„Hogyan élhetek vallásos zsidóként egy vallástalan környezetben?” Ez volt az első kérdés, melyet egy beszélgetés során hozzám intéztek.
Az egyén jellemének és integritásának próbaköve az, ha képes hű maradni elveihez, bármilyen környezetben találja is magát. A többi csak reakció a ráható erőkre. A Tóra egyik érdeme talán az, hogy a zsidó embert képessé teszi arra, hogy környezetén felül emelkedhessen, úrrá legyen azon és hasson rá – egyszóval: uralkodjon környezetén, ahelyett hogy annak rabja legyen.
Ez még nem jelenti azt, hogy a Tóra elvárja a zsidótól: legyen különc vagy félrevonuló; még az örök ellenzékire is hat a környezete, de ahelyett hogy megadná magát, azzal reagál, hogy fellázad ellene. Az ilyen embert nem a maga énje vagy elvei irányítják. Az öncélú lázadozásnak nincs sok értelme. Igaz, hogy bizonyos esetekben az ember megfelelő környezetben találhatja magát, s akkor nem kell lázadoznia ellene, de nem azért kell azt elfogadnia, mert egyetért vele, vagy mert népszerűségre vadászik, vagy mert „mindenki azt teszi”, hanem mert az értékek, melyeket az a környezet vall, megegyeznek azokkal, melyek az embernek magának is szentek. Ha valaki így viszonyul környezetéhez, akkor nem kell a saját egyéniségéről, egész énjéről lemondania. Itt megjegyezhetem, hogy a rebbe minduntalan arra igyekezett rábírni híveit, hogy teremtsenek maguknak megfelelő környezetet, még oly helyeken és társadalmakban is, melyek nem fogadják be őket szívesen.
Különbözőnek lenni – ez rendszerint az egyik legnehezebb elhatározás: a nehézség nem éppen a különböző viselkedésből fakad, sem az anyagi áldozatból, amivel jár. A tény, hogy az ember egymaga akar szembeszállni sok mással, s nem akar részükké válni, nagyobb ellenszenvet szülhet barátai között, és ellenkezést szülei részéről, mint maga az elütő viselkedés. Egy világi társadalomban a Tóra-hű életmód sokszor azzal járhat, hogy nem fogadunk el egyes meghívásokat, vagy különleges ruházatot kell viselnünk (vannak olyan amerikai egyetemek, ahol mindenféleképpen lehet öltözködni, csak szemérmesen nem)… Ez nem nagyon nehéz, de komoly kényelmetlenséggel járhat. Aki elhatározza, hogy önállóan viselkedik, annak csak belső erőire kell támaszkodnia, és azok mutatják meg neki az utat, milyen értékrendet tegyen magáévá, és hogyan éljen ahhoz méltóan. Ezen a téren az ember eltökéltsége a döntő tényező.
De a micvák betartása egy nem vallásos környezetben, eltekintve az elméleti vagy érzelmi problémáktól, praktikus nehézségekkel is járhat, például egy munkahely elvesztésével, ha az ember nem hajlandó szombaton és zsidó ünnepeken dolgozni, vagy a kapedli hordása a munkahelyen. Szerencsére az Egyesült Államokban és nem egy fejlett, demokratikus európai államban a törvény egyre erősebb védelmet nyujt azon zsidóknak, kik továbbra is munkahelyükön szeretnének maradni, de vallási elveiket illetően nem hajlandók megalkuvásra. [Az ötnapos munkahét is hozzájárul ahhoz, hogy a szombattartás ne jelentsen problémát Magyarországon sem. A szerk.] Minden esetben az emberi tényezőt a maga feltételei szerint kell kezelni, nem pedig valami mindenre jó varázsformula szerint. Bíztató jel, hogy a szigorúan vallásos zsidó, aki választott szakmáját sikerrel űzi, nem kivételes jelenség. Ez nem jelenti azt, hogy útja rózsákkal van kirakva, de maga a jelenség él és létezik.
