A „közepes” kategóriája tulajdonképpen mindenkire ráillik, és mindenkinek legalább erre kell törekednie, mivel mindenki lehet közepes, nap mint nap, óráról órára. Ugyanis, a „közepes” nem veti el teljesen a rosszat [1]; ez ugyanis olyan dolog, ami a szívtől függ és a bénoni még nem ura teljesen a szívében lévő rossz ösztönnek, és annak ellenére, hogy bizonyos alkalmakkor, mint például ima idején az ő szívében is csak a jó uralkodik, azonban nem minden idő egyforma. A közepes tehát csakis a gyakorlatban „távolodik el a rossztól és tesz jót[2]”, vagyis a cselekvő gyakorlat három öltözetében – cselekvés, beszéd és gondolat – amelyekben az embernek megadatott a választás lehetősége, hogy tegyen, beszéljen és gondolkodjon akár szemben azzal a rosszal, amire szíve vágyakozik, sőt éppen ellentétesen azzal. Nem vétkezik, mivel akkor, amikor a szív megkíván valamilyen profán élvezetet és vágyakozik azután – legyen az akár megengedett[3], akár, Isten ments, tiltott – képes uralkodni magán és teljesen elhessegetni rossz gondolatait, meggyőzve magát, hogy „nem akarok rossz lenni még egy röpke órára sem, mivel nem szeretnék, Isten őrizz, semmi szín alatt sem elválasztva és különválva lenni az egy Istentől, ahogy az írva van: Vétkeitek választottak el benneteket Istenetektől… [4], ami a rossz, a rásá kategóriája, hanem én igenis teljes lélekkel[5] ragaszkodom Hozzá és egyesülni akarok Vele azáltal, hogy lelkemet beöltöztetem a három isteni öltözetbe, amelyek az Istennel, Tórájával és parancsolataival kapcsolatos cselekvés, beszéd és gondolat. Ez az Istenhez való ragaszkodás a titkos, szívemben rejlő istenszeretetből ered – ami minden zsidó s ;-nek neveznek[6]. Eszerint még a leghaszontalanabb[7] zsidó is képes életét áldozni Isten nevének megszenteléséért, és én, a bénoni bizonyára nem vagyok alantasabb annál.
Az a zsidó pedig, aki vétkezik, csak azért teszi ezt, mivel rájött a bolondéria[8] (ruách stut), és úgy tűnik neki, hogy ezzel a vétkével azért még a zsidóságon belül marad, és nem távolodik el lelke a zsidók Istenétől[9]. De egyúttal el is felejti Isten iránti rejtett szeretetét. De én – mondja a közepes – nem akarok olyan bolond lenni mint amaz, hogy megtagadjam az igazságot”[10].
Ezzel[11] szemben, ami a szívet illeti – vagyis, hogy a rosszat a szív valóban utálja és teljes mértékben gyűlölje és megvesse, vagy esetleg nem teljes mértékben[12] – ezt a szintet elérni igazából nem lehet, hacsak nem Isten nagy és erős szeretete által, ami nem más mint az ún. „élvezetes szeretet”[13](áhává bötáánugim), vagyis a gyönyörködés Istenben, ami a túlvilág megjelenítője. Erre mondták Bölcseink, hogy „még életedben látod világodat”[14] vagyis a túlvilágot. Nem mindenki érdemli ezt ki[15], mert ez egyfajta jutalom, ahogy írva van: „Ajándékul adom nektek a papságot…”[16], ahogy ennek magyarázata máshol megtalálható[17].
Ez okból mondta Jób[18] „Teremtettél cádikokat…”[19], ahogy a Tikunim[20] részletezi ezeket a veleszületett tulajdonságokat: a zsidó lelkekben többféle kategória van: vannak chászidok, erős emberek, akik uralják ösztöneiket, Tóra-tudósok, próféták,… cádikok, és mások – lásd ott.
Ezáltal válik érthetővé az a dupla kifejezés, amivel a születendő gyereket megesketik: „Légy jámbor (cádik) és ne légy rossz (rásá)!”[21], ami első látásra érthetetlen: hiszen miután megesketik, hogy legyen cádik, miért kell megesketni őt arra is, hogy ne legyen rásá? Mivel nem minden embernek adatik meg, hogy cádik lehessen és abban nemigen létezik szabad választás, hogy az ember igazából gyönyörködjön Istenben és igazából megvesse a rosszat – ennélfogva megesketik őt még egyszer, mivel az eskü első része nehezen teljesíthető, legalább „ne légy rásá!”. Ebben minden embernek szabad választása van – hogy lebírja vágyait, uralkodjon ösztönein, hogy ne legyen rásá még egy rövid időre sem, egész életében. Mind a „Tartsd magad távol a rossztól”[22], mind pedig a „Tégy jót” irányban[23]. Ahogy Bölcseink mondták: „nincs más jó mint a Tóra”[24] vagyis „A Tóra tanulása mindenek felett[25].
Azonban, mindennek ellenére, hogy a „közepes”, természeténél fogva, nem képes kivetni szívéből a rosszat ajánlatos, hogy igyekezzen időt szakítani magának és próbáljon hatni saját lelkére, hogy az gyűlölje a rosszat. Például a nemi ösztön fékezésére Bölcseink tanácsa szerint gondoljon arra, hogy „az asszony menstruációja idején olyan mint a szennyes edény…”[26] és más hasonlókra, ugyancsak az ételek iránti vágy leküzdése érdekében gondoljon arra, hogy mindenféle ínyencségből és nyalánkságból ugyancsak „szennyes edény” lesz. Ugyancsak így van ez a világ minden élvezetével: az okos ember előre látja mi lesz belőlük – a végén elrothadnak és kukacos szemétdombbá lesznek.
Másrészt nemcsak a rossz gyűlöletére kell törekednie, hanem élveznie kell az isteni jelenlétet, és örvendeznie kell azáltal, hogy elmélkedik az Ő, áldott legyen a neve, végtelen nagyságáról, amennyire csak telik tőle. Annak ellenére, hogy jól tudja, nem fogja ezt a szintet igazából elérni, csak képzeletében[27] – ennek ellenére tegye meg, ami telik tőle, hogy betartsa az esküt: „légy cádik”, és „az Örökkévaló majd azt teszi, amit jónak lát”[28]. Ezenfelül a „szokás hatalom”, és ha hozzászokik valamihez az ember, az második természetévé válik; így ha hozzászoktatja magát, hogy megvesse a rosszat, akkor azt valamennyire valóban utálni fogja. Ugyancsak, ha beleszokik, hogy örvendjen az Örökkévalónak azáltal, hogy belegondol Isten nagyságába – aszerint az elv szerint, hogy „a lenti impulzust fenti inspiráció követi majd[29]. És mindezek után, talán-talán egy fenti sugallat eléri őt, és a közepes arra érdemesül, hogy egy cádik lelke „foganjon” benne[30], hogy Istent igazi örömmel tudja szolgálni, ahogy az írva van: „Örüljetek, ti igazak az Örökkévalónak…”[31]. Ezzel aztán valóra válik benne az eskü: „légy cádik”.
[1] Ahogy ezt a 10. fejezetben láttuk, a rossz teljes elvetése a cádik jellemzője.
[2] Parafrázis a zsoltári mondatra, ami felszólító módban szerepel az eredetiben, és amit a Sámuel imája – Zsidó imakönyv 201. oldal így fordít: „Térj ki a rossz elől, és tégy jót” (34:15.). A mondat a zsidóságtudatban fogalommá vált.
[3] A chászid felfogás még a nem tiltott, vagyis legális, de profán élvezeteket is a klipákból eredezteti. A megengedett dolgok csak akkor pozitívak, ha azt „lösém Sámájim” teszik – vagyis istenes okokból – de nem azért, hogy élvezzék őket (lásd 6. fejezet).
[4] Jesájá 59:2.
[5] Az eredeti szövegben a lélek három héber kifejezése van: nefes, ruách, nösámá.
[6] Zsoltárok 5:12.
[7] Kál sebökálim, a kifejezés talmudi eredetű (Ros Hásáná 25b.). Szó szerint „a könnyük könnyűje”, vagyis olyan ember, aki morális szempontból nulla. Más, eredeti magyarázat szerint a kál sebökálim olyan zsidó, aki egy másik, könnyelmű, zsidó szemében könnyelmű (Reb Náchum Goldsmidt Tánjá magyarázata). Itt azt mondja RSZ, hogy még az ilyen „pillangókönnyű”, mihaszna zsidó is képes életét áldozni, de a 18. fejezet végén ezt úgy ismétli meg, hogy „többségükben”, vagyis nem mindannyian.
[8] A Talmud szerint (Szotá 3a.) „Az ember nem vétkezik, amíg a bolondság szelleme meg nem szállja”.
[9] A vétkes ember „bolond” szelleme abban fejeződik ki, hogy bár zsidóságát nem akarja megtagadni, de bizonyos „enyhe” vétkeknél nem érzi a bűn súlyát (Steinsaltz).
[10] Ennek a gondolatnak a segítségével minden ember képes uralkodni rossz ösztönén, és így bénoni lenni.
[11] Eddig a „közepes”, aki a gyakorlatban csak jót tesz, mivel mihelyt rossz gondolatok támadnak szívében, van lehetősége ezeket semlegesíteni. De azért a szívében lehetnek – és vannak is – vétkes gondolatok.
[12] Teljes, vagy nem teljes mértékben, vagyis teljesen és tökéletesen gyűlölni és megvetni a rosszat, vagy nem teljesen és nem tökéletesen – ez a különbség a cádik két változata, a tökéletes és a nem-tökéletes cádik között (lásd az előző valamint a 10. fejezetben).
[13] Lásd a 9. fejezetben az áhává bötáánugim értelmezését. Steinsaltz szerint a rossz elvetése és Isten szeretete együtt jár – egyik sincs meg a másik nélkül.
[14] Bráchot 17a. Aki ezt a szellemi kategóriát eléri, az már életében „látja”, illetve élvezi a túlvilág nyugalmát.
[15] Csak a cádikok, akik ezt érdemeik fejében ajándékba kapják.
[16] 4Mózes 18:7.
[17] Tánjá 43. fejezet. A papság itt azt a bizonyos istenszeretetet jelöli, amelyet csak mint jutalmat kaphat az ember.
[18] Bölcseink magyarázata szerint Istennel folytatott, képzelt, vitájában.
[19] Bává Bátrá 16a. Ezáltal választ kapunk az 1. fejezetben feltett kérdésre: hogyan lehetséges, hogy az ember számára előre meghatározott, hogy cádik, vagy rásá lesz-e. A válasz erre az, hogy ami a gyakorlatot illeti, abban valóban minden embernek megvan a szabad választása, de a cádik Isten iránti szeretetét már nem feltétlenül érdemli mindenki ki.
[20] A Tikuné Zohár előszavában, 1b.
[21] Nidá 30b. Lásd 1. fejezet. A chaszidizmus szerint az „esketés” nem csupán esküvel megerősíteni az elvárást, hogy igyekezzünk jónak lenni, hanem egyben egyfajta erkölcsi támogatás is; elvárják az embertől, hogy jó legyen, és ebben segítségére is vannak (Steinsaltz).
[22] Lásd a 2. lábjegyzetet.
[23] Vagyis mind a tiltó, mind pedig a tevőleges parancsolatoknak, főleg a Tóra-tanulás parancsolatának betartása által, ami kifejezetten „jó”.
[24] Atyák bölcs tanításai 6:3., Bráchot 5a.
[25] Misna Péá 1:1.
[26] Sábát 152a.
[27] RSZ a „fantáziák” (dimjonot) kifejezést használja, aminek jelentése az itteni szövegkörnyezetben bebeszélés, vagyis illúzió.
[28] 1Sámuel 3:18. alapján.
[29] Kabbalisztikus fogalom: „itárutá diltátá – itárutá dilélá” (arameus). Lásd a Fogalmakban.
[30] Lehetséges hogy valaki, aki egész életében „közepes” volt, és akinek egész lénye „közepes”, forradalmi változás következtében egyszerre igazi cádik lesz. Ez nem önerőből következik be, hanem azáltal, hogy egy cádik lelkéből kap az illető egy szikrát, ami egy csapásra megváltoztatja lelkében az „erőviszonyokat” (Steinsaltz).
[31] Zsoltárok 97:12.
