Zsidó etika és erkölcs
Szervátültetés
A tudomány fejlődése során újból és újból olyan gyakorlati kérdések merülnek fel, amelyekre a mai rabbiknak meg kell találniuk a választ. Ha igaz ez a tudomány egészére, bizonyára még inkább így van az orvostudománnyal, ahol egy-egy kérdésnek mély erkölcsi vonzatai is lehetnek. E problémák megvizsgálásakor a rabbik feladata nem az, hogy a saját erkölcsi és logikai értékrendjükre hagyatkozva döntsenek, hanem az is, hogy elmélyedjenek a zsidóság több ezer éves forrásaiban, a Bibliában, a Talmudban, ahol ha magát a felmerülő problémát nem is, de a probléma kulcsát megtalálhatják, és eszerint dönthetnek. Ilyen orvosi etikai kérdés az elmúlt 150 évben a szervátültetés kérdése[1].
A transzplantáció különböző lehetőségei
A szervátültetésnek négy kategóriáját különböztethetjük meg:
1) Élő ember adományoz szervet. Ilyen például a csontvelő, a vese, bőr vagy akár a vér adása.
2) Klinikailag halott emberből történő szervátültetés: szív, máj.
3) Halott emberből való átültetés: szaruhártya – cornia, vagy bizonyos esetekben bőr;
4) Állatból történő szervátültetés: például a disznóból átültethető hasnyálmirigy, vagy szívbillentyű.
Az itt felsorolt sorrendben vizsgáljuk a különbözőfajta transzplantációval kapcsolatban felmerülő halachikus kérdéseket.
Segíteni, de nem akármilyen áron
A Talmud[2] kimondja, hogy egyik embernek segítenie kell a másikon, mégpedig abból a tórai passzusból vezeti ezt le, hogy „Ne maradj tétlen felebarátod vérénél…”[3]. Hasonlóra utal az „…Élhessen testvéred melletted”[4] szakasz is.
Igen ám csak hogy felmerül a kérdés: meddig kell elmennünk, illetve meddig mehetünk el a felebaráti segítségben? Veszélybe hozhatom-e önmagamat más megmentéséért? Szabad-e feláldoznom saját életemet más életének megmentése céljából?
Hasonló kérdésekkel foglalkozik a Talmud[5], amikor a következő teoretikus esetet hozza fel: „Ha ketten járnak az úton [a sivatagban], és az egyiknek a kezében egy kancsó víz van, ha mindketten isznak belőle, akkor mindketten [szomjan]halnak, de ha az egyikük megissza, akkor ő eléri a lakott területet…Rabbi Ákivá[6] azt tanította, ťélhessen testvéred mellettedŤ, vagyis a [Tóra arra utal, hogy a] te életed előbbre való testvéred életénél”. Ebből és a fent említett talmudi passzusból kiderül, hogy habár segítenem kell, de életveszélyben nem kötelességem, sőt nem is hozhatom önmagamat más megmentésének céljából életveszélybe[7].
Ezen alapelvek alapján, kell külön vizsgálnunk az egymástól eltérő elbírálás alá eső transzplantáció-típusokat.
Szervátültetés élő donortól
Mindaddig, amíg olyan transzplantációról van szó, mint például a véradás vagy a csontvelő átültetés, amely a donor számára semmiféle veszélyt nem jelent, semmiféle tilalom ezeket nem tiltja, sőt – bizonyos vélemények[8] szerint – az embernek kifejezett kötelessége, hogy másokon segítsen így, különösen akkor, ha ő az egyetlen, aki segíteni képes[9].
A vese átültetésének esetében viszont, ahol a donorra bizonyos esetekbenveszélyt jelenthet az, hogy csak egy vesével rendelkezik, megoszlanak a vélemények. A legtöbb vélemény szerint, habár nincs megtiltva, nem is kötelessége az embernek, hanem csupán jótékonyság ilyen módon segíteni másokon[10].
Mindezekben az esetekben külön felelősége van a rokonoknak, ahogy ez a prófétai tanításából kiderül[11]: „…Ne zárkózz el a testvéredtől”.
A szívátültetés
A szív-transzplantáció csak még működő szív átültetésével lehetséges. Az ilyen műtéteknél a donor klinikai halál után van. A klinikai halált követően a szíven kívül a donornak minden életműködése, beleértve a természetes légzést is, végképp megszűnik.
A fenti talmudi és bibliai idézetből egyértelműen kiderül, hogy ember életét elvenni más ember életének megmentése céljából semmiképpen nem lehet, így a szívátültetés fő kérdése[12]: Mikortól állapítjuk meg a halál beálltát a zsidó jog szerint? Az agy halálnál (klinikai halálnál), vagy a szív működésének végső leállásánál?
Évezredeken keresztül elképzelhetetlen volt, hogy a szív továbbműködjön az agyhalál beállta és a természetes légzés megszűnése után. A kérdés azóta merül fel, hogy a lélegeztető gép segítségével ki lehet tolni a szívverés megszűnését, a klinikai halál (az agyhalál és a természetes légzés megszűnése) utánra.
Habár a Talmud egyértelműen sehol sem mondja ki az erre vonatkozó meghatározást, mégis bizonyos utalásokból kikövetkeztethetjük a talmudi álláspontot:
A Talmud – az életmentés kötelessége kapcsán – megemlíti[13], hogy az ember haláláról a légzése megszűntéből lehet megbizonyosodni[14]. A Talmud a bibliai Noé történetéből egy utalással is alá támasztja ezt: „Minden, aminek orrában élő lehelet volt… meghalt”, ebből úgy tűnik, hogy az élet végső meghatározója a légzés. Így tehát ha a természetes légzés megszűnik (hiába „éltetik” lélegeztetőgéppel) az illető halottnak számít, és a még működő szívét szabad átültetni, más betegbe.[15]
Más vélemények viszont elképzelhetetlennek tartják, a halál kinyilvánítását mindaddig, amíg bármely fontosabb testrész (pláne a szív) még működik. S mivel szív- (és teljes máj-) átültetést végezni csak még működő szívű emberből lehet, ezért az ilyenfajta transzplantáció szerintük tilos. Ezek a vélemények a fenti idézetet, úgy értelmezik, hogy a Talmud csupán azért határozza meg a halál egy biztos jeleként a légzés megszűntét, mert természetes körülmények között a légzés leállásával a szívverés is abbamarad.[16]
Ebben az esetben az sem segít, ha maga a donor vagy családja járulnak hozzá a műtéthez,hiszen nem ő (nem ők) életének, testének tulajdonosai[17].
 
A halott donor
A holttestből való átültetés esetén három fő elvi akadály merülhet fel:
a) a zsidó felfogás szerint a test és a lélek kapcsolata nem szűnik meg teljességgel a halál után sem, ahogy az Írás tanítja[18]: „Csak fájdalmat érez teste őrajta, és lelke gyászol őbenne”, így tehát a testen okozott szégyen a léleknek is fájdalmas. Éppen ezért kell a holtestnek a megfelelő tiszteletet megadni (többek közt ezért is tiltja a zsidóság a hamvasztást).
b) a holtestből tilos hasznot húzni[19].
c) a holtestet minél hamarabb el kell temetni, ahogy ez a Tóra tanításából[20] – „ne hagyd holttestét… el kell temetned őt aznap” – kiderül.
A fentiek ellenére mégis megengedett az ilyenfajta transzplantáció, mivel mindezek a tilalmak természetesen hatálytalanná válnak akkor, ha megszegésükkel életet lehet menteni[21].
Bizonyos vélemények szerint, más elbírálás alá esik a szervbankba való adakozás, ahol nem feltétlenül van előttünk a halálos beteg, akin ilyen módon segíteni lehet, és így nem beszélhetünk életmentésről.
Állati eredetű szervek
Az állatból való átültetés nem tiltott, még akkor sem, ha a „donor” nem kóser állatfajhoz tartozik, mint például a disznóból átültetett hasnyálmirigy, vagy szívbillentyű esetén. A disznóra vonatkozó tilalom az evésre vonatkozik[22], s nem a haszonhúzásra, így ugyanúgy, ahogy lehet például disznóbőrből készült cipőt hordani, hasonlóképpen megengedett a szervátültetés is. Még inkább így van ez, ha életmentésről van szó.
Érdekes, hogy kifejezetten a disznó és az ember különböző testrészeinek hasonlóságra már a talmudi bölcsek is rámutattak[23]: „a disznó melynek belei hasonlóak az emberéhez”[24].
Összefoglaló: Szinte majdnem minden fajta szervátültetés a Tóra álláspontja szerint megengedett, az egyedüli kérdéses eset az a szív és a (teljes) máj átültetésnél van, mivel ezeknél a műtéteknél a donor szíve még él.
A drog és a Tóra
A kábítószer használata a zsidóság szemszögéből
Az első törvényhozó
A könnyű drogok törvényessé tétele mellett érvelők, azzal indokolják véleményüket, hogy mivel a könnyű drogok nem feltétlenül károsak az egészségre, így legalizálásukkal el lehetne őket választani a kemény drogoktól, ezzel megelőzve a kábítószer kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények egy részét, és a kemény drogok terjedését. Mi az autentikus zsidóság véleménye a témáról?
A drog kérdésével először a huszadik század egyik legkiemelkedőbb törvénymagyarázója, Moshe Feinstein rabbi foglalkozott 1973-ban[25]. Ő egyértelműen megtiltja, és a Tóra szemszögéből elvetendőnek ítéli mindenféle kábítószer használatát. Érveléséhez hozzáfűzi azt is, hogy mindenesetre egészen addig, míg a polgári törvények tiltják a drogok használatát, ez nem is lehet gyakorlati kérdés, hiszen „az állam törvénye, törvény” mindenképpen – mondja a Talmud[26].
A tilalom tórai okaira a későbbiekben térünk rá, de érdekes, hogy a Talmud[27] is megemlíti és elítéli a kábító anyagok használatát: „Azt mondta Ráv, Chijá fiának (III. sz., Babilónia): Ne igyál szám-ot (mérgező, kábító orvosságot)…” – “…mert függőséget fog nálad okozni, szíved megkívánja, és pénzedet fogod tékozolni…”[28].
A kemény drogok
A különböző kábító anyagok, két csoportra oszthatók: az emberi egészségre egyértelműen káros kemény drogokra, ilyen például a heroin, az LSD, az ópium vagy a crack, és a (közvetlenül) kevésbé (vagy egyáltalán nem) káros könnyű drogokra, mint például a marihuána vagy a hasis.
A zsidó jogban is természetesen eltérő elbírálás alá esik e két kategória.
A kemény drogok, melyek közvetlenül is károsítják az ember egészségét, ugyanaz alá a tilalom alá esnek, mint minden más egészséget károsító anyag használata. A Tóra egyértelműen kimondja[29]: „De őrizkedjetek nagyon lelketekért…”. Mivel az emberi test nem magának az embernek a tulajdona, hanem „a Szent, áldott legyen, tulajdona az”[30], ezért nincs jogunk testünkben bármely módon kárt tenni, életünket veszélyeztetni, vagy egészségünknek ártani.
A Tóra azt írja[31]: “Ha új házat építesz, készíts korlátot háztetődre, hogy ne hozz vérbűnt házadba…”, a rabbik, erre is hivatkozva, több olyan dolgot is megtiltottak[32], melyek veszélyt hozhatnak az ember egészségére vagy biztonságára. „Mivel a test egészségének és teljességének megóvása az istenszolgálat útjainak egyike… – írja Maimonidész[33] – ezért kötelessége az embernek távol tartania magát mindattól, ami árt, és elveszejti a test épségét”.
Más megítélés alá esik természetesen a drogok, például ópium használata gyógyítási céllal, orvosi felügyelet alatt.
A könnyű drogok
A könnyű drogok, használatát más okból nem fogadja el a zsidó jog. Habár a legtöbb mai vizsgálat szerint a könnyű drogok nincsenek romboló hatással az emberi testre, mégis van egy olyan tulajdonságuk, amely miatt használatuk ellentmond a Tóra szellemének. Ez pedig az a „más szellemi állapot”, melyet használatuk minden esetben okoz.
„…nem pusztaságnak teremtette [a világot], hanem lakóhelynek alkotta…”, mondja a próféta[34]. A zsidóság szemszögéből az a helyes életvitel, amikor az ember tiszta fejjel felelőségének tudatában, végzi dolgát ezen a földön, szolgálja Istent, és próbál egy jobb világot, családot, társadalmat és környezetet teremteni. Azt a „más szellemi állapot”-ot pedig, melyet például a marihuána fogyasztása okoz, a zsidóság elútasítja. A magasabb szellemiséget, valódi szellemi munkával (esetleg tanulással, a Tanban való elmélyüléssel – meditációval) kell elérni, ahogy az Írás mondja[35]: „Az ember tettre született…”. „Ha valaki valóban magassabb szellemi szintre kíván eljutni” – írja a lubavicsi rebbe, Mena­chem M. Schneerson rabbi, egy a témával foglalkozó levelében[36] – „akkor először minden természetes adottságát kell erre a célra kihasználnia. Ha pedig ezt őszintén megteszi, akkor nem lesz szüksége semmi külső orvosságra…” Tehát minden olyan cselekedet, mely eltér a tudatos, építő életviteltől, helytelen.
Ez az egyik oka annak is, hogy a szerencsejáték is tilos[37] és a „szerencsejátékos alkalmatlan a tanúskodásra”[38], mivel nem a „világ építésével foglalkozik”.
A bor és alkohol
Hasonló a helyzet a bor és más alkoholtartalmú ital túlzott fogyasztásával is. Magát a bort és alkoholt nem ítéli el a Tóra, ahogy ezt a következő idézetekből is látjuk: “…bor, mely örvendezteti az ember szívét”[39]; „Azt mondta rabbi Eliezer, bort küldött [József] neki [Jákob ősatyánknak], mert az idősek szelleme megnyugszik tőle”[40]. Sőt még rituális jelentősége is van a bornak, hiszen ezt használták a Jeruzsálemi Szentélyben áldozat hozatalkor[41], és a mai napig is ezt használjuk a szombatköszöntő kidusnál.
Mégis a túlzott alkoholfogyasztás káros kimeneteleit már a Biblia első könyve is említi, például Noé (1Mózes 9:20–24.), vagy Lót (Uo. 19:30–38.) történetében. Salamon király ugyancsak nincs a túlzott bor fogyasztás pártján: “A bor gunyorossá tesz, a sör zajossá. Nem lesz bölcs, aki ebben tévelyeg” (Példabeszédek 20:1.); “Ne nézd a bort, ha piroslik, hogyan gyöngyözik a pohárban, simán lecsúszik az. A végén már, mint egy kígyó, és mérget fecskendez, mint a vipera. Szemed zavaros dolgokat lát, és te bolondságot beszélsz…” (Uo. 23:31–33.).
Hasonlóképpen több helyen a Talmud is efféleképpen vélekedik (Pszáchim 113b.): „Három embert kedvel az Örökkévaló”, s ebből az egyik „aki nem részegeskedik”.


[1] Az első transzplantációval foglalkozó rabbi a német földön élő Jáákov Etlinger volt (1798–1872), a Binján Cion című szerzője.
[2] Szánhedrin 73a.
[3] 3Mózes 19:16.
[4] Uo. 25:36.
[5] Bává Möciá 62a.
[6] A Talmud egy korábbi véleményt is említ, miszerint „inkább mindketten igyanak belőle, nehogy az egyik lássa a másik halálát”. Ez Ben Peturá érvelése, de a Háláchá a későbben élt Rabbi Ákiva véleményét fogadja el.
[7] Első látszatra érdekes ellentmondása ez egy másik talmudi mondásnak (Pszáchim 25b.): „EgyemberRává elé járult, és azt mondta: Hozzám jött Durai úr és azt mondta nekem: ťÖld meg azt és azt, ha nem, akkor megölünk téged!Ť Azt mondta erre Rává: Inkább hallj meg, de ne ölj embert, hiszen miből gondolod, hogy a te véred vörösebb, [lehet, hogy az ő vére vörösebb]!” Ebből úgy tűnhet, hogy Rává szerint mégis kötelességünk akár meghalni felebarátunk megmentéséért?
Az ellentmondásnak egyszerű lehet a megoldása: A Tóra egyformán tilt mindenféle aktív gyilkosságot, legyen az más ember megölése, vagy öngyilkosság. Így tehát ugyanúgy, ahogy ebben az esetben a felebarát meggyilkolása tilos, ugyanígy a fenti esetben a víz feladása az öngyilkosság tilalma alá esne.
[8] Egy harmadik vélemény (Cic Eliezer XVI., 23.) úgy tartja, hogy habár embertársainkon segíteni kötelességünk, mégsem kötelezhetünk bárkit arra, hogy saját testrészeiről (vagy véréről) való lemondással segítsen másokon.
[9] Lásd: Rabbi Smuél Wosner Sévet Hálévi V., 219.
[10] Rabbi Moshe Feinstein (1895–1986): Igrot Mose, Jore Déá II., 174:4. Lásd még az ettől eltérő véleményt: Rabbi Eliezer Jehudá Waldenberg (a jeruzsálemi Sááré Cedek korház főrabbija), Cic Eliezer IX., 45.
[11] Jesájá 58:7.
[12] Felmerülnek érdekes kérdések a recipiens személyét illetően is. Például: szabad-e átmenetileg megfosztani még működő szívétől egy olyan műtét érdekében, amely lehet, hogy egyáltalán nem lesz sikeres, és szabad-e így megrövidíteni az életét Igrot Mose, uo., Chosen Mispát II., 72. Más törvényhozók (Cic Eliezer X., 25:26.) felhozzák azt a teoretikus kérdést, hogy esetleg meghatározhatjuk-e a szívátültetést megélt pácienst úgy, mint „aki a halálból jött vissza” s így felmerül jogi státuszának kérdése. Újra kell-e esetleg házasodnia feleségével.
[13] Jomá 85a.
[14] Lásd még: Maimonidész: A szombat törvényei 2:19., Sulchán Áruch, Orách Chájim 329:4.
[15] Lásd: az izraeli főrabbinátus 1986-os döntését: Tchumin VII., 187–192. old.; Rabbi Moshe Feinstein, Igrot Mose, Jore Déá III., 132., más összefüggésben.
[16] Cic Eliezer IX., 46.
[17] Ez az oka az öngyilkosság tilalmának is (Bává Kámá 91b., az 1Mózes 9:5. alapján).
[18] Jób 14:22.
[19] Maimonidész: A gyász törvényei 14:21. Lásd még Talmud Ávodá Zárá 29b.
[20] 5Mózes 21:23.
[21] Maimonidész: A Tóra alapjainak szabályai 5:1.
[22] Maimonidész: A tiltott ételek szabályai 2:1.
[23] Táánit 29b.
[24] Lásd még Sulchán Áruch, Orách Chájim 676:3.
[25] Igrot Mose, Jore Déá 3:35.
[26] Gitin 10b.
[27] Pszáchim 113a.
[28] Rásbám kommentárja uo.
[29] 5Mózes 4:15.
[30] Maimonidész, Misne Torá: A gyilkosság és az élet védelmének szabályai 1:4.
[31] 5Mózes 22:8.
[32] Sulchán Áruch, Jore Déá 116:5.
[33] Misne Torá: Az emberi magatartás szabályai 4:1.
[34] Jesájá 45:18.
[35] Jób 5:7.
[36] Nicucé Or 120. old.
[37] Sulchán Áruch, Chosen Mispát 370:3.
[38] Uo. 34:16.
[39] Zsoltárok 104:15.
[40] Talmud, Megilá 16b.
[41] 4Mózes 28:7.