Az ünnep egyik micvája, hogy legalább egy embernek élelmiszert kell küldenünk.

Mordecháj leírta mindezen eseményeket… Kötelezővé tette, hogy tartsák meg ádár hó 14. és 15. napját, évről évre… Tegyék ezeket a lakoma és öröm napjaivá, amikor egymásnak ajándékokat és a nélkülözőknek adományokat küldenek. (Eszter 9:20-22)

Ez az Eszter könyvéből származó idézet a misloách mánot, jiddisesen sláchmonesz szokásának eredete: purim egyik micvája, hogy ismerőseinknek élelmiszereket tartalmazó ajándékot küldjünk. Mi a célja ezeknek az ajándékoknak?

Vannak – többek között a péntek este énekelt Lechá dodi című daláról közismert, XVI. században élt Slomó Álkábec rabbi –, akik azt mondják, hogy az egymás megajándékozásának aktusa éppen ellenkezik azzal, amit a gonosz Hámán gondolt a zsidókról. Szerinte ugyanis a zsidók szétszórt, megosztott nép. A zsidók ezért ajándékokat küldenek egymásnak, hogy kifejezzék az egységüket. Erre alapozva vannak olyanok, akik nem csak ételt küldenek, hanem tóramagyarázatokat is, mivel, mint mondják, ha a cél a zsidó nép egyesítése, arra a tóramagyarázatoknál nincs, ami alkalmasabb lenne.

Egy másik indoklás szerint, melynek eredetét a könyvéről Trumát Hádesen néven is ismert Jiszráel Isserlein (1390-1460), Ausztriában élt tóramagyarázó egyik művében találjuk, az ajándékok küldése biztosítja, hogy mindenkinek legyen megfelelő étele, amivel az ünnepi lakoma kötelezettségét teljesíteni tudja. Ez a magyarázat azonban egy újabb kérdést is felvet: egy másik micva, a szegényeknek küldendő adomány purimi parancsolata már biztosítja, hogy legyen miből ételt venniük az ünnepre. Így egyesek szerint a sláchmonesz küldése a szegényeknek adott adományból származik, de – hogy ne hozzák kellemetlen helyzetbe a nélkülözőket – a rabbik elrendelték, hogy tehetős és nélkülöző egyaránt vegyen részt az ajándékok küldésében.

Ennek értelmében minden felnőttnek (vagyis a lányoknak 12, a fiúknak 13 éves kortól) legalább egy embernek kell küldenie olyan ételcsomagot, amiben legalább kétféle, azonnal fogyasztható étel vagy ital található. A parancsolat mindenkire egyaránt vonatkozik, szegényekre, gazdagokra, betegekre, idősekre is, természetesen mindenkinek a saját lehetőségei szerint. Egyetlen csomaggal már teljesítettük a parancsolatot, ám a zsidó törvények legnagyobb összefoglaló műve, a Sulchán Áruch azt írja, hogy aki több ismerősnek küld misloách mánotot, az dicsérendő. Ugyanakkor a Rámbám azt is kijelenti, hogy jobb, ha az ember többet költ a mátánot leevjonim, a szegényeknek adott adomány purimi parancsolatára, mint a lakomára és a sláchmoneszre, hiszen nincs annál nagyobb öröm, mint ha az embernek sikerül felvidítania a nélkülözők és szükséget szenvedők, árvák, özvegyek és betértek szívét. Purim napján pedig különlegesen fontos, hogy boldogok legyünk.

Fontos szerepe van az átadásnak is, vagyis ha a címzett nincs otthon, és az ajtajára akasztjuk a csomagot, és az illető csak purim után érkezik haza, azzal nem teljesítettük a misloách mánot parancsolatát. A micva ugyanis csak purim napjára érvényes, sem a megelőző, sem a következő estén. A rabbik azt tanácsolják, hogy lehetőleg a második, nappali megilaolvasás után küldjük el a misloách mánotot, és a megilára mondott „sehechejánu” áldás közben gondoljunk arra is, hogy a nap többi micvájára – misloách mánot, a szegényeknek adott adomány, valamint a purimi lakoma – is vonatkozik ez az áldás.

Aki elutazik, annak gondoskodnia kell arról, hogy vagy ott küldjön egy csomagot, ahova utazott, vagy pontos utasításokat kell adnia az otthon maradt családtagoknak, hogy a nevében küldjenek csomagot. Szokás, hogy egy kis csomagocskával viszonozzák az ajándékot. Ideális esetben az ajándékokat küldjük valakivel, akár egy gyerekkel is, de az ember maga is átadhatja a saját csomagját, azzal is teljesíti a micvát.

Vannak, akik a közvetlen hozzátartozó halálát követő gyászévben nem fogadnak el misloách mánotot, más szokás szerint csak a szülő halála utáni gyászévre vonatkozik ez, egyéb hozzátartozó (házastárs, testvér, gyerek) halála után csupán az első harminc napra vonatkozik.

És végül feltehetjük a kérdést, hogy mit küldjünk. Gyakorlatilag bármit, ami azonnal fogyasztható, legyen az sütemény, édesség, vagy valódi étel: kenyérféle, leves, húsétel, vagy gyümölcs. Küldhetünk italt is: gyümölcslét, sört, bort. És persze a közkedvelt purimi finomságokat: hámántáskát, vagy mákkal, dióval töltött, bebugyolált csecsemő alakra formált kindlit. Arra azonban figyeljünk oda, hogy bármit is válasszunk, ne romoljon meg a kiszállítás közben, és megfelelő hechser vagyis kósersági igazolás legyen rajta, illetve megfelelő alapanyagokból és edényekben készüljön, hogy aki kapja, élvezni is tudja a csomagját.

Még akkor is, ha adott esetben a sajátját kapja vissza, ahogy nagymamám minden évben elmesélt anekdotájában:

„Aztán elkezdődött a kindli- és tortaküldés, a cselédek vitték el mindenkinek a tálakat. egyszer vissza­kap­tuk a sajátunkat az uno­ka­test­véreméktől. Megérkezett a cse­­léd, és azt mondta: a nagyságos asszonyék küldték. Kinyitottuk, és láttuk, hogy a miénk, de ad­digra már vagy öt házat megjárt, mire visszaért hozzánk.”

Purim száméách – boldog purimot!

zsido.com

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287