Megjelent az Egység magazin hanukai száma

Az Egység magazin 125. száma a Ha­nu­kára készült, így mel­lékleteként a ha­nu­kai gyertyákkal já­rulunk hozzá az ün­nep fényéhez. Az ün­nepre a lubavicsi Reb­be, az áldott em­lékű Menáchem Mendel Schneerson rabbi sorai mellett a gyertagyújtás mikéntjét bon­colgató háláchikus írással, va­lamint a történet női szempontjait áttekintő cikkel is készülünk.

Kile rovatunk a nemrégi­ben a magyar kormány és az EMIH között létrejött ke­ret­megállapodás kérdésével foglalkozik, valamint az ez alkalomból hazánkba látogató izraeli áskenáz főrabbival, David Lauval készült interjúnkat is olvashatják benne.

Kile rovatunkban Köves Slo­mó rabbit kérdeztük a vö­rös­terror áldozatainak emlékművével kapcsolatban. Szabó Györgyöt, a MAZSÖK elnökét arra kértük, ismertesse a holokauszttúlélők leszármazottainak nyújtandó támogatás részleteit. Mivel hamarosan döntenie kell a szülőknek hatodik évüket betöltő gyerekeik beiskolázásáról, a Bét Menáchem iskolakóstolgató programját is górcső alá vettük: a pedagógusok mellett megszólalnak a szülők, sőt a gyerekek is.

Két sorozatunk is folytatódik: továbbhaladunk a lipótvárosi megazsinagóga történetével és mélyebbre merülünk a Tóra gasztronómiai vonatkozásaiban. Az Éceszgéber rovat ezúttal is fájdalmasan aktuális témát dolgoz fel: az Izrael elleni bojkott abszurditását boncolgatja Seres László, a Neokohn főszerkesztője

  • Küldés emailben