–
A két lélek harca
A Nogá klipából eredő állatias ösztönlélek lakhelye[1] minden zsidóban a szívben van, annak baloldali kamrájában, ami vérrel telített, ahogy írva van: „a vér maga a lélek”[2]. Ennélfogva a szívben lakoznak a vágyak, a dicsekvés, a harag és hasonlók, és a szívből terjednek szét az egész testben és onnan mennek fel a fejben székelő agyba is, hogy az átgondolhassa ezeket és ravaszkodhasson[3] – ugyanúgy, ahogy a vér is, melynek forrása a szív, onnan terjed el az összes testrészbe, és onnan megy fel a fejben székelő agyba is.
Ezzel szemben az isteni lélek a fejben lévő agyban székel, és onnan árad szét a test minden részébe. Az isteni lélek a szívben is lakozik, annak jobboldali kamrájában, ahol nincs vér[4], ahogy az írva van: „Az okos ember szíve az isteni lélek megnyilvánulása a jobbján van”[5]. Ennek megnyilvánulása Isten lángoló szeretete, ami az értő szívekben lángol azoknál, akik felfogják az Isten szeretetét kiváltó dolgokat, és agyuk értelmével belegondolnak abba.
Ugyancsak az isteni lélek mélyebb megnyilvánulása a szívnek Isten dicsősége és glóriájának nagyszerűsége felett érzett öröme, amikor a bölcs ember szemeivel[6] látja, azaz agyának bölcsességével és értelmével nézi, érzékeli és felfogja Isten dicsőségét és nagyságát, kifürkészhetetlen és végtelen gyönyörűségét, ahogy ennek magyarázata máshol megtalálható. Ilyeténformán a szívben lakozó többi isteni érzelem (midot) az agyban lévő CHáBáDból (Chochmá, Biná, Dáát) ered[7].
Annak ellenére, hogy az eddigiekből kiderül, hogy itt két különálló és részleteiben teljesen más lélekről van szó, melyeknek még a központja is máshol van, mégis ez a két lélek egymástól nem független, hanem, ahogy az Írás tanúsítja, hogy „az egyik nemzet erősebb lesz a másik nemzetnél”[8], mivel az emberi test egy „kis város”[9]. Ahogy két király küzd egymás ellen egy városért, mert mindegyikük el szeretné foglalni azt, uralkodni szeretne rajta, a saját akarata szerint akarja irányítani a város lakosait, hogy azok vessék alá magukat minden rájuk vonatkozó rendeletnek – ugyanígy van ez a két ellentétes lélekkel is, amelyek egymás ellen küzdenek a test és összes részei feletti uralomért.
Az isteni lélek vágya és akarata az, hogy egyedül ő legyen meghatározó, ő uralkodjon a testen, hogy annak részei neki fogadjanak szót, feltétel nélkül vessék alá magukat az ő akaratának, mint a szekér, amit a kocsis irányít, és amelynek egyáltalán nincs saját akarata[10],hogy öltözetévé váljanak az isteni lélek fent említett[11] tíz megjelenési formájának és három „öltözetének” gondolat, beszéd, cselekedet, melyek mind beöltöznek a test részeibe, és eggyé válnak velük anélkül, hogy bármi idegen elem, Isten őrizz, elválasztaná őket. Vagyis a fejben lévő „három agy”[12] el legyen telve az isteni lélek CHáBáDjával (Chochmá, Biná, Dáát), ami nem más mint felfogni és megérteni Istent (Chochmá és Biná) – elmélyülni Isten kifürkészhetetlen és végtelen nagyságában, és ily módon elérni a Tudás (Dáát) által a hódolatot az agyban és az istenfélelmet a szívben, valamint Isten lángoló, újra és újra fellobbanó szerelmét a szívben[13], hogy a lélek elepedő sóvárgással vágyakozzon[14], kívánkozzon arra, hogy szívvel-lélekkel, teljesen egyesüljön a Végtelennel. Ez a szeretet a szív mélyéről fakad, a jobboldali kamrából. Azaz az isteni lélek akarata, hogy telis-tele legyen szerelmetes Isten iránti szerelemmel – olyannyira, hogy az kiterjedjen a baloldali kamrára is, és lebírja[15] a szitrá áchrát, a „rossz vizek”[16] forrását, vagyis a nogáklipából származó vágyakat, hogy megváltoztassa azokat, és átállítsa őket a világi élvhajhászásból Isten szeretetére, ahogy az Írás tanúsítja „szeresd… teljes szíveddel”[17], amit a Bölcsek úgy értelmeztek, hogy „mindkét ösztönöddel”[18].
Ezt úgy kell érteni, hogy az ember azáltal, hogy átfordítja a rossz ösztönt is Isten szeretetére felemelkedik az ún. áhává rábá (nagy szeretet-szerelem[19]) kategóriájába, egy olyan szeretetébe, amely magasabb rangú, mint a fent említett áhává ázá (erős szerelem)[20], amit az izzó zsarátnokhoz hasonlítanak. Ez az áhává rábá az, amit az Írás[21] áhává bötáánugim (élvezetes szeretet) elnevezéssel illet, ami az isteni jelenlét élvezetét jelenti, mint a túlvilágon.
Ez a szellemi élvezet az agyban lévő bölcsesség és értelem sajátossága, amellyel az agy élvezi a felismerést és Istenismeretét, ahogy és amennyire esze képes felfogni azt. Ez a „víz” és a „mag” szintje, azaz olyan Fényé, amely bele van vetve az isteni lélek szentségébe, ami jóra fordítja az ösztönlélekben lévő rossz vizet, amiből ezen világ vágyai erednek. Ahogy ezt az Éc Chájimban (50. kapu, 3. fejezet) találjuk, a Zohár nevében: a rossz tökéletes jóvá lesz, akár csak a jó ösztön azáltal, hogy leveti „szutykos ruháit”[22] – vagyis e világ hívságait, amelyekbe beöltözött.
Ugyanígy az isteni lélek akarata az, hogy a szívben székelő érzelmek (midot), amik tulajdonképpen a szeretet és félelem ágazatai, kizárólag Istennek legyenek szentelve; valamint a szájban levő beszéd- és az agyban székelő gondolkodási képesség, csak az isteni lélek gondolkodási és beszédismérveivel telítődjenek, amelyek magának Istennek a gondolatai és Tórája, annyira, hogy az ember egész nap kizárólag erről beszéljen „ajkai nem állnak meg a tanulással”[23],valamint a cselekvő erő, ami a kézben és egyéb testrészében van kizárólagosan a micvák teljesítésében jusson kifejezésre. Ez a cselekvés az isteni lélek harmadik megjelenési formája a gondolkodás és a beszéd mellett.
Tehát az isteni lélek akarata az, hogy kizárólagosan az ő ismérvei és öltözetei töltsék be az egész testet viszont a klipából eredő állati ösztönlélek akarata ennek pont az ellenkezője, hogy a test csak nem szent dolgokkal telítődjön. De az állati ösztönlélek eme rossz akarata nem valódi rossz, mivel ez csak az ember javára van, hogy az ember erőt vegyen magán, és legyőzze azt, ahogy ezt az utcalány példázata érzékelteti a Zohárban[24].
[1] „Lakhely” alatt azt a helyet értjük, ahol a dolog elsősorban kifejezésre jut.
[2] 5Mózes 12:23. Mindel megjegyzi, hogy az itt használt nefes kifejezés egyúttal lelket, életet és akaratot is jelent (lásd 1Mózes 23:8.).
[3] A „ravaszkodás” – okoskodás – az elsődleges, alapvető vágy kivitelezésére irányul.
[4] A mai orvostudomány szerint – RSZ is eképpen részletezi a szív felépítését a Torá Orcímű művében (Börésit 7:4.) – a szív két nagy részre osztható. A szív jobboldala a testből érkező, szén-dioxidban dús vért a tüdőbe továbbítja oxigéncserére, míg a szív baloldala a már oxigénben dús vért szétküldi a test minden részébe. Azért használja RSZ az „ahol nincs vér” kifejezést, mert, szemben a baloldali résszel, melynek feladata a vér szétküldése, a szív jobboldalának kizárólagos feladata, hogy a vérbe oxigén keveredjen (a lubavicsi rebbe magyarázata).
[5] Prédikátor 10:2.
[6] RSZ gyakran használ bibliai versekből vett idézettöredékeket, amelyek a forrásokat ismerő olvasónál a jobb megértést szolgálják. Itt a Prédikátor könyvéből vett idézet (2:14.) „a Bölcs nyitott szemmel jár” (szó szerint a Bölcsnek fejében a szeme) szolgálja ezt a célt. Azonban bármely idegen nyelvre fordítva, az idézet nem olyan hatásos.
[7] A későbbiekben RSZ leírja, hogy ez nem minden esetben áll, mivel vannak emberek, akiknek természetes, „örökletes” tulajdonsága Isten félelme és szeretete, talán nem is mindig tudatosan. RSZ itt elhagyja a rendhagyót és az általánossal foglalkozik (Steinsaltz).
[8] 1Mózes 25:23. Itt, a másállapotos Rebekkának, mondják ezt születendő ikreire, Jákobra és Ézsaura célozva. RSZ általános, univerzális jelleget ad, az egyébként homályos versnek, melyben a jeemác ige erőset és erősködőt (küzdőt) is jelenthet (lásd még az 6. lábjegyzetet).
[9] Az idézett vers (Prédikátor 9:14.) egészében így szól: „(Volt) egy kis város, kevés lakóval. Megtámadta azt egy nagy király, körülvette és ostromműveket épített körülötte…”. A Talmudban (Nödárim 32b.) ezt úgy értelmezik, hogy a „kis város” – az emberi test. Erre építkezik itt RSZ, hogy a „városért” küzd a jó és a rossz ösztön.
[10] Alapja a Midrás (Börésit rábá 47:6.): „az ősatyák [Isten] szekerei (merkává) voltak”, amit RSZ a 23. fejezetben idéz.
[11] Tánjá 3. és 4. fejezet.
[12] Ez a „három agy” tulajdonképpen az ész három megismerési módja – a Chochmá, Bináés Dáát – de egyben megvan ezeknek a fiziológiai megfelelője is (Mindel).
[13] A kifejezés az Énekek énekében előforduló szókép változata (lásd a 6. lábjegyzetet).
[14] „Sóvárog sőt eleped a lelkem” (Zsoltárok 84:3.) alapján.
[15] Itkáfjá, arameus formában, kényszeríteni. Az Itkáfjá és Ithápchá kabbalisztikus fogalmakat lásd a Fogalmakban.
[16] A „rossz vizek” mint kabbalisztikus fogalom a Szitrá Áchrá egyik elnevezése. Már a Misnában (Atyák bölcs tanításai 1:11.) ilyen értelemben fordul elő. Maimonidész szerint (uo.) az istentagadás (epikorsut) jelképe.
[17] 4Mózes 6:5.
[18] Bráchot 54a. Alapja: a libchá helyett a nyelvtanilag helytelen lövávchá (szíveid) használata arra utal, hogy több szívről van szó. Eszerint a jó és a rossz ösztönnek egyaránt feladata Istent szolgálni és neki alávetni magát.
[19] Már volt alkalmunk megjegyezni, hogy a héber a szeretet és a szerelem kifejezésére ugyanazt az áhává igét használja.
[20] Vö. Énekek éneke (8:6.), ahol a költő a halálhoz hasonlítja az erős („tüzes”) szeretetet. RSZ itt és másutt (a továbbiakban, a 15., 16., 18. stb. fejezetekben) részletesen tárgyalja a szeret-szerelem különböző fokozatait.
[21] RSZ itt több fokozatot különböztet meg: áhává ázá, áhává rábá, és áhává bötáánugim (vö. Énekek éneke 7:7.).
[22] Zchárjá próféciájából (3:3.) vett kifejezés. Ott Jósua, a főpap visel „szutykos ruhákat”, ami Bölcseink szerint arra mutat, hogy fiai eltávolodtak a zsidóságtól, és nem zsidó lányokat vettek feleségül (Szánhedrin 93a., lásd még Ezrá 10:18.).
[23] Talmudi kifejezés, Bává Bátrá 86a.
[24] Zohár 2:163a. A Zohár itt a rossz ösztön, a jécer hárá szerepét egy példázattal érzékelteti. Ebben egy király fia hozzá való ragaszkodását azzal teszi próbára, hogy egy utcalányt felbérel arra, hogy az próbálja meg fiát elcsábítani. Ha a fiú megállja helyét, és nem hajlik a csábításra, akkor jutalom jár neki is és a megbízást teljesítő utcalánynak is. Tehát a rossz ösztöncsak az isteni akaratot teljesíti azzal, hogy próbára teszi az embert, aki – remélhetőleg – ki mutatja Istenhez való ragaszkodását, megállja a helyét és így közelebb kerül Hozzá.
