Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni

Noha megpróbáltam összefoglalni néhány gondolatot, amelyekben a zsidók mindig mélyen hittek, és amelyek alapelveit képezik az idők folyamán judaizmussá formálódott hitnek, nem próbáltam még mélyebbre hatolni a zsidó hittudományba, betekintést adni a zsidó tanítások alapján álló szemléletébe az emberi természet, az élet, a jó és a rossz filozófiai-vallási vonatkozásaival kapcsolatban. Ez a téma meghaladja e könyv céljait. De a fő okát annak, hogy nem merülök el mélyebben a teológiában, talán Samuel Belkinnek, a Yeshiva University elnökének szavaival tudnám visszaadni:

Sokan kísérleteztek azzal, hogy érvényes és rendszerezett leírásba foglalják a zsidó hittudományt. Ezek a kísérletek azonban mind kudarcba fulladtak, mert a judaizmus sohasem foglalkozott különösebben a logikai doktrínákkal. Inkább arra törekedett, hogy a gyakorlatot ölelje fel, vallási törvények gyűjteménye legyen, amely a vallásos élet alapját képezi. Igaz, hogy a törvények és gyakorlati útmutatások alapvető teológiai és erkölcsi fogalmakból származnak, de a judaizmusnak ezek a teológiai elméletei legtöbbnyire láthatatlanok maradtak: csak a vallás gyakorlati elemeiben érzékelhetőek, amelyeket ők hoztak világra. A nagy rabbinikus filozófusok éppen ezért találtak egy rendszert, a Tóra által a zsidókra rótt 613 vallási kötelezettség osztályozását, amely használhatóbbnak bizonyult, mint addigi kísérleteik a zsidó hit alaptételeinek törvénycikkelyek formájában való leírására. … A judaizmusban a hit cikkelyei és a vallási elméletek nem választhatók el a gyakorlat egyedi eseteitől… a judaizmus teológiáját nagymértékben tartalmazza a háláchá, a zsidó ítélkezési rendszer, amely nem az elméletre, hanem elsősorban a gyakorlatra vonatkozik. … (Ha mondhatjuk, hogy a judaizmus „nyugszik” valamin, akkor azok) iker alapelvei, Isten szuverenitása és az emberi élet szentsége … ezt a filozófiát (akárcsak egész filozófiai alapját) világosan tükrözi a háláchá.

A háláchá a zsidó törvény általános megnevezése: magában foglalja a mértékadó végső döntéseket éppúgy, mint a legspecifikusabb kérdéseket. Mindenekelőtt az Írott és a Szóbeli Tórában szereplő bibliai jogszabályokkal és parancsolatokkal foglalkozik, ezenkívül a rabbinikus törvénykezéssel és jogalkotással, beleértve a vallási bírósági döntéseket, amelyeket az idők folyamán a nagy rabbinikus tudósok responsumok és kommentárok formájába öntöttek. Mindez mérvadó alappal és törvényi precedensekkel szolgál a vallási törvénykezés folyamatos működéséhez. A „háláchá” szó azt jelenti: „járt út”. A háláchá nem elmélet, hanem gyakorlat. A háláchá nem filozófia, hanem jog. Bár a hit alapján fejlődött ki, a hangsúlyt a cselekvésre helyezi. A háláchá a parancsolatok – micvot (micvák) – minden helyzetnek és körülménynek megfelelő alkalmazásával foglalkozik. (A bibliai eredetű micvák megváltoztathatatlanok. A rabbinikus eredetűek bizonyos körülmények és feltételek között módosíthatók tekintélyes és erre felhatalmazott rabbik által.) A háláchá elkötelezett magatartást kíván. Az etikai kötelességekkel és a vallási engedelmességgel foglalkozik.

Mint zsidó jogrendszer a háláchá felöleli az élet minden aspektusát és viszonylatát, az ember és ember közötti kapcsolatokat éppúgy, mint az ember és Isten közöttieket. Ily módon a háláchá nemcsak olyasmivel foglalkozik, amiről általában úgy vélik, hogy a rituálé és a vallás területéhez tartozik, hanem azokkal a dolgokkal is, amelyeket a nem zsidó tudósok többnyire az erkölcs és az etika vagy a polgári és büntetőjog szférájába sorolnak.

Minthogy a háláchá mindent felölel, mondhatjuk, hogy a zsidó vallás mindent felölel. Nem léteznek az emberi magatartásnak olyan részterületei, amelyekkel ne foglalkoznék, vagy amelyekre nézve ne adna útmutatást. Ha elfogadjuk, hogy az élet minden aspektusa a háláchá útmutatásai alá tartozik, nem gondolhatjuk, hogy a zsidó vallás – ha megfelelően betartjuk – mindössze egy az élet területének számos parcellája közül. Az étkezési szokások, a szexuális élet, az üzleti etika, a társadalmi aktivitás, a szórakozás, a művészi kifejezés mind a judaizmus vallási törvényeinek, vallási értékeinek, szellemi útmutatásának ernyője alá tartoznak. A zsidó vallás nem különíti el magát az élet semelyik területétől sem, és nem korlátozódik egy természetfölötti világban jelentőséggel bíró, pusztán rituális tevékenységre. A teljességgel és szigorúan az előírások szerint megtartott zsidó vallás maga az élet, az egész élet értéktára.

Ez hát az a vallási hagyomány, amelyet a zsidóság örökül kapott. Ezért beszéltek és küzdöttek Izrael prófétái egyforma szenvedéllyel a társadalmi igazságért, a szegénység megszüntetéséért és ugyanakkor a szombat megszenteléséért, a bálványimádás felszámolásáért. Valóban, minden, a judaizmussal foglalkozó könyv hangsúlyozza, hogy a judaizmus életmód: hogy cselekvés, nem csupán hit. Nem szabad kisebbítenünk az elmélet központi szerepének jelentőségét, de a hangsúlyt a tettekre kell helyeznünk. A zsidó hit lényege nem az elméleti követelmények teljesítése vagy a dogmák elfogadása, hanem a Tóra, a micvot máászijot gyakorlati megvalósítása.

A judaizmus elméleti igazságai és a bennük foglalt értékek nem sokat érnek, ha nem alkalmazzuk őket az életben. Ezt a háláchá segítségével tehetjük meg. A háláchá ad útmutatást arra, hogyan kell konkretizálni az elméletet, az elveket, a hitet.

A háláchá, amelynek középpontjában a parancsolatok (micvák) teljesítése áll, arra szolgál, hogy kézzelfoghatóvá tegye az elvont dolgokat, ugyanakkor a szentség szférájába emelje azt is, ami a világi tartományába tartoznék.

Ernst Simon, a jeruzsálemi Hebrew University tanára, a háláchának a modern korban is mindenki számára elfogadható magyarázatát kínálja:

…a hit és a nép között viszonylagos azonosság áll fenn, amelyet csak szent életmód által lehet megalapozni és fenntartani. A háláchá az egyetlen eszköz, amely segít megalapozni és fenntartani ezt az életmódot.

Mindenekfölött, írja Ernst:

…a háláchá hordozhat jelentést a modern zsidó számára, mert olyan életszemléletet testesít meg és képvisel, amely hangsúlyozza az intellektus szükségességét egy nagyrészt antiintellektuális társadalomban, a fegyelem szükségességét egy többé-kevésbé szabados világban, az eligazítás és az irányítás szükségességét a túlinformáltság káoszában, és ésszerű vallás szükségességét a miszticizmus és obskurantizmus inváziójával szemben.

Mint Louis Ginzberg mondja: „Csakis a háláchában találhatjuk meg a zsidó nép tudatának és jellemének pontos és adekvát kifejezését.”

Seymour Siegel helyesen állapítja meg:

Nem azért maradunk zsidók, mert egy felsőbbrendű elvekkel bíró képzeletbeli társadalom tagjai vagyunk (bár részben ez adja büszkeségünket, és ez ösztökél, hogy megóvjuk és gazdagítsuk örökségünket, az eszmék és fogalmak kincsestárát). Azért maradunk zsidók, mert Izrael közösségéhez tartozunk, amely vállalta, hogy elkülönült közösségként folytatja életét minden időkben, Istennek engedelmeskedve. Igaz, hogy bizonyos eszmék ebből az előfeltételből fakadnak. De létünk meghatározója a szerződés (beleértve szükségszerűen a Tórát és a háláchát vagy Törvényt), nem pusztán eszmények halmaza.

Vannak, akik attól félnek, hogy a háláchához való szigorú ragaszkodás mély lelki hit és érzés híján egyfajta behaviorizmussá degradálódhat, amely nélkülözi a szellemi alapot. Ezek a félelmek sem jogosítanak fel senkit a háláchikus kötelezettségek mellőzésére, ellenkezőleg, éppen ezek miatt szükséges hangsúlyozni, hogy minden törvény szellemi tartalmat hordoz. A rabbik már jó ideje felismerték ezt a problémát, és foglalkoztak vele tanításaikban. Például ebben: „Ne imádkozz megszokásból…” (Az Atyák bölcs tanításai 2:18.). Egy törvény attól, hogy betartása nemkívánatos szélsőségekkel járhat, még nem veszti hatályát. A visszaéléseket a törvények lényegének figyelembevételével kell megakadályozni.

Abraham Joshua Heschel, az ember rejtett szellemét (amit ő az ággádá tartományának nevez) előtérbe helyező szemlélet legfőbb képviselője, aki erélyesen szembehelyezkedik minden, a judaizmust pusztán a háláchával azonosító nézettel, megállapítja, hogy:

A legbiztosabb mód arra, hogy elveszítsük az ággádát (hitet, bensőséges szellemiséget), a háláchá semmibevétele. A háláchá nélkül az ággádá elveszti lényegét, karakterét, ihlető forrását, az elvilágiasodás elleni védekezőképességét. Pusztán a bensőségesség nem visz közelebb Istenhez. A legtisztább szándékok, a legszebb imádságok, a legnemesebb szellemi törekvések is értelmetlenek, ha nem realizálódnak cselekvésben.

Mint minden jogrendszer, amelyet „alkotmány” vagy más törvénytár szabályoz, a háláchá is gyakran figyelembe veszi a vélemény- és viselkedésbeli különbségeket, különösen azokon a területeken, amelyeket a Tóra isteni törvénye nem érint. De a tekintélyes, hiteles Talmud-tudósok különböző vallási döntéseinek igazolhatóaknak és támadhatatlanoknak kell lenniük. A hagyományhű vallástudomány alapján kell állniuk. Az effajta véleménykülönbségekre mondják bölcseink, hogy „ezek és ezek az élő Isten szavai”, mert mind az istenhitből fakad, és mind az akaratának teljesítésére való törekvést fejezi ki. Más dolog vitatkozni és kérdéseket feltenni arról, mik a Tóra és a hagyományok követelményei, és más dolog egyértelműen elutasítani a Tóra és háláchája törvényi illetékességét. Az utóbbi magatartással a judaizmushoz fűző szál szakadhat el.

A háláchá a zsidó életforma biztosításának és fenntartásának zsidó módja. Ha semmibe vesszük vagy megtagadjuk a háláchát, lassan az életforma is eltűnik, s ezzel a judaizmus jellegzetes és becses értékeit elnyeli a sötétség. Persze nem egyik pillanatról a másikra, de egy-két generáción belül megtörténhet. Ez az asszimiláció néven ismert folyamat. Azzal kezdődik, hogy a zsidók ledobják a háláchá vélt bilincseit, és a judaizmus eltűnésével fejeződik be. Mindez nem puszta spekuláció vagy polemikus feltevés, hanem történelmi tény, amely különböző feltételek és körülmények között sajnos nemegyszer megismétlődött. Mert ahol a judaizmus jellegzetességeinek megtartása eltűnt, ott az egyetlen tényező, ami a zsidó nép teljes fizikai beolvadását hátráltatta, többnyire az antiszemitizmus maradt.