Zájin ádár, Mózes születésének és halálának napja, arra tanít, hogy a legnagyobb vezetők igazi lényege túlmutat még a nevükön is.
Ádár hónap hetedike különleges dátum a zsidó naptárban: ezen a napon született és ezen a napon hunyt el Mose rábénu, Mózes mesterünk. Élete és halála nem csupán történelmi esemény, hanem örök érvényű spirituális üzenet, amely a név, az identitás és a valódi lényeg kapcsolatáról tanít bennünket.
A Nílusra bízott baba
Mose Egyiptomban látta meg a napvilágot, a lévi törzséből származó Ámrám és Jocheved harmadik gyermekeként, Áron és Mirjám után. A fáraó udvari asztrológusai megjövendölték a zsidó nép szabadítójának közelgő születését, és azt is előre látták, hogy végzete a vízhez kapcsolódik majd. A fáraó – tartva rabszolgái elvesztésétől – elrendelte, hogy minden újszülött zsidó fiút a Nílusba kell vetni.
A midrás szerint Mózes három hónappal korábban született, és amikor világra jött, különleges fény töltötte be a házat.
Anyja három hónapon át rejtegette, majd amikor ez már nem volt lehetséges, egy kosárban a Nílusra bízta. A víz, amely pusztulását lett volna hivatott szolgálni, megmentésének eszközévé vált.
Bátjá, a fáraó lánya húzta ki a folyóból, és ő adta neki a Mose nevet, „mert a vízből húztam ki” (mesitihu). A zsidó nép későbbi vezetője így éppen az ellenséges udvar falai között nevelkedett, hogy végül kivezesse Izrael fiait a szolgaságból a szabadságba.
Mózes életében különleges szerepe volt a víznek
Mózes életének fordulópontjai mind kapcsolatban álltak a vízzel. A Nílus mentette meg, a Vörös-tenger kettéválasztásakor a víz lett a szabadulás eszköze, és a pusztában a víz adott életet a szomjazó népnek.
Ám a végzet is a vízhez kötődött. Mirjám halála után Isten azt parancsolta Mózesnek, hogy beszéljen a sziklához, melyből víz fakad majd. Türelmetlenségében azonban kétszer rácsapott a kőre. Bár a víz előtört, a tett következménye súlyos volt: nem léphetett be az Ígéret Földjére.
A teremtés 2488. évében (i. e. 1273-ban), 120 éves korában hunyt el a Nevo-hegyen, a mai Jordánia területén, a Holt-tenger keleti partja fölött. Élete pontosan azon a napon zárult le, amelyen elkezdődött, zájin ádárkor.
Amikor a név eltűnik, a lényeg marad
Zájin ádár többnyire a Tecáve hetiszakasz hetére esik. Ez az egyetlen szakasz Mózes születésétől fogva, amelyben neve nem szerepel. Isten mégis folyamatosan megszólítja, egyes szám második személyben: „te”.
Hogyan lehetséges, hogy éppen a legnagyobb próféta neve hiányzik? A hagyomány szerint a cádik, az igaz ember halála nem lezárás, hanem kiteljesedés. Amíg a lélek testbe zárva él, valódi potenciáljának csak töredéke mutatkozik meg. A halál felszabadítja ezt a spirituális erőt, amely immár korlátok nélkül világíthatja be a világot.
A név a születés után válik az ember részévé. Mózes nevét nem is szülei, hanem Bátjá adta neki. Amikor azonban valakit nem a nevén szólítunk, hanem egyszerűen így fordulunk hozzá: „te”, akkor közvetlenebb módon érjük el valódi lényegét.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.