Saul meg akarja ölni Dávidot

 
1. És volt, amint elvégezte beszédjét Sáullal, Jónátán lelke hozzá volt kötve Dávid lelkéhez; szerette őt Jónátán, mint lelkét. 
 
2. És vette őt Sául ama napon és nem engedte visszatérnie atyja házába. 
 
3. És kötött Jónátán szövetséget Dáviddal, mivel szerette őt mint a lelkét. 
 
4. Levetette magáról Jónátán a köpenyt, mely rajta volt és odaadta Dávidnak, meg ruháit, kardját is, íját is, övét is. 
 
5. És midőn kivonult Dávid, bármerre küldte őt Sául, boldogult, és tette őt Sául a harcosok fölé; és kedves volt az egész nép szemeiben és Sául szolgáinak szemeiben is. 
 
6. Történt pedig, mikor megjöttek, mikor visszatért Dávid megvervén a filiszteust, kivonultak az asszonyok, mind az Izrael városaiból, énekelve és táncolva Sául király elejébe, dobokkal, örömmel és hangszerekkel.
 
7. És megszólaltak a játszó asszonyok és mondták: Megverte Sául a maga ezreit, Dávid meg a tízezreit. 
 
8. De bosszúságára volt ez Sáulnak nagyon és rossznak tetszett szemeiben ez a dolog és mondta: Adtak Dávidnak tízezreket, nekem pedig adták az ezreket – még csak a királyságot neki! 
 
9. És irigy szemmel nézte Sául Dávidot azon napon túl. 
 
10. Volt másnap, rászökött Istennek egy gonosz szelleme Sáulra, és prófétázott a házban, Dávid pedig hárfázott kezével, mint minden napon; és a dárda Sául kezében volt. 
 
11. Ekkor hajította Sául a dárdát és mondta: Hadd szegezem Dávidot a falhoz; de Dávid kitért előle kétszer. 
 
12. És félt Sául Dávidtól, mert vele volt az Örökkévaló, Sáultól pedig eltávozott. 
 
13. Eltávolította őt Sául magától és megtette őt ezredestisztjének; ki- és bevonult tehát a nép előtt. 
 
14. És Dávid szerencsés volt mind az útjain és az Örökkévaló vele volt. 
 
15. S midőn látta Sául, hogy nagyon szerencsés, rettegett tőle. 
 
16. Egész Izrael és Jehúda pedig szerette Dávidot, mert ő ki- és bevonult előttük. 
 
17. És szólt Sául Dávidhoz: Íme, nagyobbik leányom Méráb – azt adom neked feleségül, csak legyél nekem derék emberem és harcold az Örökkévaló harcait. Sául ugyanis mondta: Ne legyen a kezem rajta, hanem legyen rajta a filiszteusok keze. 
 
18. Szólt Dávid Sáulhoz: Mi vagyok én és mi az életem – atyám családja Izraelben, hogy veje legyek a királynak? 
 
19. Történt pedig, amely időben oda kellett adni Mérábot, Sául leányát Dávidnak, odaadatott ő a Mechólabeli Adríélnek feleségül. 
 
20. S megszerette Míkhál, Sául leánya Dávidot; tudtára adták ezt Sáulnak és helyesnek tetszett a dolog szemeiben. 
 
21. És mondta Sául: Odaadom neki, hogy legyen neki tőrül és hogy legyen rajta a filiszteusok keze. Erre szólt Sául Dávidhoz: Két módon válhatsz ma vőmmé. 
 
22. S megparancsolta Sául a szolgáinak: Beszéljetek Dáviddal titkon, mondván: íme, kedvet talált benned a király és mind a szolgái szeretnek téged; most tehát vejévé legyél a királynak. 
 
23. Midőn elmondták Sául szolgái Dávid fülébe e szavakat, mondta Dávid: Csekélység-e a ti szemeitekben vejévé lenni a királynak, holott én szegény és csekély ember vagyok 
 
24. És tudtára adták Sául szolgái neki, mondván: E szavak szerint szólt Dávid. 
 
25. Erre mondta Sául: Így mondjátok Dávidnak: nincs kedve a királynak jegypénzre, hanem a filiszteusoknak száz előbőrére, hogy bosszút állj a király ellenségein. – Sául ugyanis úgy gondolta, hogy Dávidot a filiszteusok kezébe ejtse. 
 
26. És tudtára adták szolgái Dávidnak e szavakat, és helyesnek tetszett a dolog Dávid szemeiben, hogy vejévé váljék a királynak. Nem teltek el a napok, 
 
27. és felkelt Dávid, elment ő meg emberei, levert a filiszteusok közül kétszáz embert, és elvitte Dávid az előbőreiket és teljesen átadták a királynak, hogy vejévé váljék a királynak; ekkor feleségül adta neki Sául a leányát, Míkhált. 
 
28. Látta Sául és megtudta, hogy az Örökkévaló Dáviddal van; Míkhál pedig, Sául leánya, szerette őt. 
 
29. S még inkább félt Sául Dávidtól; és Sául ellensége lett Dávidnak minden időben. 
 
30. Kivonultak a filiszteusok vezérei; és volt, ahányszor kivonultak, szerencsésebb volt Dávid mind a Sául szolgáinál és tiszteltté lett a neve nagyon.