A Camp Balaton egyedülálló lehetőséget kínál a zsidó fiatalok számára, hogy két héten át felejthetetlen élményekkel gazdagodjanak, miközben felfedezik és megélik hagyományaikat. A nemzetközi tábor számtalan szórakoztató és tartalmas programmal várja a gyerekeket: kreatív foglalkozásokkal, inspiráló tanulással, vízi kalandokkal és felejthetetlen sábátokkal. 

A nyár nem lehet teljes a gyerekek számára táborozás nélkül, és ha táborozás, akkor természetesen irány a Balaton! Idén is várja a gyerekeket a CKids és a CTeen közös, nemzetközi nyári tábora, a Camp Balaton, mégpedig a korábbinál jóval hosszabb időtartammal!

14 napon keresztül Camp Balaton

Két teljes héten át zajlik majd a tábori élet, izgalmas programokkal, elgondolkodtató, kreatív és vidám foglalkozásokkal, na meg hatalmas fürdőzésekkel a tábor saját úszómedencéjében, valamint a Balatonban. A Camp Balaton valódi zsidó élményt kínál a kicsiknek és a nagyoknak. Találkozás más európai országokból érkezett zsidó kortársakkal, hamisítatlan sábáti hangulat, a gyökereink megismerése – ez mind része annak az egyedien felépített tábori programnak, ami segít kialakítani és megerősíteni a táborozók pozitív zsidó identitását, miközben életreszóló élményekkel gazdagodnak és szoros kapcsolatot alakítanak ki a háború elől menekült ukrajnai zsidó kortársaikkal.

Minden zsidó fiatalt szeretettel várnak

A tábor egyesíti a zsidó hagyományokat és a modern világot: itt nem számít, milyen vallási háttérrel érkezik a gyerek, mindenkit egyformán nagy szeretettel várnak, hiszen a sokszínűséghez mindenki hozzáad valamit! A cél, hogy a világ minden tájáról érkező zsidó fiatalok közösen fedezzék fel örökségüket, együtt tanuljanak és együtt gyűjtsenek élményeket. Olyan alapvető zsidó értékek, mint a tikun olám (a világ jobbítása), a közösségi felelősségvállalás, a felebaráti szeretet valódi, kézzelfogható élményekként átélve

hosszú­távon gazdagítják táborozóink életét.

Medence, moziterem, játszótér és bowling-pálya

Idén 19 országból várják a 6 és 18 év kö­zötti gyerekek és fiatalok jelentkezését, akik aztán korcsoportokra osztva élvezhetik majd a tábor és a Balaton-part kínálta élményeket. A 21 hektáros, saját stranddal rendelkező táborban fedett úszómedence, bowling-pálya, moziterem és játszótér kínál megannyi kikapcsolódási és feltöltődési lehetőséget. Emellett kihasználjuk a balatoni kirándulóhelyek kínálta lehetőségeket is. A regisztráció már megnyílt, foglaljátok le ti is a helyeteket! 

A cikk a Gut Sábeszben jelent meg.

Megszakítás