40. fejezet
Isten kétféle önmegtartóztatása
A nem önzetlen és az önző motiváció
[Az Álter Rebbe az előző fejezet végén arról írt, hogy szemben azzal aki önös érdekből tartja a micvákat vagy tanulmányozza a Tórát, az aki csak megszokásból, de nem önző érdekből hanem egyszerű érdektelenségből teszi ezt, annak nem kell megtérnie ahhoz, hogy az általa megcselekedett micva, vagy megtanult Tóra felemelkedjen, hanem elég mindehhez a megfelelő önzetlen indítékkal, és valamilyen isten iránti érzelemmel telítve újratanulnia vagy megcselekednie azt.] De mindaddig amíg nem tanulmányozza újra meg újra ezt a témát „önzetlenül”, a tanulása még a tíz szefiráig sem emelkedik fel, melyek a jecirá és az ászijá világát ragyogják be. Mert a szefirák az isteni lényeg kategóriájába tartoznak, s beléjük öltözik, bennük egyesül maga az áldott Éjn Szof világossága, s „félelem és szeretet nélkül nem tud felemelkedni, és megállni az Örökkévaló előtt”, ahogyan írva van a Tikunimban. Ebben az esetben a tanulása felemelkedik azért a hechálót szintjéig, és ott lakozik, azaz a világok peremén, ahol az angyalok állnak. Az áldott emlékezetű Chájim Vitál rabbi írja „A prófécia kapui” című írása 2. fejezetében, hogy az áhítat nélkül folytatott Tóra-tanulásból angyalok teremtetnek a jecirá világában, az áhítat nélkül teljesített micvákból azonban az ászijá világában teremtetnek angyalok – és mindegyik angyalnak van anyaga és formája is. Ugyanakkor az a Tóra-tanulás, amelyet valóban önző célokkal művelnek, azaz például abból a célból, hogy tudóssá legyen valaki, és más effélék, az nem emelkedik fel a még hechálót szintjéig sem, ahol a Szentség angyalai laknak, hanem megmarad ebben az anyagi világban, mely a klipák lakóhelye – (Jegyzet: ahogy a Zohárban találjuk [III. rész, 31b és 121b]: „Ez a szó felszáll és áthatol az egeken… és előhívja, amit előhív – ha jó –, jót…” lásd ott. Lásd még 105a: „A Tóra szavából lesz a hang, mely felemelkedik…” És még 168b: „A Tóra és az imádság hangja áttöri az egeket…”.) Ahogy a Zohár mondja e vers kommentárjaként: „Mi haszna az embernek sok fáradozásából, melyekkel a nap alatt fáradozik?” (Kohelet 1:3.): „Még az a fáradozás is, amit a Tórára fordít az ember, ha csupán a maga dicsőségét keresi vele…[akkor a nap alatti fáradozásnak minősül, és mint ilyen haszontalan]” Erre utal a következő idézet is: „Boldog, aki úgy jön ide, hogy a tudása nála van, kezében”, azaz nem maradt hátra ebben a világban.
Az isteni fény kétféle takarása: cimcum és heszter
[A Tóra azért kívánja meg a kávánát (áhítat, intuíció) a magasba emelkedéshez, mert] bár a Tóra és az egyedül szent Isten, áldassék, tökéletes egységet alkotnak, hiszen Ő és az Ő akarata egyek, s bár az egyedül szent Isten, áldassék, egyformán tölt be minden világot, azért ezek a világok nem egyforma rangúak. A különbség a befogadók oldaláról van, két tekintetben is: először abban, hogy a magasabb rendű világok határtalanul több ragyogást fogadnak magukba, mint az alacsonyabb rendűek; és másodjára abban, hogy a sokkal kevesebb „öltözék” és „fátyol” takarja őket, mint az alacsonyabb rendű világokban. Ez a fizikai világ pedig a létező világok legalacsonyabbika, mindkét tekintetben, mert a ragyogás, mely benne van, valósággal a legszélső határig össze van húzódva, ez teszi fizikaiévá és anyagivá ezt a világot. És [a másik oldalról pedig] még ez [az összehúzódott ragyogást] is sok öltözék és fátyol takarja, míg végül a klipá nogába öltözködik, hogy éltessen minden evilági tiszta dolgot, többek közt az ember testének életet adó – így a beszéd cselekvését is aktiváló – állati ösztön-lelket is.
A Tóra szavaiban nincs heszter
Gondoljunk tehát arra, amikor [ez az állati lélekrész] szavakat mond a Tórából, káváná nélkül. Ezek szent betűk, s az állati lélekrészben lévő klipá nogá semmiképp sem tudja elfüggönyözni, eltakarni az Ő áldott szentségét, amely beléjük öltözött, ahogyan el tudja takarni az állati lélekrészben, midőn az üres profán szavakat szól, vagy ahogyan eltakarja minden más élő állatban, amely tiszta. És bár nincs olyan hely, amely az Örökkévaló nélkül volna, mégis Ő az, aki „a leginkább rejtőzködő minden rejtett dolog közül”, s a neve „rejtőzködő Isten”. Így hát a belőle áradó ragyogás és életerő is, áldassék Ő, rejtőzködik, sok „öltözék” és „fátyol” takarja, míg végül a nogába öltözik, és annak öltözéke által rejtőzik el. A Tóra és az ima szent betűivel-szavaival azonban nem ez a helyzet, éppen ellenkezőleg, a klipá nogá jóvá fordul bennük, a szentség magába szívta, ahogy fentebb már tárgyaltuk. De azért a szentségnek az a ragyogása, amely bennük van, az összehúzódás (cimcum) állapotában van, a legszélsőségesebb módon, minthogy a hang és a beszéd anyagi jelenségek.
A kávánával a cimcum is legyűrhető
De ha az ima kávánával és a Tóra tanulása kávánával, „önzetlenül” zajlik, akkor a káváná beöltözik a beszéd hangjaiba, mert az a forrásuk és gyökerük, hiszen miatta és érte szólja az ember éppen ezeket a szavakat. Ezért fel is tudja emelni őket [az imát és a tanulást] a maga szintjére a brijá vagy a jecirá világának tíz szefirájába, attól függően, hogy a káváná éppen az intellektuális meditációból vagy az ösztönös szeretet vagy félelem által van motiválva…, ahogyan azt fentebb már kifejtettük. Ott az áldott Éjn Szof fénye, azaz az áldott Legfelsőbb Akarat, mely a Tóra betűibe öltözik, melyeket az illető ember éppen tanul, és azok kávánája, illetve az ima és az ő kávánája, vagy a parancsolatok és azok kávánája felragyog és megnyilvánul, nagyobb és határtalan fényességgel, olyannal, amely nem tud felragyogni és megnyilvánulni semmiféle módon és formában, míg ezek a betűk-hangok és a parancsolatok ebben az anyagi világban vannak. Egészen az idők végezetéig, amikor [ez ebben a fizikai világban is lehetséges lesz, hiszen akkor majd a] világ felemeltetik majd ebből az anyagiasságból: „És az Örökkévaló dicsősége megnyilvánul…”, ahogy korábban hosszan kifejtettük. (Jegyzet: és ott [a tíz szefirában] ragyog fel, és nyilvánul meg a Legfelsőbb Egység [jichud eljon] is, amely a parancsolatok teljesítése és a Tóra tanulása által jön valóságba, ez az Egység ugyanis az Ő áldott tulajdonságainak összessége, melyek egymással összeolvadnak, a Gevurot [a „szigor” tulajdonságok], melyeket a chászádim [jóindulatú tulajdonságok] édesítenek meg az áldot Éjn Szof Legfelsőbb Kedvező Ideje által, amely felragyog és megnyilvánul nagy és intenzív megnyilvánulással az alulról érkező „impulzus” által, azaz a parancsolatok teljesítése, a Tórával való foglalatosság által, melyekbe az áldott Éjn Szof Legmagasabb Akarata öltözködik. De maga a lényegi egyesülés sokkal magasabban történik, az ácilut világában, ahol az Ő áldott tulajdonságainak lényege egyesül a kiáradásuk forrásával, magával az áldott Éjn Szoffal, és ott lakozik az áldott Éjn Szof Legfelsőbb Akarata, s csak a ragyogás árad ki ezekből [ti. a tulajdonságokból] a berijá, jecirá és aszijá világába, mindegyikbe a rangjának megfelelően. És bár azon ember lelke, aki a Tórával és a parancsolatokkal foglalatoskodik, nem az ácilut világából ered, azért a Legfelsőbb Akarat, mely belé öltözködik, és amely azonos magával a háláchával vagy a Tóra szavaival, melyekkel az említett ember éppen foglalatoskodik, egyszóval ez a Legfelsőbb Akarat az isteni lényeghez tartozik, s az áldott Éjn Szof fénye, azé, akiből kiárad, mert Ő és az Ő akarat egyek, és az Ő áldott akarata az oka annak, hogy az Ő tulajdonságai, amelyek egyek vele kiáradnak belőle, legyen Ő áldott. Az Ő akaratának megnyilvánulása által, amely a Tórával való foglalatosság során lesz nyilvánvalóvá, illetve azon speciális parancsolatok teljesítése által, melyekkel az [illető tulajdonságok] össze vannak kapcsolva, s a Gevurot megédesül a chászádim által ebben a kedvező pillanatban.)
A káváná és a madár szárnyai
A fentiek fényében lehet világosan megérteni, miért neveztetik a félelem és a szeretet metaforikusan „szárnynak”, ahogyan írva van: „És két szárnyával felrepül” (ahogy Chájim Vitál rabbi, az áldott emlékezetű magyarázza a Sáár hájichudimban). A szárnyak ugyanis olyanok egy madár számára, mint az embernek a karja… És a Tikunimban is ki van fejtve, hogy azoknak, akik a Tórával és a parancsolatokkal foglalják el magukat, félelemben és szeretetben, „gyermek” a nevük; egyébként „fióka” a nevük, a fióka ugyanis nem tud repülni.
(Jegyzet: a Tikun 45-ben van megírva, hogy a madár [figurája] Metatron [angyalt] jelképezi. A feje a jod betű, a teste a váv betű, s a két szárnya a két hé stb. Ez a jecirá világára utal, mely Metatronhoz kötődik, ahol találhatók a Misna hálácháinak „testei”, a feje az értelem aspektusát jelképezi, a chochmát, a binát és a dáátot [CháBáD], amely a háláchák belső lényege, ezoterikus jelentése és értelmes oka; míg a két szárny – a félelem és a szeretet – a magasabb hé, mely a szeretet, és az alacsonyabb hé, mely az alacsonyabb rendű félelem [jirá táttáá], azaz a „mennyek országának igája” és az Örökkévaló félelme, ami olyasmi félelem, mint amit egy uralkodó jelenlétében érzünk például, amely egy külsődleges és feltételes félelem, míg a magasabb rendű (jirá iláá) amolyan szégyenérzet, mely a „az Úrhoz, a mi Istenünkhöz tartozó titkok”, és megtalálható a magasabb rendű bölcsességben [chochmá iláá], amely az Áldott Név [tetragrammaton] jod betűjét jelképezi, amint azt a Ráájá mehemná írja.)
Mert amint a madár szárnyai nem tartoznak a madár lényegéhez, és az életereje nem függ tőlük – ahogy tanultuk: „Ha eltávolítják szárnyait, akkor is kóser” (rituálisan tiszta), a lényegi része ugyanis a feje és a teste, a szárnya pusztán szolgálja a fejet és a testet, lehetővé teszi, hogy repüljön – így mondhatjuk hasonlat útján azt, hogy a Tóra és a parancsolatok lényegi része a Legmagasabb Egységnek, a Legmagasabb Akarat által, amely megnyilvánul bennük, míg a szeretet és a félelem felemeli őket arra a helyre, ahol az Akarat, az áldott Éjn Szof fénye, és az egység (jichud) megnyilvánulnak, a jecirá és a brijá világában.
(Jegyzet: Vagy akár még az ászijá [világában is], a szentség tíz szefirájában, a tevőleges parancsolatok lakóhelyén, és a Szent Iratok [tanulmányozásának] otthonában. De ami a Misnát illeti, az áldott Éjn Szof fénye és jichudja a jecirá [világában] nyilvánul meg; ami pedig a Talmudot, az a brijá [világában]. Ez azt jelenti, hogy ha valaki a Szent Iratokat tanulmányozza, az áldott Éjn Szof fénye és jichudja kiárad az ácilut világából az ászijába; és a Misna [tanulmányozása esetén] csak a jecirá világát [éri el]; a Talmud [esetén pedig] – csak a brijá világát. Mert az ácilutban együtt vannak mind. Ami viszont a Kabbalát illeti, az nem árad ki egyáltalán az ácilutból a brijába, a jecirába és az ászijába, ahogyan azt a Peri éc chájimban látjuk kifejtve.)
Szeretet és káváná cselekvés nélkül
És bár a félelem és a szeretet is része a 613 parancsolatnak, azért mégis „szárny” a nevük, mert a szeretet beteljesítése a szeretetből való szolgálat. A szolgálat nélküli szeretet viszont a „gyönyörködő szeretet”, mely gyönyörűségét leli az Örökkévalóban, s ez az eljövendő világból ízelítő, a végső jutalom elvételére, ahogyan írva van: „ma megtenni, holnap [az eljövendő világban] átvenni a jutalmat.” De aki még nem érte el ezt a szintet, az eljövendő világ természetének megízlelését, a lelke viszont szomjazik az Örökkévalóra, és vágyakozik utána, és Őt keresi egész nap, de nem csillapítja szomját a Tóra vizével, mely ott van, előtte, az ilyen ember olyan, mint aki a folyó partján áll, és kiabál: „Vizet! Vizet adjatok!” A próféta sürgeti az ilyen embert: „Rajta, mindaz, aki szomjazik, menjen a vizekhez.” Mert egyszerű értelmét tekintve a vers jóformán értelmetlen: aki szomjazik, és tanulni vágyik, az tanulni fog a maga meggyőződéséből, ugyan miért kellene az ilyet a prófétának sürgetnie: „Rajta”? Erről hosszabban lesz szó, másutt.
