Az elmondottakon kívül van a tiltott ételeknek még egy ismérve, hogy miért hívják őket tiltottnak azaz megkötöttnek[1]. Nem csak azért, mert tsuvá által nem lehet őket „felemelni”, hanem azért is, mert akkor is le vannak béklyózva a rossz oldalra, ha valaki tudtán kívül evett valamilyen nem kóser ételt, akár istenes szándékkal is, azért hogy legyen ereje Istent szolgálni, annak az ételnek az erejével[2]. És ő valóban így is tett, Tórát tanult és imádkozott[3] azon étkezésből vett erővel – az ételben rejlő vitalitás mégsem „megy fel” és nem öltözik be a Tóra és az ima betűibe – amint az a kóser ételek esetében történik – mivel le van béklyózva a három legsilányabb klipához, ami a szitrá áchrá része. Ez még abban az esetben is így van, ha a tilalom maga csak a Bölcsek elrendelése, mivel a Talmud tanúsága szerint „a Bölcsek szava súlyosabban esik a latba, mint a Tóra szava”[4] stb…
Az eddigiekkel[5] egyezik a Zohárnak[6]az a megállapítása, hogy az a jécer hárá (rossz ösztön) és az a vágy, ami tilos dolgokra készteti az embert – nem zsidó démon, ami nem más mint a pogány népek rossz ösztöne; azoké, akiknek lelke a három legrosszabb klipából tevődik össze[7]. Ezzel szemben az a rossz ösztön és az a vágy, ami a nem tiltott élvezetekre csábítja az embert, csupán vágyai kielégítésére[8] – az a zsidó démonok közül való, mivel módja van, hogy visszatérjen a Szentség keretei közé, ahogy azt fent mondottuk[9].
De mielőtt az életerő visszatért volna a szent berkekbe – a klipák és szitrá áchrá birodalmába tartozik és még azután is marad valamilyen nyoma a testben[10], mivel minden étel-italból azonnal hús és vér válik. Ezért van szükség a sírban történő megtisztulási folyamatra (chibut hákever)[11], hogy az kitakarítsa és megtisztítsa a testet a klipát Nogá tisztátalanságától, amit a test, az ember életében a világi dolgok élvezetével, a zsidó démonok által szerzett.
Ettől csak az mentes, aki soha életében nem élvezett semmit ezen világ hívságaiból, mint például Rábénu Hákádos[12].
Ugyancsak nyoma marad az olyan fölösleges fecsegésnek, ami megengedett[13] – például egy tanulatlan ember esetében, aki nem képes Tórát tanulni, ez ha nem is valóságos vétek, de kell hogy lelkét megtisztítsa a klipának a tisztátalanságától „a parittya közepével” (káf hákelá[14]), ahogy azt a Zohár írja (Pársát Bösálách 2:59a.).
Ezzel ellentétes a tiltott beszéd, mint például a gúnyolódás, kibeszélés stb., mely a három legsilányabb klipá terméke – itt már nem használ (önmagában) a „parittya közepe” büntetés, hogy az ember a lelkét a tisztátalanságtól megtisztítsa, hanem a lélek a purgatóriumba kerül[15]. Ugyanígy annak, aki képes Tórát tanulni és fölösleges, üres, hívságos dolgokkal foglalkozik, sem használ csupán a „parittya közepe” büntetés ahhoz, hogy lelkét megtisztítsa, hanem azokra a súlyos büntetésekre van szükség, amelyek speciálisan a Tóra semmibevételéért járnak, azon általános büntetésen, a havas Purgatóriumon[16] kívül, ami minden cselekvő parancsolat, lustaságból fakadó, nem teljesítéséért jár, ahogy ez másutt részletesen szerepel[17].
Ugyancsak, a világi tudományokkal való foglalkozás is[18] – a Tóra tanulása szempontjából – üres fecsegésnek számít, ahogy ez a Tóra tanulásának törvényeiben (Hilchot Tálmud Tóra[19]) benne foglaltatik. Sőt, a világi tudományokkal való foglalkozás még sokkal rosszabb, mint az egyszerű üres fecsegés, mivel ez a mindennapos, hiábavaló beszéd csupán az isteni léleknek levegő (ruách) eleméből eredendő tulajdonságait vagyis az érzelmeket fertőzi meg a Nogá klipának a fölösleges fecsegéshez tartozó részével, amely az állatias lélek rossz levegő eleméből fakad, ahogy ezt fent említettük[20], de nem érinti a CHáBáD intellektust (Bölcsesség, Értelem, Tudás) isteni lelkében, lévén ezek csak üres, értelmetlen szavak, amiket a balgák és a tudatlanok is képesek mondani.
Ezzel szemben a világi tudományokkal való foglalkozás betölti és megszentségteleníti az ember isteni lelkének CHáBáD intellektuális részét is azzal a Nogá klipával, ami ezen tudományokban van és ami az „edények törésekor” (svirát hákélim)[21] került oda, ami tulajdonképpen a szent tudomány „hátsó részének” számít, vagyis annak visszfénye, ahogy ez ismeretes a titkok tudói előtt.
A világi tudományokkal akkor szabad foglalkozni, ha ezt eszköznek használja az ember[22], hogy bőséges megélhetése legyen, és így képes legyen Istent szolgálni, vagy pedig fel tudja használni – tudja állítani azokat az elsajátított tudományokat – Isten és a Tóra szolgálatába[23]. Ez volt az indoka az áldott emlékű Maimonidésznek, Nachmanidésznek és társaiknak, akik ezekkel a tudományokkal is foglalkoztak.
[1] Ászur héberül tilos is és megkötött is egyben.
[2] A kifejezés Élijáhu prófétával kapcsolatban jelenik meg 1Királyok könyvében (19:8.).
[3] A chászid felfogásban szállóigévé vált, hogy a zsidó ember életcélja ezen a földön „tanulni és imádkozni” (lernnen un dávenen).
[4] Misná, Szánhedrin 88b. valamint Bámidbár rábá 14:12.
[5] Vagyis a klipáknak az előző fejezetekben említett két csoportra osztásával (a később rendbehozható klipák, illetve az olyanok, amelyeket még tsuvá által sem lehet „felemelni”).
[6] Zohár 3:253a. és 277a. A zsidó démonológiáról – lásd a Fogalmakban.
[7] Steinsaltz kommentárjában nem „pogány ördögről”, illetve „zsidó ördögről” beszél, hanem a pogányok ördögéről, illetve a zsidók ördögéről.
[8] Steinsaltz itt „normális” zsidó vágyakat említ, ellentétben a zsidó életmód szabályain kívül esőkkel.
[9] A 7. fejezetben.
[10] Lásd a 7. fejezet 14. lábjegyzetét.
[11] Chibut hákever, a sírban történő megtisztulási folyamat kabbalisztikus elnevezése. LásdZohár 2:151a., és rabbi Chájim Vitál Széfer Hágilgulim c. műve végén, valamint Széfer Hákávánot c. művében 55b. Egy kései Midrás gyűjteményben (Áháron Jellinek: Bét Hámidrás, Első Szoba, 150–152. oldal) a Mászechet Chibut Hákever traktátus írja le részletesen mi történik az emberrel halála után. (Lásd a Fogalmakban a havas Purgatóriummal együtt.)
[12] Rábénu Hákádos (szó szerint: szent mesterünk) Jehuda Fejedelem elnevezése a Talmudban. A Misná szerkesztője korának leggazdagabb embere volt, de saját tanúsága szerint nem élvezett az életben „még egy kis ujjnyit se” (Ktubot 104a.).
[13] A Tóra tanulmányozása olyan lényeges, hogy a zsidó ember minden szabad percében köteles magát azzal elfoglalni. Eszerint, ha valaki idejét „dvárim bötélim”-mel, azaz fölösleges dolgokkal, fecsegéssel tölti ki, ez bűnnek számít. RSZ csak egyetlen olyan helyzetet említ, amikor a fecsegés nem bűn. Olyan embernek a helyzetét, aki nem képes a Tóra tanulására.
[14] „A parittya közepe” (káf hákelá) 1Sámuel 25:29. alapján, ahol ezt Ávigáil mondja Dávidnak: „…ellenségeid életét (lelkét) pedig parittyája közepéből hajítja el [az Örökkévaló]”. A Talmudban (Sábát 152b.) ezt úgy értelmezik, hogy a vétkes emberek lelkével két, a világ két végén álló angyal labdázik. Míg tehát a chibut hákever fizikai büntetés, ami a halott testét a sírban éri – a parittya a lelkét bünteti (Steinsaltz). Értelmezését lásd a Fogalmakban.
[15] De csak akkor jön a purgatórium, ami pokoli büntetés, ha nem tér meg az ember (Steinsaltz).
[16] Havas Purgatórium (Géhinom sel seleg). A purgatórium egyik formája (lásd Fogalmak).
[17] Lurja: Likuté Torá, Smot valamint lásd Zohár 1:62b., 237b., 2:150a-b.
[18] A Tóra-tanulás semmibevételének vétke olyan súlyos, hogy teljesen mindegy mivel tölti az ember az idejét – „arról beszél, hogy mennyibe kerül egy pár cipő, vagy magasan szárnyaló filozófiai fejtegetésekbe bocsátkozik” – a lényeg ugyanaz (Steinsaltz).
[19] 3. fejezet 7. cikkely. Ez a könyv RSZ első nyomtatásban megjelent műve, ami még az ő Sulchán Áruch c. műve előtt látott napvilágot (Sklov, 1794). Fejezetünk végén RSZ behatárolja mikor és miért tilos és mikor szabad a „világi tudományokkal” foglalkozni.
[20] Az 1. fejezetben. Ahogyan minden anyagi dolog négy alapelemből – tűz, víz, levegő és föld – tevődik össze, ugyanúgy a szellemi dolgok is ugyanezen elemek szellemi vetületéből állnak. Az 1. fejezetben csoportosította RSZ az állati lélek összes rossz tulajdonságát a négy rossz elem szerint. Ugyanígy csoportosítható az isteni lélek összes jó tulajdonsága is a négy jó alapelem szerint.
[21] Az edények törése (Svirát hákélim), kabbalisztikus fogalom (lásd 8 Az edények törése Fogalmat).
[22] RSZ azt a kifejezést használja, amit az Atyák bölcs tanításaiban (4:5.) tiltó módon használnak a Tórával kapcsolatban (vagyis a Tórát nem szabad eszköznek használni).
[23] Tehát nemcsak akkor, ha mint szakmát használja a tudományt a megélhetéshez – ami szintén megengedett –, hanem akkor is ha azt azért tanulmányozza, hogy jobban megértse az Isten által teremtett világot, és benne az ember helyét. Esetleg akkor is, ha tudományát arra használja fel, hogy az isteni Jelenlétet hirdesse, ismertesse a világgal. A középkorban a zsidó tudósok nagy többsége széles világi műveltséggel rendelkezett, sokan közülük orvosok (mint az említett Maimonidész és Nachmanidész is), mérnökök, asztronómusok voltak, és ez nagy segítségükre volt a Tóra magyarázatában, értelmezésében is.
