45. fejezet
Az önsajnálat erénye
A lélek leereszkedésének tragédiája
Ezen felül, van még egy közvetlen út, ami nyitott az ember előtt: éspedig az, hogy úgy foglalkozzon önmaga kedvéért a Tórával és a parancsolatokkal, hogy azt áldott emlékű Jákob ősatya attribútuma szerint teszi. Ez pedig a könyörület attribútuma. [Úgy alkalmazza ezt az attribútumot, hogy] mindenek előtt nagy könyörületet ébresszen Isten előtt a lelkében rejtőző isteni szikra iránt, amely életet ad lelkének. [Ez az a szikra,] amely a forrásából szállt alá, az élet életéből (a legélőbb életből), ami az áldott Éjn Szof, aki áthatja az összes világokat, körbe veszi az összes világokat, és amelyhez képest minden olyan, mintha semmi lenne. És ez [az igen magas forrásból származó szikra] a „kígyó bőrébe” öltözködött, amely messzire esik a Király ábrázatának fényességétől, a lehető legmesszebbre, mert ez a világ a legdurvább klipákközött is a legalacsonyabb rendű. stb.
A lélek a testben – Isten száműzetése
Különösen, ha az ember felidézi lelkében minden cselekedetét és mondását és gondolatát attól a naptól fogva, hogy a világra jött, melyek méltatlanok, és amelyek miatt a Királyt „hirtelenkedések kötik” – „az elme elhirtelenkedett gondolatai által”, mert „Jákob öröksége az ő kötele”, mintha csak valaki tényleg meghúzna egy kötelet stb Ez az ezoterikus tan a „Sechiná száműzetése” néven ismert. Erről van megírva [Jesájá 55:7]: „Térjen vissza az Örökkévalóhoz, irgalmazzon neki” – ami azt jelenti, hogy ébresszen irgalmat az Örökkévaló neve iránt, amely közöttünk lakozik, ahogyan meg van írva [2Mózes 16:16]: „Aki közöttük lakozik, tisztátalanságuk közepette.”
Megváltani könyörülettel
Ezt jelenti ez a vers is: „És megcsókolta Jákob Ráchelt, fölemelte hangját, és sírt.” [1Mózes 29:11.] „Ráchel” jelképezi a Knesszet Jiszraélt, Izrael közösségét, a lelkek kútját; és „Jákob” – magasztos attribútumával, amely az Ácilut világában megnyilvánuló könyörület – az, aki feléleszti az irgalmat Ráchel iránt. „És fölemelte hangját” – a magasabb irgalmak kútforrása fölé, akinek a neve „irgalmak atyja”; „és sírt” – hogy felébressze és felindítsa az irgalmat, és onnét bőségesen árassza az Izrael közösségének lelkeire és kútforrására, hogy felemelje őket a száműzetésből, és egyesítse őket az áldott Éjn Szof jichud eljonjában (magasabb rendű egységében), a „csókok” szintjén, amely „a lélek kapcsolódása a lélekhez”, ahogyan írva van [Énekek éneke 1:2]: „Hadd csókoljon meg engem szája csókjaival”, ami az ember szavának egyesülését jelenti az Örökkévaló szavával, azaz a háláchával. Így egyesül, „párosul” a gondolat a gondolattal, a tett a tettel, az utóbbi alatt most a tevőleges parancsolatok aktív betartását értjük és különösen az adakozást, a jótékonyságot. Mert a „cheszed [jóság] az [Örökkévaló] jobb keze”, és olyan, mintha valóban „átölelne”, ahogyan írva van [Énekek éneke 2,6]: „Jobbjával átölel”, a Tórával való szóbeli foglalatosság, illetve az összpontosított gondolat olyan, mint a „csók”.
Így tehet szert az ember az áhává rábbá tulajdonságára, amely a „nagy szeretet”, szívbeli tudatossággal, ahogyan írva van: „Jákóv házáról, az, aki megváltotta Ábrahámot”, ahogy arról már másutt szóltunk.
