A Tóra, mint a világ rendjét leíró gyakorlati kézikönyv, sokat foglalkozik azzal, hogy mit, mikor és hogyan ehetünk vagy nem ehetünk. Ezek a kóserság alapszabályai, melyek közül számos parancsolattal már foglalkoztunk cikkeinkben. A száraz törvények mellett nem egy tórai történetből értesülünk arról, hogy mit ettek őseink, legyen szó az elsőszülöttségért adott lencséről, az egyiptomi kivonuláskor fogyasztott maceszről vagy a pusztai vándorlás során hulló mannáról és az egyiptomi húsosfazék utáni vágyakozásról. Sorozatunk második része. 

Kovászos és kovásztalan kenyerek

A kenyér, illetve annak különböző fajtái, számos alkalommal bukkannak fel a Tórában. Ez nem is csoda, hiszen Izrael Földje azon a „búzaövön” fekszik, ahol a liszt készítése, illetve a kenyér mint általánosan elterjedt alapvető élelmiszer kultúrája kialakult. A kenyérfélék kiemelkedő jelentőségével a zsidó gasztronómiában egy korábbi számunkban már foglalkoztunk, így most csak egy különleges, csak a Tórában szereplő kenyérfélével foglalkozunk részletesen.

A Szentélyben bemutatott áldozatok közt szerepel a sulchán lechem hápánimon, vagyis a színkenyér asztalán bemutatott kenyéráldozat, mely valójában vastag macesz volt, kovásztalan kenyér. Egy teljes héten át állt a levegőn, de nem ment tönkre, még csak ki sem hűlt. Elkészítéséhez különleges szakértelemre volt szükség. A Tóra részletes leírást ad e kenyérről:

És végy lánglisztet, süss abból tizenkét kalácsot; két tized legyen egy kalács. És rakd azokat két rendbe, hatot egy rendbe, a tiszta asztalra, az Örökkévaló színe előtt. Azután tégy a rendre tiszta tömjént és az legyen a kenyérnek illatrészül, tűzáldozat az Örökkévalónak. Minden szombat napján rendezze azt az Örökkévaló színe előtt, állandóan, Izrael fiai részéről örök szövetség ez. Legyen pedig Ároné és fiaié, hogy egyék azt szent helyen, mert szentek szentje az Örökkévaló tűzáldozataiból, örök törvényes részül. (2Mózes 24:5-9.)

A kenyerek két oszlopba rendezve álltak az asztalon, minden oszlopban hat-hat kenyér volt, melyeket szombatonként cseréltek új kenyérre, a régit (mely a midrás szerint tökéletesen megőrizte a frissességét) a kohénok fogyasztották el. A Talmud többféle magyarázatot is ad arra nézve, hogy milyenek voltak a kenyerek: nyitott csónak alakúak, vagy zártabbak? Kétoldalú doboz formájúak, tető nélkül? Esetleg felül egy kissé befelé fordult a két oldal, mintha egy-egy kis tetőkezdemény indulna ki belőlük? Vagy – a Talmud egy másik magyarázata alapján, mely táncoló hajóhoz hasonlítja a színkenyeret – inkább V alakhoz hasonlított? Akármilyen is volt a formája, a következőknek kellett eleget tennie a kenyereknek:

  1. Megfelelő alakúaknak kellett lenniük, egészeknek,

       törés nélkül

  1. Egy teljes héten át álltak a levegőn, és soha nem

       avasodtak meg vagy száradtak ki

  1. Nagyon gyorsan kellett őket megsütni, hogy ne

       kezdődjön meg a kovászolódási folyamat, és ne

       váljanak chámeccé

  1. Az egyes kenyerek nagyok voltak, darabonként

       majdnem öt kilót nyomtak

A Garmu család

A Talmud (Jomá 38a.) azt is elmeséli, hogy a Garmu család volt a színkenyerek elkészítésének mestere. A bölcsek arra kérték őket, hogy tanítsák meg az embereknek a titkot, ám ők ezt visszautasították, és ezért elbocsátották őket. Szakembereket hoztak helyettük Alexandriából, de egyikük sem tudta úgy kiemelni a kenyereket a sütőből, ahogyan a Garmu család tagjai, és akárhogyan is próbálkoztak, a kenyerek mindig megavasodtak a hét végére. Nem volt mit tenni, vissza kellett hívni a Garmu családot, hogy ismét fel lehessen ajánlani a színkenyeret a Szentélyben. Amikor megkérdezték a család tagjait, hogy miért nem árulják el senkinek a titkot, így feleltek: „Tudjuk, hogy a Szentélyt lerombolják majd, és attól tartunk, hogy ha illetéktelenek is megtudják, hogyan készül a színkenyér, bálványimádásra használják majd.” A család tagjai emellett nagyon őszinték is voltak. A színkenyér különlegesen tiszta, többször átszitált lisztből készült. A család tagjai ezért soha nem ettek finomlisztből készült kenyeret, mindig durva lisztet használtak, hogy senki ne vádolhassa meg őket azzal, hogy esetleg a színkenyér lisztjét használják fel saját céljaikra.

Az új színkenyér tehát szombat délutánonként, a mincha áldozat után került az asztalra, két hatos oszlopban, utána a kohénok megették az előző heti kenyereket. Mivel az asztalon folyamatosan kellett lennie kenyérnek, az újakat úgy tolták be, hogy közben a régieket kifelé tolták velük. A héber név – lechem hápánim – egyes magyarázatok szerint onnan származik, hogy minden egyes darabnak sok arca – „pánim” volt, vagyis sok oldala. Más magyarázatok szerint a „pnim” – belső szót kell keresnünk a névben, mivel belül, a szentély épületében tartották.

A kenyerek azt a jólétet szimbolizálják, amivel Isten ellátja a világot. Folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy megélhetésünk és táplálékunk az Örökkévalótól függ. Amikor a zsidók évente háromszor – Peszáchkor, sávuotkor és szukotkor – felzarándokoltak a Szentélybe, a kohénok megmutatták nekik a mindig meleg és friss kenyereket és az asztalt, és emlékeztették őket arra, hogy mennyire szereti a népét az Örökkévaló.

 

A Midrás (Brésit rábá) szerint nem csak a színkenyerek maradtak frissek egész héten át.

„Izsák bevitte őt [Rivkát] Szárának, az ő

anyjának sátrába, elvette Rivkát és felesége lett neki és szerette őt; így megvigasztalódott Izsák

az anyja után.” (1Mózes 24:67.)

Hogyan kapcsolódik ez a kenyérhez? Az első ősanya életében állandóan isteni felhő lebegett a sátra fölött, halálával azonban eltűnt. Az, hogy Jichák megvigasztalódott anyja után, arra utal, hogy feleségének megérkezésével az első ősanya halálakor megszűnt csodák – az egész héten át égő szombati lángok, az isteni felhő a sátor fölött, valamint a tészta csodája – ismét megnyilvánultak. Szárá életében áldás volt a tésztán, vagyis a meggyúrt tészta egész héten át friss maradt. Amikor Jichák (Izsák) látta, hogy újdonsült felesége, Rivká (Rebeka) ugyanúgy tisztaságban és szentségben gyúrja a tésztát és választja le a chálá-áldozatot, mint anyja tette, bevitte őt anyja sátrába.

Burgonyás kenyér

Bár a színkenyér receptjét nem ismerjük, és nem tudunk olyan kenyeret sem bemutatni, mely egy álló héten át meleg és friss marad, e témához kapcsolódva egy olyan kenyeret ajánlunk, amelyik, köszönhetően a benne lévő krumplinak, néhány napon át élvezhető marad, és nem szárad ki.

Párve, tojásmentes

 

3 krumpli; 50 g élesztő; 4 pohár liszt; ½ kk őrölt kömény; 2 kk. só; 2 ek. olívaolaj vagy más növényi olaj

A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, és enyhén sós vízben nagyon puhára főzzük. Leszűrjük és lehűtjük, a főzővizet félretesszük. A krumplit átpasszírozzuk. ¾ pohárnyi langyos főzővízbe belemorzsoljuk az élesztőt, majd a keverékkel felhígítjuk az áttört krumplit és hozzáadjuk az olajat is. A lisztet, sót, köménymagot nagy tálba tesszük, a nedves hozzávalókat a száraz alkotóelemek közepébe nyomott mélyedésbe öntjük, majd alaposan összedolgozzuk és megdagasztjuk. Letakarva, kiolajozott tálban egy órán át kelesztjük, majd óvatosan átdolgozzuk a tésztát, és újabb fél órán át kelesztjük. Ezután kerekded vagy hosszúkás formájú cipót formálunk, tetejét néhányszor bevágjuk. Ízlés szerint sütés előtt megszórhatjuk szezámmaggal, köménymaggal vagy más magokkal, illetve meghinthetjük egy kis liszttel, hogy rusztikusabb hatást kölcsönözzünk neki. Előmelegített sütőben, 180 fokon, 30-35 perc alatt készre sütjük.

Dénes Anna írása

A cikk az Egység 125. számában jelent meg. 

Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 125. szám – 2019. december 2.