új útra, vagy éppen önmagunkra?
A Lech lechá hetiszakaszban az Örökkévaló arra szólítja föl Ábrahámot, hogy hagyja el otthonát, és induljon el egy ismeretlen föld felé. A történet az ünnepek, 1956 és más történelemi események fényében a kényszerű elvándorlás, a maradás és az újrakezdés kérdéseit is felveti. De vajon csak akkor kell elindulnunk, ha már nincs más választásunk, vagy a saját életünkben is nap mint nap lehetőségünk van megtenni az első lépést önmagunk felé?
Hetiszakasz, 1956 emléke és a francia zsidók
„Menj el országodból, szülőföldedről és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked.” (1Mózes 12:1.)
Első olvasásra a Lech lechá kezdő szavai összecsengenek a hét eseményeivel. Október 23. közeledtével eszünkbe juthatnak azok a zsidók, akik a holokauszt borzalmai után ugyan visszatértek Magyarországra, ám később, a kommunizmus és az antiszemitizmus elől külföldre menekültek.
És eszünkbe jutnak azok is, akik úgy döntöttek, maradnak. A híreket nézve pedig nem tudunk nem arra gondolni, hogy a nagy múltú francia zsidó közösség tagjai hasonló döntés meghozatalára kényszerülnek: menni vagy maradni?
Ismerőst az ismeretlenre…
Ábrahámnak az Örökkévaló a lech lechával nem csak azt parancsolta, hogy költözzön el otthonról és telepedjen meg egy új országban. Arra szólította föl, hogy hagyja el mindazt, amit ismer, hagyja hátra a szülői házból hozott berögződéseket, a megszokott életvitelét. Hagyja maga mögött a gyökereit, az emlékeit, teljes addigi életét. Mindezt egy országért, amelyről még nem is tudja, hol van, hogy néz ki, milyen távol van. Egy országért, amelyet majd megmutat neki az Örökkévaló.
Ábrahámnak nem egyszerűen költözködnie kellett, hanem kilépnie a régi életéből, a komfortzónájából valami teljesen másba. A lech lechá nem csak azt jelenti: menj. Azt jelenti: menj magadért vagy magadhoz. Vagyis hagyd el mindazt, amit eddig magadról tudtál, hogy megérkezhess önmagadba. A valódi éneddel a valódi énedbe. Ez a lépés, a lech lechá első méterei talán a legnehezebbek. Az ismerőst, még ha rossz is, nehezen adjuk fel az ismeretlenért, akármilyen sok jóval is kecsegtet.
A Jóisten segítségével ne kelljen soha olyan döntéseket meghoznunk, mint szüleinknek, nagyszüleinknek vagy dédszüleinknek 1956-ban. Ám mindennap lehetőségünk van kisebb döntéseket hozni arról, hogy elindulunk-e önmagunkhoz, önmagunkért.
Képesek vagyunk-e kilépni a komfortzónánkból, hátrahagyni az ismerős rosszat, megtenni az első lépést önmagunkért? A válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk. Hiszen a lech lechá is erre tanít: nem kell előre ismernünk az egész utat ahhoz, hogy megtegyük az első lépést.
A borítókép illusztráció. Fotó: Vadász utca 29., az „Üvegház”, a Svájci Követség Idegen Érdekek Képviseletének kivándorlási osztálya 1944-ben. Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi / Carl Lutz
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.