A legújabb divatos irányzatok követése talán ártatlan hiúságnak tudható be, de súlyos következményekkel járhat. Korunk embere, úgy tűnik, elsőszámú lelkes követője a mindenkori divatnak. Az előkelő helyezés a bestseller listán csupán lényegtelen hiúság, nagyfontosságú kérdés viszont a családtervezés, amely kozmikus jelentőségűnek is mondható, azonban nem kapja meg azt a figyelmet, amelyet megérdemelne.
A születésszabályozás, a család nagyságának egy-két gyerekre vagy akár gyerek nélkülire korlátozása elfogadott, elvárt gyakorlat, sőt norma a zsidó közösségben. Nincs vita erről a kérdésről. Az érveket elintézik megvetéssel vagy gúnnyal, s ezért a lehetséges válaszadás észrevétlen hallgatásra redukálódik. Ezzel szemben szükség lenne a Tóra által kínált alternatívák kifejtésére, s véget vetni annak, hogy a terepet átengedjük nagyhangú demagógoknak.
A világ különböző népei közül egyedül a zsidó az, amely ma kisebb, mint 1939-ben volt. A holokausztum áldozatául esett népünk egyharmada, s mi nem pótoltuk e hiányt.
Ugyanakkor az elmúlt évtizedek során a minimális népességnövekedésre irányuló kampány túlontúl sikeresnek bizonyult az amerikai – és nemcsak amerikai – zsidóság körében, melynek születési arányszáma, az önfenntartási szint alá süllyedt.
Az „egyke-egy se” „jó” példája
Ezek a megfigyelések nem csupán az amerikai zsidó közösségre igazak; az izraeli zsidókra (nem az izraeli arabokra) vonatkozó statisztikák ugyanezt a tendenciát mutatják, s ez elkeserítő azok számára, akiket aggodalommal tölt el a zsidóság jövője Izraelben és Amerikában. Izraelnek, melyet egyaránt sújt a nesirá és a jeridá – ezek a valós vagy potenciális népesség elvesztését jelölő eufemizmusok -, létkérdés az álijá (bevándorlás), s noha rengeteget költ a nyugati olékra, alacsony születési arányszámmal küszködik. Egy arab többség a belátható jövőn belül nem csupán képzeletbeli lehetőség. A szegény családokban a gyermekek számának növelése számos országban, beleértve a nyugatiakat is, létező gyakorlat. Talán nem teljesen képtelen az a javaslat, hogy az álijára szánt forrásokat a szegénynegyedek kapják. Ezáltal Izrael népesedése jóval szívderítőbb képet mutatna. A szegénység problémáját, bármennyire is súlyos, nem oldja meg a születésszabályozás. Ugyanakkor, azokban az izraeli családokban, amelyek megengedhetnék maguknak, hogy több gyerekük legyen, általában kevesebb van. [Kelet-Európában általában és Magyarországon különösen, a helyzet talán még ennél is rosszabb. Itt is a zsidók járnak az élen az „egyke vagy egy se” „jó” példájával. A szerk.]
Ha a zsidó közösség szükségleteiről, népünk jövőjéről beszélünk, a válasz gyors és felháborodott: a gyermekszülés magánügy, senkire sem tartozik, csupán az anyára (s talán az apára). Ez így is van, ám a népességnövekedés stagnálása és a család nagyságának korlátozása mellettfelsorakoztatott érvek között egyaránt fellelhetők a föld erőforrásaira, az ökológiára, a túlnépesedésre, a szegénységre stb. vonatkozó érvek – ezek nyilvánvalóan társadalmi kérdések, és nem magánügyek. Amennyiben az egyén lelkiismerete jogosan felkelthető a családok nagyságának korlátozása mellett, vajon nem kelthető-e fel hasonlóképpen a közérdeklődés a több gyerek vállalása érdekében? Én „soviniszta” módon azt a nézetet vallom, hogy a világ jobb hely lenne, ha a zsidók száma növekedne, mint ha csökkene.
Egy orvos barátom felesége nemrég hozta világra negyedik gyermekét, s így a család tökéletesen kiegyensúlyozott – kétfiús-kétlányos – családnak mondható. Eltréfálkoztam vele, hogy pontosan tudom, mit mondanak barátaik: „Orvos vagy te egyáltalán? Nem világosítottad fel a feleségedet?” Vagy pedig azt kérdezhették: „Tán katolikus vagy?” Velem együtt nevetett. Bármit prédikálnak is a születésszabályozás elméleti főtudorai, azt az utca embere meglehetősen egyszerű módon értelmezi.
A liberális érték – nem zsidó érték
Vajon korlátozva érzik-e magukat ezek és más zsidó szülők abban, hogy egy harmadik-negyedik gyereket is szeressenek? Vagy hogy biztosítsák annak a negyedik gyereknek az oktatását, kulturális nevelését, és miként elégítsék ki szükségleteit? Vagy akár egy ötödiknek és hatodiknak? Az a kis lélek nem fogja csökkenteni a föld erőforrásait. Termelő lesz, s nem egy fogyasztó parazita. E széles világon kinek származik haszna abból, ha nem születik meg? Kinek a helyét foglalja el?
Mit mond erről a Tóra? Az anya egészsége a legfőbb szempont, és minden egyes esetet a maga egyedisége szerint kell mérlegelnie egy képzett Tóra-tudósnak, aki természetesen megvizsgálja az adott eset orvosi és vallási vonatkozásait. Ez egyébként valamennyi zsidó vallási kérdés esetében így van, mivel a már meglévő élet elsőbbséget élvez. Ám ez nem afféle „döntsd el magad” döntés. Általános szabálynak tekinthető, hogy más megfontolások nem élvezik azt az elsőbbséget, amelyet az élet. Ezen túlmenően, mit mond a Tóra a családtervezésről?
S ezzel elérkeztünk az alapkérdéshez: az értékek kérdéséhez. Végső soron valamennyi döntés ezeken múlik. Emlékeznünk kell arra, hogy a zsidó értékek és a tágabb környezet által vallott értékek nem feltétlenül azonosak. A nyugati, modern vagy liberális értékek nem feltétlenül zsidó értékek, s nem biztos, hogy magasabbrendűek a zsidó értékeknél. Nézzük meg ezeket kissé közelebbről!
Az egyén és a közösség
Az egyik fontos kérdés az egyén és a közösség viszonya. A zsidó álláspont szerint azon túlmenően, hogy az ember individuális lény, mindenki része az egésznek, vagyis nem afféle szabadon lebegő részecske, hanem kötelességekkel és jogokkal bíró lény. Ez az érték, a közösség iránti kötelességvállalás, talán nem áll összhangban a jelenleg uralkodó vagy népszerű nézetekkel, és ezért vállalnunk kell az értékek ütköztetését. Ma szinte alig léteznek házastársi, a gyermekek és szüleik közötti kötelezettségek, s ezek szinte elhanyagolhatók a közösség irányában. A Tóra felfogása szerint a sokasodásra vonatkozó micvának (amely mellékesen a férfi, nem pedig a nő kötelessége) nem csupán magán-, hanem társadalmi vonatkozása is van. Az az érv, hogy a szülés csak az anyára s másra nem tartozó magánügy, nem zsidó forrásokra vezethető vissza.
Egy másik érték az emúná, vagyis a hit. Mennyit kell egy házaspárnak keresnie ahhoz, hogy vállalhasson egy vagy akár több gyermeket? Egy fiatal anyákkal folytatott csoportbeszélgetésen az egyik édesanya megjegyezte, hogy egyetlen lánya van, s hogy ő azt szeretné, hogy lányának legyenek szép ruhái, és jól érezze magát, élvezze az élet „jó” dolgait. Megkérdeztem tőle, hogy lánya nem örülne talán jobban egyetlen ruhának és két testvérnek, mint három szép ruhának. (Igen, sejthetik a választ: ma három leánygyermekük van. Nem tudom, mi a helyzet a ruhák terén.)
Egy másik fiatal anya azt mondta, hogy két gyereket terveznek, mert csak két gyerek iskoláztatására futja pénzükből. Számos kérdés merült fel e beszélgetés során: mekkora lesz a jövedelmük 18-20 év múlva? Milyen fínanszírozási formák állnak majd akkor rendelkezésre? S egyáltalán: akarnak-e majd a gyerekek továbbtanulni?
Ám az anya erősködött, hogy szükséges a tervezés: nem élhetünk csak úgy vaktában. Ez igaz is. Kell némi óvatosság, de vegyük figyelembe saját, emberi korlátainkat. Nem határozhatunk meg mást, mint általános irányelveket a saját életünkre; s gyermekeink esetében még ennél is kevesebbet. A „beprogramozás” hatékony és megnyugtató, de az ember meghiusítja a programozást. Megtakarítás? Befektetés? Biztosítás? Mindenképpen ajánlatos, mint minden más, amit a józan ész diktál. Ám egy bizonyos ponton túl nem vagyunk urai saját sorsunknak. „Aki életet adott, megélhetést is ad majd” – tartja a közmondássá, a hit kifejezésévé vált ősi zsidó mondás. Az elővigyázatosság többet jelent annál, mint hogy két évtizedre előre meghatározzuk vagyontárgyainkat. Az elővigyázatosság azt jelenti, hogy meghatározzuk értékeinket és céljainkat.
Áldás vagy teher?
Talán újra kell értékelnünk szükségleteinkre és luxusra vonatkozó elképzeléseinket. A gyereknek vásárlandó külön televízió vajon valóban szükséges, vagy csupán luxus? Nem tekintünk néhány szükségletet luxusnak azáltal, hogy leszűkítjük a „szükségest” az anyagira, a megvásárolhatóra? Itt valóban az értékek erős ütközésével állunk szemben, s ez talán a legfontosabb a család nagyságának szempontjából, amin érdemes elgondolkodni.
Nekem úgy tűnik, hogy problémát okoz az olyan fogalmak meghatározása, mint a „jó”, a szó „jótékony”, „eredményes”, „elégedett” értelmében, s ugyanilyen nehészségbe ütközik egy másik gyakori szó, a „boldogság” meghatározása is. Ez a zavar a Tóra parafrázisához vezet, a világosság sötétségként s a sötétség világosságként való meghatározásához. A gyermekáldás nem jó. A gyermektelenség jó. Ez is egy jelenleg elfogadott érték.
Áldás vagy teher a gyermek? A Tóra tanítása világos: a gyermek áldás. Természetesen terhet is jelent. A gyerekről gondoskodni kell, időt kíván, érzelmi igénybevételt; anyagi megterheléssel jár, és azzal, hogy éjjel 2-kor is fel kell kelnünk. A gyermekek kötelességet jelentenek, és az a kultúra, amelyik az emberi beteljesedés legnagyobb értékének a boldogságot tartja, aligha tekint örömteli várakozással a kötelességre. Ám a zsidó felfogásban a gyermekek és a náchesz szinte szinonimái egymásnak. A gyermek nélküli boldogság szinte ellentmondás.
A gyermekekért való felelősségvállalás előli kitérés nem a meg nem született előli menekülés, hanem az élő gyermek iránti felelősség elvetése, az anyagi felelősség elvetése, a gyermek gondozásával járó felelősség elvetése, s akkor még nem szóltunk a házastárs iránti elkötelezettség elvetéséről. A problémát tehát nem pusztán a család nagysága jelenti, a meg nem született gyermek tervezése, hanem a megszületett, sőt a „megtervezett” gyermek is.
A családok elhagyása vajon csak a nagycsaládok esetében fordul elő, vagy ez a kór az egykés családokat is sújtja? Lehet, hogy egy gyermek is túl sok? Egy gyerek is jelentheti a szabadság elviselhetetlen korlátozását.
A boldogság kék madara
Úgy tűnik, hogy a házasságkötés jelenleg kisérleti, mintegy feltételes jeleggel történik. A házastársak mintegy kipróbálják egymást. A gyermekeket is kipróbálják – s az ítélet: hagyd el őket. A boldogságba való kapaszkodás, annak hajszolása, mintha a boldogság menekülne vagy kitérne előlük, mindennek és mindenkinek az elhagyása, aki látszólag zavarja ezt a hajszát – nos, ezek a szerencsétlenek sosem veszik észre, hogy a boldogság következmény, egy olyan élet eredménye, amely nem a kötöttségek és kötelességek nélküli szórakozást és szabadságot hajszolja. A családtervezés véleményem szerint ugyanennek az értékrendnek némileg kifinomultabb tünete.
A Tóra tanítása szerint minden gyerek specifikus, különleges. Az a náchesz, amelyet minden gyermek jelent, az emberiség javára nyújtott teljesítménye, szintén különleges. Minden gyerek végtelen lehetőségeket rejt magában, melyek teljességgel megjósolhatatlanok. Ebből a kis újszülöttből mi lesz? Egy Madame Curie? … Egy Einstein? … Egy Mozart? … Egy vilnai gáon? … Tervezzük meg, hogy mi legyen … A hit azt jelenti, hogy ez a gyermek az emberiség jótevője lesz, és miért is fosztanánk meg az emberiséget tőle? A hit azt jelenti, hogy ennek a gyermeknek, minden gyereknek megvan a saját, egyéni ajándéka a világ számára, és ha elvetem létét, az emberiség lesz szegényebb. Ez olyan Tóra-érték, amelyet a gyakorlatban is alkalmazunk, s nem puszta absztrakció.
(Zárójelben jegyzem meg, a családtervezés mellett felsorakoztatott egyik érv az élelmiszer-ellátás kérdése. Nem tudhatom, hogy milyen lesz az élelmiszer-ellátás holnap reggel. De annyit mondhatok, hogy a világban tapasztalható bármely éhínség általában nem ellátási, hanem elosztási kérdés. A megoldás nem a családok nagyságának korlátozásában, hanem politikai döntésekben rejlik. Az a zsidó család, amelyik úgy dönt, hogy nem vállal egy harmadik gyermeket, nem segít egyetlen éhező boszniai gyereken sem.)
Mennyiben magánügy?
Néhány szót a gyermekvállalás „magánügyének” kérdéséről. A gondolkodásmód és az eszmék, az értékek és attitűdök, könnyen manipulálhatóak. Nem feltétlenül függetlenek vagy önálló indíttatásúak. Népszerűsítői nagy hatalommal rendelkeznek mások életének befolyásolására. A család eszményi mérete sem mentes ettől a manipulációtól. A televízió, az irodalom, az újságok, a színház, a filmek stb. mindent áthatnak, akár rejtve, akár nyíltan hírdetik tanaikat. A közírók és az őket irányítók névtelenek: egy kicsiny, homogén csoport, mely partikuláris értékeket vall, és olyan elkötelezettségekkel rendelkezik, amelyeket nem vizsgálhatunk meg a termék „elfogyasztása” előtt. Saját életüket nem a család vagy a gyermekek iránti önfeláldozás határozza meg.
Kevés ember képes e népszerűsítők üzenetének értékelésére, mivel nem rendelkeznek az értékelés értékmérőjével. A pillanatnyi divat iránti kiszolgáltatottság, melyről fentebb szóltam, a vonzó módon eladott termék iránti fogékonyság egyik oldala. A közvélemény, a társadalmi elfogadottság nyomása, a baráti kör és a munkatársak reakciója szinte ellenállhatatlan. Az újabb gyermek feletti gúnyolódás, e gúnyolódástól való félelem gyakran meghatározza a családi döntések kimenetelét. Az én ragaszkodása a magánélethez gyakran nem több, mint önámítás. Még az olyan személyes döntést is, mint az újabb gyermek vállalását, a szomszédok határozzák meg!
Fáraónak is megvoltak a maga elképzelései a zsidó születésszabályozásról. Hitlernek még nagyratörőbb tervei voltak. Ezek az analógiák fájdalmasak, ám bárhogy tűnnek is el a zsidók, csak eltűnnek.
