7. fejezet

A fénylő klipá és tartozékai

 
 Azonban[1] a klipát nogából származik a zsidók éltető ösztönlelke[2] – ami a klipá oldaláról származik és ami az ember vérébe öltözik, ahogy azt említettük – valamint a kóser, zsidók számára ehető állatok, szárnyasok és halak „lelke”[3], továbbá az élettelen anyag és az ehető növények létereje és éltetőereje. Ugyanez vonatkozik azoknak a világi cselekedeteknek, szavaknak és gondolatoknak az éltető elemére is, amelyekben semmi tilos nincs – azaz sem gyökere, sem ága a Tórában szereplő 365 tiltó parancsnak, sem a Bölcsek által kiegészített tilalmaknak és azok tartozékainak – csak éppen nem istenes indíttatásúak, hanem a test akarata, vágya és kívánsága szerint történnek. Még akkor is a klipát nogából származnak ezek a cselekedetek, ha nem is csupán a test vágyait kielégítőek, hanem szükségesek a test fennmaradása és élete szempontjából, azonban nem Istenért történnek, vagyis nem azért, hogy a test Istent szolgálja; ezért az ilyen cselekedetek, szavak és gondolatok nem jobbak mint maga az ösztönlélek. Valamennyi itt említett dolog a klipáknak és a szitrá áchrának a második,magasabb szintjéről ered, a negyedik klipából, amit klipát nogának[4] hívnak. Hiszen ebben a világban, amit a Cselekvés Világának[5] neveznek, a klipát nogá nagyrészt, valójában szinte teljesen rossz, és csak kevés jó vegyül benne. (Ebből a jóból erednek azon jó tulajdonságok, amelyek a zsidók ösztönlelkében lakoznak, mint azt fent[6] említettük).
 
Ez (a klipát nogá) közbülső kategóriát képez a három teljesen tisztátalan klipá és a szentség között. Így aztán néha úgy alakul, hogy a Nogá a három legsilányabb klipá részévé válik (ahogy azt az Éc Chájim, 49. kapu, 4. fejezet eleje, megmagyarázza a Zohár[7] alapján); máskor pedig felemelkedik a szentség fokozatára: oly­ankor, amikor a benne lévő jó kiválasztódik a rossz­ból, felülkerekedik azon és a Szentség részévé válik.
 
Például, ha valaki zsíros húst eszik és fűszeres bort iszik rá, azért, hogy jó kedvre derítse magát Isten és Tórája szolgálatában, ahogy Rává mondta[8] „bor és jó illat okosították, serkentették az elmém”, vagy azért, hogy örömmel ülje meg a szombatot, és az ünnepeket – ebben az esetben a bor és a hús életereje, ami a klipát nogából származik, kiválik és felszáll Istenhez, mintha áldozat lenne.
Ugyanez történik, ha valaki tréfálkozik[9], hogy élesítse elméjét, és örömét lelje Isten szolgálatában és az Ő Tórájában, hiszen ehhez jó hangulat kell, ahogy ezt Rává is tette tanítványaival:[10] mielőtt belekezdett előadásába, tréfálkozott, amin hallgatósága jókedvre derült.
 
Ezzel szemben, ha valaki élvetegen falja a húst és vedeli a bort, csak azért, mert teste kedvét leli ebben, és ezzel állati ösztönét elégíti ki – ami az ösztönlélek négy negatív alapanyaga közül a vízzel van kapcsolatban, amiből a vágyak erednek[11] – akkor a hús és a bor életerejét lealacsonyítja, és ideiglenesen annak a teljesen rossznak válik részévé, ami a három tisztátalan klipá jellemzője[12]. Így teste ideiglenesen a rossznak eszközévé és öltözetévé lesz – addig, amíg ezt meg nem bánja és vissza nem tér az Örökkévaló szolgálatához és az Ő Tórájához.
 
Ez a lehetőség azért adott, mert a hús és a bor kóser csak használatuk volt helytelen és így megvan a lehetőség arra, hogy az emberrel együtt felemelkedjenek egy magasabb szintre, amikor az ember megtér Isten szolgálatához. Erre enged következtetni a heter és mutárkifejezés[13] is amiket a Háláchá a kóser ételre használ, azaz az ilyen étel nincs lekötve a „külső erők”[14] által, hogy ne tudjon kiszabadulni és felemelkedni Istenhez. Azonban akkor is, amikor már eljut erre a szent szintre, ennek (korábbi alantas helyzetének) nyoma marad[15], és ezért van szükség a sírban történő megtisztulási folyamatra, ahogy ez majd a továbbiakban szerepel[16].
 
Ugyanebbe[17] a kategóriába tartozik[18] az állatias ne­mi tevékenység, mégha azt valaki a házasság ke­re­te­in belül teszi is, saját feleségével, amikor az „tisz­ta”[19].
Ellentétben az eddig említettekkel[20], ha tiltott ételekről, illetve a törvényekbe ütköző nemi tevékenységről van szó, amelyek a három legtisztátalanabb klipából erednek, akkor ezek örökre a „Külső erőkhöz” kötődnek. Nincs menekvés, csak, az idők végén, amikor az Örökkévaló örökre véget vet a „halálnak” azaz a tisztátalanságnak[21], ahogy azt a próféta mondja[22]„…és a tisztátalan szellemet eltávolítom a földről”. Vagy pedig az illető olyannyira megtér[23], hogy a vétkek valósággal érdemekké válnak[24]. Ez az a megtérés, ami Isten szeretetéből fakad, a szív mélyéről, nagy vágyakozással és a lélek epekedésével, Istenhez való ragasz­ko­dással, olyan szomjúhozással Isten iránt, ahogy egy kiszáradt sivatag epekedik a víz után. Hiszen ez­idá­ig a megtérő lelke száraz pusztaságban leledzett – ami nem más mint a szitrá áchrá – abszolút távol az Isteni Fény­től, ezért még jobban vágyakozik Isten iránt, mint a cá­dikok lelke, ahogy ezt Bölcseink fogalmazták[25] mond­ván: „Azon a helyen,szinten, ahol a megtérők áll­nak az igazi cádikok nem állnak”. Erre a nagy szeretetből fa­kadó megtérésre mondták Bölcseink, hogy a vétkek valóságos érdemekké válnak, mivel csak a vétkek váltották ki a nagy istenszeretetet[26].
Ezzel szemben annál a megtérésnél ami nem fakad ilyen őszinte szeretetből – annak dacára, hogy azért ez is megtérésnek számít és Isten ilyenkor is megbocsát – a vétkek nem válnak érdemekké, és nem távolodnak el a klipáktól teljesen az idők végezetéig, mikoris az Örökkévaló örökre véget vet a „halálnak”[27].
 
De az életerő, ami a kárbaveszett ondóban van, annak ellenére, hogy lealacsonyíttatott és a három tisztátalan klipához csatoltatott – képes felemelkedni onnan, igaz megtéréssel, és ha odaadással mondja az alvás előtti Smá Jiszráélt, ahogy ezt Mesterünktől, a szent ÁRItól tudjuk[28]. Ahogy erre utalást találunk a Talmudban is[29] „Aki az elalvás előtti Smá imáját mondja, az olyan mintha kétélű kardot tartana kezében…” a kard egyik élével megöli a „külső erőket”, amelyek „öltözetévé” váltak a veszendőbe ment ondóban lévő életerőnek, míg a kard másik élével segít, hogy fel­emelkedjen az életerő belőlük, ahogy ez ismert a titkok tudói előtt[30].
 
Ez az oka annak, hogy a Tóra nem említi a kár­ba­ve­szett ondót, mint vétket a tilalmas közösülések között[31] – pedig súlyosabban esik latba azoknál, és nagyobb a vétke az elkövetőjének abból a szempontból, hogy növeli és sokasítja a tisztátalanságot, és sok-sok klipát szül ezzel – többet mint a tilalmas közösülések során – mégsem említi szó szerint a Tóra ezt, mint tilalmat, mert a tilalmas közösülések során az ember erőt és hatalmat kölcsönöz egy nagyon tisztátalan klipának, olyannyira, hogy már a megtérés sem használ „fel­e­mel­ni”vagyis kimenteni onnan az életerőt, hacsak nem tér meg az ember olyan nagyon nagy szeretettel (áhá­vá rábá), hogy a vétkek érdemekké válnak számára[32].
 
Megjegyzés[33]
Ugyanis az ondóban rejlő életerő befogadásra talált a klipá „női” megfelelőjénél (nukvá), amely fogadja és befogadja a szentségtől jövő vitalitást és a már befogadott és felhasznált életenergiát még egyszerű tsuvá által se lehet kiemelni, míg a kárbaveszett ondónál nincs ilyen „női” eleme a klipának hanem, csupán, a klipá ereje veszi körül és „öltözteti” a kárbaveszett életerőt, ahogy ez ismert a Titkok Tudói előtt. (megjegyzés vége)
 
Így válik érthetővé Bölcseink mondása[34]: „Mely­ik az az »elferdülés, amit nem lehet kiegyenesíteni (kijaví­ta­ni)«?[35] Ha valaki közösül egy neki tilos személlyel és ebből törvénytelen gyerek (mámzér)[36] születik”. Mivel ebben az esetben, még ha nagyon nagy is az illető megtérési szándéka – nincs módjában felemelni az életerőt a szent régiókba, mivel már lejött erre a világra, és beöltözött egy hús-vér emberi testbe.

 


[1] Az előzőekben a szerző a két szintre oszló klipák egyik szintjéről beszélt. Arról a szintről, amelyikbe a három legalacsonyabb szinten álló klipá tartozik, amelyekben semmi jó sincs. A következőben a klipák másik szintjéhez tartozó ún. „Fénylő klipáról” (klipát nogáról), amelyben jó és rossz keveredik, lesz szó.
[2] RSZ állatiasnak nevezi az ösztönlelket, mivel úgy működik, mint az állati ösztön. „Ez nem feltétlenül durva és alacsonyrendű, hanem a biológiai mechanizmusok szerves része” (Steinsaltz).
[3] Az ÁRI tanítása szerint mindennek, még élettelen tárgyaknak is, van „lelke”, ami Isten teremtő és éltető ereje bennük. A Báál Sém Tov és RSZ magukévá tették és kiterjesztették ezt az elméletet (Mindel).
[4] Nogá – fénylő dolog, amit azért hívnak így, mert még világít benne a szentség fénye (Wineberg). Ez a kifejezés Ezékiél látomásából került a kabba­lisztikus szóhasználatba – „körülötte fényözönnel” (Ezékiel 1:4.). Nogá hé­be­rül (szó szerint) Vénusz.
[5] A Cselekvés Világa (Olám háÁszijá) a negyedik, a kabbalában említett Négy Világ közül. Ez a legalacsonyabb rendű (lásd még a Fogalmakban).
[6] Lásd a 4. fejezetben.
[7] Zohár 2:216a.
[8] Jomá 76b.
[9] Szó szerint: elmond egy viccet.
[10] Sábát 30a. és Pszáchim 117a. Lásd Rábénu Chánánél uo.
[11] Lásd az 1. fejezet végén.
[12] A nem tiltott ételekben rejlő életerő a klipát nogából ered, és amikor az ember saját élvezetére eszik (és nem azért, hogy ezzel is Istent szolgálja), akkor a húsban lévő életerő az alantas klipák részévé válik (Steinsaltz).
[13] Ezek szinonimák a „szabad”, „megengedett” szavakra. Ezek a kétértelmű szavak magukba foglalják a szabadság és kötetlenség jelentését is.
[14] Egyenértékű kifejezése a Klipá és a Szitrá áchrá Fogalmaknak.
[15] A jel, ami marad – egy folt. Steinsaltz radioaktív besugárzáshoz hasonlítja, ami, ha nem is halálos, de hatása sokáig érezhető.
[16] Lásd a következő, 8. fejezetben.
[17] Az itt következő bekezdés nem szerepel a Tánjá eredeti, héber nyelvű kiadásában. Forrása „megbízható kézirat, ami a Schneersohn Könyvtárban található” (Mindel).
[18] Vagyis ez is a három alantas klipához kapcsolódik, ameddig az ember meg nem tér.
[19] Itt a „tisztaság” állapota azt jelenti, amikor egy férjes asszony menstruációja befejeztével, az előírt „hét tiszta nap” után alámerült a rituális fürdőben, és így a Háláchá szempontjából alkalmassá – „tisztává” – vált a házaséletre. Lásd Zsidónak lenni, Chájim Hálévi Donin rabbi könyve, 127–129. old.
[20] Ahol olyan dolgokról volt szó, amelyek nem tilosak, csak nem isteni szándéktól vezéreltek, hanem az ember vágyainak kielégítéséért teszi őket.
[21] Jesájá 25:8. alapján. A halál a tisztátalanság és a klipák jelképe, mivel ellentéte minden szentnek és isteninek, az élet valódi megtestesítőinek. Ahogy a Biblia is a halált, mint a rossz, az életet pedig, mint a jó megtestesítőjét használja (5Mózes 30:15–20.).
[22] Zchárjá 13:2.
[23] RSZ ezt „nagy megtérés”-nek nevezi.
[24] Jomá 86b. alapján. RSZ hozzáteszi a „valósággal” szót, a nagyobb nyomaték kedvéért.
[25] Bráchot 34b. és Szánhedrin 99a.
[26] Ros Hásáná 29a. Az áhává rábá (nagy szeretet) illetve az áhává és jirá (szeretet és istenfélelem fogalmairól) – lásd a Fogalmakban.
[27] Vagyis, ahogy RSZ az előbbiekben értelmezte, eltávolítja a tisztátalan szel­lemet a földről. Lásd 18. lábjegyzetet.
[28] Pri Éc Chájim 5. fejezet elején.
[29] Bráchot 5a.
[30] Az elnevezés a Kabbalára értendő.
[31] A Háláchá szerint tilos az önkielégítés, a Talmud ezt kárbaveszett magömlésnek nevezi. A Tórában csupán utalás formájában történik említés a mag­vesztés tilalmáról, illetve büntetendő voltáról (1Mózes 38:7–10. lásd még Talmud Nidá 13b., 2Mózes 20:13. alapján).
[32] Ez­zel szemben az önkielégítésnél már az egyszerű megtérés is föl­sza­ba­dít­ja az elveszett vitalitást, tehát nem illik rá az ászur – lekötött – kifejezés. Lásd a 12. lábjegyzetet.
[33] A megjegyzés a Kabbala nyelvén azt magyarázza el, hogy annak ellenére, hogy az önkielégítés bűne még a tiltott nemi érintkezésnél is súlyosabb, mégis, mivel itt a bűnbe vetett energiának semmilyen befogadója nincsen, ki lehet őt menteni a klipákból. Ezzel szemben a tiltott nemi életnél, ahol a spermában rejlő élet nem vész kárba, hanem azt a másik fél magába fogadja, és így a klipákat egy már pusztíthatatlan elemmel szaporítja, az éltető energiát lehetetlen kimenteni.
[34] Chágigá 9a.
[35] Prédikátor 1:15.
[36] Mámzér – közkeletű magyarsággal fattyú. A Háláchá szerinti jelentése olyan gyerek, aki tilos házasságból születik (pl. vérfertőzés esetén), vagy férjes asszony idegen férfitől származó, törvénytelen gyereke.
 
Megszakítás