Erő és fény a reménytelenségből és a sötétségből
A lélek száműzetése – befektetés

 
Minden üzlet befektetéssel kezdődik. A befektetés átmeneti tőkeveszteség, amelynek az a célja, hogy később olyan jelentős visszatérülést eredményezzen, hogy az ne csak a befektetést hozza vissza, hanem annál nagyobb összeget. Másképp fogalmazva: először minden üzlet áldozatot kíván, amely első pillantásra veszteségnek látszik. Természetesen ez a kezdeti áldozat áldozat is maradhat, és előfordulhat, hogy a pénz teljes egészében elvész. A befektetés mögött azonban valójában az a szándék rejlik, hogy az eredeti összeg többszörösét eredményezze. Ahogy maga az Írás fogalmaz[1]: „Van, aki szór, és mégis gyarapszik”.
 
Mindez az Örökkévaló és az ember kapcsolatára is érvényes. Jechiél ben Slomo Halperin rabbi, a Széder Hádorot írója arról szól, mi a célja az Örökkévalónak azzal, mikor egy lelket leküld az égből. Erkéj Hákinujim című könyvében, az „üzlet” címszó alatt elmagyarázza, hogy a lélek leereszkedése a testbe nem más, mint befektetés. Először áldozatnak és veszteségnek látszik. Mielőtt a lélek lebocsátkozik az anyagi világba, a spiritualitás és az isteniség csúcsa. Ahogy a Talmud fogalmaz[2]: „A lélek Isten dicsőség-trónja alól faragtatott”. Erről a fennkölt spirituális szintről ereszkedik le a lélek a testbe, amely állati lelket és rosszra való hajlamot is tartalmaz. Más szavakkal: a lélek az isteniség és a szentség legmagasabb státusából bocsátkozik le a sötétség és a gonoszság világának feneketlen mélységeibe, a szentség ellentétébe.
 
Képzeljük el, hogy egy herceget, aki csak a legfinomabb ételekkel táplálkozik, a legfinomabb selymekben jár, akinek szolgahad lesi minden kívánságát, egyik pillanatról a másikra patkányoktól és férgektől nyüzsgő lágerbe deportálnak. Ugyanezt a gyötrelmet, csak épp a sokszorosát érzi a lélek, mikor leereszkedik a Földre. A lélek számára ugyanis ez a legnagyobb megszégyenítés és megalázás. Mindennek ellenére, magyarázza Halperin rabbi, ezt a lebocsátkozást befektetésnek kell tekinteni, amelynek az a célja, hogy az eredeti lebocsátkozás többszörösével felérő hasznot hozzon. A lélek ugyanis tevőleges szerepet fog játszani az Örökkévaló földi lakhelyének megépítésében, és ezáltal sokkal magasabb státusra emelkedik, mint a lebocsátkozása előtt volt.
 
A lélek testbe való leereszkedésének az a célja, magyarázza az Éc Chájimban Chájim Vitál rabbi, Jichák Lurja rabbi legkiemelkedőbb tanítványa, hogy tökéletesítse a testet és az ember állati lelkét. Mert az Örökkévaló kifejezetten itt szándékozik lakni, a világok legalsóbbikában, amely teljes sötétsége ellenére hozzá méltó lakhellyé alakítható. Ez az átalakítás nem mehet végbe a magasabb világokban, noha azok státusa sokkal magasabb. Az Örökkévaló végső célja, amiért a magasabb teremtési folyamat elkezdődött, csak ebben a világban érhető el.
 
De miért választotta az Örökkévaló éppen ezt a világot otthonául? Az Éc Chájim ezt azzal magyarázza, hogy éppen ez a világ tudja a legnagyobb hasznot hajtani az Örökkévaló befektetésének. A haszon, amely ebben a világban a lélek leereszkedése után keletkezik, Jitron háor hábá min háchosech-ként ismeretes: a nagyobb fény, amely a sötétségből emelkedik ki.
 
Aki élt át gyászt vagy tragédiát, az tudja, mekkora lehet a tragédiát követő öröm. Képzeljünk egy ifjú párt, férjet és feleséget, akiket a II. világháború elején elsodornak egymástól az események, és halottnak hiszik egymást. Aztán egyszer csak, évekig tartó szenvedés, magány, éhezés és fájdalom után kiderül, hogy él a másik. Fel lehet fogni annak az örömnek a nagyságát, amit a találkozásukkor éreznek? És különösen becses az élet visszatérése egy olyan világban, amely megfosztatott mindentől, ami értékes és szép.
 
Most képzeljük el, milyen megpróbáltatások várnak a lélekre. Mielőtt lebocsátkozik az anyagi világba, az Örökkévaló közvetlen közelségét élvezi, de aztán elszakad a forrásától, és lemerül egy teljesen idegen környezetbe. Ez a környezet annyira ellentétes a természetes lakóhelyével, hogy a lélek úgy érzi, teljesen meg van fosztva mindattól a szépségtől, ami addig körülvette. Fájdalom és nyomorúság gyötri. Ha csak a legcsekélyebb mértékben is érezni kívánja a szentséget új otthonában, meg kell küzdenie ősellenségével, az állati lélekkel, amelynek céljai és vágyai szöges ellentétben állnak az övéivel. Mégis itt van, a klipászívében, ahol a lélek azért könyörög, arra vágyakozik, hogy visszatérhessen korábbi dicsőségébe, hogy végtelen fényt hozhasson létre. Mialatt a sötétség korlátainak ledöntéséért harcol, a lélek megtanulja igába fogni végtelen erejét, és előidézni, hogy „még a legnagyobb sötétségből is fény emelked­jen”[3].
 
A lélek testbe ereszkedése formájában van tehát egy jelentős „befektetésünk” és kezdeti veszteségünk. Ebből a befektetésből azonban végtelen nyereség származik: végtelen fény, amely a lélek lebocsátkozása előtt nem létezhetett volna. Hogy emberibb síkon szemléltessük ezt az elvet: aki már élt át traumatikus csapást, tanúsíthatja, hogy az ember végtelen jellege még a legnagyobb megpróbáltatások közepette is megmutatkozik. Hogyan állíthatja valaki, mielőtt még nehézségek által próbára tétetik, hogy van benne állhatatosság, kitartás és erő? Ahogy az olajbogyó is csak akkor bocsátja ki olaját, ha kipréselik, az emberi lélek is a szorongattatásban mutatkozik meg. „A sötétségből kibontakozó fénynek” ezt az attribútumát a testbe zárt és tűzpróbán keresztülmenő lélek idézi elő, amely végső fokon nemesíti és fölemeli a testet. Míg a lélek leereszkedése előtt a test és az állati lélek sötétben volt és nem ismert fényt, a nösámáisteniséget csepegtet beléjük, amely eloszlatja a sötétséget.
 
 

Nemesíteni a körülöttünk lévő világot

 
Zsidó misztikusok szerint a lelkek számának megfelelően a világ számos részre van osztva. Minden lélekre egy-egy külön rész jut, amit a ráruházott örökség folytán kötelessége nemesíteni és tisztítani. Az összes zsidó lélek együttesen az egész világot fölemeli és átformálja.
 
Ez a nemesítés sok különféle módon megy végbe. Mikor például az utcán sétálva valaki a Tórára gondol, az egész környéken, amerre jár, szentséget terjeszt. Míg a sétája előtt ez a környék a világ része volt (világ: héberül olám, a „rejtett és leplezett” jelentésű helem szó gyökére vezethető vissza), most viszont a Tóra isteni fényétől sugárzik. Valahányszor valaki cedekát (alamizsnát) ad az általa üzleti tevékenységgel vagy munkával megszerzett pénzből, abban a pillanatban a világ számos elemét nemesíti. A pénzhez mindig sokféle ok és erőfeszítés kapcsolódik.
 
Képzeljünk el egy embert, akinek van egy gyára. A gyárban máshol készült berendezések működnek. Ezeknek a berendezéseknek egy része egy harmadik gyárban készült, ahol egy bizonyos munkás épp ebédel, hogy legyen energiája működtetni ezeket a gépeket, és így tovább. Nem nehéz végiggondolni, hogy az élet legkülönbözőbb területén a szó szoros értelmében emberek ezrei járulnak hozzá valamilyen módon ahhoz, hogy az említett gyáros működtethesse a gyárát, s ezáltal vagyont teremtsen. Tehát amikor ez a tulajdonos a zsidó törvénynek megfelelően a jövedelme tized vagy tizenketted részét cödákára fordítja, ezzel fölemeli az ételt, amit a munkás eszik, fölemeli a gépekhez használt anyagot, és így tovább, egészen föl a létrán, beleértve a saját testét is, amely részt vett abban, hogy előteremtse azt a gazdagságot, amiből támogatni tudja a szegényeket. Következésképp egy csapásra a teremtett dolgok egész özöne szenteltetik egy magasabb jónak.
 
Ezért mondják azt, hogy „a cödáká egyenlő a Tóra minden micvájával”[4]. Mert míg minden egyes micva az emberi test egyetlen részét nemesíti – például a tefilin az elmét és az érzelmeket, a kóser étel a szájat és a gyomrot, a tóratanulás az intellektus magasabb régióit –, addig a cödáká a test egészét nemesíti és emeli föl. Az embernek minden tagjára, minden izmára, minden tehetségére szüksége van ahhoz, hogy az üzleti életben eredményes legyen. Ebből következik, hogy amikor valaki a keresete egy részét jótékonyságra fordítja, ezeket – és még sokkal többet – mind egyszerre emeli föl. A cödáká mindent magába foglaló micva.
 
A birurim, a világ épülése emberi elmével felfoghatatlan ezoterikus titkokat tartalmaz. Csak a Mindenható képes rá a maga végtelen bölcsességében, hogy kijelölje és tudja, melyik ember a teremtés mely darabkáját finomítsa, nemesítse, és azt milyen eszközökkel tegye. Annyi azonban bizonyos, hogy nincs olyan darabja a világnak, amelyet az emberiségnek ne volna kötelessége megművelni. Ilyenformán minden egyes tevékenységnek, amely valamilyen formában kapcsolódik a Tórához és a micvákhoz, kötődnie kell valamilyen tárgyhoz vagy kézzelfogható dologhoz, mivel a Tóra „nem az égben van”[5]. A Tóra itt adatott, ebben a világban; és azért, hogy ezt a világot szentebb hellyé tegye.
 
Ha valaki fölteszi a kérdést, hogy a világnak melyik az a része, amelynek nemesítése az ő feladata, arra a Báál Sém Tov a következő vers magyarázatával felel: „Az Örökkévalótól szilárdíttatnak meg a férfi léptei”[6]. Szó szerint értelmezi a „férfi lépteit”: mikor a zsidó elérkezik egy bizonyos célhoz, az isteni gondviselés folytán érkezik oda. Az Örökkévaló mindenkit arra a helyre vezérel, amelyet az ő kötelessége tökéletesíteni, és mindenkit odavezérel a spirituálisan a lelkéhez kötődő szikrához. A Báál Sém Tov azt is hangsúlyozza, hogy az ember soha ne nyugtalankodjék és bosszankodjék, mikor útja közben eltéved. Az Örökkévalónak az a szándéka, hogy olyan helyre vezérelje, ahol valamilyen istenes cselekedetet fog végrehajtani – akár csak egyet is –, és ezáltal fölemeli a szikrát, amely az idők kezdetétől az övé.
 
Ez volt az üzenetet, amit a Báál Sém Tov erre a világra hozott, és amit örökül hagyott. Beleplántálta a zsidó világba azt a meggyőződést, hogy bármi történjék is, akár a legkisebb, akár a legnagyobb dolog, azt az Örökkévaló keze irányítja. Semmi sem puszta véletlen vagy egybeesés. Minden beletartozik abba az Izrael szétszórt lelkeire kiosztott tervbe, hogy fejlesszék az egész teremtett világot.
 
 

Ha nagyobb a befektetés, nagyobb a nyereség

 
Visszatérve az üzleti befektetés analógiájához: általánosságban kijelenthető, hogy minél több hasznot szeretne egy üzletember, annál többet kell befektetnie. Ezért mikor valaki óriási összegeket fektet be a vagyonából egy bizonyos vállalkozásba, akkor azt a hatalmas nyereség reményében teszi. Ugyanez érvényes arra az esetre is, mikor a lélek a testbe ereszkedik. A befektetések mértéke különböző. Abban az időben például, mikor még állt az Első Templom, a testbe ereszkedő lélek sokkal felvilágosultabb és sokkal spirituálisabb Földre érkezett. A zsidók mind Izrael szent földjén laktak, léteztek próféciák, létezett a Templom napi tíz csodája, aminek a földkerekség minden lakója tanúja lehetett. Időben közelebb hozzánk, mikor egy lélek a II. világháború előtti Európába bocsátkozott le, virágzó zsidóságot és hihetetlenül magas szintű Tóra-ismeretet talált. Ilyen időkben, mint az utóbb említett, annak ellenére, hogy az anyagi világ még mindig nem vethető össze a lélek égi lakhelyével, a befektetés nem volt olyan nagy, mint napjainkban.
 
Abban a világban viszont, amelyben ma élünk, amikor a zsidók az egész Földön szétszórattak, mikor háború dúl Izraelben és szerte a világon, egy olyan korban, mikor az istenit kettős sötétség takarja, a lélek lebocsátása általi befektetés sokkal nagyobb. Hasonlóképpen a nyereség is sokkal nagyobb, mint az előző nemzedékek idején.
 
Mi az a nagyszerű jutalom, amit a száműzetéstől remélhetünk? A Talmud így mondja[7]: „Az Örökkévaló azért száműzte a zsidókat a világ népei közé, hogy megtérteket nyerjenek.” Ennek a kijelentésnek az értelme a következő. Kívülről szemlélve úgy tűnik, hogy a száműzetés Izrael bűneinek büntetése, belülről vizsgálva azonban egyáltalán nem büntetés. A száműzetés, mint a teremtett világon minden, isteni célt szolgál, nevezetesen azt, hogy a zsidó nép „megtérteket nyerjen”. Ez szó szerint a zsidóságra áttért nem zsidókra értendő?
 
RSZ a Tánjában elutasítja ezt a betű szerinti értelmezést. Végtére is hányan tértek át a száműzetés ideje alatt a világ más népeiből a zsidóságra? Néhány ezren? Megért ez a maroknyi áttért kétezer évi száműzetést, üldöztetést, keresztes hadjáratot, inkvizíciót, holokausztot? RSZ elmagyarázza, hogy nem emberek, hanem spirituális szikrák áttérítése a cél. Az ezoterika nyelvén ezeket a nicucokat (az anyagi létet fenntartó isteni szikrákat) nevezik „áttérteknek”. Ezeket időről időre visszaemeljük a szentségbe, kiszabadítjuk őket világi, anyagi ketrecükből. Ezért küldte az Örökkévaló száműzetésbe a zsidóságot a világ népei közé: hogy a tóratanulás és a micvák teljesítése által fölemeljék, és szentté alakítsák ezeket a spirituális szikrákat, ugyanúgy, mint mikor egy nem-zsidó áttér a zsidóságra, és a szent nép gyermeke lesz.
 
Nyilvánvaló tehát, hogy a száműzetés célja nem Izrael megbüntetése, hanem a száműzetés ideje alatti nyereség realizálása: föl kell emelnünk azokat a spirituális szikrákat, amelyek nélkül nem következhet be a Messiás általi megváltás.
Ugyanezt a gondolatmenetet követve: minél sötétebbé válik a száműzetés, és minél több nehézség és fáradozás vár a zsidó népre a sötétség eloszlatásában, annál bőségesebbnek kell lennie az aratásnak. „A jutalom a fáradozással arányos” – mondja a Misna[8].Ez a nagy jutalom tehát nem érhető el még nagyobb átmeneti veszteség és befektetés nélkül, amit itt a léleknek a sokkal sötétebb világba történő alámerülése jelent.
 
Hogyan hihet az ember őszintén abban, hogy a Tóra szellemében végrehajtott tettek és a micvák teljesítésével jobbít a világon, és közelebb hozza a Messiás általi megváltás, mikor nap, mint nap tapasztalja, hogy a világ erkölcsisége egyre züllik? Úgy tűnik, mintha napról napra kevesebb lenne a fény, és több a sötétség. Ha a világ mindegyik fentebb említett cselekedettel jobbítható, akkor több fényt és magasabb erkölcsiséget és spiritualitást kellene tapasztalnunk a világban. A valóság mégis az ellenkezőjét látszik mutatni.
 
A világ valójában a nemesedés és a spirituális felemelkedés útján halad, ami jelenleg is folyó és soha véget nem érő folyamat. Hogy az ember mégis több sötétséget lát, mint fényt, annak az az oka, hogy míg az előző nemzedékekben a jámborság és erény óriásai a világnak a jelenleginél magasabb, spirituálisabb részeit nemesítették, a mai nemzedék az utolsó darabkákat jobbítgatja, amelyek történetesen a legalacsonyabbak! Végtére is a mai zsidók kimozdultak a zsinagóga és a jesiva falai közül, és az élet minden materiális aspektusának részesei, a legmagasabbtól a legalacsonyabbig.
 
Ahogy folyik tovább a történelem, ahogy nemzedékek jönnek és mennek, ez egyes nemzedékeknek a világ egyre alacsonyabb részeit kell nemesíteniük. Következésképp az, hogy a világ egyre sötétebb lehet, csak alátámasztja, hogy a világosabb részeken már véget ért a feladat, és már csak a sötétség legmélyebb bugyrait kell megvilágítani. Míg az előző nemzedékek, amelyek még nem éltek száműzetésben, Izrael földjét nemesítették, és a Templomban áldoztak, és minden könnyen köthető volt a szentséghez, ma az a feladatunk, hogy szinte tapintható sötétségben emeljük fel az isteni szikrákat a világ népeinek földjén.
Mindannyian várjuk az utolsó néhány szikra fölemelését, ami által végül elérkezik majd a messiási megváltás. És akkor „lészen az Örökkévaló királlyá az egész Földön”[9].

 


[1] Példabeszédek 11:12.
[2] Lásd Jesájá 51:1., Sábát 152b.
[3] Prédikátor 2:13.
[4] Talmud, Bává Bátrá 9a.
[5] 5Mózes 30:12.
[6] Zsoltárok 37:32.
[7] Zváchim 87b.
[8] Az atyák bölcs tanításai, 5:21.
[9] Zchárjá 14:9.
Megszakítás