11. fejezet
A rásá – akin erőt vett a rossz
„Ezt[1] is, azt is Isten csinálta”[2]; a rossz ember (rásá) „akinek jó”, szemben az igaz emberrel (cádikkal) „akinek rossz”. Ez a rásá esetében azt jelenti, hogy a jó, ami agyában és szíve jobboldali kamrájában fészkelő isteni lelkében van jelen, alá van rendelve a rossznak, és semmis a klipából eredő rosszal szemben, ami a bal kamrában tanyázik[3]. Ez is akárcsak az, hogy a cádikban is fellelhető bizonyos fokú rossz sok-sok tízezernyi fokozatra oszlik, annak megfelelően, hogy milyen mennyiségben és minőségben[4] van alárendelve a jó a rossznak, Isten őrizz. Van akinél a jó alárendeltsége a rossznak és semmissége azzal szemben nagyon csekély, és nem is állandó, sőt nem is gyakori, hanem csak időről időre történik meg, hogy felülkerekedik a rossz a jón, elfoglalván a „kis várost”[5], ami a testet szimbolizálja, és még ekkor sem foglalja el a testet teljesen, hanem csak részben, hogy az elfoglalt rész fogadjon szót neki akárcsak egy szekér[6], vagy öltözet, amibe majd beöltözik a rossz ösztön három „öltözetének” (kifejezési formájának) egyikeként. Azaz vagy csupán cselekedetben erősödik a rossz ösztön, kisebb vétkek elkövetésében, de nem súlyosakéban, Isten őrizz; vagy csupán beszédben: olyasmit mond az ember, ami megközelíti a pletyka fogalmát[7], a gúnyolódást vagy ehhez hasonlót; vagy pedig csupán gondolatban vétkezik, ami Bölcseink szerint súlyosabban esik a latba mint maga a tevőlegesen elkövetett vétek[8]. S mégha nem is úgy gondol bele a vétekbe, hogy a gyakorlatban el is kövesse, hanem csupán szexuális fantáziák foglalkoztatják – amivel ugyancsak megszegi a Tóra figyelmeztetését „Őrizkedj minden rossz dologtól”[9], amit Bölcseink úgy értelmeznek, hogy „ne gondoljon az ember nappal olyan dolgokra, amiktől éjjel tisztátalanná válhat”[10]. Vagy pedig alkalma volna Tórát tanulni, de ehelyett hiábavalóságokkal foglalkozik, ahogy erre felhívja a figyelmet az Atyák bölcs tanításai:[11] „aki sokat éjszakázik… és a szívét hívságos dolgokra irányítja az az életével játszik”.
Bármelyik a fent említett, vagy az azokhoz hasonló dolgok közül elég ahhoz, hogy rásának neveztessen az ember; a lelkében lévő rossz erőt vesz rajta, beöltözik testébe, és azt bűnre csábítva tisztátalanná teszi. Utána viszont felerősödik benne az a jó, ami az isteni lelkében lakozik, szánja-bánja tettét és bocsánatot kér Istentől, aki meg is bocsát neki, ha valóban megtért, annak rendje és módja szerint, ahogy azt áldott emlékű Bölcseink tanácsolják, Jismáél rabbi „háromféle bűnbocsánat” tétele alapján[12], ahogy ezt másutt elmagyarázzuk[13].
Van aztán olyan ember is ugyanebben a „rossz, akinek jó” kategóriában, akiben a rossz nagyobb méretet ölt, és áthatja mindhárom kifejezési formáját (a gondolatot, a beszédet és a cselekedetet)[14], és vétkezésre bírja; súlyosabb vétkek[15] elkövetésére, és gyakrabban mint a fent említett esetben, de közben két vétek között megbánja tettét, és a megtérésre kezd gondolni a lelkében meglévő jóból eredően, ami időközben megerősödik; de ez nem elég ahhoz, hogy a jó legyőzze a rosszat, és az illető teljesen elhagyja a vétkezés útját azáltal, hogy „bevallja a bűnt és elhagyja a bűn útját”[16]. Erre a kategóriára mondták Bölcseink, hogy „a rosszak bűnbánattal vannak tele”[17]; azok alkotják a rosszak (rásá) többségét, akiknek a lelkében még található jó.
Ezzel szemben azt, aki soha nem bánja meg cselekedeteit, és soha nem gondol megtérésre (tsuvá) – azt nevezik így: „rossz, akinek rossz”, vagyis akinek lelkében csak a rossz maradt egyes-egyedül, mivel az olyannyira legyőzte a jót, hogy a jó teljesen eltűnt belőle, és csupán kívülről lebeg felette[18]. Ezért tanították Bölcseink, hogy „minden tíz zsidó ember között ott van az isteni dicsfény”[19]még akkor is, ha a tíz ember nem kimondottan cádik[20].
[1] Eddig az általában véve két szintre sorolt cádikokról – igaz emberekről – beszélt RSZ. Az olyan cádikokról, akik már teljesen kiűzték magukból a rosszat, és az olyanokról, akikben ugyan maradt még egy kis rossz hajlam, de az teljesen alá van rendelve a jónak. Most következik a másik, az ellentétes oldal, a rossz ember (rásá) tulajdonságainak felsorolása. A szerző bonckés alá veszi a fogalmat és arra a következtetésre jut, hogy általában véve itt is két kategória van: a rossz, akiben még található egy kis jó, és az fel-felébred benne, és az olyan rásá, aki már teljesen kiűzte magából a jót, és ez csak „kívülről lebeg fölötte”.
[2] Lásd a 6. fejezet 1. lábjegyzetét.
[3] Vagyis van benne még jó, de annak hatását elnyomja a rossz.
[4] A minőség itt arra vonatkozik, hogy miféle (komolyabb, vagy enyhébb) rossz maradt még, a mennyiség pedig arra, hogy ez a bizonyos rossz mennyire nyilvánul meg.
[5] Kohelet 9:14. alapján (lásd még a 9. fejezet 9. lábjegyzetét). A moralizáló Chovát Hálövávot gyakran használja ezt a kifejezést az emberi testtel kapcsolatban.
[6] Lásd a 9. fejezetben illetve annak 10. lábjegyzetében.
[7] RSZ itt a talmudi kifejezést használja: „ávák láson hárá”, ami szó szerint annyit tesz, hogy a pletyka, a kibeszélés „pora”, vagyis látszata.
[8] Jomá 29a . Az első látásra illogikusnak tűnő megállapításnak több magyarázatát adják a kommentátorok, köztük Rabbi Smuél Eidelis (Máhársá) uo.; valamint a Nötivot olám (a prágai Lőw rabbi ismert műve) Sáár háprisut 2. fejezet., stb. Maimonidész A tévelygők útmutatójában (3. rész 8. fej.) rámutat, hogy azért esik súlyosabb elbírálás alá a gondolatban való vétkezés, mivel ezt a fej követi el, míg a cselekvő vétket „csak” a test. Hasonló a chászid értelmezés is (Mindel), mely szerint a gondolatban vétkezőnél a lélek három „öltözete” közül a legfontosabb és a lélekhez legközelebb álló öltözet – a gondolat – vesz részt. Egyébként a Talmudban a nem részletezett „vétek” (ávérá) alatt mindig a nemi életben elkövetett bűn értendő (Steinsaltz Talmudhoz fűzött kommentárja).
[9] 5Mózes 23:10.
[10] Ktubot 46a.
[11] Atyák bölcs tanításai 3:4.
[12] Jomá 86a: 1. Ha megszegett valaki egy cselekvő parancsolatot (micvát ászé), vagyis nem tette azt, amit tennie kellett volna, és megtér – akkor azonnali bűnbocsánatot nyer (szó szerint, „mielőtt megmoccant volna”). 2. Ha megszegett valaki egy tiltó parancsolatot (lo táásze), és megtér – akkor megtérése feltételes („függőben van”), és a következő Jom Kipurkor nyer csak bűnbocsánatot. 3. Ha szegett meg valaki olyan tilalmat, amiért halálbüntetés jár az égből, vagy földi bíróságtól (kárét vagy mitát bét din) – akkor mind a megtérés, mind a jom kipuri bűnbocsánat feltételes, függőben van, amíg a rámért szenvedés el nem törli a súlyos vétket.
[13] Igeret hátsuvá (a Tánjá 3. része) 1. fejezet.
[14] Eddig olyan rossz emberről volt szó, akiben a rossznak csupán egyik kifejezési formája jelentkezik a három közül. Most súlyosabb esetről van szó: ez is olyan „rossz, akinek jó”, vagyis akiben van jó is, de itt a rossznak mindhárom „öltözete” jelen van. Azért súlyosabb ez az eset, mert itt nem egyszeri, alkalmi botlásról van szó, hanem előre kigondolt és kitervelt cselekedetről, amelynek előkészítésében a beszédnek is szerepe volt, hogy aztán a cselekvés tegye rá a koronát (Steinsaltz).
[15] A vétkek két fő csoportra oszthatók: 1. tórai eredetű, 2. Bölcseink által elrendelt szabályok megszegésére. A tórai eredetű általában súlyosabbnak számít, de még ezeken belül is léteznek fokozatok (lásd 10. lábjegyzetet és a Fogalmakban: Vétkek – érdemek).
[16] Kifejezés, ami fogalommá vált – lásd Példabeszédek 28:13.
[17] A Talmudban ez csupán utalás formájában jelenik meg (Nödárim 9b.; lásd uo. a Rosmagyarázatát), míg a szó szerinti szöveg rabbi Élijáhu De-Widás Résit Chochmá című könyvében (Sáár hájirá 3. fejezet) és rabbi Élijáhu Hákohen Sévet Muszár című moralisztikai gyűjteményében (25. fejezet) található, mint „Bölcseink mondása”.
[18] Vagyis a jó, ami a lelkében van olyan, mintha meg lenne bénítva; van is, meg nincs is, mivel a gyakorlatban teljesen semlegesített.
Ez alatt az értendő, hogy még a legrosszabb rossz, a „tökéletesen rossz” (rásá gámur) is, akiről itt szó van, képes óriási szellemi erőfeszítések árán feléleszteni a lelke mélyén meglévő, „befagyasztott” jót, és megtérni, mivel „a megtérés kapui soha nem záródnak be” (Mindel).
[19] Szánhedrin 39a.
[20] Steinsaltz kapcsolatba hozza a tíz ember felett lebegő Sechinát azzal, amit itt mond RSZ a „tökéletes rossz” fölött lebegő Dicsfényről. Ha az ilyen zsidó felett van Sechiná, akkor tíz felett még inkább van, még ha mind a tíz ebbe a negatív kategóriába tartozik is.
