Minden, amit tudni akart a Tóráról…
Alapfogalmak:
Tóra (Tajre): Mózes öt könyve, képzett író által előírásosan pergamenre írva.
Szofér (szajfer) sztám: az a képzett író (Tóra-másoló), aki a Tórát, valamint a tfilinben és a mezüzében elhelyezett bibliai szövegeket leírja a szigorú, részletes előírásoknak megfelelően. Istenfélő, felnőtt zsidó férfi lehet szofér. A sztám három héber betű rövidítése: sz (számech = széfer), t (táv = tfilin), m (mem = mezuzá). Ez a három szent használati tárgy (tásmisé kdusá), amelyeket kizárólag a szofér írhat. Ezenkívül ír(hat) még tekercsre különböző prófétai szövegeket (háftárotot), Eszter-tekercset (Megilát Esztert), de az ezekre vonatkozó előírások összehasonlíthatatlanul enyhébbek. A szofér a héberben „számolót” is jelent: így is nevezték a Talmud-bölcseket, mivel olyan nagy tiszteletben tartották a Tórát, hogy számon tartották minden betűjét (Talmud, Kidusin 30a.).
Tóra-olvasás (lejnolás, kriát hátorá): A Tóra-tekercs nem dísztárgy, nem ereklye, amit múzeumban, üveg mögött tartanak. Normális körülmények között, ha nincs Ros Chodes vagy különleges ünnep, négyszer egy héten használják a Tóra-tekercset, illetve olvassák fel belőle a hetiszakasz (szedra, szidrá) vonatkozó részeit: hétfőn és csütörtökön, valamint szombat reggel és délután. Ehhez nem kell egyéb, mint egy kóser Tóra-tekercs és legalább tíz felnőtt zsidó férfi (minján).
Ki köteles Tórát írni, íratni?
Alapvetően minden zsidó köteles írni vagy íratni magának Tóra-tekercset, még akkor is, ha örökölt egyet, mert írva van: „…pedig írjátok le…” (5Mózes 31:19.). Ha valaki saját kezűleg írja a Tórát, az olyan, mintha ő maga vette volna át a Sínai-hegyen, és aki akár csak egy betűt is kijavít benne, az olyan, mintha az egészet ő írta volna (Talmud, Mönáchot 30a.). Eszerint tehát minden zsidó köteles Tórát írni magának, és ha nem tud írni, mások írjanak neki (Maimonides: Hilchot Széfer Torá 7. fejezet eleje).
Nagy micvá Tóra-tekercset írni vagy íratni, illetve részt venni ebben. A szent munka befejezésekor szokás megtisztelni egyes jeles embereket egy-egy betű írásával. A Tórát nagy tiszteletben tartják, díszes ruhába öltöztetik, és nagy elővigyázattal hozzák-viszik, nehogy megsérüljön. Amikor előveszik a frigyszekrényből, illetve mielőtt visszateszik, körülhordozzák, és a jelenlévők csókot hintenek öltözetére (amelyet héberül möilnek, jiddisül mentelének neveznek). Ugyancsak nagy tiszteletnek örvendenek azok, akik a közösséget megtisztelik azzal, hogy Tórát íratnak, és egy templomnak adományozzák. A közösség megbecsülése veszi körül őket, és a Tóra védelme alatt állnak, amint írva van: „Az élet fája ez azoknak, akik támogatják, és boldogok segítői…” (Példabeszédek 3:18.). Egyébként a két rudat, amelyekre a Tóra-tekercs fel van csavarva, a zsidó hagyomány „az élet fájának”, éc chájimnak nevezi.
Van, aki az örök érvényű Tóra írásával, illetve íratásával szülei, szerettei emlékét örökíti meg.
A Tóra-írás módja
A Tórát kóser állat bőréből készült pergamenre írja a szofér, külön erre a célra készült tintával, lúdtollal, miután megvonalazta a pergamenlapot, melyre legalább 42, legfeljebb 60 sort írhat. Megkezdése előtt arra gondol, hogy a Tóra-tekercs írásával Isten parancsát teljesíti. Ugyancsak kóser állat ereiből készült fonallal varrják össze a megírt lapokat. Az írás nagy szakértelmet igényel, mert a legkisebb hiba is érvényteleníti a Tóra használatra alkalmasságát (vagyis „kóserságát”). Isten Nevének leírása előtt a szofér megmerítkezik a rituális fürdőben (mikve). A Tórában 304 805 betű van.
A Tóra-másolók két fő betűtípust használnak: a régebbi, úgynevezett Bét Joszéf-betűt és a valamivel újabb, Ári-féle betűt. Ezek tíz betűnél különböznek egymástól. Van még egy Valis nevű betűtípus is, amely hasonlít a nyomtatott betűkhöz.
A Tóra jelentősége népünk számára
A Tóra a zsidó élet alapja és lényege, létezésünk, fennmaradásunk záloga. A szétszóratás évezredeiben a Tóra fénye világította be a zsidók sanyarú életét, az üldöztetés során ez volt a világítótorony, a reménység pislákoló fénye. Az üldözött, ide-oda vándorló zsidó batyujában cipelte magával a megváltás reményét ígérő Tóra-tekercset. Ezt tanulja a zsidó gyerek hároméves korától, ezért nem volt a zsidók között sohasem analfabéta. A Tóra mint a zsidó szellemi függetlenség záloga ott volt minden kis falusi zsinagógában, ott égett a máglyákon a hívekkel együtt, amikor a „pergamen” elégett, és a betűk „az égbe repültek” (Talmud, Ávodá Zárá 18a.). Napjainkban is a Tóra a zsidó identitás záloga és kezese szerte a világon, ahogy azt Száádjá gáon mondotta: Éjn umáténu elá bötorátá, „Népünk nem nép a Tóra nélkül.”
A Tóra – Mózes öt könyve – az úgynevezett Írott Tan a bölcseink által elfogadott Szóbeli Tannal, a zsidó törvény, a háláchá forrásával együtt a zsidóság fennmaradásának garanciája, míg el nem jön a Messiás, akit állhatatosan várunk, még ha késlekedik is, nap, mint nap.
* * *
