Ábsálom lázadása Dávid ellen
1. Történt ezek után, szerzett magának Ábsálóm kocsit meg lovakat, és ötven embert, kik futottak előtte.
2. Korán föl szokott kelni Ábsálóm és kiállni a kapu útja mellé; és volt, minden ember, kinek pöre volt és ítéletre akart menni a királyhoz – azt megszólította Ábsálóm és mondta: Melyik városból való vagy? Mondta: Izrael törzseinek egyikéből való a te szolgád.
3. Ekkor szólt hozzá Ábsálóm: Lásd, szavaid jók és helyesek, de nem hallgat rád senki a király részéről.
4. Majd így szólt Ábsálóm: Vajha engem tennének bírául az országban s hozzám jönne minden ember, kinek pöre vagy ügye van, én meg igazat adnék neki.
5. És volt, mikor közeledett valaki, hogy leboruljon előtte, akkor kinyújtotta kezét, megfogta őt és megcsókolta.
6. Ily módon cselekedett Ábsálóm egész Izraellel, azokkal, kik a királyhoz ítéletre jöttek; így meglopta Ábsálóm Izrael embereinek szívét.
7. Történt negyven év múlva, így szólt Ábsálóm a királyhoz: Hadd menjek, kérlek, hogy Chebrónban lerójam fogadásomat, melyet fogadtam az Örökkévalónak.
8. Mert fogadást tett a te szolgád, mikor Gesúrban, Arámban, laktam, mondván: ha engem vissza fog hozni az Örökkévaló Jeruzsálembe, akkor szolgálom az Örökkévalót.
9. Mondta neki a király: Menj békével. Fölkelt és elment Chebrónba.
10. És küldött Ábsálóm kémeket mind az Izrael törzsei közé, mondván: Amint halljátok a harsona hangját, mondjátok: király lett Ábsálóm Chebrónban.
11. Ábsálómmal pedig ment kétszáz ember Jeruzsálemből, meg voltak hívva és mentek jóhiszemben, nem tudtak ugyanis semmiről.
12. És elhozatta Ábsálóm a Gílóbeli Achítófelt, Dávid tanácsosát, városából, Gílóból, mikor bemutatta az áldozatokat. És erős volt az összeesküvés és a nép egyre számosabb lett Ábsálóm mellett.
13. És jött a hírmondó Dávidhoz, mondván: Ábsálóm felé fordult Izrael embereinek szíve.
14. Ekkor mondta Dávid mind a szolgáinak, kik vele voltak Jeruzsálemben: Keljetek föl, hadd szökjünk meg, mert nem lesz számunkra menekvés Ábsálóm elől; siessetek elmenni, nehogy sietve utolérjen és ránklökje a veszedelmet és megverje a várost a kard élével.
15. Szóltak a király szolgái a királyhoz: Egészen aszerint, amit jónak talál uram a király! Itt a szolgáid!
16. Erre elindult a király meg egész háza az ő nyomában; és otthagyta a király a tíz ágyasnőt, hogy őrizzék a házat.
17. Elindult a király meg az egész nép az ő nyomában, és megálltak a legszélső háznál.
18. Mind a szolgái pedig elvonultak mellette s mind a keréti és mind a peléti, meg mind a Gátbeliek, hatszáz ember akik nyomában jöttek Gátból, elvonultak a király előtt.
19. Ekkor szólt a király a Gátbeli Ittájhoz: Minek jössz te is velünk? Menj vissza s maradj a királynál; mert idegen vagy és el is költözhetsz helyedre.
20. Tegnap jöttél és már ma bujdostassalak, hogy velünk jöjj, míg én megyek, ahová megyek? Menj vissza és vidd vissza magaddal testvéreidet szeretettel és hűséggel!
21. Erre felelt Ittáj a királynak és mondta: Él az Örökkévaló és él uram a király, bizony azon a helyen, ahol lesz uram a király, akár életre, akár halálra, bizony ott lesz a te szolgád.
22. Ekkor szólt Dávid Ittájhoz: Menj hát és vonulj el. Elvonult tehát a Gátbeli Ittáj meg mind az emberei és mind a gyermekek kik vele voltak.
23. Az egész ország hangosan sírt, míg az egész nép elvonult; a király pedig átkelt a Kidrón patakon és az egész nép átkelt vele, a pusztába való út felé.
24. S ott volt Czádók is meg mind a leviták vele, hordozva Isten szövetségének ládáját, és letették az Isten ládáját -Ebjátár is fölment -míg végképen el nem vonult az egész nép a városból.
25. És mondta a király Czádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba; ha majd kegyet találok az Örökkévaló szemeiben, akkor visszahoz engem és látnom engedi őt és hajlékát.
26. Ha pedig így szól: nem kedvellek, – itt vagyok, tegyen velem, amint jónak tetszik szemeiben.
27. És szólt a király Czádókhoz a paphoz: Ugye látod? térj vissza a városba békével; Achímáacz fiad és Jónátán, Ebjátár fia, két fiatok veletek van.
28. Lássátok, én majd késedelmezek a puszta síkságain, míg üzenet jön tőletek, hogy értesítsetek engem.
29. Visszavitték tehát Czádók és Ebjátár Isten ládáját Jeruzsálembe, és ott maradtak.
30. Dávid pedig fölment az olajfák hegye hágóján, sírva, fölmentében, feje betakarva és mezítláb ment; az egész nép is, mely vele volt, betakarta ki-ki fejét, és fölmentek, sírva fölmentükben.
31. Dávidnak pedig tudtára adták, mondván: Achítófel az összeesküvők közt van Ábsálóm mellett; s így szólt Dávid: Tedd, kérlek, balgává Achítófel tanácsát, oh Örökkévaló!
32. Midőn Dávid épen a csúcsig ért, ahol Isten előtt leborulni szokott, íme, elébe jön az Arkibeli Chúsáj, megtépett köntössel és földdel a fején.
33. És mondta neki Dávid: Ha vonulnál velem, terhemre lennél nekem;
34. de ha visszatérsz a városba és azt mondod Ábsálómnak: szolgád leszek én, oh király, atyád szolgája voltam régen, most meg a te szolgád leszek, — akkor majd meghiusítod javamra Achítófel tanácsát.
35. Hiszen ott vannak veled Czádók és Ebjátár a papok, s lesz, minden dolgot, amit hallasz a király házából, tudtára adsz Czádók és Ebjátár papoknak.
36. Íme, ott van velük két fiuk, Achímáacz Czádóké és Jónátán Ebjátáré; küldjetek általuk hozzám minden dolgot, mit hallani fogtok.
37. Bement tehát Chúsáj, Dávid barátja, a városba, midőn Ábsálóm Jeruzsálembe érkezett.
