Történetünk Jemen zsidó közösségéről szól, abból az időből, amikor egy nagy hatalmú imám uralkodott az ország fölött, akinek okos és szép fia volt a trónörökös. Az imám barátságos volt a zsidókkal, és legfőbb tanácsadója is zsidó volt. Az imám igazságosan uralkodott, és csakis akkor vetett ki adót vagy hozott rendeletet, ha zsidó tanácsadója szerint az hasznos volt a király és a nép számára egyaránt. A király miniszterei irigyelték a zsidó tanácsadót, és amikor őt tette meg az uralkodó nagyvezírnek, elhatározták, hogy egyszerre intézik el őt és az egész jemeni zsidó közösséget.
A gonosz méltóságok lefizették azt a két szolgát, akiknek az volt a feladata, hogy a koronaherceg mellett legyenek, vigyázzanak rá és kiszolgálják minden kívánságát. Egy napon, amikor a herceg két szolgája kíséretében kilovagolt, azok azt mondták neki: „Méltóságos herceg! A zsidók ma ünneplik a cukor ünnepét, amit ők purimnak neveznek. Csodás édességeket készítenek és jókedvű ünnepségeket tartanak. Lovagoljunk el hozzájuk, nézzük meg, mi történik”.
A trónörökös ráállt a dologra. Érkezésének híre hamar elterjedt, és Szánaa zsidó negyedének főrabbija, valamint a közösség vezetői várták a nagyurat. A szolgák leszálltak a lóról, és úgy tettek, mintha segítenének a hercegnek is leszállni. Ehelyett azonban egyikük orvul lecsatolta a herceg kardját, és felfelé tartotta, míg a másik a kengyelben tartotta a lábát. Ettől a trónörökös elvesztette az egyensúlyát, és egyenest a kardba zuhant.
Az áruló szolgák olyan ügyesen vitték mindezt véghez, hogy a leszálló alkony szürkeségében senki nem értette mi történt. Azok pedig fogták a halott herceget és vágtattak vissza a palotába azzal a hírrel, hogy a zsidók meggyilkolták az imám szeretett fiát. Az uralkodó azonnal lezáratta a zsidó negyedet, három napot adott a szánaai zsidóknak arra, hogy kiadják a gyilkost. Ha ez nem történik meg, szólt a rendelet, rájuk gyújtják a házaikat, és mindenki bennég a tűzben.
A közösségben azonnal háromnapos böjtöt hirdettek, kicsi és nagy egy emberként böjtölt és imádkozott. A nagyvezír próbálta ugyan meggyőzni az imámot, hogy zsidó testvérei sosem követnének el ilyen szörnyű bűnt, szavai süket fülekre találtak. A miniszterek vigasztalhatatlannak mutatták magukat, ám titokban örültek, hogy gonosz tervük célt ért. A zsidók a harmadik napon még többet imádkoztak, mint előtte, jajkiáltásuk elérte az Égi Trónust. Késő délután egy kisfiú hirtelen azt mondta édesanyjának:
„Anyám, Isten elfogadta imáinkat. Adj ennem, éhes vagyok”.
Az anya megrémült, ám a fiú hajthatatlan volt, így aztán elmentek a cháchám básihoz, a főrabbihoz, ahol a fiú elismételte szavait.
„Mit tanultál ma reggel az iskolában, fiú?”
– kérdezte a bölcs.
„Kisdedek és csecsemők szájából alapítottál hatalmat, elleneid miatt, hogy elnémíts ellenséget és bosszúvágyót”
– felelte a fiú, a zsoltárok könyvét (8:3) idézve.
„Vigyél az imám elé. Tudom, ki ölte meg a fiát.”
A rabbi és a nagyvezír együtt kísérte legszebb a szombati ruhájába öltöztetett fiút a palotába. Éppen időben érkeztek, a nap már-már lebukott a láthatáron, és naplementéig kellett választ adniuk. Egy terembe vezették őket, melynek közepén, nyitott koporsóban feküdt a meggyilkolt trónörökös. A fiú sápadtan, de magabiztosan szólt: „Tudom, ki ölte meg a fiadat, felséges imám”, azzal a koporsóhoz lépett, és a herceg homlokára egy pergamendarabot tett, amire a héber „emet” – igazság szót írta. „Mondd meg az igazat, ki ölt meg téged?” – kérdezte a halott hercegtől, mire az, mindenki rémült döbbenetére felült, és halott ujjával a két reszkető szolgára mutatott. „Térj vissza álmodba, herceg” – mondta ekkor a fiú, mire a pergamenről eltűnt az első betű, így a maradék kettő a „met” – halott szót adta ki.
A két gyilkos kegyelemért könyörgött, azonban nem volt kegyelem a számukra, ahogy ők is hidegvérrel ölték meg a herceget és akarták romlásba dönteni a zsidókat. Kivégzésük előtt még azt is bevallották, hogy mely miniszterek bízták meg őket a gonosztett elkövetésével, így mindnyájukat – összesen tíz embert – egyszerre akasztották fel.
A jemeni zsidók ettől fogva évről évre megünnepelték csodás megmenekülésüket a susán purimot követő napon, ádár hónap 16-án. A fiúból nagyszerű tudós lett és a cháchám bási halála után ő vette át a jemeni zsidók vezetését.
Forrás: chabad.org