„A zsidóság alapja a hit és néhány alapigazság elfogadása – mondotta egy tudós egy beszélgetés folyamán. – Hogy tudom ezt összeegyeztetni azzal, hogy a kutatás szabadsága számomra életbevágóan fontos? Nem fogadhatok el semmi alapfeltételt csak azért, mert valaki azt mondja, ez a kötelességem!”
Kezdetül hadd mondjunk valamit a kérdések és ellenvetések helyéről a Tórában! A Tóra arra való, hogy megértsék: reánk rótt kötelesség, hogy megértsük Isten igéjét. Ha nem érted, amit a Tóramond, nem tartod be a Tóra megismerésének micváját. Mint a lubavicsi rebbe annakidején a hippikről szólva mondta: a Tóra ténylegesen elvárja tőlünk, hogy kérdéseket vessünk fel, ellenvetésekkel éljünk.
Ehhez azonban a rebbe hozzátett egy kulcsfogalmat: az ellenvetést ugyan ki kell mondani, de a micvák betartását nem szabad attól függővé tenni, hogy a kapott válasz kielégít-e minket, vagy sem. A zsidóság nem fogadja el azt az álláspontot: „Jó, szombatot fogok tartani, de csak ha elfogadhatóan megmagyarázod, miért van erre szükség.” A chaszidizmus arra bíztat, hogy ismerjük meg az emberi ész lehetőségeit, de egyben annak korlátaira is rávilágít.
Minden kérdésnek megvan a maga területe, melyet kutatni és tisztázni lehet, de vannak alaptételei is. A családi élet terén például ott van a hetedik micvá: „Ne paráználkodj!”, vagy az ötödik: „Tiszteld apádat és anyádat!”, meg ami Mózes V. könyvének 6. fejezetében található: „Jól magyarázd meg fiaidnak…” Itt reprezentatív kötelességekről van szó, melyek a házastársak vagy szülők és gyermekek közötti viszonyt szabályozzák, s mellesleg mindkét irányban kötelezők.
Kötelességünk, hogy igyekezzünk megérteni ezeket a micvákat, de semmiképp sem szabad elhalasztani azok betartását, amíg nem kapunk oly választ, ami szemünkben eléggé elfogadhatónak tűnik. A tisztázás ezen a téren csak elvont lehet, egy puszta értelemgyakorlat, semmi más.
A kutatás gyakorlati formát is ölthet: mi jobb, egy szűkebb vagy egy szélesebb értelemben vett család? Ezt tárgyalhatjátok, ameddig csak akarjátok. Vajon a kibuci nevelési forma jobb-e, mint a megszokott rendszer? Vitassátok meg a kérdést, vizsgáljátok meg a konkrét adatokat, de sose feledjétek, hogy a Tóra alapvető megállapításai változatlanok maradnak! A kibuc lehet szülő-pótlék, ha úgy akarod, de mindenképpen a szülők felelősek a gyermek neveléséért, kit a világra hoztak. Nem fontos, hogyan teszik ezt, a „magyarázd meg fiaidnak” kötelezettsége a szülőt terheli.
Vegyük például a házastársi hűség kérdését vagy a szülők tiszteletben tartását! Ezek olyan micvák, melyek felől nem lehet vita. Állíthatja valaki, hogy nincs meggyőződve afelől, hogy a házasságon belüli hűség a „legjobb” életforma, vagy hogy nem érti, miért kell betartania a hetedik micvát. Ez azonban nem jogosítja fel arra, hogy áthágja a paráználkodás tórai tilalmát. Ezek egyértelmű micvák, melyeket a Tóra világosan előír. Természetesen ez csak két példa, de az alapelv alkalmazható minden zsidó előírásra. Szerintünk ez nem sérti a gondolatszabadságot, bár sok más „szabadság” szigorú korlátok közé szorul.
Ezen a ponton az ember felvetheti a kérdést: vajon nem szükséges-e, hogy a megértés és a meggyőződés megelőzze a parancsolatok magunkra vállalását? Az ellenvetés itt nem abból áll, hogy a tettnek meg kell előznie a megértést, hanem abból a felfogásból, hogy egy szabályrendszert el kell fogadnunk, anélkül hogy az vita tárgyát képezhesse.
Elsősorban azt kell számításba vennünk, hogy az emberi elme esendő. Az emberi tudás természeténél fogva hézagos, állandó és folyamatos változásnak alávetett. Megeshetik, hogy fegyelemmel, odaadással, minden nehézséggel dacolva alávetjük magunkat egy fogalomnak, mely még kísérleti állapotban van, és változtatható, javítható. Nem élhetünk és nem hozhatunk döntő határozatokat oly megállapítások szerint, melyek értelmi feltevéseken alapulnak, minthogy e feltevések maguk is állandó változásoknak vannak kitéve.
Az értelem keretén belül csak bizonyos területeken számíthatunk általános közmegegyezésre: a megfigyelhető, bizonyítható, objektív területeken – de még ezeken sem ritka a nézetkülönbség. Viszont ha oly elvont kérdésekről van szó, mint az erkölcsiség és a szellemi értékek, nincs semmiféle lehetőség elvi megegyezésre, még kevésbé praktikus utasításokra. Oly tereken, hol a különbözőség uralkodik, hol a különböző felfogások racionálisan mérve egyformán jogosultak, elképzelhetetlen, hogy bármily viselkedési rendszert előnyben részesítsünk a többivel szemben. Az ész nem lehet útmutatónk ilyen kérdésben. Az észnek megvannak a saját illetékességi terei, melyeken egyeduralkodó lehet, de erkölcsi téren nem lehet mérvadó.
Nincs halasztás
Ugyanígy megengedhetetlen, hogy erkölcsi elhatározásainkat halasztgassuk. Ha addig nem rakok tfilint, míg nem fogom fel e micvá értelmét, ez nem „felfüggesztett ítélkezés”, ez csak azt jelenti, hogy elhatároztam, hogy ma nem rakok tfilint. Ha addig halasztom az elhatározást, hogy hű leszek házastársamhoz, vagy tisztelettel viseltetem szüleim iránt, míg kielégítő magyarázatot kapok a paráználkodás tilalmát vagy a szülői tisztelet parancsolatát illetően, ezzel nem az elhatározást halasztottam el, hanem akarva-akaratlan már elhatároztam, mitévő legyek.
Lehet, hogy a Tóra erkölcsi törvényeit, erkölcsi elveinek, a jónak és a rossznak meghatározását észokokkal is alá lehet támasztani.
Az is lehetséges, hogy közülük néhánynak nem lehet egykönnyen tisztán racionális magyarázatát adni. De a Tóra rendelkezései micvák, vagyis parancsolatok, amelyek akkor is köteleznek minket, ha nem vagyunk képesek magyarázatot találni rájuk.
A micvák terén tehát nem képezheti a feltevés, a feltételezés azt az alapot, amely szerint megválaszthatjuk viselkedésünk típusát, minthogy a spekuláció nem mérvadó ezen a téren, mert a töprengés itt nem több, mint agytorna. Ezzel szemben a töprengés, ha nem különálló, az életmód meghatározását célzó tevékenység, hanem az a célja, hogy megismerje Isten szavának értelmét, akkor ez a vallásgyakorlás emelkedettségéhez és gazdagításához vezethet. Ebben az értelemben a Tóra buzdítja, sőt megköveteli a kritikus elmélkedést. A Tóra-tanulás kötelezettségétől teljesen függetlenül kötelesek vagyunk eszünkhöz folyamodni minden egyes micvá betartásánál, mert a micvá megértése lelkesedést kelthet bennünk, mely megóv azok gépies, rutinos megtartásától.
Mindazonáltal az ember viselkedésmódját nem lehet szubjektív tényezőkre építeni (hisz mindenki képes elegendő logikus érvet találni bármire, amit abban a percben megkíván), sem múló meggondolásokra (hiszen az „új erkölcsök” állandóan újabbaknak adnak helyet, és a körülményekhez kötött erkölcs olyan, mint a higany), sem arra, ami a társadalomban elfogadott (hiszen nincs olyan elvetemültség, mely ebben vagy abban a társadalomban ne lett volna elfogadott dolog).
Mégis, hogyan viszonyuljunk azon micvákhoz, melyeket „intellektuálisan elfogadhatóaknak” találunk?
Ezzel kapcsolatban a kilencedik fejezethez folyamodhatunk, s ahhoz a magyarázathoz, melyet a néhai rebbe, rabbi Joszéf Jichák Schneerson, a következő talmudi passzushoz fűzött: „A rossz ösztön fondorlatos az emberben. Ma azt mondja » tégy így« , holnap azt mondja » tégy úgy« , míg végül bálványimádásba viszi az embert.” (Sábát 105.) E szavak – mondta a rebbe – arra mutatnak, hogy az egyén romlása nem egy hirtelen, drámai, szélsőséges jelenség. A folyamat lassú és fokozatos, majdnem észrevétlen is lehet. Megeshet, hogy a gonosz ösztön nem is szólítja fel az embert a rosszra, sőt talán még jó cselekedetre is buzdítja – csak éppen helytelen indokkal. Tégy jót – sugallhatja – mert ez fontos számodra, hiszen a gondolat egybeesik a te felfogásoddal. A tény, hogy isteni parancsolatról van szó, nem játszik szerepet. Ezen az alapon, ha valakinek joga van egyes értékeket elfogadni, el is vethet másokat, ha nem tetszenek neki. A tragikum itt abban rejlik, hogy az ember fogalmai a „jót” és „rosszat” illetően nincsenek rögzítve. Ami tegnap utálatos volt a szemében, az ma elviselhető, s holnap talán már erénynek is számít.
Hogy az ész korlátait hangsúlyozza, a Tóra oly micvákat is adott nekünk, melyek neve chukim, vagyis chokok: oly rendelkezések, melyeket ésszel nem lehet felfogni, mint a disznóhúsevés, vagy a sáátnéz (gyapjú- és lenfonalak keverése a ruhában) tilalma. Más micvákat a Tóra mispátimnak nevez, főleg az igazságtevés logikusan elfogadható rendelkezéseit, melyeket az ész könnyedén el tud fogadni. A Tóra azért tartalmaz chokokat is, hogy az ember megtanulja: Isten igéjének racionális elfogadása felesleges, kötelesek vagyunk ugyan azt megérteni, de hogy elfogadjuk-e az illető rendelkezést, vagy sem, nem tartozik a tárgyra. Ha nem érti is meg az ember a parancsolatot, az mégis kötelezi; ez a kötelezettség nem abból fakad, hogy érti-e azt, vagy sem, hanem abból, hogy a micvá egyenesen Istentől származik.
