Azokban az években, amikor ádár hónap 15. napja szombatra esik, purimot nem egy-, hanem háromnapos ünnepként ülik meg a „fallal körülvett” városokban. Más településeken pénteken, ádár 14-én tartják meg a purimi micvákat, ám azon a városok lakói, melyekben „susán purimot” ünnepelnek, felosztják az ünnepi micvákat a hónap 14., 15. és 16. napja között. Az ádár 13-ra eső táánit Esztert, vagyis Eszter böjtjét nem érinti ez az egybeesés, ugyanúgy ádár 13-án tartják meg, mint más években.
Susán purim ünneplésének bevezetésével bölcseink kimondták, hogy minden olyan városban, melyet az Izrael Földjére való bevonuláskor, Jehosua bin Nun idejében fal vett körül, ádár 15-én ünnepeljenek, akárcsak az Eszter könyvében leírt történetben a fővárosban, Susánban. Ezért susán purim napját purim demukáfinnak, a körülvettek purimjának is nevezik. Napjainkban csak Jeruzsálemben ünnepelnek susán purimot, bár vannak olyan izraeli városok, melyek státusa kétséges – ilyen például Akkó, Cfát, Bét Él, Jáfó vagy Tverjá (Tibériás). Ez utóbbi településeken 14-én tartják a purimot, de másnap is felolvassák a megilát, igaz áldások nélkül.
Amikor tehát purim péntekre esik, akkor tartanak purim mesulást, hármas purimot. A megilaolvasás és a szegényeknek adott ajándékok parancsolatát pénteken, a hónap 14-én tartják meg. Szombaton, ádár 15-én, vagyis a valódi susán purim napján két tóratekercset vesznek elő. Az egyikből felolvassák az aktuális hetiszakaszt, a másikból pedig az ámálekkel folytatott háború történetét a Besálách hetiszakaszaból, Mózes második könyvéből, akárcsak sábát záchorkor, az emlékezés szombatján. Az Ámidá főimában, valamint az étkezés utáni áldásban elmondják a csodákért mondott „ál hániszim” imát, illetve áldást. Purim ünnepének további két micváját, vagyis a lakomát és az ajándékküldést (misloách mánot, sláchmonesz) a harmadik napon, vagyis ádár 16-án, vasárnap tartják meg.
Miért van ez így? Bár bölcseink elrendelték, hogy a megilát ádár 15-én olvassák fel a fallal körülvett városokban, szombaton nem olvassuk a megilát. Ennek az a magyarázata, hogy bölcseink nem akarták, hogy bárki olyan helyzetbe kerüljön, hogy a megilát véletlenül magával viszi szombaton a zsinagógába, mivel a közterületen való cipekedés tiltott a hét hetedik napján. Ezt megelőzendő, megtiltották a megila szombati felolvasását. Miért nem tették hát át az olvasást is 16-ra, miért hozták egy nappal előbbre inkább? Hiszen amikor egy-egy különleges nap szombatra esik, és emiatt nem tudjuk megtartani (pl. tisá beáv böjtnapja), akkor nem előrehozzuk, hanem eltoljuk!?
Azt olvassuk a megilában (Eszter 9:27): „ne szeghessék meg e két nap megtartását” – vagyis: nem szabad, hogy purim 14. és 15. napja anélkül múljon el, hogy megtartottuk volna a felolvasás parancsolatát. Így megengedhető, hogy – amennyiben nem tudjuk a 15-ét a hagyományoknak megfelelően megtartani, 14-re hozzuk előre az olvasást. Bár Eszter könyvének felolvasásához nincsen feltétlenül szükség minjenre, szokás, hogy azokban a közösségekben, melyekben susán purimot tartanak, és mégis ádár 14-én olvassák fel a megilát (a háromnapos purim miatt), minjen jelenlétében kerítenek erre sort. Ugyanez vonatkozik a női felolvasásokra: legalább tíz nő szükséges, amennyiben csak nők vannak jelen.
Ugyanakkor purim egy másik micváját, a lakomát eltoljuk, annak ellenére, hogy azt tulajdonképpen gond nélkül megtarthatnánk a hónap 15-én, szombaton. Ahogy azonban mondják, „nem keverjük a húsost a tejessel”, vagyis az egyik ünnepséget a másikkal, ezért a szombati és a purimi lakomát nem mossuk egybe, hanem külön-külön mindkettőt megtartjuk. Szokás azonban a megszokott szombati lakománál még egy kicsit ünnepélyesebbet, vagy különlegesebbet készíteni, hogy mutassuk: ez susán purim valódi napja.
A szegényeknek juttatott adomány purimi micváját nem tudjuk megtartani szombaton (hiszen pénzt még érinteni sem szabad a hetedik napon), ezért előrehozták, hogy ne rövidítsük meg a szegényeket egy nappal, ne tartsuk vissza a nekik járó adományt a szombat miatt. Ezért adjuk az ilyen években a fallal körülvett városokban is a hagyományos purim napján az adományt. A sláchmonesszel pedig ugyanaz a helyzet, mint a megilával: bölcseink igyekeztek megelőzni minden olyan helyzetet, amikor véletlenül, akaratlanul szegnénk meg a szombati tilalmakat. Vagyis: nehogy megtörténjen, hogy szombaton közterületre viszünk ki valamilyen csomagot, hogy teljesítsük a misloách mánot parancsolatát, inkább megtiltották, hogy ezt a micvát szombatra eső susán purimkor teljesítsük, és áttették ezt a hónap 16-ára. A misloách mánot a purimi lakomához kötődik (ezért a lakománál felhasználható, azonnal fogyasztható ételeket küldünk egymásnak), ezért is helyénvaló, ha azon a napon küldik az ajándékokat, amikor a lakomát tartják. Vannak, akik előrehozzák a misloách mánot szokását, és mind pénteken, 14-én, mind pedig vasárnap, 16-án küldenek csomagokat. Ez volt a múlt század egyik legfontosabb döntvényhozója, a Cházon Is (Ávráhám Jesájá Karelitz rabbi, 1878-1953) véleménye is, és akik igazán pontosan be akarják tartani a parancsolatot, azok egy csomagot küldenek pénteken, és a többit vasárnap. A csodákért mondott ál hániszim imát nem mondják el a vasárnapra eltolt susán purim napján (hiszen már elmondták szombaton).
Purim száméách – boldog purimi ünneplést!
