43. fejezet Az istenfélelem és istenszeretet két szintje
Az alacsonyabb rendű istenfélelem
Ami a jirá táttáát („alacsonyabb rendű félelem”) illeti, ami az Ő parancsolatainak teljesítése felé irányul, éspedig a „távozz el a rossztól és a cselekedd a jót” mindkét dimenziójában, nos, arról van írva: „Ahol nincsen [isten]félelem, ott nincsen bölcsesség.”
És ezen a szinten belül is van egy „kisebb” (alacsonyabb) és egy „nagyobb” (magasabb) szint. Az utóbbi az olyan félelem, amelynek a gyökere az Örökkévaló nagyságának szemlélésében van – hogy Ő tölt be minden világokat, a földtől az égig – amely ötszáz év utazást jelentene – … és az égtől a következő égig a távolság… és a „Chájjot” lábai megint csak olyan messze… és így tovább minden újabb világ, egyik a másik fölött, a legmagasabb magasságig. Mindazáltal ezt a félelmet „külsőnek” és „alacsonyabb rendűnek” mondják, mert a világokból származik, melyek öltözetéül szolgálnak a Királynak, az egyedül szent Istennek, áldassék, aki összehúzódik és elrejtőzik és beléjük öltözködik, hogy áthassa őket és éltesse őket és létet adjon nekik, hogy a semmiből a létre jöhessenek. Mindazonáltal ez a [félelem] a kapuja, bejárata a Tóra és a parancsolatok teljesítésének.
A magasabb rendű istenfélelem
Ami viszont a jirá iláát („magasabb rendű félelem”) illeti, az a szégyenérzet istenfélelme, és belső félelem, amely a világokban rejlő isteniség belső aspektusaiból származik. Erről a szintről van írva: „Ahol nincsen bölcsesség חכמה, ott nincsen félelem”. Hiszen a חכמה a כ”ח מ”ה [a „(vala)mi ereje”] szavakból áll, és „a chochmá (a bölcsesség) az ájinból (semmiből) származik”. Valamint „Ki a bölcs? Az, aki látja, mi születik.” Azaz: aki látja, hogyan keletkeznek a dolgok, és hogyan jönnek létre a semmiből az Örökkévaló szava által és az Ő áldott ajkainak lehelete által. Ahogyan meg van írva: „És azok minden seregei az Ő szájának lehelete által.”
Ezért az egek és a föld és minden seregeik bizony semmivé lesznek valójában az Örökkévaló szavában és az Ő szájának leheletében, és semminek számítanak, mintha nem is volnának, ahogyan a nap fénye és világossága is semmivé lesz magában a napban. És senki se tekintse magát kivételnek e szabály alól, mert az ő teste és nefese és ruachja és nesámája mind semmik az Örökkévaló szavában, amely benne foglaltatik az Ő gondolatában… ahogyan azt hosszasan kifejtettük fentebb (a 20. és 21. fejezetekben), metaforaként hivatkozva az emberi lélek működésére, melynek egyetlen lehelete és szava valóban semmiségek [lelke lényegéhez képest]… ezt jelenti ez a vers: „Íme, az Örökkévaló félelme, ez a bölcsesség.”
De az ember nem érheti el ezt a [magasabb rendű] félelmet és bölcsességet, csak ha beteljesíti a Tórát és a parancsolatokat az alacsonyabb rendű és külsődleges istenfélelem által. És ezt jelenti a következő mondat: „Ahol nincsen félelem, ott nincsen bölcsesség sem.”
A „nagy szeretet” – az istenszeretet magasabb szintje
Namármost az istenszeretetben is kétféle fokozat van – az áhává rábbá („nagy szeretet” és az áhávát olám („örök-világi szeretet”). A „nagy szeretet” amolyan eksztázis, és „olyan tűzláng, amely magától lobban fel”. Felülről jön mintegy „ajándékként” ahhoz, aki tökéletes a félelemben. Ahogy az ismert a Bölcsek mondásaiból, áldott legyen emlékük: „A férfi útja, hogy asszonyt keressen.” Mert a szeretetet „férfinek” nevezi, ahogyan meg van írva: „Megemlékezett [זכר][1] féltő szeretetéről”; az asszony ugyanakkor az „istenfélelem” szimbóluma szokott lenni, amint az közismert. A félelem mint előzetes szükségszerűség nélkül lehetetlen szert tenni erre a „nagy szeretetre”, mert ez a szeretet az Ácilut világából ered, ahol nincsen elkülönülés és szétválás, Isten őrizzen attól.
A „világi szeretet” – az istenszeretet alacsonyabb szintje
Az áhávát olám ugyanakkor az a szeretet, ami az Örökkévaló nagyságának megértéséből és tudásából származik, az áldott Éjn Szofból, aki betölt minden világot és felölel minden világot, és aki előtt minden olyan, mintha semmi lenne, mint az értelmes lélek egyetlen szava, míg az csak gondolatában és szíve kívánságában létezik, ahogy korábban mondtuk. Mert az efféle elmélkedés eredményeként a szeretet tulajdonsága, mely a lélekben van, leveti magáról külső megnyilvánulási formáit, öltözékeit, azaz nem öltözik immár semmilyen materiális vagy akár szellemi örömbe, gyönyörűségbe, hogy szeresse azt, és nem vágyik semmire, akármi is legyen az a világban, csakis az Örökkévalóra egyedül, aki minden életerő és öröm forrása. Mert azok mind semmivé lesznek a valóságban, és semminek számítanak hozzá képest, mivel nincsen is mérték vagy hasonlóság közöttük, Isten őrizzen attól, ahogyan nincsen összehasonlítás aközött, ami az abszolút semmi és az örök élet között. Ahogyan meg van írva: „Ki van nekem az égben [rajtad kívül]? És nincsen a földön semmi, amire vágynék, ha velem vagy. Az én testem és lelkem utánad vágyik, ó, szívem kősziklája…” És ahogyan majd később kifejtjük.
Az elmélkedés önmagában is lángra lobbant
Az is, akinek a lelkében a szeretet nem öltözik semmiféle fizikai vagy spirituális örömbe, képes rá, hogy lángra gyújtsa lelkét mintegy parázzsal, és nagy láng lesz belőle, mely felfelé törekszik, a fent említett elmélkedés útján, ahogy arról majd később hosszabban szólunk.
Időnként a szeretet megelőzheti a félelmet
A szeretetet e tulajdonsága némelykor megelőzi a félelmet, éspedig a dáát tulajdonsága szerint, amely annak szülője”, ahogyan ismert. (Mert a dáátban benne van a chászádim és a gevurot is, azaz a szeretet és a félelem is; és néha a chászádim száll alá és nyilvánul meg elsőnek.) Ezért lehetséges egy gonosz és bűnös embernek, hogy a szeretet által gyakoroljon megtérést, azon szeretet által, mely a szívében születik akkor, amikor megemlékezik az Örökkévalóról, Istenéről. Valójában azonban ebben az esetben is, a félelem benne rejlik [a szeretetben], csak hogy össze van húzódva és „rejtőzködésben” van. Mármint ez a vétektől való félelem, az Örökkévaló elleni lázadástól – Isten mentsen attól! – való félelem, a szeretet viszont megnyilvánult állapotában van szívében és elméjében.
Ugyanakkor az ilyen eset spontán, véletlenszerűen fordul elő, vagy „vészhelyzeti intézkedés” eredményeként, az Örökkévaló gondviselése által, ahogy az alkalom megkívánja, ahogy történt Eliézer ben Durdaja rabbi esetében.
Azonban a szolgálat rendje, ami az ember által tudatosan választandó, hogy a Tóra és a parancsolatok beteljesítésével kezdje az „alacsonyabb rendű” félelem által, amely legalább „az alacsonyabb” szintjén meg kell hogy legyen: hogy az ember eltávozzon a gonosztól, és tegye a jót, és mintegy megvilágítsa isteni lelkét a Tóra és a parancsolatok fényével, míg a szeretet fénye is felragyog végül (mert a ואהבת szó – „és szeress” – számértéke kétszerese a אור – „fény” – számértékének, amint az ismert azok előtt, akik a titkos tannal foglalkoznak).
[1] A זכר kifejezés jelentheti, hogy „megemlékezett”, de ha más magánhangzói pontozást kap, akkor „férfit” jelent.
