Műtárgyak gazdag gyűjteményére bukkantak a Negev-sivatagban, a tárgyak a polgári időszámítás kezdete előtti VII., illetve az V. század idejében keletkeztek.
Az Izraeli Régészeti Hatóság szakemberei által folytatott ásatásokon egy kereskedőkből álló karaván nyomaira bukkantak a régészek a Negev-sivatagban, a dél-izraeli Tlalim-csomópont közelében. A kutatók úgy vélik, hogy a tömjén, a mirha és a nők tartoztak legfontosabb árucikkeik közé. A 2500 éves sírcsoport több tucat sírja arról tanúskodik, hogy egész Arábiából vándoroltak erre karavánok, még a távoli Jemenből is érkeztek ide kereskedők, írja az Arutz7.
Ősi kultúrára bukkantak a Negev-sivatagban
„A kovakőből készült tárgyak nagy száma páratlan Izraelben, és kizárólag Jemenből, illetve Ománból ismert”
– mondta dr. Jáákov Vardi, a kovakőből készült eszközök szakértője. „Egyes darabokon vörös okker nyomait is megtaláltuk. Ezt az anyagot az ősi kultúrákban a vér szimbolizálására, valamint dekoratív célokra is használták. Az okker megjelenése a nyílhegyeken vallásos vagy kultikus jelentőségüket hangsúlyozza”. A szakértők hozzátették, hogy „a felfedezés igazán egyedi, és messzire nyúló kulturális kölcsönhatásokra mutat Arábia északi része, Fönícia, Egyiptom és Dél-Európa között”.
„A két feltárt sírban – az egyik a polgári időszámítás kezdete előtti VII., a másik az V. századra datálható – műtárgyak gazdag gyűjteményére bukkantunk: rézből és ezüstből készült ékszerekre, alabástromtárgyakra füstölőszer gyártásához, az egyiptomi Besz istenség amulettjére, alabástromedényekre füstölőszerek szállításához, melyeket Arábia déli részén használtak és sok-sok további tárgyra. A leletek széles skálája azt bizonyítja, hogy ezen a korábban ismeretlen lelőhelyen kereskedelmi karavánok számára fenntartott temető működött a korszakban, és hogy a terület temetkezési és kultikus helyként is szolgált.”
Ez lehet a magyarázat a sírok magas számára
A sírok nagy számára a kutatók szerint két magyarázat adható: vagy nemzedékeken át használták a kereskedelmi karavánok a közelben elhunytak számára, vagy tömegsírként szolgáltak megtámadott és kifosztott karavánok számára. „A sírok semmiféle településhez vagy erődhöz nincsenek közel, melyek megmagyarázhatnák a pontos helyszínüket. Ez egyelőre még titok marad. Fontos azonban megjegyezni, hogy a Negev és az Arava közt futó utak központi találkozásánál vannak. Úgy tűnik, hogy a maradványok Arábia déli részéről származó kereskedőkhöz kapcsolhatók. Ezek a kereskedők hosszú utazásokat tettek és többek közt tömjénnel és mirhával kereskedtek. Ezek az utazások – tekintetbe véve a körülményeket – hónapokat vettek igénybe” – magyarázták a régészek. „A Negev több volt mint az áthaladó nemzetközi kereskedelem színtere – kereskedők és kultúrák életteli találkozópontját jelentette” – jelentették ki.
„A különleges műtárgyak jelenléte azt sugallja, hogy az elhunytak közül sokan nők voltak, és elképzelhető, hogy ezek a karavánok emberkereskedelemmel is foglalkoztak. Jemeni kereskedőktől származó iratok a polgári időszámítás előtti első évezred második feléből beszámolnak asszonyok vásárlásáról, többek közt gázai, egyiptomi, görög, moávi és edomi nőkről. Egy Jemenben felfedezett felirat harminc nőt sorol fel, akiket Gázában vásároltak. A nők jelenlétéről tanúskodik a Besz istenséget ábrázoló amulett, mert ez az istenség védelmezte a nőket és a gyerekeket”.
Eli Escusido, az Izraeli Régészeti Hatóság vezetője kijelentette:
„A felfedezés hangsúlyozza, hogy a Negev központi szerepet töltött be az antikvitásban és nemzetközi csomópontként szolgált, valamint kaput nyitott a nemzetközi kereskedelem és a kultúrák találkozása felé. A felfedezés különleges, és lehetővé teszi számunkra, hogy megérintsük e kicsiny, ám fontos történelmi pillanatokat a sivatagot átszelő emberek életéből. A különféle tudományágak bevonásával elvégzett elemzés lehetővé tesz majd a számunkra, hogy elmélyítsük a tudásunkat a régió kulturális és gazdasági életéről több ezer évvel ezelőtt”.
Tudta-e? Jemenben ősi zsidó közösség élt. Bár a zsidó lakosságot részben elüldözték, részben kiirtották, a különleges jemeni szokások továbbélnek mindenhol, ahol jemeni eredetű zsidók laknak.