Hanuka ünnepével kapcsolatban rengeteget emlegetjük a makabeusokat (héberül mákábim), az elszánt és bátor zsidó szabadságharcosok egy kis csoportját, akik a hanukai történet során felszabadították Júdeát a szír-görögök elnyomása alól.

A „makabi” nevet először Jehudára, a csoport vezetőjére alkalmazták. Ő volt az, aki apja, Mátitjáhu halála után átvette a vezetést, és úgy nevezték: Jehuda Mákábi. A leginkább elterjedt magyarázat szerint a kifejezés nem más, mint egy, a héber nyelvben gyakran alkalmazott betűszó, mely feloldva ezt jelenti: mi kámochá báélim Hásem – ki olyan a hatalmasok között, mint az Örökkévaló? Azt mondják, hogy ez volt a család, illetve az egész harcoscsapat jelmondata, és ezt írták a pajzsaikra és a zászlóikra is.

Egy másik magyarázat szerint a makabi szó a görög „erős”, vagy „harcos” kifejezéssel rokon, megint mások szerint a héber „pöröly” szóból ered, és arra utal, hogy Jehuda „Isten kalapácsa” volt, aki vasmarokkal sújtott le az ellenségre. Ugyanezt mások azzal magyarázzák, hogy mielőtt a szabadságharcosok élére állt volna, Jehuda kovács volt. A nyelvben tovább kutatva a héber eloltani igét is felfedezhetjük a mákábi szóban, hiszen a makabeusok célja az volt, hogy eloltsák a görögök által gyújtott valós és spirituális tüzeket, melyek halált és pusztulást hoztak Izraelre.

Utolsónak még azt a magyarázatot is megemlítjük a számos további lehetőség közül, hogy a családfő, Mátitjáhu nevéből származtatott rövidítésről is szó lehet: Mátitjáhu Kohen ben Jochánán, vagyis a papi családból származó Mátitjáhu, Jochánán fia. Az istenfélő és bátor Mátitjáhu őseiről egyébként chásmonáimnak, hasmóneusoknak is nevezik a családot.

Mit tudunk a mákábikról? Először is azt, hogy ők voltak a hanuka ünnepének alapját képező történelmi események hősei. Zsidó harcosok, akik fellázadtak a zsidó vallásgyakorlatot elnyomó, a hellenisztikus kultúrát az ország lakosságára rákényszerítő szír-görögök, illetve bálványimádó hitük ellen. A nyolc napig égő olaj csodája mellett az ő győzelmüket is ünnepeljük ezen az ünnepen, a kevesek győzelmét a sokaság fölött és a fény győzelmét a sötétség fölött.

A család Modiinből származott, és a felkelés azután robbant ki, hogy a görögök megpróbálták Mátitjáhut bálványimádásra kényszeríteni. Amikor megtagadta, hogy meghajoljon a bálvány előtt, verekedés tört ki, és a zsidók egy részének végül is el kellett menekülnie a környező hegyekbe. A történetíró Josephus Flavius elmondja, hogy menekülésük után először a hetedik nap, szombat reggelén támadtak rájuk a görögök. A Tóra és az Örökkévaló parancsolatai iránt a végletekig elkötelezett zsidók azonban nem voltak hajlandóak felvenni a harcot, és nagyjából ezer ember, köztük asszonyok és gyerekek is, haltak meg a támadás okozta tűzben és füstben. Viselkedésük azonban nem volt helyénvaló, hiszen a Tóra az élet védelmét szinte mindennél előbbre helyezi, és Matitjáhu is kijelentette, hogy a szombat törvényei áthághatók egy élet megmentésének érdekében.

A családfőnek, Mátitjáhunak öt fia volt, sorban: Jochánán, Jehuda, Simon, Elázár és Jonatán. Ők mindannyian csatlakoztak a harchoz. Nagyjából egy évvel a felkelés kitörése után az ereje végére érkező családfő Simont bízta meg vezetőnek vallási kérdésekben és Jehudát katonai kérdésekben.

A fentiekből látszik, hogy a felkelők mélyen vallásosak voltak. Nemcsak politikai, vagy nemzeti szabadságharcosok voltak, hanem egyenesen Istenért harcoltak. A csatákban Istenhez imádkoztak, hogy segítse őket győzelemre, és ahogyan fent láttuk, a jelmondatuk is az Örökkévalót dicsőítette. Josephus szerint Jehuda azt mondta a katonáinak, hogy a győzelem nem a katonák számától, hanem Istenhez való hűségüktől függ, és példákat hozott a zsidó történelemből arra, hogy a gyengébbek és számban kevesebbek győzték le az erősebbeket.

Ez utóbbi a makabikra teljes mértékben igaz volt, hiszen hatalmas túlerővel és erőfölénnyel kellett szembenézniük. A görögök számban és felszereltségben egyaránt túlszárnyalták őket. A makabik imával az ajkukon támadtak lesből és csellel, és végül így sikerült meghátrálásra kényszeríteniük a félelmetes ellenséget.

Miután ez megtörtént, a csatában edzett csapat Jeruzsálembe vonult, hogy megtisztítsa és újra felszentelje a Szentélyt. Innen ered az ünnep neve, chánuká, mely felavatást jelent. A Jeruzsálembe érkezett felszabadítók azonban szomorú látvánnyal szembesültek: leomlott falak, gazzal benőtt udvarok és pogány bálványok fogadták őket a Szentélyben. Végül kiszlév hó 25-én avatták újra a Szentélyt, meggyújtották a Szentély épületében álló arany menóra lángjait, bemutatták a színkenyeret és újra indultak az áldozatok is. A menóra lángjainak meggyújtásához pusztán csak egy napra való olajat találtak, ám csoda történt, és az egy korsónyi tiszta olaj nyolc napig égett, addig, amíg elkészült az új tiszta olaj.

Mint azt láttuk fent, a hasmóneus család a kohénok, vagyis papok nemzetségéhez tartozott. A kohénok Mózes testvérének, Áronnak a leszármazottai, és kizárólagos joguk a Szentélyben való szolgálat. Nincs viszont joguk a királyi trónhoz, mely Dávid házának öröksége, így amikor mégis maguk közül választottak királyt, azzal komoly hibát követtek el, ez azonban már egy másik történet.

zsido.com