12. fejezet
A bénoni – a „közepes”
A közepes[1] pedig olyan ember, akiben a rossz sosem erősödik fel annyira, hogy elfoglalván a „kis város”-t és így beleöltözve a testbe azt bűnbe sodorja. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az ösztönlélek három öltözete vagyis kifejezési formája, ami nem más, mint az a gondolat, beszéd és cselekvés, ami a klipából ered – nem uralkodik el az isteni lelken; nem öltözik be a testbe, az agyba és a szájba és a többi 248 testrészbe[2], hogy vétekbe sodorja és tisztátalanná tegye azt, Isten őrizz. Ellenkezőleg, csakis az isteni lélek három „öltözete” – egyes-egyedül ők öltöznek be a testbe. Ezek a Tóra 613 parancsának megfelelő gondolatok, beszédek és cselekedetek.
Az ilyen ember, az ún. „közepes”, soha életében nem vétkezett és sose fog vétkezni[3], és soha nem neveztetett rossznak (rásá), még egy órányira, egy percnyire sem egész életében[4].
Akkor pedig miért nevezik őt „közepes”-nek és miért nem cádiknak? Azért, mert az isteni lélek lényege és mibenléte[5], azaz tíz jellemzője – nem bír állandóan kizárólagos uralommal a „kis városban”, hanem csak különleges alkalmakkor, amikor a Smá-t mondja, vagy imádkozik. Mivel ez a szellemi emelkedettség (mochin dögádlut)[6] ideje fent a szellemi világokban, így lent a földön is ez az alkalmas időpont minden ember számára a szellemi felemelkedésre, mivel ekkor az ember összekapcsolja intellektusát (CHáBáD)[7] Istennel, elmélyedve az Ő végtelen nagyságában[8], és ezáltal feléleszti a tüzes szeretetet szíve jobboldali kamrájában, ami arra vezeti majd, hogy kötődjön Hozzá a Tóra és annak parancsolatai szeretetteljes betartásával. Ez az isteni szeretet felélesztése tulajdonképpen a Smá ima lényege, amelynek a naponta kétszeri recitálása tórai parancsolat, valamint az azt megelőző és követő áldásoké, amiket a Bölcsek rendeltek el, és amelyek előkészítenek bennünket a Smára arra, hogy elérjük az istenszeretetnek a Smában említett szintjét, ahogy ezt másutt részletezzük[9]. Ekkor, de csak ekkor a szív baloldali kamrájában levő rossz alárendeli magát a jónak, amely a szív jobboldali kamrájában terjeszkedik, és amely az agyban székelő CHáBáD intellektusból származik, ami meditáció által szoros kapcsolatban van Isten végtelen nagyságával[10], és így a rossz semmissé lesz. Azonban az ima végeztével, amikor az Ő végtelen nagyságából eredő szellemi emelkedettség távozik az embertől, akkor a rossz újraéled a szív baloldali kamrájában[11], és újfent vágyat érez az ember ezen világ élvezetei és hívságai iránt.
De nem egyedül az övé az ösztönléleké a hatalom a „város”-ban – és így nem képes kivitelezni a gyakorlatban vágyait, azaz beöltözni a test különböző részeibe, a tudatos cselekedet, beszéd és gondolat révén; a tudatos gondolat azt jelenti, hogy belemélyedni ezen világ élvezeteibe, hogyan elégíthetné ki az ember szíve vágyait – mivel az agy uralkodik a szív fölött[12], (ahogy ezt a Ráájá Möhéjmáná[13] Pinchász szakaszában kifejti) születésétől és természeténél fogva, miután úgy teremtetett az ember eredetileg, hogy mindenki képes az agyában fészkelő akaratot érvényesíteni, hogy uralkodjék magán, és lebírja szíve vágyait, hogy ne élje ki azokat sem cselekedetben, sem beszédben, sem gondolatban, és hogy teljesen elterelje figyelmét szíve vágyairól[14] – az ellenkező irányba. Ha ez általában így van, akkor különösképpen így van, ha a szentség irányába fordulunk, ahogy az írva van „És láttam, hogy hasznosabb a bölcsesség az ostobaságnál, ahogy hasznosabb a világosság a sötétségnél”[15]. Ami azt jelenti, hogy éppúgy ahogy a világosságnak nagy az előnye a sötétséggel szemben, uralja és dominálja azt, mivel már egy kevés fény is elűzi a mély sötétséget[16], ami szinte automatikusan és magától eltűnik – ugyanígy magától tűnik el a klipá és szitrááchrá sok ostobasága, ami a baloldali kamrában van, (ahogy azt Bölcseink mondották: „az ember nem vétkezik, hacsak az ostobaság szelleme át nem hatja”)[17] – az isteni lélekben rejlő bölcsesség elől, ami az agyban székel, és ami egyedül szeretne uralkodni a „város”-ban és be szeretne öltözni a fent említett három öltözetébe, az egész testben, ami a gondolat, beszéd és cselekvés a Tóra 613 parancsolatában, mint azt fent írtuk[18].
Mindennek ellenére ez az ember egyáltalán nem számít cádiknak, mivel az isteni lélek fényének előnye a klipában lévő sötétséggel és ostobasággal szemben – ami önmagától eltűnik – csak a három öltözetben létezik csak az ösztönlélek három megnyilvánulási formáját uralja, de az isteni lélek önmaga és lényege vagyis legbelsőbb valója nem uralkodik a klipá lényegén illetve legbensőbb valóján[19].
Ugyanis ennél a „közepes” embernél a klipából eredő, a balkamrában leledző ösztönlélek lényege és mibenléte zavartalanul a helyén marad az ima után[20], amikor szíve jobb kamrájában nem lobog nyíltan Isten szeretetének tüze, hanem csupán belső, rejtett szeretetet érez Isten iránt, ami az isteni lélek természetes istenszeretet adottsága, ahogy azt a továbbiakban látni fogjuk[21], – így és ekkor lehetséges, hogy a „gonosz ostoba”[22] butasága megnyilvánuljon, szívének balkamrájában, hogy vágyakozzon ezen világ hívságai iránt, akár megengedett akár tiltott dolgok után, Isten őrizz[23], – mintha egyáltalán nem is imádkozott volna.
Azonban, ami a tiltott dolgokat vágyakat illeti, ezeket eszébe nem jut a gyakorlatban is megtenni, Isten őrizz, hanem csak a vétkek gondolatai – amelyek súlyosabban esnek latba, mint maguk a tevőlegesen elkövetett vétkek[24] – merülhetnek fel agyában és ezek zavarják meg a Tóra tanulásában és Isten szolgálatában; ahogy azt Bölcseink mondották: „három vétek van amitől az ember nem mentes naponta: a vétkes gondolatok az imában, nem megfelelő áhítat és a pletykaszerű kibeszélés”[25]. Erre azonban van orvosság: az imából fennmaradó hatás az agyban[26], valamint a rejtett Istenfélelem és -szeretet a szív jobb kamrájában, ami segít a „közepes”-nek leküzdeni ezt a negatív vágyakozást, és uralkodni a rossz ösztön fölött, nehogy az uralkodjon a „kis város”-on a gyakorlatban is kivitelezvén vágyait, hogy azok a test különböző részeibe „beöltözzenek”.
Sőt, még ami az agyban fészkelő rossz gondolatokat illeti, itt sincs hatalma a rossz ösztönnek, hogy a „közepes” tudatosan gondolja ezeket más szóval nem képes arra, hogy a szívből az agyba maguktól feltoluló rossz gondolatokat tudatosan fogadja el, hanem mihelyt azok feljutottak az agyba – két kézzel elutasítja magától őket és eltereli figyelmét róluk, mihelyt tudatosul benne, hogy ezek rossz gondolatok, és nem fogadja őket szívesen, még annyira sem, hogy szívesen gondolna rájuk, nemhogy azt képzelné, hogy a gyakorlatban is megvalósítsa azokat, Isten őrizz, vagy pedig beszéljen azokról. Hiszen aki tudatosan rosszat gondol, azrásá-nak számít olyankor, a „közepes” pedig nem rásá, soha, egy percig sem.
Így van ez az emberek egymás közti viszonyában is. Mihelyst a szív, az érzelmek központja, valamilyen ellenérzést közvetít az agynak, Isten őrizz, esetleg gyűlöletet, irigységet, haragot, sértődést vagy hasonlót – az ember nem fogadja el azt agyában és akaratában. Ellenkezőleg: az agy uralkodik a szív érzelmein, hogy az ember az ellenkezőjét tegye; felebarátjával a szeretet jegyében viselkedjen, és éreztesse vele nagy szeretetét olyannyira, hogy hajlandó legyen szenvedni tőle a végső határig[27]; nem haragudni, Isten őrizz, nem bosszút állni, Isten őrizz[28], hanem ellenkezőleg: jót tenni a rosszakkal[29], ahogy azt a Zohár írja[30], okulni József és testvéreinek esetéből[31].
[1] Az előző két fejezetben RSZ a két szélsőség: az igaz ember, vagyis a „cádik” és a rossz, a „rásá”, prototípusát, taglalta. A következőkben a kettő közötti kategóriáról, a „közepes”-ről beszél a szerző, aki a könyvét ennek a típusnak szentelte, mivel ez az a szint, ami mindenki számára elérhető.
[2] Bölcseink szerint minden embernek 248 (rámách) testrésze van, a cselekvő, tevőleges parancsolatoknak megfelelően. Az agy megfelel a gondolatnak; a száj a beszédnek és a többi 248 testrész a cselekedeteknek (Mindel).
[3] A múlt vétkei nem zárják ki annak lehetőségét, hogy az ilyen ember elérje a „közepes” (bénoni) kategóriát, feltéve, hogy megtért annak rendje és módja szerint, ahogy ezt RSZ a 14. fejezetben mondja: „mindenki lehet közepes, nap mint nap, óráról órára”. Az az ember, aki valaha vétkezett, nem azonos azzal, aki itt és most közepessé lett. Ez egy új ember, valami egészen más. Más szóval a mostani szellemi állapotát tekintve törhetetlen, és így akár a jelen, akár a múlt bármilyen megpróbáltatásain megállná a helyét, és nem esne bűnbe (a lubavicsi rebbe, Mindel és Steinsaltz).
Chálámis idéz egy olvasatot rabbi Jákov Kajdáner Tánjá magyarázatából (Brooklyn, l975), mely szerint nem vétkezett „mióta közepes lett”.
[4] RSZ igen magas mércét szab. Az ő „közepese” sokkal magasabb rendű, mint a világi felfogásban elfogadott cádik, amit olyan valakire vonatkoztatnak, akinek jó cselekedetei túlsúlyban vannak a rosszakkal szemben. (Mindel).
[5] Lényeg és mibenlét (ácmut és máhut) – az esszenciális Lét kabbalisztikus elnevezése gyakran előfordul a Chábád chaszidizmus filozófikus írásaiban.
[6] Chászid fogalom; a CHáBáD (Chochmá, Biná, Dáát) legmagasabb szintű megjelenése, lásd Fogalmakban: CHáBáD.
[7] A legintimebb kapcsolat Isten és ember között, a Smá Jiszráél [Halljad Izrael] (lásd Fogalmakban: Smá Jiszráél) hitvallásának elmondása, amit becsukott szemmel mondunk úgy, hogy odafigyelünk a szavak értelmére.
[8] Isten egyik elnevezése a kabbalisztikus irodalomban „A Végtelen” (Éjn Szof), lásd Fogalmak.
[9] RSZ a 49. fejezetben elmagyarázza, hogy ahhoz, hogy az ember elérje az istenszeretetnek a Smá imába foglalt szintjét: „szeresd hát Örök Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden tehetségeddel”, le kell győznie sok földi vágyát, amelyek ebben megakadályozzák. Erre készít fel a Smá előtti, Bölcseink által elrendelt áldás, amely arról szól, hogy milyen nagy odaadással szolgálják az égi angyalok az Örökkévalót.
[10] Isten nagyságáról meditálva a bénoniban erős vágy, szeretet ébred Isten iránt – szívének jobb kamrájában (ahol az isteni lélek lakozik), és így legalábbis ideiglenesen „megbénítja” a szív bal oldalában fészkelő rosszat.
[11] Szó szerint „felébred”. Steinsaltz szerint az ima ideje alatt a rossz, mintha el lett volna altatva, vagyis semlegesítve volt, mintha nem is létezne. Utána „felébred” és jelenlétét demonstrálva teszi a magáét.
[12] A bénoni agyában a világ hívságai utáni vágyak tisztátlan gondolatokat vetnek fel. Ezek ellen a felötlő gondolatok ellen a bénoni semmit sem képes tenni. Ennek ellenére uralkodnia kell magán, hogy ezeket a gondolatokat elvesse, azokban tudatosan ne mélyedjen el.
[13] Zohár 3:224a. Ez egyike RSZ alapvető megállapításainak (Tánjá, 30. fejezet), mely szerint az agy rendeltetésénél fogva uralja a szívet, vagyis az ember születésénél fogva racionális lény. Vö. Maimonidész (Tévelygők útmutatója, 3:8.), aki ezt mint követelményt állítja az ember elé.
[14] Zohár 3:224a.
[15] Kohelet 2:13. Az idézet nem értelmezhető egyszerűen, hiszen önmagában az, hogy a bölcsesség hasznosabb a ostobaságnál, az magától értetődő, és semmivel sem érthetőbb jobban a fény és sötétség hasonlata révén. RSZ ezért új magyarázatot ad e mondatnak.
[16] Alapja a Chovát Hálövávot ==melyik sáár?== 5:5).
[17] Szotá 3a.
[18] 4. és 9. fejezet.
[19] Ahogy az isteni léleknek van „lényege és mibenléte”, vagyis kemény magja, ami maga a lényeg a körítés nélkül – ugyanúgy van egy ilyen belső magja a klipának is. A kettő küzdelme csak azonos „fajsúly” esetén „számít”.
[20] Csak az ima közben van semlegesítve, ahogy fent mondotta RSZ.
[21] 18. fejezet.
[22] A rossz ösztön „vén és ostoba király”-hoz van hasonlítva (Kohelet 4:13., Kohelet rábáés Rási uo.).
[23] A tiltott és megengedett dolgok egy kalap alá vétele, első látásra furcsa lehet. A chászid felfogás előírja, hogy a chászid úgy viselkedjen „ahogy kell”, nem „ahogy szabad”. A gyakorlatban az előbbi sokkal kevesebb, sokkal visszafogottabb mint az utóbbi. Lásd a 7. és 8. fejezetet.
[24] Lásd a 7. lábjegyzetet az előző fejezetben.
[25] Bává Bátrá 164b.
[26] Az imában „melegen lángoló” istenszeretet hatása, az abból visszamaradt bejegyzés. Valami, amit kódként bevésnek valahová és kitörölhetetlenül ott marad. Mindel ezt az angol kifejezést használja fordításában: „mnemonic impression of prayer on the intellect”, vagyis emlékezeterősítő. RSZ egyedi héber kifejezést használ erre: rösimo.
[27] Ezt követelte RSZ híveitől, amikor a chaszidizmus ellenzői üldözték őket. Lásd Igeret hákodes, 2, 103b.
[28] A bosszút a Tóra tiltja, 3Mózes l9:18.
[29] Ahogy a Gomél áldásban mondjuk: „aki jótéteményt gyakorol a rosszakkal” (lásd Sámuel imája – Zsidó imakönyv 84. oldal).
[30] 1:201b.
[31] A bibliai József, akit testvérei eladtak rabszolgának – jót tett velük és nem bosszulta meg sérelmeit (1Mózes 50:15–21.).
