41. fejezet
A zsidó meditáció
A mindenkori alap-meditáció
Mindazáltal szüntelenül emlékezetben kell tartanunk, mi is az istenszolgálat kezdete, lényege és gyökere. Ez alatt azt értjük, hogy bár a félelem a gyökere a „gonosztól való eltávozásnak”, és a szeretet a „jó cselekvésének”, azért nem elegendő önmagában a szeretet felkelteni a jó cselekvésére, hanem legalábbis fel kell gerjeszteni azt az ösztönös istenfélelmet, amely rejtve van minden zsidó ember szívében, hogy ne lázadjon fel a királyok legfőbb királya ellen, az egyedül szent Isten ellen, áldassék, amint fentebb mondtuk. Tehát ennek [a félelemnek] meg kell mutatkoznia az ember szívében, de legalábbis az elméjében. Azaz legalábbis gondolatban foglalkoznia kell az áldott Éjn Szof nagyságával, királyi uralmával, mely minden világra kiterjed, az alacsonyabb és a magasabb rendűekre is, és hogy „Ő betölt minden világot, magába ölel minden világot”, ahogyan írva van: „Nem töltöm-e be az eget és a földet?” De mégis odahagyja a magasabb és alacsonyabb rendű világokat is, és királyságát népére, Izráelre koncentrálja, általában, és különösen is rá személyesen [ti. aki így elmélkedik], aminthogy minden ember köteles mondani: „Az én kedvemért teremtetett ez a világ.” És a maga részéről elfogadja az Ő uralmát önmaga fölött, hogy királya legyen, hogy Őt szolgálja, megtegye az akaratát a szolgálat minden formájában. „És, íme, az Örökkévaló áll fölötte”, és „az egész világot betölti az Ő dicsősége”, letekint rá, és „átkutatja zsigereit és a szívét”, [hogy lássa], vajon úgy szolgálja e Őt, ahogyan kell. Ezért kell szolgálnia az Ő jelenlétét félelemmel, tisztelettel, mintha csak egy király előtt állana.
A tfilin és a cicesz meditációja
Az embernek el kell gondolkodnia ezen, mélységeiben, hosszasan, aszerint, amit az elméje felfogni képes, és aszerint, amennyi ideje van, mielőtt a Tórával vagy a parancsolatokkal foglalatoskodna, például mielőtt föltenné a táliszt vagy a tfilint. Arról is meditáljon, hogy az áldott Éjn Szof fénye, mely az összes világot áthatja és átjárja, s amely a Legmagasabb Akarattal azonos, hogyan öltözködik a Tóra bölcsességébe és betűibe, vagy éppen a ciceszbe és a tfilinbe, valamint ahogy ő a tanulmányai által vagy az előbbiek felvétele által miképpen vonja magát közelebb az Ő áldott fényéhez, azaz „az odafentről való isteni lélekrészhez”, mely az ő testében él, hogy az feloldódjék és semmivé lehessen az Ő áldott világosságában. A tfilin esetében [különösen is akarnia kell], hogy a bölcsesség és megértés tulajdonságai, melyek az ő isteni lélekrészében lakoznak, semmivé legyenek, és beleolvadjanak az áldott Éjn Szof bölcsessége és megértése tulajdonságaiba, melyek különösen is a קדש és a והיה כי יביאך fejezetekbe öltözködnek. Azaz hogy ne is használja másra azt a bölcsességet és megértést, amely a lelkében lakik, egyedül az Örökkévaló irányába. Hasonlóképpen, a dáát tulajdonságát is, mely szintén a lelkében van, s amelyben benne van a cheszed és a gevurá is, amelyek tulajdonképpen az Örökkévaló szeretete és félelme, amely szívében van, mintegy a legfőbb dáát, amely magában foglalja a cheszed és a gevurá atribútumát, amelyek a שמע és a והיה אם שׁמוע fejezetekbe vannak öltözve. Ez van megírva a Sulchán áruchban: „Hogy tegye az ő szívét és értelmét szolgájává az Örökkévalónak…” S a cicesz feltétele alatt emlékezetben kell tartania, ami a Zohárban van megírva, nevezetesen, hogy az Ő áldott királyságával borítja be magát, mely minden világok felett uralkodik… s hogy az Ő parancsolatai által adja át leginkább az uralmát nekünk, ahogyan írva van: „Állíts magad fölé királyt.”
Legalább elméjében meg van a félelem érzelme
Ilyen esetben, ha mindezen [elmélkedések] után sem támad benne félelem, nem nyilvánul meg észlelhető módon a szívében, azért, mivel elfogadja magára nézve az egek uralmát, és az Ő félelmét veszi magára, áldassék, tudatosan, józan elhatározásából, és ez az önalávetés kétségkívül őszinte – mert minden zsidó lélek ösztönös meg van, hogy ne lázadjon az áldott Szent Király ellen –, akkor a Tóra, amit tanulmányoz, és a parancsolatok, melyeket teljesít, éspedig az önalávetés és az elméjében lévő ihletett istenfélelem miatt, „tökéletes istenszolgálatnak” mondatnak, mint minden szolgálat, amit egy szolga [végez, teljesít] urának, királyának.
Egyedül szeretetből nem lehet a „szolga szolgálatának” szintjére jutni
Másfelől, ha valaki tanul, és teljesíti a parancsolatokat, de egyedül szeretetből, hogy Őhozzá ragaszkodhasson a Tóra és a parancsolatok által, az nem nevezhető „a szolga szolgálatának”, amit a Tóra megkíván, ti. „És szolgáld a te Uradat, Istenedet…” és „Őt szolgáld…”, ahogy a Zohár magyarázza (Behár szakaszban): „Ahogyan az ökör, amelyre először tesznek jármot, hogy munkába fogják a világ hasznára… úgy kell az embernek először magára vennie az Ég királyának igáját… és ha ez az önalávetés nem találtatik meg benne, a szentség nem maradhat meg rajta…” (lásd még: Ráájá mehemná, uo. 111b). Így aztán minden ember egyszerre két kategóriába és szintre kell hogy tartozzon, a „szolga” és a „fiú” kategóriájába. És bár van olyan fiú, aki önmagában is szolga, nem lehetséges erre a szintre eljutni a megelőlegezett jirá iláá nélkül, amint azt a beavatottak tudják.
Akinek elméjében sem érződik az istenfélelem…
[Az előző bekezdésekben az Álter Rebbe kifejtette, hogy az az ember is, aki nem képes rá, hogy szívében érezhetővé tegye az Örökkévaló félelmét, önmagában azzal, hogy gondolatban, meditációban az Örökkévaló félelmének tudtában van, ezzel az isten-szolgálathoz szükséges isten-félelem minimumát teljesíti. A továbbiakban, azoknak az esetét taglalja, akik még erre a szintre sem képesek eljutni.] Továbbá, még ha valaki elméjében sem érez félelmet lelkében, vagy szégyent, lelkének alacsonyrendűsége folytán, lévén hogy az csupán az ászijá tíz szefirájának legalacsonyabb rétegéből származik, még az ilyen is, tekintve, hogy szolgálatával a királyt kívánja szolgálni, így a szolgálata teljes, mert a félelem és a szolgálat két parancsolat az összesen 613-ból, és ezek nem feltételei egymásnak. Sőt, ami azt illeti, a félelem parancsolatát is beteljesíti, azzal, hogy bevezeti a félelmet a gondolataiba, ebben az órában és percben, valamennyire legalább, ott nyugszik rajta az Ég félelme, legalább úgy, mint az a félelem, amely egy halandó jelenlétében fogja el, még ha nem király is az, aki nézi őt, és akinek jelenléte miatt megtartóztatja magát mindattól, ami a másik szemében esetleg nem találna tetszésre. Ezt is félelemnek tekintjük, ahogy Jochánán ben Zakkáj mondja tanítványainak: „Legyen az Örökkévaló akarata, hogy az Ég félelme szálljon rád, mint az ember félelme… tudjátok meg, hogy ha az ember bűnt követ el, azt mondja [magának]: »Remélem, senki se látott engem…«” Mindazáltal az ilyen félelem neve jirá táttáá („alacsonyabb rendű félelem”), és jirát chét („a bűntől való félelem”), mely a bölcsesség előtt jár, míg a magasabb rendű félelem a szégyenből fakadó való félelem… hiszen két féle félelem van…[ahogyan azt a fentiekben kifejtettük].
Mind a két „szárnyra” szükség van
Azonban teljesen mindennemű félelem nélkül nem tud az [Örökkévaló szolgálata] a magasba jutni, puszta szeretet által, ahogyan a madár sem tud egyetlen szárnnyal repülni, mert a szeretet és a félelem a két szárny (ahogyan azt a Tikunim elmagyarázza). Hasonlóképpen, a félelem egyedül is csak egy szárny, és az ember istenszolgálata sem képes felemelkedni a magasságba pusztán általa, még ha a „szolga szolgálatának” neveztetik is, mert ott kell lennie a „fiúi” kvalitásnak is, hogy felébressze legalább azt az ösztönös szeretetet, ami mindenki szívében rejlik, hogy tudatára ébredjen – legalább az – elméjében, valamelyest, hogy tudatára ébredjen az Örökkévaló iránti szeretetének a gondolataiban és vágyni kezdjen arra, hogy hozzá kapcsolódjon, áldassék a neve. És legyen ez a káváná, amikor a Tórával vagy valamely parancsolattal foglalatoskodik, hogy az isteni lélekrész benne, de az állati lélekrész is, „öltözékeikkel” együtt kapcsolódjanak az Örökkévalóhoz, ahogy fentebb kifejtettük.
Az „egység” magasabb rendű meditációja
Ugyanakkor, tekintettel arra, hogy áldott emlékezetű bölcseink azt tanították, hogy az embernek sosem szabad elkülönítenie magát a közösségtől [így még ha nem is képes a fentiekben taglalt meditációnál magasabb szintű kávnára, akkor is legalább törekedjen rá.] Arra kell tehát törekednie, hogy kapcsolódjon és egyesüljön az Örökkévalóval, áldassék, az isteni lelkének forrása, valamint egész Izráel lelkének forrása, mely az Ő áldott szájának lehelete, amelyet Sechinának [Jelenés] nevezünk. [Ez az elnevzése Isten megnyilvánulásának] arra utal, hogy ez megjelenik és alászáll minden világba, átjárja őket, élteti, létet ad nekik. És ebből magából [Istennek ebből az energiájából] adatik az emberben a beszéd képessége, hogy ki tudja mondani a Tóra szavait, de belőle van a cselekvés képessége is, hogy egyes konkrét parancsolatokat teljesíteni tudjon. Ezt az egyesülést úgy lehet elérni, ha az ember alávonzza az áldott Éjn Szof világosságát, itt [ti. ebbe a világba], a Tórával és a parancsolatokkal való foglalatosság útján, mert ezekbe öltözködik az [Éjn Szof világossága]. És törekednie kell arra is, hogy felmerítse az áldott világosságot a tulajdon lelke forrásából és egész Izráel lelkei forrásából, hogy egyesítse őket. Ennek az egyesülésnek az értelméről hosszabban lesz szó később. Lásd ott. Ezt jelenti ez a mondat is , hogy: „Az egyedül szent Istennel való egyesülés kedvéért, áldassék, az Ő Sechinájával, az egész Izráel nevében.”
(Jegyzet: ezáltal lesz a gevurot megédesítve, mintegy magától, a chászádim által, a szférák összekapcsolódása által és azon egyesülés által, mely az áldott Legfelsőbb Akarat megnyilvánulása révén jön létre, mely Akarat odafenn nyilvánul meg az alulról érkező impulzus hatására, azaz amikor idelenn megnyilvánul a Tórával vagy a parancsolatokkal való foglalatosság hatására, melyek az Ő áldott akarata. Ezért van megírva az Idrá Rábbában és a Misnát chásszidimban, az Árich Ánpin traktátusban (4. fej.), hogy a Tóra 613 parancsolata az Árich Ánpin „tisztaságából” származik, mely pedig a Legfelső Akarat, a chászádim forrása.)*
A tiszta szándékkal is elérhető a magasrendű egyesülés
És bár ahhoz, hogy ez a káváná őszinte legyen az illető ember szívében, hogy a szíve tényleg kívánja a jichud eljont (a magasabb rendű egyesülést), szükség van arra, hogy a szívébe kerüljön a „nagy szeretet” (אהבה רבה), egyedül az Örökkévaló kedvéért, megtenni azt, ami egyedül neki kedves, és még csak nem is azért, hogy csillapítsa az Örökkévaló után szomjazó lelkét. Hanem olyannak kell lennie, mint „a fiúnak, aki édesapja és édesanyja kedvéért igyekszik, mert jobban szereti őket tulajdon testénél és lelkénél…” (ahogy el van magyarázva fentebb, a Ráájá Mehemná nevében), de azért mindenkinek gyakorolnia kell magát ebben a kávánában. Mert bár még nem lakik a szívében a teljes és tökéletes igazság formájában, úgy hogy arra valóban vágyakozna teljes szívvel, azért a szívében megvan az őszinte kívánság, legalább kisebb mértékben, mert minden zsidó ember szívében megvan a vele született, ösztönös szeretet, amely arra indítja, hogy megtegye, amit az áldott Magasabb Akarat csak kíván. És ez az egyesülés az [Örökkévaló] valódi kívánalma. Nevezetesen a magasabb rendű egyesülés az ácilut világában, amely az alulról érkező impulzus hatására jön létre, úgy, hogy az isteni lélekrész egyesül, illetve beleolvad az Örökkévaló világosságába, amely a Tórába és a parancsolatokba öltözködik, melyekkel az illető ember elfoglalja magát, olyannyira, hogy a valóságban eggyé lesznek, ahogy fentebb kifejtettük. Ugyanis ez által egyesül a Tóra és a parancsolatok forrása is, azaz az egyedül szent Isten, áldassék, az isteni lélek forrásával, amely a Sechiná. [Azaz magának Istennek is a két megnyilvánulási formája egyesül ezáltal. Ezt a két megnyilvánulási formát nevezzük] a „betölteni minden világot” és „körülvenni minden világot” két kategóriájának, amint azt másutt hosszabban kifejtjük.
Az önfeláldozás általi egyesülés meditációja
[A fenti bekezdésekben az Álter Rebbe a „magasabb rendű egyesülés” meditációját taglalta, melynek során a lélek forrása, a Sechiná egyesül az Örökkévaló esszenciájával. A következő bekezdésekben az alacsonyabb szintű, egyszerű egyesülésről fog szólni, melynek során maga a lélek egyesül Istennel.] De a lélek egyesülése és beleolvadása az Örökkévaló világosságába, hogy eggyé legyenek: erre minden zsidó ember lelke igazán és őszintén vágyakozik, teljesen, szívvel-lélekkel, az ösztönös szeretet miatt, amely minden zsidó szívben benne rejlik, hogy az Örökkévalóhoz ragaszkodjon, és semmiféle körülmények közt tőle el ne szakadjon, el ne különíttessék, Isten mentsen, az Ő áldott egységétől és egyesülésétől, még tulajdon élete árán sem. S a Tórával és a parancsolatokkal, valamint az imával való foglalatosság is tulajdonképpen önfeláldozás, mint mikor elhagyja a testet a hetven év betelte végén, amikor nem gondol többé testi szükségleteire, hanem gondolatai egyesülnek és bele öltöznek a Tóra és az imádság betűibe, melyek az áldott Örökkévaló gondolatai és szavai, és valóban eggyé válnak vele. Ugyanis ez az Édenkertet lakó lelkek egyedüli foglalatossága, ahogyan azt a Gemára és a Zohár mondja, annyiban különböznek csak, hogy ők gyönyörűségüket lelik ott, abban, hogy átjárja őket az Örökkévaló fénye, és beleolvadnak abba [míg ezen a földön sok esetben csak az önfeláldozás érződik, de nem a túlvilági gyönyörködés]. Ezért van elrendelve, hogy a reggeli áldások elején, az ima előtt ezt mondjuk: „Ó, Istenem, a lélek, amit nekem adtál, tiszta… Te lehelted belém… és te veszed majd el tőlem…” Ez azt jelenti: „Mivel Te lehelted belém, és Te veszed majd el tőlem, átadom neked, visszaadom neked ezennel, hogy veled egyesülhessen, ahogyan írva van: »Hozzád emelem, Uram, lelkemet«, azaz azáltal, hogy gondolataimat a Te gondolataidhoz kötöm, és beszédemet a Te beszédedhez, a Tóra és az ima betűi által; és különösen azáltal, amikor az ember az Örökkévalóhoz közvetlenül, egyes szám második személyben beszél: »Áldott vagy Te…«, stb.”
Az önfeláldozás meditáció ismétlésének gyakorisága
Íme, ezzel a felkészüléssel, mellyel alárendeli lelkét az Örökkévalónak, kell elkezdenie a reggeli ima [recitálását]: „Áldott vagy Te…” Hasonlóképpen, ezzel az előkészülettel kell elkezdenie napi tanulását is, az ima után közvetlenül. Ugyanilyen készület szükséges a nap folyamán, legalább a tanulás előtt. Amint az tudnivaló, hogy a leglényegesebb előkészület az „önzetlen – önmagáért történő” istenszolgálatban elengedhetetlen a tanulás előtt, a bénonim esetében. Olyan ez, mint a válólevél írása vagy egy Tóra-tekercs írása, mely megkívánja, feltételként, hogy „önmagáért” történjék, és elég, ha az írás kezdetén ezt mondja az érintett: „Most készülök megírni szent célra a Tóra egy tekercsét”, vagy [a válólevél esetében]: „az adott férfi és nő felkérésére és nevével …” De ha néhány órán át tanul, vissza kell idéznie magában a fent említett készséget, előkészületet, legalább óránként. Mert minden órában más áramlat indul a magasabb világokból, hogy élettel töltse meg azokat, akik idelent élnek, ugyanakkor az előző óra életerő-áramlat visszatér forrásába (az „előrehaladás és visszatérés” ezoterikus elve szerint, lásd a Széfer jecirában), együtt azok [azon órában elvégzett] Tórájával és jócselekedeteivel, akik itt lakoznak, idelent. Mert a nappal tizenkét órájának minden egyes órájában az áldott Tetragrammaton tizenkét kombinációjának valamelyike uralkodik, míg az A-D-N-J [isteni név 12 kombinációja] az éjszaka [12 óráját uralja], amint az köztudott. Na mármost, mindezen szándékának, hogy alárendeli lelkét az Örökkévalónak a Tóra és ima által, hogy felemeli az isteniség szikráját annak forrásához, egyedül azon célra szabad irányulnia, hogy tetszést keressen az Ő színe előtt, áldassék, ahogy például egy királynak van öröme, mikor egyetlen fia visszatér hozzá, miután kiengedték fogságából, börtönéből, ahogy fentebb kifejtettük. Ez a káváná őszinte és valódi minden egyes zsidó ember lelkében, minden időszakban, minden órában, azáltal az ösztönös szeretet által, amely örökségünk, őseink által ránk hagyva. Mindazáltal az embernek szükséges megállapítania rögzített időszakokat, amikor az Örökkévaló nagyságán elmélkedik, hogy az intellektus meditációjából generált félelemre és szeretetre is szert tegyen, és mindazzal, amiről fentebb szó volt talán sikerrel is járhat.
