XV. A zsidó államrend, kormányzás és politika

Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám:

Széfer Softim: A Bírák könyve

A királyok és háborúik szabályai

1. fejezet

A zsidó királyság

A honfoglalás három micvája

1. §. Három parancsolatot adatott Izraelnek a[z ígéret] földjére belépve: a) hogy királyt válasszon, amint írva van:[1] „bízvást tehetsz magad fölé királyt…”;[2] b) hogy kiirtsa Amálék minden leszármazottját, ahogyan [az 5Mózes 25:19-ben] írva van: „töröld ki Amálék emlékét…”;[3] c) hogy az Örökkévalónak választott lakhelyet építsen, ahogyan írva van:[4] „azt a helyet, amelyet kiválaszt az Örökkévaló… keressétek föl, és oda menj”.[5]
2. §. A királyválasztásnak meg kell előznie az Amálék elleni háborút.[6] [Ez nyilvánvaló abból, amit Sámuel próféta mond Saul királynak:[7]] „Engem küldött az Örökkévaló, hogy fölkenjelek királyul népe fölé… Most, menj és verd meg Amáléket!”[8]

Amálék magvának pedig még a Templom megépítése előtt kell kipusztulnia, ahogyan írva van:[9] „Volt pedig, midőn a király lakott a házában, s az Örökkévaló nyugalmat szerzett neki köröskörül mind az ellenségeitől, szólt a király Nátán prófétához: »Nézd csak, én cédrusházban lakom[, az Isten ládája pedig sző­nyegek között lakik].«”

Ha a királyválasztás micvának minősül, miért volt vajon az Örökkévaló ellenére, mikor a nép királyt kért Sámueltől?[10] Mert a kérésüket panaszként terjesztették elő, nem pedig aból a célból, hogy betöltsék a királyválasztás micváját. Valójában Sámuel próféta ellen háborogtak [amint az nyilvánvaló az Örökkévaló Sámuelnek adott válaszából[11]]: „nem téged vetettek meg, hanem engem vetettek meg…”

 

Ki választja a királyt?

3. §. A királyválasztás elsőrendű és kivánatos módja, ha a királyt hetven vénből álló tanács választja,[12] együtt a prófétával, amiként Jósuát kiválasztotta Mózes és a tanács,[13] és amiként Saul és Dávid kiválasztatott Sámuel próféta és a tanács által.[14]

 

Ki nem lehet király?

4. §. Ne válasszanak királyt a betérők közül. Akkor sem, ha már sok-sok generációra visszamenőleg történt a betérés,[15] csak akkor, ha az anyja[16] izraelita, ahogyan írva van:[17] „nem tehetsz magad fölé idegen férfit, aki nem testvéred.”

Ez nem csak a királyra nézve érvényes, hanem minden hatalommal bíró rangra az Izraelben. [Betérő] nem lehet parancsnok a hadseregben, nem lehet ötven vezetője, de még tízé sem. [Betérő] ne felügyelje még azt sem, ahogy a mezőket öntözik a folyó vízéből.

Szükségtelen külön leszögezni, hogy a bíró vagy a nászi (fejedelem) csakis született izraelita lehet, ahogyan [ugyanott] mondva van: „testvéreid közül tégy magad fölé királyt”. [Ebből kiviláglik, hogy] minden kinevezéskor csakis „testvéreid közül”[18] lehet választani.

5. §. Nőt nem lehet királlyá választani.[19] [A királyság intézményéről szólva a Tóra] a ’király’ szó hímnemű alakját alkalmazza, nem pedig a nőneműt.

[Ez az alapelv – szemérmességi okok folytán – ugyancsak érvényesítendő] minden más hivatal esetében az Izraelben. Csak férfiak tölthetik be a hatalommal járó hivatalokat.[20]

6. §. Nem lehet királlyá vagy főpappá emelni mészárost,[21] borbélyt, fürdőszolgát vagy cserzővargát. Nem valamely örökletes hiba miatt, hanem mert ezek a foglalkozások kevés megbecsüléssel bírnak, a nép mindenkor megvetéssel tekint rájuk.[22]

Azt, aki akár egyetlen napra is betöltötte e hivatások valamelyikét, nem lehet többé [királlyá választani].[23]

 

Dávid dinasztiája és a királyság öröklődése

7. §. A király felkenetése az erre a célra szolgáló olajjal történik, ahogyan írva van:[24] „Ekkor vette Sámuel az olajkorsót, öntött a fejére és megcsókolta.”

Ha a király felkenetésben részesült, ő és utódai az örökkévalóságig bírják a királyságot, mert a királyság öröklés által hagyományozódik, amint írva van:[25] „hogy [a király] hosszú életű legyen uralmában, ő és fiai Izráel közepette.”[26]

Ha a király után csak kiskorú fia marad, a királyságot fenn kell tartani neki, míg felnövekszik, ahogyan tette Jehójádá [főpap] Jóásért.[27] A királyság öröklését ugyanazon szabályok irányítják, mint bármely vagyon öröklését.[28] Az idősebb fiú elsőbbséget élvez a fiatalabbal szemben.[29]

Nem csak a királyság, hanem minden más hatalommal járó hivatal az Izraelben örökletes, apáról fiúra és unokára száll örökké.[30]

[A fentiek akkor érvényesek, ha] a fiú istenfélelme és istenismerete felér elődeiével.[31] Ha az istenfélelme megfelelő, de a tudása hiányos, lépjen apái örökébe, és tanuljon.[32] [De] semmiképpen sem léphet az Izraelben hivatalba olyan ember, akiből az istenfélelem hiányzik, még ha a tudása megfelelő is.[33]

Amikor Dávidot királlyá kenték, az övé lett a korona. Azután a királyság az övé és utódaié örökké, ahogyan írva van:[34] „trónod szilárd lesz örökké.” [Mindazáltal az ő királysága is feltételekhez volt kötve, mert] csak az igazak[ra érvényes az ígéret] a leszármazottai közül, ahogyan írva van:[35] „ha fiaid megőrzik szövetségemet… [fiaik is mindenkorig üljenek a te trónodon]!”

[E feltétel ellenére] az Örökkévaló biztosítja Dávidot, hogy a királyság soha-soha nem vétetik el utódaitól, ahogyan írva van:[36] „Ha elhagyják fiai tanomat, és rendeleteim szerint nem járnak… vesszővel bűntetem meg elpártolásukat, és csapásokkal bűnüket. De kegyemet [teljesen] nem bontom meg, hogy elvegyem tőle, és nem tagadom meg hűségemet… [trónja… szilárdan lesz örökké.]”[37]

8. §. Mikor a próféta[38] Izrael egy másik törzséből ken fel királyt, és az a király követi a Tóra és a parancsolatok útját, és megvívja az Örökkévaló háborúit, királynak tekintessék, és a királysággal kapcsolatos minden rendelkezés érvényes legyen rá.[39]

Bár a királyság első helyen Dávidnak adatott, és az ő utódaié az uralkodás, [más királyok uralkodásának is lehet haláchikus érvényessége]. Lám, a sílóbeli Áchíjá királlyá kente Jerobeámot és azt mondja neki:[40] „És lészen, ha hallgatod mindazt, amit neked parancsolok… állandó házat építek neked, amint építettem Dávidnak.”[41] Hasonlóképpen: Áchíjá azt mondta neki:[42] „[Dávid] fiának pedig egy törzset adok, hogy minden időben legyen mécsese Dávid szolgámnak előttem Jeruzsálemben…”[43]

9. §. A Dávid házából való királyok előjoga örökké való:[44] „trónod szilárd lesz örökké.”[45] Ezzel szemben, ha máshonnan támad király az izraeliták közül, annak a királysága [végül] elmúlik az ő utódaitól.”[46]

 

A király felkenése

10. §. Izrael királyait nem a felkenetésre szolgáló külön olajjal kenik fel, hanem apharszimon-olajjal.[47] Jeruzsálemben csak a Dávid valamely leszármazottját lehet királlyá kenni.[48] És csak a Dávid utódát lehet [a külön erre a célra való] felkenetési olajjal fölkenni.[49]
11. §. A Dávid házából való királyokat forrás mellett kell fölkenni.[50]
12. §. Az olyan fiú, aki apját követi a trónon, nem részesül felkenetésben, csak ha [öröklési joga] vitatott, vagy ha polgárháború van.[51] [Ilyen körülmények között] felkenetésben kell részesülnie, hogy [minden] viszálynak elejét vegye.

Ezért részesült felkenetésben Salamon[52] Adónijáhú [trónigénye] miatt, Jóás[53] Atalja [trónbitorlása] miatt, és Jóácház a fivére, Jehójákim [trónigénye] miatt.[54]

 

2. fejezet

A király és a nép

 A királynak járó tisztelet

1. §. A királynak a legnagyobb tisztelet jár. Minden ember szívében tiszteletet és félelmet kell keltenünk iránta. A parancsolat – „Tégy magad fölé királyt”[55] – egyértelműen jelzi, hogy tiszteletteljes félelemmel kell kezelni őt.

Nem ülhetünk a lovára, nem ülhetünk a székébe, nem foghatjuk a jogarát, nem vehetjük fel a koronáját, nem használhatjuk egyetlen használati tárgyát sem. Amikor meghal, a [ravatala] előtt el kell égetni mindezeket.

Hasonlóképpen: szolgáit, szolgálóleányait és udvartartása tagjait csak egy másik király örökölheti. Ezért örökölhette Salamon király Abíságot, és ezért nem lehetett Adóníjáé.[56]

2. §. A király felesége azonban nem lehet a másé soha többet. A következő király sem veheti feleségül egy király özvegyét, vagy elvált, volt feleségét.[57]
3. §. Nem láthajtuk a királyt mezítelen, hajvágás közben, fürdőzés közben, vagy mikor szárítkozik [utána].

Nem vehet részt a chálicá szertartásán, mert [erről] az van írva:[58] „köpjön ki előtte”, márpedig az nem volna összeegyeztethető a király méltóságával.

Ha az ő kívánsága volna is [hogy e szertartást elvégezze], nem teheti meg, mert a király méltóságát meg kell őrizni akkor is, ha ő maga [kész volna] megfeledkezni róla.

Minthogy nem vehet részt a chálicá szertartásában, nem lehet részese a jibumnak sem. Hasonlóképpen: halála esetén, minthogy az ő feleségével senki sem léphet jibumra, nem lehet chálicát tartani egyetlen felesége számára sem. A király volt felesége örökre megmarad a vele kötött szövetségben.

4. §. Még ha közeli hozzátartózója halna is meg, nem hagyhatja el a palotáját.[59] Midőn a gyászlakomát fogyasztja, az egész nép a földre üljön, ő maga pedig alacsony székre.

Ha belép a Jeruzsálemi Szentély udvarába, és ha Dávid házából való, leülhet ott. Mert csak a Dávid házából való királyok ülhetnek le a Jeruzsálemi Szentély udvarában, ahogyan írva van:[60] „leült [Dávid király] az Örökkévaló színe elé.”

 

A király külső megjelenése és viselkedése

5. §. A király szakállát és haját naponta csinosan el kell rendezni. Mutatós és méltóságteljes öltözéket és ékszereket kell hordania, ahogyan írva van:[61] „A királyt az ő szépségében nézik majd szemeid.”

Királyi székén ül az ő palotájában, a fején koronát visel.

Amikor kívánja, a nép fiainak meg kell jelenniük a színe előtt. Meg kell állaniuk előtte, és földig hajolni. Még a prófétának is állnia kell a király jelenlétében, és a földig meghajolni, amint írva van:[62] „És [Nátán próféta] bement a király elé, és leborult a király előtt arcaival a földre.”

A főpapnak azonban nem kell a király elé járulnia, csak ha ő maga is úgy kívánja. A főpapnak nem is kell állnia a király jelenlétében, amikor az felkeresi őt, hanem a király áll a főpap elé, ahogyan írva van:[63] „És álljon Eleázár, a pap előtt.”

Mindazáltal micvának minősül a főpap részéről, ha megtiszteli a királyt azzal, hogy ülőhellyel kínálja, ő maga pedig állva marad, míg a király nála tartózkodik. A királynak csak akkor kell állva maradnia, mikor az Úrim és a Tummim tanácsát kéri.

Hasonlóképpen: micvának számít a királytól, ha a Tóra tudósait tisztelettel illeti, midőn felkeresik. A Szánhedrint és az Izrael bölcseit állva illik fogadnia, és hellyel kínálni őket az oldalán.

Jehoszafát, Júda királya így cselekedett. Felkelt királyi székéből akkor is, ha a Tóra tudóinak tanítványai [keresték fel], csókkal köszöntötte őket, „mesteremnek” és „tanítómnak” szólította őket.

Mikor érvényesek a fenti előírások? Amikor a király a palotájában van. Ilyenkor, a szolgái előtt így illik viselkednie.[64] Nyilvánosan azonban, a nép színe előtt nem illendő így viselkednie. Olyankor ne álljon fel senki köszöntésére. Ne szóljon alázattal, másokat csak személyes nevükön szólítson,[65] hogy az iránta való tiszteletet ültesse el mindenki szívébe.

 

Ne legyen kegyetlen a néppel

6. §. Amint a Tóra nagy tisztességgel ajándékozza meg őt, és mindenkinek azt rendeli, hogy tisztelettel kezeljék őt, úgy kell neki is alázattal lennie, és szívében kevésre tartva magát, ahogyan meg van írva:[66] „és szívem kiüresedett énbennem.” Nem szabad Izraelt zsarnoki elbizakodottsággal kezelnie. Mert az van írva:[67] „nehogy szíve fölülemelkedjék testvérein.”[68]

Irgalmasnak és könyörületesnek kell lennie a kicsiny és a nagy iránt is, jólétük és életük gondja iránt felelősséggel. Védelmeznie kell a legalacsonyabb rendű ember méltóságát is.

Amikor közösségként szól a néphez, finoman szóljon, amint [írva] van:[69] „Hallgassatok rám, testvéreim s népem!” [Hasonlóképpen] írva van:[70] „Ha te ma szolgája lész e népnek…”[71].

Mindig alázattal viselje magát. Nem élt nagyobb ember a földön Mózesnél, a mi tanítónknál. Mégis azt mondja:[72] „Mert mik vagyunk mi? Nem ellenünk van a ti zúgolódástok.”[73] Úgy kell viselnie a királynak [a nép] terheit, a nehézségeket, a panaszokat, a zúgolódást,[74] ahogyan a dajka viseli a gyermeket.[75]

[Az Írás[76] a királyról] mint pásztorról beszél: „hogy legeltesse népét, Jákóbot…” A próféták szólnak arról, miként viselkedjen egy pásztor: „Mint pásztor, ki nyáját legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében viszi, a szoptatósakat vezeti”[77].

 

3. fejezet

A királyt korlátozó szabályok

 A király Tórája

1. §. A királynak uralkodása idején írnia kell egy Tóra-tekercset saját magának azon kívül, amit az elődei hagytak rá örökségképpen. Ezt a tekercset egy [a vénekből álló] 71 tagú tanácsnak kell ellenőriznie, és a Jeruzsálemi Szentély udvarában őrzött tekerccsel összehasonlítania.

Ha az elődei nem hagytak rá Tóra-tekercset, vagy elveszett, amit rá hagytak, két Tóra-tekercset kell írnia: egyet, mely minden izraelitának kötelessége, és amelyet a kincstárában kell őriztetnie, és egy másikat, melynek szüntelenül vele kell lennie, kivéve, ha az illemhelyre megy, a fürdőbe vagy más olyan helyre, ahol nem illő [a Tóra szavait] olvasni.

Amikor háborúba megy, a tekercsnek el kell kísérnie őt. Mikor visszatér, akkor is vele kell lennie. Mikor leül ítélkezni, akkor is vele legyen. Mikor eszik, előtte legyen, ahogyan írva van:[78] „és legyen mindig vele és olvasson benne élete minden napján.”

 

Vagyoni megkötések

2. 2. §. „Ne tartson sok feleséget”[79]. A szóbeli tan szerint ne legyen több mint tizennyolc felesége.

E tizennyolcas létszámba beleértendők a teljes jogú feleségek és az ágyasok[80] is. Ha további feleséget vesz magának, és együtt él vele, ostorbüntetést szenvedjen.[81]

Megteheti, hogy különválik valamelyik feleségétől, és annak a helyébe vesz másik feleséget.

3. §. Ne legyen nagyon sok lova,[82] csak annyi, amennyi a lovasságához szükséges. Az sem szabad neki, hogy a szereke előtt akár csak egy külön ló fusson, ami pedig szokása más királyoknak. Ha ilyet tesz, ostorbüntetést szenvedjen.
4. §. Ne gyűjtsön magának ezüstöt és aranyat a saját kincstárába, hogy kérkedjen vele, hogy a saját dicsőségét növelje. Annyit gyűjtsön, amennyi szükséges vitézei, szolgái és udvara számára.

Ami ezüstöt és aranyat azon felül gyűjt, adassék a templomi kincstárba, hogy ott őrizzék, és készen álljon a közösség szükségeire, és háború esetére.

Ilyen kincseket gyűjteni micva. Csak az van megtiltva neki, hogy a saját kincstárába halmozzon személyes vagyont, ahogyan írva van:[83] „és ne szerezzen magának…” Ha mégis felhalmoz, ostorbüntetést szenvedjen.

 

Viselkedési megkötések

5. §. A királynak nem szabad annyi bort innia, hogy lerészegedjék, ahogyan írva van:[84] „ne a királyoknak borivás…”[85]

Inkább a Tóra tanulmányozásával legyen elfoglalva, és az Izrael szükségeivel éjjel és nappal, ahogyan írva van:[86] „és legyen mindig vele, és olvasson benne élete minden napján…”

6. §. Hasonlóképpen: ne időzzön túl sokat feleségei társaságában. Ha csak egy felesége van is, azzal se legyen szüntelenül együtt,[87] ahogy a bolondok szokása, amint írva van:[88] „Ne add az asszonyoknak erődet!”

A Tórában [a tilalomnak, mely a királyt óva inti attól, hogy sok felesége legyen,] az a célja, hogy a szíve el ne forduljon, ahogy a figyelmeztetés hangzik:[89] „a szíve el ne térjen…” A király szíve az Izrael egész közösségének szíve. Ezért parancsolja neki ez a vers, hogy ragaszkodjék a Tórához még inkább, mint a nép többi fia, ahogyan írva van: „élete minden napján…”

 

Ítélkezés király felett és király által

7. §. Már kifejtettük,[90] hogy a Dávid házából való királyok felett ítéletet lehet tartani, és ellenük tanúvallomás is tehető.[91]

Az Izrael más királyairól viszont a Bölcsek azt határozták, hogy azok nem ülhetnek az ítélő székébe, és őket sem lehet megítélni.[92] Nem tehetnek tanúvallomást, és ellenük sem tehető tanúvallomás. Ez azért van így, mert ők dölyfösek, és mert egy ilyen esetből tragédia és a hit fogyatkozása támadhatna.

 

A király különleges jogi kiváltságai

8. §. Aki az Izrael királya ellen lázad, azt a király kivégeztetheti.

Ha a király elküld valakit valahová, és az nem engedelmeskedik neki, vagy azt rendeli, hogy ne hagyja el a házát, és mégis kimegy, [a parancsolat megszegője] halálra méltó. [A király] kivégeztetheti az ilyet, ha úgy kívánja, amint írva van:[93] „Mindenki, aki megszegi parancsodat… [halállal lakoljon].”

Hasonlóképpen: ha valaki megszégyeníti a királyt, azt a király kivégeztetheti, amint az Símeível, a Géra fiával történt.[94]

A király csak lefejezés általi halálra ítélhet másokat. Be is börtönöztetheti azokat, akik megsértik, vagy vessző általi megveretésre[95] ítéltetheti tisztessége védelmében. De a vagyonát el nem kobozhatja. Ha megteszi, az tolvajlásnak minősül.[96]

9. §. Az, aki a király parancsát azért nem teljesíti, mert egy micvával foglalatoskodott éppen, legyen az akár kisebbfajta micva, nem büntethető. Amennyiben egymással ütközik a Mester és egy alattvalója szava, vajon melyiküké az elsőbbség? Szükségtelen mondanunk, hogy ha a király arra utasít valakit, hagyjon figyelmen kívül egy micvát, a parancsa nem teljesítendő.
10. §. A királynak joga van kivégeztetni [a gyilkost], és ezzel hasznára lenni a közbiztonságnak a pillanatnyi helyzet megkövetelte módon, akkor is, ha:

* a bizonyítékok nem teljességgel meggyőzőek ellene,

* nem figyelmeztették a gyilkost [tette következményeire] előzőleg,[97]

* csak egyetlen tanú vallomására [alapoz a vád],

* nem volt szándékában megölni ellenfelét.

Egyetlen napon sokakat kivégeztethet, felakasztathatja őket, és sok napon át lógva hagyhatja a tetemüket, hogy a szívekbe félelem költözzék, és a gonosz ereje a földön megsemmisíttessék.

 

4. fejezet

A király jogai

Az adók és a hadsereg begyűjtése

1. §. A királynak jogában áll adót kivetnie a népre különféle szükségei betöltésére,[98] vagy a háború céljára.[99] Ugyancsak szabhat ki vámterhet a kereskedelemre. Az efféle teher alól kibújni tilos. [A királynak] joga van úgy határozni, hogy ha valaki nem fizeti meg az efféle terheit, javait elkobozzák, sőt akár az életétől is megfosszák.[100]

[E rendelkezések alapja az, ahogyan] írva van:[101] „ti magatok lesztek neki [ti. a királynak] rabszolgái.” Korábban írva van:[102] „legyen adózód és szolgáljon neked.” Ebből [az összevetésből] vezethető le, hogy a királynak joga van adót kivetni és vámokat szabni.

Az e tárgyban kiadott és az ezzel kapcsolatos rendelkezései törvényként tisztelendők, mert a szentírási szakaszban[103] említett dolgok mind a király jogai, melyekkel élhet.[104]

2. §. Jogában áll megbízottakat küldeni ki Erec Jiszraél területére, és kiválogatni a legvitézebb férfiakat, harcosokat, és sereget szervezni belőlük, szekereire állítani és lovasságában alkalmazni őket.[105] Hasonlóképpen: testőrségébe is beválogathatja, és szekere előtt futtathatja őket, ahogyan írva van:[106] „Fiaitokat elveszi, hogy tegye magának kocsijához és lovaihoz, és fussanak a kocsija előtt.”[107] Válogatott ifjakat vehet szolgálatába, ajtónállóiul és kíséretébe, ahogyan [ugyanott] írva van: „legjobb ifjaitokat… elveszi, hogy használja munkájára.”
3. §. Hasonlóképpen: magához rendelheti a népből azokat a mesterembereket, akikre szüksége van, és munkájára alkalmazhatja őket. Meg kell fizetnie a munkájukat.[108] Elvehet minden állatot, szolgát és szolgálólányt, [ha szüksége van rájuk] valamely munkájára. Bérleti díjat kell fizetnie utánuk, vagy meg kell térítenie az értéküket, ahogyan írva van:[109] „[beállítja őket, hogy] szántsák szántását és arassák aratását és készítsék hadiszereit és szekérszereit… Szolgáitokat pedig, szolgálóitokat[110] és legjobb ifjaitokat meg szamaraitokat elveszi, hogy használja munkájára.”

 

Feleségek és ágyasok

4. §. Hasonlóképpen: vehet magának feleséget és ágyasokat [azok beleegyezésével] Erec Jiszraél egész területéről.[111] A „feleség” olyan asszonyt jelöl, aki kötubával (házassági szerződéssel) és kidusinnal (a házasság jogi aktusával) vétetett feleségül, az ágyas pedig olyat, aki kötubá és kidusin nélkül.[112]

Már a jichud [azaz a négyszemközti együttlét] révén [azok beleegyezésével] is a király magáénak nyilvánítja az ilyen nőt, és szabadon együtt élhet vele.[113]

Közembernek nem lehet ágyasa.[114] Az egyetlen [hasonló kapcsolati forma] a héber szolgálóleánnyal való együttélés, miután már kiválasztotta őt [az ura].[115]

A király ágyasait, kiket a palotába magához vesz, megteheti szakácsnőnek, sütőnőnek és kenőcskészítőnek,[116] ahogyan írva van:[117] „Leányaitokat pedig elveszi kenőcskeverőnőknek, szakácsnőknek és sütőnőknek.”[118]

5. §. Megteheti, hogy akiket erre alkalmasnak talál, tisztjeiül állítja ezrek és ötvenek élére, ahogyan írva van:[119] „hogy tegye magának ezrek tiszteivé és ötvenek tiszteivé…”[120]
6. §. Elvehet mezőket, szőlőket és olajligeteket,[121] hogy szolgáinak adja, mikor háborúba mennek, ellátásukra, ha nincs más forrásuk, mely táplálja őket.[122] Fizetnie kell azért[, amit elvesz]. Ez van megírva [ugyanott, a 14-es versben]: „És legjobb mezeiteket, szőlőiteket és olajfáitokat elveszi, hogy szolgáinak adja.”
7. §. Joga van a gabona és a gyümölcsöskertek tizedére,[123] és az [újszülött] állatok tizedére,[124] ahogyan írva van:[125] „Vetéseitekből és szőlőitekből tizedet vesz… Juhaitokból tizedet vesz.”
8. §. A Messiás-király magáénak veheti az egész Izrael által szerzett földek egy tizenharmad részét [saját tulajdonául].[126] Az ő és leszármazottai birtokrésze legyen az mindörökre.

 

Háborúk zsákmánya

9. §. A király rendeletére kivégzettek minden vagyona a királyra száll.[127] Hasonlóképpen: mindazon királyságok uralkodóinak kincsei, melyeket a király hatalma alá vet, az ő tulajdonát gyarapítják.[128]

Más zsákmányokkal kapcsolatban [a következő rendelkezések érvényesek]. [A vitézek] gyűjtik be a zsákmányt, és [mindet] a király elé kell vinniük utána. Az ő jogos része a zsákmány fele. Ő veszi el először a részét.

A zsákmány másik fele elosztatik a hadviselők és a hátramaradottak között, akik a tábort és a málhát őrizték. Egyenlő mértékkel kell elosztani közöttük a zsákmányt, ahogyan meg van írva:[129] „Amilyen a része annak, ki a háborúba vonult, olyan a része annak, ki a poggyász mellett maradt: egyaránt osztozkodnak.”

10. §. Minden föld, amit hódítással szerez, a királyé.[130] Feloszthatja szolgái és vitézei között, ahogy kívánja, és megtarthatja a fennmaradót magának. E dolgokban az ő döntése törvény erejével bír.

Minden dolgában ügyelnie kell a menny javára. Az kell legyen a célja és törekvése, hogy az igazságot és a hitet magasba emelje, betöltse a világot igazsággal, lerontsa a gonosz erőit, és megvívja az Örökkévaló háborúit.[131] Mert hiszen a királyválasztás legfőbb célja e kettő: szolgáltasson igazságot, és vívja meg a háborúkat, ahogyan írva van:[132] „Bíránk legyen királyunk, vonuljon ki előttünk, és harcolja harcainkat.”

 

5. fejezet

Háborúk és megtelepedés

A kétfajta háború

1. §. A királynak mindenekelőtt [azaz minden más háborúja előtt] az olyan háborút kell megvívnia, ami milchemet micvának minősül.[133] Mely háború minősül milchemet micvának? A[z Erec Jiszraélt lakó] hét nép elleni háború,[134] az Amálék elleni háború[135] és az olyan védelmi háború, amit Izrael az őt megtámadó ellenséggel vív.[136]

Csak ezután[137] következhet a milchemet háresut, azaz olyan háborút, amit más néppel vív az Izrael határainak kiterjesztésére vagy híre, nagysága és becsülete öregbítésére.[138]

2. §. Nincs szükség a Szánhedrin beleegyezésére[139] egy milchemet micva megvívásához.[140]A király maga dönthet[141] arról, hogy [ilyen] háborúba indul, és a népet kényszerítheti [arra, hogy vele tartson]. De nem vezetheti a népet milchemet hárösut megvívására a hetvenegy tagú Szánhedrin tagjai[nak jóváhagyása] nélkül.[142]
3. §. [A király] áttörhet [a mezőket és szőlőskerteket körülvevő kerítésen], hogy utat vágjon,[143] és senki ezért nem perelhet vele.[144]

Nincs korlátozva[145] a király abban, hogy utat [vágjon].[146] Olyan széles lehet, amilyen csak szükséges. Nem kell leszűkítenie útját, csak mert valakinek a szőlőskertjébe vagy mezejébe vágna.[147] Haladjon egyenes úton, hogy véghez vigye harcát.[148]

 

A kánaánita népek és Ámálék

4. §. Tevőleges parancsolat, hogy a hét népet[149] [mely az Erec Jiszraélt lakta] el kell pusztítani, ahogyan írva van:[150] „vesd őket átok alá.”[151]

Bárki, aki ezt nem teljesíti[152], megsért egy tiltó parancsolatot, ahogyan [ugyanott, a 16-os versben] írva van: „ne hagyj életben egy lelket sem.” Mára már az emlékük is eltöröltetett.[153]

5. §. Hasonlóképpen: tevőleges parancsolat az, hogy Amálék emlékezete eltöröltessék, ahogyan írva van:[154] „Töröld ki Amálék emlékét az ég alól!”[155]

Ugyancsak tevőleges parancsolat, hogy ne felejtsük el sose [Amálék] gonosz tetteit, leselkedésüket [az Izrael] ellen, és ez táplálja irántuk való gyűlöletünket, ahogyan írva van:[156] „Emlékezzél meg arról, amit Amálék tett veled.”[157] A szóbeli Tan azt tanítja: „Emlékezz – a száddal; ne felejts – a szíveddel.”[158] Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy miért kell gyűlölnünk őket mint ellenségünket.

 

Az Egyiptomba való visszatérés tilalma

6. §. Minden föld, amit az Izrael szerez a király által [vezetett háborúk során] a Szánhedrin jóváhagyásával, úgy tekintendő, mint amit az egész nép szerzett. Így ezeknek a földeknek a jogállása minden tekintetben azonos az Erec Jiszraél [területének] jogállásával, amit Jósua foglalt el. De csak akkor, ha e foglalások a Tórában rögzített Erec Jiszraél elfoglalása után estek meg.[159]
7. §. Akárhol lakozhatunk az egész földkerekségen, kivéve Egyiptom földjét. [Egyiptom területe egy négyzetet ölel fel, mely] 400 párszá[160] [széles], és 400 párszá [hosszú] a Földközi-tengertől nyugat felé,[161] [délről] Kús[162] földje határolja, [nyugatról] a sivatag.[163] Tilos a földjén lakozni.

A Tóra három helyen figyelmeztet az Egyiptomba való visszatérés tilalmára: a) „az Örökkévaló azt mondta nektek: ne térjetek többé vissza ezen az úton”[164]; b) „nem fogod többé látni azt”[165]; c) „nem fogjátok többé őket látni ezentúl soha”[166].

Alexandriára is érvényes ez a tilalom.[167]

8. §. Megengedett visszatérni Egyiptomba kereskedés céljából,[168] és [áthaladni rajta] más népek meghódoltatása céljából. A tilalom csak a letelepedésre vonatkozik.[169]

Ostorbüntetés nem járt e tilalom [megszegésé]ért, mert amikor belép [az ország területére] valaki, arra még nem vonatkozik tilalom. Ha úgy dönt is, hogy ott marad, tevőleges vétket nem követett el.[170]

Úgy tűnik nekem,[171] hogy ha az Izrael királya elfoglalja az Egyiptom földjét a Szánhedrin beleegyezésével, szabad volna ott letelepedni is.[172] A visszatérésre és a letelepedésre vonatkozó tilalom csak egyenként köti [az embert], míg [az a föld] pogányok uralma alatt áll, mert az ő életük romlottabb, mint más földek [népeié], amint [írva van][173]: „Amint cselekednek Egyiptom országában… úgy ti ne cselekedjetek.”

 

Az izraeli megtelepedés micvája

9. §. Mindenkor tilos az Erec Jiszraél területéről a Diaszpórába menni, kivéve: a) a Tóra tanulmányozása céljából;[174] b) házasságkötés céljából;[175] és c) ha meg kell mentenie [valakinek a vagyonát] a pogányoktól.[176]

[Miután tervét beteljesítette,] az embernek vissza kell térnie Erec Jiszraél földjére.

Hasonlóképpen: elhagyhatjuk az Erec Jiszraél területét kereskedelmi vállalkozás céljából. De tilos [azzal a céllal hagyni el], hogy a Diaszpórában telepedjünk le tartósan, kivéve, ha olyan súlyos éhínség pusztít [az Erecben], hogy az egy dénár értékű gabona csak két dénárért kapható.

Mikor érvényesek ezek a feltételek? Ha az embernek volna miből élnie, de az élelem nagyon drága. Mindazáltal, ha az élelem ugyan nem drága, de nincs miből vásárolnia, nincs megélhetése, nincs tartaléka, az ilyen megteheti, hogy elmegy máshová, ahol könnyebbséget talál.

Bár ilyen feltételekkel megengedett [az Erec Jiszraél] elhagyása, semmiképpen sem istenfélő cselekedet.[177] Lám, Machlón és Kiljón is nemzedékük nagyjai voltak, és az [Erec Jiszraélt] nagy baj idején hagyták el, mégis az Örökkévaló úgy ítélte, méltók a halálra.[178]

10. §. Nagy bölcsek csókolták már meg az Erec Jiszraél határát, köveit, térdeltek le porába. Hasonlóképpen [mondja a Zsoltárok][179]: „mert szolgáid kedvelik a köveit és porát kegyelik.”[180]
11. §. A Bölcsek mondják: „Aki az Erec Jiszraélben lakik, megbocsátatnak annak a bűnei, ahogyan írva van:[181] »és nem mondja lakos: ’beteg vagyok’ – a nép, mely benne lakik, ment a bűntől.«”

Aki akár csak négy könyöknyit jár a földjén, megérdemli az eljövendő világot, és aki ott temettetik el, bűnbocsánatot nyer, mintha a hely, ahol eltemettetett, a bűnbocsánat oltára lenne, ahogyan írva van:[182] „engesztelést ad országának és népének.” [Ezzel szemben Ámosz próféta azt mondja:[183]] „te pedig tisztátalan földön halsz meg”,[184] ítéletképpen mondja ezt a prófécia.

Össze sem lehet hasonlítani [annak az érdemeit], aki az Erec Jiszraélben él [és végül ott temetik el], és azét, akinek holta után [viszik oda a testét]. Mindazáltal nem egy nagy bölcs vitette oda [örököseivel] a holttetemét. Példának okáért pátriárkáink közül Jákób[185] és József,[186] az igaz.

12. §. Minden időben az Erec Jiszraél földjén tartozunk lakni, még ha olyan városban is, melynek a lakossága nagyobbrészt pogány, inkább, mint a Diaszpórában, még ha a város lakosság nagyobbrészt zsidókból áll is.[187]

[Azért van ez így,] mert aki csak elhagyja az Erec Jiszraélt a Diaszpóráért, az bálványimádó[nak tekintendő], amint írva van:[188] „elűztek ma engem, hogy be ne fogadtassam az Örökkévaló birtokába, mondván: menj, szolgálj más isteneket.” Hasonlóképpen [a prófétai ítéletek] kijelentik:[189] „Izrael földjére nem jutnak be.”

Ahogyan tilos a[z ígéret] földjét elhagyni a Diaszpóra kedvéért, ugyancsak tilos elhagyni Babilont más föld kedvéért, ahogyan írva van:[190] „Bábelbe fog­nak vitetni, és ott lesznek [azon napig, hogy rájuk gondo­lok… és visszahozom e helyre.]”[191]

 

6. fejezet

A háború törvényei

 Békére való felhívás

1. §. Háborút, legyen az milchemet hárösut[192] vagy akár milchemet micvá[193], senki ellen sem szabad indítani addig, amíg fel nem lett neki ajánlva a békés rendezés lehetősége, ahogyan ez a Tórában is áll[194]: „Midőn közeledsz, egy városhoz, hogy ostromot indíts ellene, hívd föl előbb békére.”

Amennyiben az ellenfél elfogadja a békeajánlatot és elkötelezi magát a Noé leszármazottai számára meghagyott hét parancsolat teljesítése mellett, egyetlen emberét sem szabad megölni, hanem alá kell vetni őket: „Legyen adózód és szolgáljon neked”[195].

Ha hozzájárulnak ahhoz, hogy adózzanak, de nem fogadják el az alávetettséget, vagy ha elfogadják az alávetettséget, de nem hajlandóak adózni, ajánlatuk nem vehető figyelembe. Mindkettőhöz hozzá kell járulniuk.

Az alávetettség, amelyet el kell fogadniuk egy alárendelt helyzetet jelent. Sosem szabad fellázadniuk Izrael ellen, meg kell maradniuk függőségükben Izrael uralma alatt. Senki közülük zsidók fölé nem nevezhető ki.

A rájuk kirótt adó annyit jelent, hogy mind személyükkel, mind pénzükkel és készséggel szolgálniuk kell a királyt; például falak építésénél, erődök megerősítésénél, a király palotájának építésénél, és más hasonló feladatok végzésénél, ahogyan az az Írásban is áll[196]:

„Ilyen kényszermunkát vetett ki Salamon király, hogy megépíthesse az Örökkévaló templomát és a maga palotáját, meg Millót és Jeruzsálem várfalát, … Az összes raktárvárosokat, amelyek Salamonéi voltak… Az emóriak… közül megmaradt egész népet… kényszermunkásokká tette Salamon; még ma is azok.

Izrael fiai közül azonban senkit sem kényszerített Salamon szolgálatra, mert ezek harcosok voltak, udvari emberei, vezérei, tisztjei, meg harci kocsijainak és lovasainak a parancsnokai.”

2. §. Rendezési javaslatában a király a következő megoldásokkal állhat elő: őt illeti az alávetett nép vagyonának a fele; vagy övé minden ingatlan vagyonuk, de megtarthatják minden ingóságukat; vagy elveszi minden ingóságukat, de meghagyja nekik a földjeiket.
3. §. Tilos hazudni az efféle egyezmények megkötésénél vagy csalárdul viselkedni velük, miután már hozzájárultak a békés rendezéshez és elfogadták a Noé hét törvényét.

 

Eljárás harc esetén

4. §. Ha nem járulnak hozzá egy békés rendezéshez, vagy ha hozzájárulnak egy békés rendezéshez, de nem fogadják el a Noé hét törvényét, háborút kell indítani ellenük.

Minden nagykorú férfit meg kell ölni. Vagyonukat és gyermekeiket zsákmány gyanánt el kell venni, de sem a nőket, sem pedig a gyermekeket megölni nem szabad, ahogyan az áll[197]: „de a nőket, a gyermekeket… [vedd el prédául magadnak].” A „gyermekek” pedig, a nagykorúságukat még el nem ért férfiakra utal.

A föntebb leírtak egy a többi néppel vívott milchemet resut-ra vonatkoznak. Mindazonáltal, ha akár a Hét Nép, akár Amálék elutasítja a békés rendezést, egyetlen lelket sem szabad életben hagyni közülük[198]: „Ugyanígy tégy mindazokkal [a városokkal, amelyek… nem e népek városai közül valók.] De ezen népek városaiból… ne hagyj életben egyetlen lelket sem.” Hasonlóan, Amálékra vonatkozóan ez áll[199]: „Töröld ki Amálék emlékét az ég alól.”

Honnan tudjuk, hogy ezek az utasítások csak azokra vonatkoznak, akik nem fogadták el a békés rendezés lehetőségét? Írva van[200]: „Egyetlen város sem köthetett békét Izrael fiaival, csak a Gibeonban lakó hivviek. Mindent harcban foglaltak el. Mert az Örökkévaló megkeményítette a szívüket, hogy harcoljanak Izrael ellen. Ezért Izrael kiirtotta őket.” Ebből a beszámolóból következtetni lehet arra, hogy fel lett ajánlva a békés rendezés lehetősége, de ezt ők nem fogadták el.

5. §. Jehosuá három levelet küldött a kánaánitáknak, mielőtt belépett volna az Ígéret Földjére. Az első így hangzott: „Aki el akar menekülni, az meneküljön!”

Ezt követően küldött egy második üzenetet: „Aki a békés rendezés híve, kössön békét!”

Majd egy harmadikat: „Aki háborút akar, az hadakozzék!”

Ha így történt, akkor Gibeon lakói vajon miért folyamodtak cselhez? Azért, mert eredetileg, amikor a mindenkinek szóló általános üzenet el lett küldve nekik, ők azt nem fogadták el. És mivel nem ismerték Izrael törvényeit, azt hitték, hogy mivel az általános üzenttel nem éltek többé nem adatik meg nekik a békekötés lehetősége.

Miért volt nehéz elfogadni a gibeoniták esetét a zsidó nép fejeinek olyannyira, hogy legszívesebben lekaszabolták volna őket, ha nem kötötte volna őket az eskü amit velük kötöttek? Azért fájt ez annyira nekik, mert a gibeoniták félrevezetése miatt, megtévesztve szövetséget kötöttek velük, holott írva van[201]: „Ne köss velük szövetséget!” Vagyis a státuszukat szabályozó törvények azt írták volna elő, hogy béke esetén is csak szolgákként vettessenek alá.

Mivel az esküt fondorlattal csalták ki, joggal le lehetett volna mészárolni őket, amiért félrevezették a zsidó népet, ám ez esetben Isten Neve bemocskolódott volna.

 

Ámon és Moáb

6. §. Ámon és Moáb nem kaphatja meg a békés rendezés lehetőségét, ahogy írva van[202]: „Ne törődj békességükkel és javukkal soha, egész életedben!” Bölcseink kijelentették:

Noha a Tóra azt mondja: „Hívd föl békére”, vonatkozik-e ez vajon Ámonra és Moábra is? Nem! Ugyanis a Tóra róluk azt írja: „Ne törődj békességükkel és javukkal.”

Noha a Tóra azt mondja[203]: „Nálad lakjék, környezetedben…; ne nyomorgasd őt!”, vajon vonatkozik-e ez Ámonra és Moábra is? Nem, a Tóra a „javukkal” való törődést is tiltja.

Még ha nem is szabad felajánlani nekik a békés rendezés lehetőségét; ha ők maguk kérnek békét, elfogadhatjuk ajánlatukat.

 

A menekülésre adott lehetőség

7. §. Ha egy várost ostrom alá vesznek, hogy meghódítsák, nem szabad minden a négy oldalán körülvenni, legfeljebb három oldalán. Helyet kell hagyni a lakosoknak, hogy elmenekülhessenek, és mindazoknak, akik menteni akarják az életüket, mint írva van[204]: „Harcot kezdtek Midján ellen, ahogyan megparancsolta az Örökkévaló Mózesnek.” A hagyomány szerint azt parancsolta neki, hogy a fentebb említettek szerint hadba vonuljanak ellenük.

 

A pusztítás tilalma

8. §. A városokon kívül nőtt gyümölcsfákat nem szabad kivágni, és az öntözőcsatornák vizét sem szabad megakadályozni, hogy öntözzék azokat, nehogy kiszáradjanak[205]: „Ki ne irtsd annak fáit.” Bárkit, aki kivág egy ilyen fát, meg kell korbácsolni.

Ez nem csupán ostrom idejére, hanem minden helyzetre vonatkozik. Bárkit, aki pusztító szándékkal vág ki egy gyümölcsfát, meg kell korbácsolni.

Egy gyümölcsfát mindazonáltal ki lehet vágni, ha az valamiféle kárt okoz más fákban vagy mások földjében, vagy magas árat lehet kapni a fájáért. A Tóra csupán a kifejezetten pusztító szándékkal végrehajtott fakivágást tiltotta meg.

9. §. Bármely gyümölcsöt nem hozó fa kivágása engedélyezett, még ha az embernek nincs is kifejezetten szüksége a faanyagra vagy arra a helyre, amelyet a fa elfoglal. Hasonlóképpen ki lehet vágni egy olyan gyümölcsfát, amely már kiöregedett, és nem hoz akkora termést, amely kifizetődővé tenné a gondozására fordított fáradtságot.

Mekkora az a termés, amelyet egy olajfának mindenképpen meg kell hoznia ahhoz, hogy indokolt legyen a megóvása? Egy negyed káv[206]-nyi olajbogyó. Ugyanígy, egy olyan datolyapálmát, amely megterem egy káv-nyi datolyát, nem szabad kivágni.

10. §. A pusztítás tilalma nem csak kizárólag fákra vonatkozik. Bárki, aki úgy tör el egy szerszámot, szakít el egy ruhadarabot, rombol le egy épületet, akaszt meg egy vízfolyást vagy tesz tönkre ételt, hogy tettében romboló szándék vezeti, az megsérti a „Ne rombolj” parancsát. Jóllehet, ezért a tettéért nem kell megkorbácsolni, hanem helyette „engedelmességre kényszerítő vesszőcsapások”-ban kell részesíteni, a Rabbik rendelése szerint.

 

Könnyítések hadviselés idején

11. §. A nem-zsidó városok ostromát a szombat bejövetele előtt legalább három nappal kell megkezdenünk; ettől kezdve minden nap harcolhatunk velük, még szombaton is, ahogy írva van[207]: „[az ellen a város ellen, amely ellened hadakozik,] amíg el nem pusztítod.” Bölcseink értelmezése szerint: ez azt jelenti, hogy „még szombaton is.” Ez vonatkozik mind a milchemet micvá-ra, mind pedig a milchemet resut-ra.
12. §. A hadsereg bárhol táborozhat.

Egy ütközetben elesett személyt ott kell eltemetni, ahol elesett. Ugyanúgy megilleti őt ez a hely, mint egy mét micvá-t[208] a sajátja.

13. §. Négyféle könnyebbség engedélyezett egy [katonai] táborban:
14. a) A dmáj[209] fogyasztása;
15. b) Az embernek nem kell kezet mosni kenyér evése előtt;
16. c) Bárhonnan lehet fát gyűjteni, és nem kell a törvénytelen eltulajdonítástól tartani. Még ha valaki felvágott és kiszárított fát talál is, amit feltehetően valaki a maga számára tett félre, nem tilos azt egy katonai tábor számára eltulajdonítani.
17. d) Nem kötelező éruv chácérotot[210] vonni egy katonai tábor köré, bármi átvihető egyik sátorból a másikba.

Ez utóbbi csupán akkor engedélyezett, ha az egész tábort egy legalább tíz tenyérszélesség (65-105 cm) magas táborfal veszi körül, az egész tábort imigyen egyetlen hatalmas magánterületté téve, mivel, mint ahogyan azt A szombat szabályai kifejtem. A falnak pedig legalább tíz tenyérszélesség magasnak kell lennie ahhoz, hogy a körülzárt földdarab magánterületnek számítson.

Ezek a könnyebbségek nem csak akkor érvényesek, amikor a sereg hadba vonul, hanem akkor is, amikor az ütközetből visszatér.

14. §. Tilos a tábor területén vagy bárhol a szabadban a katonáknak szükségüket végezni. Mi több, tevőleges parancsolat latrinákat létesíteni a tábor számára[211]: „A táboron kívül valami helyed is legyen, hogy kimehess oda.”
15. §. Hasonlóképpen tevőleges parancsolat minden egyes katona számára, hogy egy ásócska is lógjon az oldalán a többi fegyvere mellett. Amikor kimegy a latrinára, ezzel kell ásnia egy kis gödröt, könnyítenie magán, majd betemetni az ürülékét, ahogy írva van[212]: „És legyen ásócskád a fegyvered mellett.”

Mindenkor ezt a gyakorlatot kell folytatniuk, akár velük van a frigyláda, akár nem, ahogy írva van[213]: „[Isten a te táborodban jár, …] legyen azért a te táborod szent.”

 

7. fejezet

Mentesülés a katonai szolgálat alól

 Beszéd a harc előtt

1. §. Milchemet micvá és milchemet rösut esetén egyaránt egy kohént kell kijelölni, hogy beszédet intézzen a néphez az ütközet előtt. Ezt a kohént felkenik a felkenés olajával[214], és Mesuách Milchámának („háborúra felkent”) nevezik.
2. §. A háborúra felkent kétszer beszél a néphez:

Első ízben a határvárosban, amikor a sereg indulni készül, hogy elfoglalja harci pozícióit, így szól a néphez[215]: „Van-e olyan férfi, aki szőlőt ültetett, és nem gyűjtötte be annak első termését?” [„Menjen el, és térjen haza az ő házába, nehogy meghaljon a harcban és más gyűjtse be a termést. Van-e olyan férfi, aki eljegyzett magának egy nőt, de még nem vette el? Menjen el, és térjen haza az ő házába, nehogy meghaljon a harcban és másvalaki vegye el azt a nőt.”]. Amikor ezek hallják az ő szavait, vissza kell vonulniuk a csatatérről.

Másodízben pedig akkor, amikor a sereg már felvette hadállásait, így szól[216]: „Ne féljetek, és meg ne rettenjetek…”.

3. §. Amikor a hadrendek felálltak, hogy hamarosan együtt induljanak harcba, a háborúra felkent feláll egy magas helyre a teljes sereg színe elé, és héberül szól hozzájuk[217]:

„Halld Izrael! Ma készültök megütközni ellenségeitekkel. Szívetek meg ne lágyuljon, ne féljetek, és meg ne rettenjetek, se meg ne rémüljetek előttük. Mert az Örökkévaló, a ti Istenetek veletek megy, hogy harcoljon értetek a ti ellenségeitekkel, hogy megtartson titeket”.

Ezeket a szavakat a háborúra felkent mondja el. Ezt követően egy másik alacsonyabb rangú pap nyilvánosan és emelt hangon kihirdeti őket a nép előtt. Majd a háborúra felkent így szól[218]: „Van-e olyan férfi, aki új házat épített?… Menjen el, és térjen haza az ő házába… Van-e olyan férfi, aki szőlőt ültetett?… Menjen el, és térjen haza az ő házába… Van-e olyan férfi, aki eljegyzett magának egy nőt?… Menjen el, és térjen haza az ő házába…”.

Ezeket a szavakat a háborúra felkent mondja el. Ezt követően egy tiszt nyilvánosan és emelt hangon kihirdeti ezeket a szavakat a nép előtt. Ám ezután még maga a tiszt is hozzáteszi a következőket[219]: „Van-e itt olyan férfi, aki fél és nyúlszívű? [Menjen el, és térjen haza az ő házába…]”. És egy másik tiszt kihirdeti ezeket a szavakat a nép előtt.

 

A megfutamodás a vereség kezdete

4. §. Miután ezek a személyek eltávoztak a csatatérről, a sereg újrarendeződik, és hadtest-parancsnokokat neveznek ki az élére.

Minden alakulat legvégére egy-egy vasszekercével felszerelkezett, erős tisztet állítanak, akinek engedélye van arra, hogy ha valaki el akar menekülni a csatából, annak odacsapjanak egyet a combjára, mert a megfutamodás a vereség kezdete.

Mely esetben küldik el a fentebb említett személyeket a csatatérről? Milchemet resut esetén. Ezzel ellentétben milchemet micvá esetén az egész népnek hadba kell vonulnia, még a vőlegénynek is az ő nász-szobájából és a menyasszonynak[220] a chupá alól.

 

A mentesülés feltételeinek különböző variációi

5. §. A csatateret elhagyók közé tartozik, aki felépített: a) egy lakóházat, b) egy istállót a barmainak, c) egy fáskamrát, d) vagy egy raktárhelyiséget.

Bármelyik is legyen akár az utóbbiak közül, bevonulási haladékot kap, mert ezek az építmények alkalmasak a bennük lakásra.

Amiképpen az, aki felépít egy otthont, mentesül a katonai szolgálat alól, ugyanúgy visszafordulhat a csatából az is, aki vásárol, ajándékba kap vagy megörököl egy otthont.

Ellenben az, aki őrbódét, teraszt, tornácot vagy egy négy könyökször négy könyöknél (kb. 3,24 m²) kisebb alapterületű házat épít, vagy az, aki házat lop, nem vonhatja ki magát a harcból.

6. §. Amiképpen az, aki szőlőt ültet, mentesül a katonai szolgálat alól, ugyanúgy az is mentesül, aki elültet öt gyümölcsfát, még ha öt különböző fajtát is.

Ugyanígy vonatkozik ez arra is, aki szőlőt ültet vagy kibővít vagy beolt; a bővítések és oltványok kiterjedése azonban olyan jelentős mértékű kell legyen, hogy ki kelljen rá várni az új fák gyümölcs tilalmára vonatkozó három évet (orlá); hasonlóképpen vonatkozik arra, aki vásárol, aki örököl, és arra is, aki ajándékba kapja.

Ellenben az, aki elültet négy gyümölcsfát vagy öt nem-gyümölcsfát, vagy az, aki szőlőskertet lop, nem térhet vissza emiatt a harctérről. Ugyanígy, ha a szőlőt két társ ülteti, emiatt egyikük sem térhet vissza a harctérről.

7. §. Amiképpen az, aki eljegyez egy szüzet, mentesül a katonai szolgálat alól, ugyanúgy az is mentesül, aki egy özvegyet jegyez el, és az is, akire a jövámá[221] kötelessége hárul. Még ha az elhunytnak négy fivére van is, azok mind visszatérhetnek a csatatérről.

Ha valaki azzal a feltétellel jegyez el egy nőt, hogy az eljegyzés csak később például egy év múlva váljon joghatályossá, és ez az időintervallum éppen egy háború közepén ér véget, az illető hazatérhet a csatatérről.

8. §. Az, aki újra elveszi azt a nőt, akitől egyszer már elvált, valamint az, aki eljegyez magának egy nőt, akit tilos elvennie, például:

egy főpap egy özvegyet,

egy közönséges pap egy elvált asszonyt vagy egy olyan asszonyt, aki átesett a chálicá szertartásán,

egy izraelita egy fattyút vagy egy netinát[222],

egy fattyú vagy egy nátin egy izraelita nőt,

nem mentesül a katonai szolgálat alól.

 

A felmentettek feladata

9. §. Azok, aki visszatérnek a katonai táborból azt követően, hogy hallották a kohén proklamációját. Ezeknek aztán étellel, itallal kell ellátniuk a seregben szolgáló testvéreiket, és ki kell javítaniuk a hibás utakat.

 

A teljes mentesség

10. §. A következőknek egyáltalán nem kell bevonulni egy katonai táborba, és semmiféle kötelezettséggel nem szabad zargatni őket:

Aki házat épít, és felavatja azt, úgy hogy épp beköltözik;

Aki elveszi a jegyesét vagy a jövámá-ját;

Aki kiváltja a szőlőskertjét.

Ezek egy év elteltéig nem hívhatók be, ahogy írva van[223]: „Egy esztendeig szabad legyen az ő házában, és teljen öröme az asszonyban, akit elvett.” A szóbeli hagyomány azt tanítja, hogy ez az egyéves mentesség egyaránt vonatkozik arra, aki házat vett, aki megnősült vagy arra, aki elkezdett hasznot húzni a szőlőjéből.

11. §. Ez alatt az egy év alatt nem kötelezhető arra, hogy a katonákat étellel vagy vízzel lássa el. Nem szabad utat javítania, nem szabad a falakon őrködnie vagy adót fizetnie a város kapuihoz szükséges gerendákért, ahogy írva van[224]: „Ne menjen hadba, és ne vessenek reá semmiféle terhet.” A tiltás megismétlése azt tanítja, hogy itt két tiltás áthágásáról van szó, amelyek közül az egyik a város, a másik pedig a sereg kötelezettségeit foglalja magában.

 

A „felavatás” részletei

12. §. Ha valaki felépít egy házat, és azt bérbe adja másoknak, abban az esetben, ha a bérlők előre kifizetik a bért, úgy veendő mint, aki „felavatta”. Ha azonban lakók bért csak tizenkét hónap elteltével fizetnek neki, úgy veendő, mint aki még nem „avatta fel”.
13. §. Ha valaki felépített egy házat, elhelyezte benne ingóságait, majd bezárta a házat: Ha ezek a tárgyak könnyen eltulajdoníthatok, és ha nem tenné a házába akkor időt kellene fordítania holmijai őrzésére, akkor úgy veendő, mint aki már hasznot húzott otthonából vagyis „felavatta”, és már el kezdett lakni a házban. Ha pedig amúgy sem kéne ott ülnie és őrizni a dolgait, mert azokat a szabadból sem lehetne ellopni akkor az olyannak számít, mint aki még nem húzott hasznot otthonából, vagyis nem avatta fel.
14. §. Aki a diaszpórában épít házat vagy ültet szőlőt, nem térhet vissza a csatatérről ezek miatt.

 

A félelem és a bátorság jutalma

15. §. Kire utal a „Van-e itt olyan férfi, aki fél és nyúlszívű?” kérdés? Egy olyan személyre, akinek nem elég erős a szíve, hogy elviselje a csata izgalmait.

Mihelyst azonban egy katona beleveti magát a csata küzdelmeibe, a nehéz pillanatokban mindig Izrael Reménységében és Megváltójában kell bíznia. Meg kell értenie, hogy Isten Nevének Egyetlenségéért harcol. Ezért aztán szembe kell néznie a veszéllyel, és nem szabad félnie vagy megriadnia.

Nem szabad aggódnia a felesége vagy a gyermekei miatt. Éppen ellenkezőleg, az emléküket is ki kell törölnie szívéből, és nem szabad semmi másra, egyedül a harcra gondolnia.

Bárki, akit izgalom vagy aggodalom fog el a csata kellős közepén, s ez olyan fokot ér el, hogy elkezd rettegni, az egy tiltó parancsolatot hág át, amely így szól[225]: „Szívetek meg ne lágyuljon, ne féljetek, és meg ne rettenjetek, se meg ne rémüljetek előttük.”

Mi több, ő felelős az egész zsidó nép véréért is. Ha nem bátor, ha nem harcol egész szívével és lelkével, az olyan, mintha az egész nép vérét ontaná ki: „Az menjen el, és térjen vissza az ő házába, ne csüggessze el társainak a szívét a magáéhoz hasonlóan”[226]. Ugyanígy a prófétai hagyomány is egyértelműen kijelenti: „Átkozott, aki az Örökkévaló dolgát hanyagul végzi, átkozott, aki kíméli kardját a vértől!”[227].

Ellenben, az, aki teljes szívvel veti bele magát a küzdelembe, félelmet nem ismerve, azzal a kizárólagos szándékkal, hogy Isten nevét megszentelje, bizonyos lehet benne, hogy nem éri semmi baj, nem gyűri le a gonosz. Családja mély gyökeret ver Izraelben, és örök érdemeket szerez mind a maga, mind pedig gyermekei számára. Ráadásul örök életet nyer az Eljövendő Világban, ahogy írva van[228]: „…a te házadat, uram, bizonyosan maradandóvá teszi az Örökkévaló, hiszen az Örökkévaló harcait harcolod, uram, és nincs benned semmi rossz, mióta élsz… az életed, uram, az élők csomójába lesz kötve Istenednél.”

 

[1] 5Mózes 17:15.

[2] A Tóra kijelenti, hogy a zsidó nép királyt az ígéret földje elfoglalása után válasszon: „Ha bemégy az országba, amelyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked, és elfoglalod azt, és lakni fogsz benne, és azt mondod: királyt óhajtok tenni magam fölé…” (uo.:14).

[3] A megfelelő helyen megint csak azt mondja a Tóra: „midőn nyugalmat szerez néked az Örökkévaló, a te Istened minden ellenségedtől köröskörül az országban, amelyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked birtokul, hogy elfoglaljad…”

[4] Uo. 12:5.

[5] Az 5Mózes 12:10-ben írva van: „Ezek a törvények és rendeletek, amelyeket meg kell tartanotok, hogy teljesítsétek, az országban, amelyet adott neked az Örökkévaló…” Ebből úgy tűnik, hogy az ez után következő rendelkezések az ígéret földjén teljesítendőek, tehát a Templom megépítésére is ott kell sor kerüljön.

[6] A Szánhedrin 20b-hez fűzött kommentárjában Rási hangsúlyozza, hogy ezeket a micvákat éppen ilyen sorrendben kell beteljesíteni. A Talmud és Maimonidész is azon az állásponton látszik lenni, hogy e micvák felsorolása egyben a teljesítésük sorrendjét is rögzíti.

[7] 1Sámuel 15:1-3.

[8] A Szánhedrin 20b., mely ennek a haláchának a legfőbb forrása, más szentírási helyeket idéz e koncepció megtámogatására. A Maimonidész által idézett versek világosan tanúsítják, milyen sorrendben kell e micvákat betölteni. Ez a hely jól mutatja, milyen eljárást követ Maimonidész a Misné Torá szerkesztésekor: bár a Talmudot és a Midrást használja legfőbb forrásaként, fenntartja magának a jogot, hogy olyan szentírási szöveghelyeket idézzen a tanítás támogatására, melyek nem szerepelnek az említett tekintélyeknél.

[9] 2Sámuel 7:1-2.

[10] Az 1Sámuel 12:17 azt mondja: „Kiáltok az Örökkévalóhoz és adni fog mennydörgést és esőt. Tudjátok hát és lássátok, hogy nagy a gonoszságotok, melyet cselekedtetek, az Örökkévaló szemeiben, kérvén magatoknak királyt!”

[11] 1Sámuel 8:7.

[12] A hetven vénből álló tanács a nagy Szánhedrin, az Izrael legfelsőbb bírósága. Maimonidész a tanács feladatait a A Szánhedrin szabályai 1:3-ban összegzi. A királyválasztást a tanáccsal kapcsolatban az 5:1-ben tárgyalja.

[13] Jósua említése ebben a kontextusban kérdéseket vet fel. Az 1-es pontban rögzítette Maimonidész a követelményt, hogy a királyválasztásnak az Erec Jiszraél elfoglalása után kell következnie. Jósua a nép vezetésével az ígéret földjének elfoglalása előtt bízatott meg. Olykor a Bölcsek Mózesre is mint királyra hivatkoznak, Maimonidész is némelyütt, bár Mózes sem lépett be az ígéret földjére. A probléma magyarázata talán abban lelhető fel, hogy a monarchia intézménye bizonyos fejlődési fokozatokon ment át a zsidóság történetében. Hasonló fejlődés figyelhető meg a Templommal kapcsolatban is. A micva végső beteljesülése a jeruzsálemi Templom, de annak megépítése előtt volt már szent Sátor a pusztában, és volt Sílóban a szentély. Hasonlóképpen: bár a királyság a maga teljes formájában Saullal és Dáviddal vette kezdetét, Mózes és Jósua is olyan feladatokat láttak el egyszemélyben, amilyen egy királyé, ezért emlegetik olykor királyokként őket a források.

[14] Hangsúlyozandó, hogy a Szánhedrin és a próféta részvétele a királyválasztásban természetesen csak akkor nélkülözhetetlen, ha nincs kijelölt törvényes örökös (ez a 7-es pontból is nyilvánvaló).

[15] A betérő minden tekintetben teljes jogú tagja a zsidó népnek, de leszármazási vonalát tekintve nyilván különbség teendő: így például nem lehet pap felesége, viszont lehet mámzer felesége/férje. Ugyanezen okból nem foglalhat el hatalmi helyet az Izraelben.

[16] Esetleg ebben az esetben az apa a zsidó volta is elégséges, ugyanis Rechabeám király, Salamon fia és örököse az ammonita Naáma gyermeke volt. Ha az apja izraelita volta nem számított volna, Rechabeám király nem léphetett volna trónra. A Tószefta (Jövámot 102a.) szerint ha valakinek az apja bennszülött izraelita, az édesanyja származása nem kérdés. Másrészt viszont úgy is érthetjük a fenti szabályozást, hogy csak a dinasztia kezdeténél számít a leszármazás, tehát a királyválasztáskor, amennyiben apáról fiúra száll a korona, nincs ilyen probléma.

[17] 5Mózes 17:15.

[18] Kidusin 76b. Semájá és Ávtáljón betérők voltak, mégis szolgálhattak násziként, a Nagytanács fejeként. Ez a tény láthatólag ellentmond a Rámbám kijelentésének.

[19] A zsidó történelemben két nőről tudunk, aki királynőként kormányozta Izraelt: 1) a 2Királyok 11 tudósít arról, hogyan mészároltatta le Atalja, Achazjáhú király édesanyja a fia halála után az összes szóba jöhető örököst, és ült maga a trónra. Hét éven át kormányozta az Izraelt. A Bölcsek mindazáltal sosem ismerték őt el jog szerinti uralkodónak: gyilkos volt ő, bálványimádó trónbitorló, bár a Dávid házának legitim tagja. Amint lehetséges volt, a papok és vének az elbújtatott Jóást, az igazi törvényes örököst emelték trónra helyette, Atalját pedig megölték. 2) A hasmóneus dinasztia uralkodásának vége felé uralkodott kilenc éven át Slomcion királynő (Alexandra Szalómé). A királynő istenfélő asszony volt, a fivére, Simon ben Sátách, a nászi tanácsainak megfelelően kormányzott. Mindazáltal se a nászi, se a Nagytanács véleményét nem kérték ki trónra léptekor. Nem volt sok választás, a másik két törvényes örökös a szadduceusok pártján állt, akik üldözték a Tóra farizeus tudóit, üldözték a Bölcseket.

[20] Amint fentebb említve volt, a Tóra a királyság és más hivatalok között párhuzamot von, például a betérő kizárásával kapcsolatban. Ennek a párhuzamnak a kiterjesztése a nők kirekesztése a hivatalviselésből (Kirját Széfer).

[21] A halacha legfőbb forrásául szolgáló Kidusin 82a. nem említi a mészárosokat.

[22] A Talmud számos más foglalkozást is felsorol. Simon ben Cemách Durán megjegyzi, hogy Maimonidész olyan foglalkozásokat sorol fel itt, melyek az ő korában számítottak mindenestül méltatlannak. Ha az ezzel kapcsolatos társadalmi normák változnak, a rendelkezést is értelemszerűen kell alkalmazni az éppen aktuálisan a közösség által emberhez valamiért méltatlannak ítélt foglalkozásokra.

[23] A Keszef Misne szerint csak abban az esetben érvényesítendő ez a szabály, ha valaki profiként tölti be e hivatásokat, semmiképpen sem akkor, ha tréfából vagy alkalmilag. Nem lesz méltatlanná az, aki ollót ragad, és alkalmi borbélyként szolgál valakinek.

[24] 1Sámuel 10:1.

[25] 5Mózes 17:20.

[26] A szentírási szakasz áldás és kijelentés egyben: ha e feltételeket betölti a király, örökösei öröklik trónját.

[27] 2Királyok 11. Achazjáhú, Júda királya halála után Atalja, a király anyja leölette az összes szóba jöhető örököst. Jóás, Achazjáhú kiskorú fiát megmentette Jehósebá, a nagynénje, Achazjáhú nővére. Jehóhádá a főpap nevelte titokban a királyfit hétéves koráig, akkor állították félre Atalját, és emelték trónra Jóást, akinek a kiskorúsága idején változatlanul mellette állt a főpap gyámként.

[28] Az öröklési sorban első hely illeti meg az elhunyt király fiait, koruk szerint. Ha egyetlen fia sincs életben, az unokákra kerül a sor, elsőbbséget élveznek a legidősebb fia gyermekei. Ha a királynak nincs férfiutóda, a trón testvéreit illeti koruk szerinti sorban. Ha egy sem él közülük, az ő fiaikat, ugyancsak koruk szerint, elsőbbséget élveznek a legidősebb testvér fiai. Tőlük a jog az elhunyt király unokaöccseié (nővérei és húgai gyermekeié), azután nagybátyjaié, majd az első unokatestvéreié. Lásd még Az öröklés szabályai 1. fejezet.

[29] Ez a törvény a 2Krónikák 21:3-ból van levezetve: „a királyságot pedig átadta Jehórámnak, mert ő volt az elsőszülött.” Dávid király ugyanakkor legifjabb fiára, Salamonra hagyta a trónt. Ez látszólag ellentmondana a fentieknek. Salamonról azonban az 1Krónikák 28:5. azt mondja: „És mind a fiaim közül, mert sok fiat adott nekem az Örökkévaló, kiválasztotta Salamont az én fiamat, hogy üljön az Örökkévaló királyságának trónján Izrael fölött.”

[30] Ezt a rendelkezést sokan vitatták az idők során. A polgári hivatalokkal kapcsolatban szinte minden tekintély elfogadja a szabályt, de a rabbinikus hivatalok öröklődése ellen sokan emeltek kifogást. Többek szerint minden közösségnek mindig a legmegfelelőbb jelöltet kell választania rabbinak, tekintet nélkül az öröklésre. „A Tóra nem örökölhető” – mondja rabbi Jiszráél Iszerlejn.

[31] A 3Mózes 16:32. azt mondja a főpapról: „És a pap, akit fölkennek és fölavatnak, hogy pap legyen, hogy betöltse elődje helyét…” A Szifrá hozzáteszi: „Vajon fel kell-é kenni akkor is, ha nem tudja »betölteni elődje helyét« [azaz nem méltó rá, nincs azon a szinten]? Nem, a Tóra azt mondja: »hogy betöltse elődje helyét«. Ha tehát nem érdemes rá, hogy betöltse, a hivatalt másnak kell adni. ” Ugyanez érvényes a királyságra és minden más hivatalra is.

[32] A tudása pótolható: a Kötubot 103b. leírja, miként rendelkezett rabbi Jehuda Hanászi, hogy a fia, Gámliél lépjen örökébe, noha a tudása nem volt apja tudásához mérhető.

[33] Az istenfélelem a zsidóság spirituális örökségének alapja. Akiből hiányzik, az sosem lehet megfelelő vezető.

[34] 2Sámuel 7:16.

[35] Zsoltárok 132:12.

[36] Uo. 89:31-38.

[37] Dávid háza, bár sok szenvedésen keresztül, megőrizte trónját az első Templom fennállásának egész ideje alatt. A Messiás, aki megújítja az Izrael királyságát, ugyancsak Dávid házából való lesz. Lásd még A királyok és háborúi szabályai 11:4.

[38] Maimonidész itt nem említi a Szánhedrin részvételét, mint a 3-as paragrafusban. Egyes magyarázók szerint azért nem említtetik itt a Szánhedrin, mert a törvény szerinti királyválasztásról Dávid házának kijelölése után nem lehet többé szó. Minden más király és dinasztia kijelölése csak időleges megoldás. Efféle rendelkezése az Örökkévalónak egyenesen a prófétához szól, és felülírja az írott Törvény általánosabb szabályát, amint Maimonidész mondja A Tóra alapjainak szabályaiban (9:3.). Minthogy az ilyen választás csak ideig való, az ilyen király dinasztiájának nem szól örökké az ígéret.

[39] A jeruzsálemi Talmud szerint (Horájot 3:2.): „Az Izrael és a Júda királyai jogban egyenlőek. Egyikük sem nagyobb a másikánál.”

[40] 1Királyok 11:38.

[41] A Széfer Hámicvotban (362. tiltó parancsolat) Maimonidész még azt mondja: „Csak a Dávid és Salamon leszármazottai lehetnek királlyá a mi tanítónk, Mózes által adattot Tóra hívei fölött.” Némely kommentátorok szerint tehát Rámbám utóbb, a Misné Torá írásának idejére megváltoztatta véleményét a más törzsből való királyok legitimitásáról. Megint más kommentátorok szerint a két koncepció összebékíthető, a fentebbiek jegyében, tehát ha minden más kijelölést időlegesnek tekintünk. Sok tekintély egyetért abban, hogy más királyok felkenetése ideig való, az uralomnak végül vissza kell térnie a Dávid házához. Közbenső álláspontot foglal el az a vélemény, mely szerint a Jerobeámnak adatott ígéret egy rangban alacsonyabb fejedelmi ház megalapítására vonatkozott, mely elismeri a Dávidénak elsőbbségét, de maga is maradandó az ígéret szerint, afféle alkirályi család.

[42] Uo. 36.

[43] Dávid házának ugyanis örökre adatott az uralom.

[44] 2Sámuel 7:16.

[45] Lásd a 7-es paragrafust és az ahhoz fűzött megjegyzéseket.

[46] Maimonidész ezek szerint Jerobeám és utódai uralmát átmeneti intézkedéssel megalapított uralomnak tekinti. E szerint, még ha utódai mind igazak is az Örökkévaló előtt, a dinasztia nem tarthat örökké. Mások szerint az ígéret egyértelmű: ha Jerobeám utódai hűségesek maradnak az Örökkévalóhoz, a házuk ugyanolyan tartós lesz, mint a Dávidé, ahogy az Írás mondja, bár egy alacsonyabb rangban.

[47] Nem tudjuk, hogy ez pontosan micsoda, az apharszimon a datolyaszilva (Diospyros kaki) neve. Egyes vélekedések szerint különféle fűszerekkel kevert olívaolajat kell értenünk alatta.

[48] Ezek szerint uralkodhatnak legitim módon más királyok is, de uralmuk központja nem lehet Jeruzsálem. Ez kérdéseket vet fel a hasmóneus dinasztiával kapcsolatban: az ő helyzetük egyedülálló, a papi családnak nem volt kapcsolata Dávid házával, ennek ellenére uralkodtak Jeruzsálemben.

[49] Dávid házának eddigelé utolsó jeruzsálemi uralkodóit sem a speciális szent olajjal kenték fel, mert azt Jósijáhú király a szövetség ládájával együtt elrejtette. Lásd még A Szentély szabályai 4:1.

[50] A Horájot 12a. szerint a forrás melleti felkenetés a királyság örökkévaló voltának szimbóluma, folyamatos az uralom, ahogyan a forrás vize. Ezért csak a Dávid házából való királyhoz méltó az ilyen felkenetés.

[51] Tehát csak akkor, ha külön meg kell erősíteni az utódlás méltóságát.

[52] Salamon a szóba jöhető örökösök közül a legfiatalabb volt, az ő választása külön megerősítésre szorult.

[53] 2Királyok 11.

[54] 2Krónikák 26:1-4. A 26:2-ből megtudhatjuk, hogy Jóácház 23 éves volt, 26:4-ből pedig azt, hogy fivére, Eljákim (a későbbi Jehójákim) pedig 25, tehát az utóbbi volt az idősebb. Mégis Jóácházt tette az ország népe királlyá, mert alkalmasabb volt. Bátyja trónigénye miatt volt szüksége a felkenetésre.

[55] 5Mózes 17:15.

[56] 1Királyok 1:1–4.

[57] 2Sámuel 16:21-23. Ábsálóm a lázadása idején atyjának a jeruzsálemi palotában hátrahagyott ágyasait megbecstelenítette, Dávid visszatérte után nem élt velük többé házaséletet, „eleven férjük özvegyeivé lettek”. Ha lehetséges lett volna számukra, hogy más férfié legyenek, elválhatott volna tőlük, de a király volt felesége nem lehet másé.

[58] 5Mózes 25:9.

[59] Azaz nem vehet részt a temetésen.

[60] 2Sámuel 7:18.

[61] Jesájá 33:17.

[62] 1Királyok 1:23.

[63] 4Mózes 27:21.

[64] Amikor nem a nyilvánosság előtt jelenik meg, nem szükséges a méltóságára külön ügyelnie, viselkedhet így, szerényebben, alázattal.

[65] Azaz nem a tiszteletnevükön, és nem a hivalati méltóságuknak megfelelően címezve. Nyilvánosan ne szólítson senkit se mesterének, se tanítójának, se urának.

[66] Zsoltárok 109:22.

[67] 5Mózes 17:20.

[68] A jeruzsálemi Talmudban (Szánhedrin 2:4.) azt találjuk, hogy Dávid e kijelentése: „Örökkévaló, nem volt fenhéjázó a szivem, s nem voltak büszkék a szemeim” (Zsoltárok 132:1.), arra az időre vonatkozik, amikor őt Sámuel királlyá kente az Izrael fölött.

[69] 1Krónikák 28:2.

[70] Uo. 12:7.

[71] Salamon király halála után a tíz északi törzs, melyekből utóbb az északi királyság formálódott, Jeroboám vezetése alatt összegyűlt, és így szólt Roboám királyhoz, Salamon örököséhez: „Atyád keménnyé tette jármunkat, te pedig könnyíts most atyádnak kemény szolgálatán és azon nehéz jármán, melyet reánk vetett, és szolgálunk neked.” Roboám tanácskozott az apja tanácsadóival, akik ezt mondták neki: „Ha te ma szolgája lész e népnek és szolgálsz nekik azzal, hogy felelsz nekik és beszélsz hozzájuk jó szavakkal, akkor szolgáid lesznek neked minden időben.” Roboám nem fogadta meg a tanácsot, hanem ifjabb tanácsosaira hallgatott, akik vele együtt nőttek fel. Azok azt javasolták neki, bánjon kemény kézzel a néppel, és feleljen így: „Kisujjam vastagabb atyám derekánál; most tehát, atyám nehéz jármot rakott reátok, én pedig súlyosbítom majd jármotokat; atyám ostorokkal fenyített benneteket, én pedig majd fenyítlek benneteket skorpiókkal!” Az ő tanácsukat követte a király. Mikor a tíz törzs küldöttei meghallgatták ezt a választ, fellázadtak Roboám király ellen, és megalapították a tíz északi törzs független királyságát (mely az „Izrael királysága” nevet kapta a Dávid háza hűségén megmaradt két déli törzs formálta „Júda királysága” ellenében).

[72] 2Mózes 16:8.

[73] Mózes vállaira egy egész nép terhe nehezedett, mégis azt mondja róla az Írás: „Mózes nagyon szerény volt, [szerényebb] minden embernél, aki a föld színén élt” (4Mózes 12:3.). Még amikor Kórach és csapata lázítására fellázadt ellene a nép (uo. 16. fej.), akkor is türelemmel igyekezett békét szerezni, kiegyezni a lázadás vezetőivel.

[74] Maimonidész szavai az 5Mózes 1:12-re emlékeztetnek.

[75] Vö. 4Mózes 11:12.

[76] Zsoltárok 78:71.

[77] Jesájá 40:11.

[78] 5Mózes 17:19.

[79] Uo. 17.

[80] Az „ágyas” definícióját lásd lejjebb 4:4. és lábjegyzetek uo.

[81] A büntetés csak akkor fenyegeti az uralkodót, ha az új feleséggel hál. Ennek oka a rabbinikus kommentátorok szerint az, hogy a Tóra tilalma hozzáfűzi: „hogy a szíve el ne térjen…”, s ez az „eltérése” a szívnek a bölcsek szerint a testi kapcsolat következménye. Salamon királyt kedvenc feleségei vették rá a bálványimádásra.

[82] 5Mózes 17:16.

[83] Uo. 17.

[84] Példabeszédek 31:4.

[85] A vers és a folytatása így hangzik: „Ne a királyoknak, Lemúel, ne a királyoknak borivás, ne a fejedelmeknek részegítő ital! Nehogy igyék, és elfelejtené a szabott törvényt, és elváltoztatná a nyomorúság minden fiának jogát!”

[86] 5Mózes 17:19.

[87] Ez a fordulat a szexuális együttlétre alkalmazott eufémizmus, a tiltó tanács tehát nem az egymás társaságában időzésre vonatkozik, hanem a házaséletben alkalmazandó mértékre.

[88] Példabeszédek 31:3.

[89] 5Mózes 17:17.

[90] A Szánhedrin szabályai 2:5.

[91] A Szánhedrin 19a. a következőképpen vezeti le ezt az elvet. A Jeremiás 21:12-ben ez áll: „Dávid háza! Így szól az Örökkévaló: tartsa­tok reggelenként ítéletet, és mentsétek meg a kiraboltat a fosztogató kezéből, nehogy mint a tűz törjön ki haragom, és égne, és nincs ki eloltaná cselekedeteitek rosszasága miatt!” Ebből kiviláglik, hogy a Dávid házához tartozó királyoknak fontos szerepük van a jogszolgáltatásban, a bíráskodásban. Ha tehát ők maguk szolgálhatnak bíraként, azt kell föltennünk, hogy egyszersmind ítélet alá vonhatók, mert Bölcseink azt tanítják: „Igazítsd ki magad, és csak azután igazíts ki másokat.” Ha a királyok nem volnának alávetve a bírósági törvénykezés aprólékos jogszolgáltatásának, ők maguk sem ítélkezhetnének mások fölött.

[92] A Szánhedrin 19a. szerint ez a határozat azután született, hogy a hasmóneusok közül való Jannáj király egy alkalommal botrányosan viselkedett a törvényszék előtt, megfélemlítette a bírákat, és azokat az Örökkévaló haragja sújtotta. Ezzel a magyarázattal mindazáltal az a probléma, hogy az „Izrael [más] királyai” szövegezés inkább az északi tíz törzs királyaira látszik vonatkozni, akik nem a Dávid házából voltak valók, és akik Jannáj előtt sok száz évvel uralkodtak. Jannáj király nem volt Dávid leszármazottja, de papi családból való volt, és hasmóneus kori újraegyesített Júda és Izrael királya.

[93] Józsuá 1:18.

[94] 2Sámuel 16:5–9.

[95] A királyi botbüntetéssel kapcsolatban lásd például 1Királyok 12:11. A törvényszék általában korbácsbüntetést szabott ki.

[96] Lásd Ácháv király bűntettét, mellyel Nábót szőlejét elorozta, és amellyel Elijáhú prófétát igen megharagította: 1Királyok 21.

[97] A halálbüntetés kiszabhatóságának egyik feltétele, hogy az elkövető tudatában legyen annak, főben járó bűnt követ el, ha megteszi, amit tervez (lásd A Szánhedrin szabályai 12:1-2).

[98] Udvara és királyi háztartása számára.

[99] Ami ugyancsak az egész nép szükségének tudható be.

[100] Mert az ilyesmi lázadásnak tudható be.

[101] 1Sámuel 8:17.

[102] 5Mózes 20:11.

[103] 1Sámuel 8.

[104] Az 1Sámuel 8-ban beszámol arról a Szentírás, hogy az Örökkévaló meghagyta Sámuelnek, ismertesse a jövendő király(ok) jogait, és hogy mi mindennel járhat együtt az uralkodás terhe. A 9-es vers azt mondja: „S most hallgass szavukra; csakhogy intve intsd őket és add tudtukra a király jogát, aki uralkodni fog rajtuk.”

[105] Különös, hogy a gyalogságot sem Sámuel, sem pedig Maimonidész nem említi, noha századokon át a sereg derékhadát ők képezték.

[106] 1Sámuel 8:11.

[107] Hogy mennyire a király méltóságához kötődött e két jog, mutatja, hogy Ábsálómról és Adónijáról is, két trónkövetelőről fel van jegyezve (2Sámuel 15:1., 1Királyok 1:5.), amikor a trónra tört: „szerzett magának… kocsit meg lovakat, és ötven embert, kik futottak előtte.”

[108] Ebből úgy tűnik, hogy a korábban említett harcosok nem fizetést kapnak a királytól, hanem természetbeni juttatásokat és lakhelyet.

[109] Uo. 12-16.

[110] A szolgák és szolgálóleányok valószínűleg a kanaánita, tehát nem héber rabszolgákra vonatkozik, akik uruk háztartása részének voltak tekintve. A király ezeket is igényelhette saját munkájára a fentiek szerint.

[111] Az 1Királyok 1:3-ban le van írva, miként „kerestek szép leányt Izrael egész határában”, hogy Dávid király mellett szolgáljon.

[112] Ez a definició néhány nehézséget támaszt a zsidó törvénykezés szempontjából. Rási az 1Mózes 25:6-hoz fűzött kommentárjában úgy értelmezi ezt, hogy ágyas az, aki a kidusinnal odaszentelte magát az emberének, de beleegyezett abba, hogy kötubá nélkül él vele. Ennek megfelelően házasságszerű kapcsolat jött létre köztük, és ha más emberrel létesít kapcsolatot, az házasságtörésnek minősül.

Maimonidész nem fogadja el ezt az álláspontot, az ágyas intézményét a király kizárólagos jogának tartja, egyedi helyzetnek a zsidó jogban. Egyfelől ez az állapot szerinte nem házasság, másrészt viszont a közte és a király között létrejött kapcsolat miatt soha többet nem lehet az ilyen asszony a másé.

Maimonidész álláspontja alapján könnyebben érthetővé válik egy egyébként nehezen magyarázható szentírási elbeszélés. A 2Sámuel 16-ban tudatva van velünk, hogy amikor Dávid király elmenekült Jeruzsálemből lázadó fia, Ábsálóm elől, az ágyasaira hagyta a palotát. Ábsálóm, amikor elfoglalta a palotát, tanácsosaira hallgatva „bement” a király ágyasaihoz. A tanácsosok szerint ez megerősítette helyzetét a nép szemében. Ha az ágyasok valóban feleségnek lettek volna tekintve, ez házasságtörés lett volna, és egy ilyen nyílt bűn semmiképp sem nyerhette volna el a jeruzsálemi nép tetszését. Míg ha Maimonidésznek van igaza, és az ágyasok középúton álltak a szerető és a feleség között, a velük hálás bűn volt ugyan, de nem olyan komoly vétek, mint a házasságtörés lett volna. Mindazáltal Dávid király soha többé nem létesített velük intim kapcsolatot, halálukig „eleven férjük özvegyeként” éltek, mert nem lehettek többé a másé.

[113] Kidusin nélkül egyébként nem létesíthető szexuális kapcsolat.

[114] Kidusin nélkül egyébként nem létesíthető szexuális kapcsolat.

[115] A 2Mózes 21:8-9 azt mondja: „Ha nem tetszik gazdája szemében, aki őt magának szánta, akkor engedje megváltani; de ne legyen hatalma idegen népnek eladni, miután hűtlenül bánt vele. Ha pedig fiának szánta, a családbeli leányok törvénye szerint bánjon vele.” Ebből kiviláglik, hogy a szolgálóleány megvásárlása mögött gyakorta az a szándék volt, hogy ura idővel feleségévé vagy valamelyik gyermekének feleségévé tegye. Ehhez nem kellett semmi más, csak annyi, hogy az ura kijelentse: „Kiszemelt jegyesem vagy nekem.” A „hűtlenül bánt vele” értelme: miután együtt élt vele.

[116] A kenőcskészítő az illatszerek, kozmetikumok készítője.

[117] Uo. 13.

[118] A 2Sámuelből idézett fenti történet, mely Ábsálóm lázadásáról szól, arról tanúskodik, hogy a király távollétében ágyasait bízta meg a palota rendjének felügyeletével is, ezek szerint az udvarban, a királyi háztartásban fontos szerepet töltöttek be.

[119] Uo. 12.

[120] A 2Mózes 18:21. további rangfokozatokat említ a tisztviselők e rendszerében: „Azonban szemelj ki magadnak az egész népből derék férfiakat, akik istenfélők, az igazság emberei és a haszonlesés ellenségei, és helyezd őket föléjük, ezrek tisztjeivé, százak tisztjeivé, ötvenek tisztjeivé és tízek tisztjeivé.”

[121] A mező alatt valószínűleg szántóföldet kell értenünk. Így tehát e három együtt a három legfontosabb mezőgazdasági kincs. A Tóra gyakran említi ezeket együtt mint az élet alapvető feltételeit, ahogyan például az 5Mózes 11:14-ben: „és begyűjtöd gabonádat, mustodat és olajodat.”

[122] Maimonidész szavai arra engednek következtetni, hogy a király is csak szélsőséges szükséghelyzetben tehet ilyesmit.

[123] Ez a tized ráadásképpen adódik az első tizedhez, ami a levitáké (lásd 4Mózes 18:21-24.) és a második tizedhez (5Mózes 14:22-29.), melyet bizonyos években Jeruzsálemben, az Örökkévaló színe előtt kell elfogyasztani, más években pedig a szegényeknek adni.

[124] Ezen a tizeden felül az állatok újszülötteinek tizedét a templomi áldozat céljaira fel kell ajánlani (3Mózes 27:32.).

[125] Uo. 15-17.

[126] Lásd Bává Bátrá 122a.

[127] Lásd Ácháb és Nábót esetét (1Királyok 21.). Ízébel, a király felesége ezért keresett hamis tanúkat Nábót ellen, hogy kivégeztetése után a királyé lehessen a szőlőskertje, amire az vágyott (lásd a vonatkozó haláchikus szabályt A királyok és háborúi szabályai 3:8-ban). Ez a törvény csak a felségárulásért kivégzettekre vonatkozik. Azoknak a vagyona, akiket más főbenjáró bűnökért végeztek ki, az örököseikre marad.

[128] A Szánhedrin 20b. úgy magyarázza, hogy egy király személyes javai csak egy másik király tulajdonába kerülhetnek át.

[129] 1Sámuel 30:24.

[130] Mégpedig személyes tulajdonaként, a 8-as ponttal ellentétben, ahol az egész Izrael által együtt szerzett földekről van szó.

[131] Az 1Királyok 3:9-ben fel van jegyezve, hogy amikor az Örökkévaló azt ígérte Salamon királynak, teljesíti szíve egy kívánságát, Salamon ezt kéri: „Adj tehát szolgádnak értő szívet, hogy ítélhesse népedet, tudván különbséget tenni jó és rossz között; mert ki győzi ítélni ezt a tömérdek népedet?” Lásd még Példabeszédek 16:12. a királyságot érdemesítő tulajdonságok között az igazságról: „igazság által szilárdul meg a trón.”

[132] 1Sámuel 8:20.

[133] A milchemet micva szó szerinti jelentése: ’olyan háború, ami egyben micva is’. A fenti három esetben vívott háború micvának minősül e szerint a halácha szerint.

[134] Lásd a 4-es paragrafust.

[135] Lásd az 5-ös paragrafust.

[136] A 3Mózes 19:16-ban ez a parancsolat áll: „ne maradj tétlen felebarátod vérénél.” A Széfer Hámicvot (297. tiltó parancsolat) és a Széfer Háchinuch (237. micva) ezt a verset úgy értelmezi, hogy mindenképpen meg kell védenünk a zsidó életet, ha veszély fenyegeti. Ennek az alapelvnek a kiterjesztéseképpen a 4Mózes 10:9 azt mondja: „háborúba mentek országotokban az ellenség ellen, aki szorongat benneteket…”, és a vonatkozó ígéret: „emlékezetbe juttok az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt, és megszabadultok ellenségeitektől.” Lásd még Éruvin 45a.

[137] Azaz tehát miután az Erec Jiszraél egésze elfoglaltatott, Amálék kiirtatott, és éppen nem fenyegeti semmi külső veszély a zsidó településeket.

[138] Ennek is megvan a maga értéke: az ország híre öregbítésével kevésbé lesznek hajlamosak más népek arra, hogy [könnyű prédának tekintsék, és] megtámadják.

[139] A Szánhedrin, melynek 71 tagja van. A vonatkozó halácha a Szánhedrin 2a. és 20b. megállapításaiból következik. A Misna mindkét helyen leszögezi, hogy a királynak a milchemet hárösut megvívásához a Szánhedrin beleegyezését kell keresnie. Ebből következik, hogy ez a milchemet micvára nem áll.

[140] Maimonidész (Széfer hámicvot, 17. tiltó parancsolat) hozzáteszi, hogy a királynak az Úrimmal és a Tumimmal is tanácskoznia kell, mielőtt háborúba száll, legyen az akár milchemet micva.

[141] Mint az a A királyok és háborúik szabályai 7:4-ből nyilvánvaló, hogy az egész népnek egy emberként kell felvonulnia a milchemet micvára, számos egyébkor alapos kivétel nem érvényes a milchemet micva esetére.

[142] Maimonidész szavaiból úgy tűnik, hogy a Szánhedrin nemtetszése esetén a zsidó nép csak védekező háborút vívhat.

[143] Csapatai és hírvivői számára, ha szükséges.

[144] Ezzel szemben ha közember tesz ilyet, az felségárulónak minősül, és akként bánnak vele.

[145] Se hosszúságban, se szélességben.

[146] A Bává Bátrá 100b. közlése alapján a közút rendszerint 16 ámá (8 m) szélességű, a menedékvárosokhoz vezető út 32 ámá (16 m). De „nincs korlátja a király útjának”.

[147] Annak ellenére, hogy a A királyok és háborúik szabályai 6:8-10. leszögezi: szándékosan elpusztítani gyümölcsfát vétek, a királynak meg van engedve, hogy kitérő nélkül igyekezzen célja felé. Lásd még Bává kámá 60b.

[148] Ez a hálácáhá láthatóan ércényes a milchemet micva és a milchemet háresut esetében is.

[149] Ezek: chitti, girgási, emóri, kanaáni, perizzi, chivi és jebúszi (5Mózes 7:1).

[150] Uo. 20:17.

[151] A Széfer hámicvot (187. tevőleges parancsolat) kifejti, hogy e hét nép teljes kipusztításáról azért született meg az Örökkévaló ítélete, mert ők voltak „a bálványimádás esszenciája”, tőlük ezt az iszonyúságot az Izrael eltanulta volna. A Bírák könyvének eseményeiből kiviláglik, mennyire nem volt alaptalan az ezzel kapcsolatos félelem.

[152] Lásd lejjebb 6:4., hogy ez csak abban az esetben kötelesség, ha háborúzni akarnak és kerülik a békekötést.

[153] A Széfer hámicvot (187. tevőleges parancsolat) közli, hogy Dávid bevégezte e hét nép kipusztítását, csak nagyon kevesek maradtak meg, és ezek is asszimilálódtak, más népek között szétszóródtak, és az identitásukat nem őrizték meg. Erről a micváról szólva Maimonidész egy vitás pontot érint: amikor kifejti, hogy mi az a vezérelv, mely a Tóra 613 micvája közé sorol valamely parancsolatot, Maimonidész azt mondja, hogy ez a szempont az illető parancsolat örökkévaló volta, nem lehet ideiglenes. Ez alapján egy sor parancsolat, például a midijániták ellen viselendő háborúra vonatkozó (4Mózes 7:2) nem tartozik a Tóra 613 micvája közé. A probléma megoldása Maimonidész szerint az, hogy a kanaániták kiirtására vonatkozó parancsolat mégis micva, mert nem szabatott időhatár a végrehajtására. Ha a korábbi generációk idején e népek emlékezete nem töröltetett volna el a földről, a ma élőknek kellene erről gondoskodniuk. Az ő eltöröltetésük örök parancs. Ezzel szemben a midjaniták ellen viselendő háború egyszeri parancsolat volt, melynek nincs többé hatálya a következő nemzedékekre.

[154] 5Mózes 25:19.

[155] Ennek a parancsolatnak a magyarázatakor (Széfer hámicvot) azt mondja Maimonidész, hogy a hét néppel ellentétben Amálék nem töröltetett ki teljesen.

[156] Uo. 17.

[157] 2Mózes 17:8–16.

[158] Mögilá 18a.

[159] A törzsek, egyének vagy családok által elfoglalt újabb területek tehát nem része az Erec Jiszraélnek, a fentiek szerint, csak a nép egésze által szerzett földek. Ennek a jelentősége az, hogy bizonyos micvák csak az Erec Jiszraél földjén érvényesek, másutt nem, azokon a területeken sem tehát, melyeket ugyan zsidók foglaltak el, de nem mint nép, a fent leírt módon (A kohénok járandóságainak szabályai 1:2.).

[160] A párszá perzsa hosszmérték, nagyjából 4 kilométernek felel meg.

[161] Ti. a Vörös-tengeről nyugatra a Földközi-tenger partja mentén.

[162] A legtöbb kommentátor szerint Etiópiát jelenti.

[163] A Szahara.

[164] 5Mózes 17:16.

[165] Uo. 28:68.

[166] 2Mózes 14:13.

[167] Lásd Szukká 51b. – ennek a tiltásnak a megszegéséről és az alexandriai zsidó közösségről.

[168] Tehát vétel és eladás céljából is.

[169] Az idők során népes és befolyásos zsidó közösség élt Egyiptomban, maga a Rámbám is élt ott. Az ezzel kapcsolatos nehézségekkel sok tekintély foglalkozik.

[170] Földi bíróság nem ítélhet a Tóra iránti olyan engedetlenség ügyében, mely nem tevőleges (A Szánhedrin szabályai 18:2.). A gondolat nem tett. Tehát ha valaki úgy határoz, hogy megtelepedik Egyiptomban, nem fenyegeti földi büntetés. A Tóra parancsolatát mindazáltal megszegte.

[171] Olyan megállapítás következik tehát, amit más rabbinikus tekintély nem erősít meg.

[172] Mert akkor már az Erec Jiszraél része volna.

[173] 3Mózes 18:3.

[174] Mert az létfontosságú aspektusa a zsidó életnek. Akkor is szabad e célból elhagyni Erec Jiszraélt, ha ott megfelelő tanítók élnek, mert minden ember természete más, és másban találja meg megfelelő tanítóját.

[175] A házasság személyes egyensúlyt hoz az ember életében. Hasonlóképpen: a házasság segít a micva betöltésében: „Szaporodjatok és sokasodjatok.” Ezért ez eléggé fontos célnak ítéltetik ahhoz, hogy az ember (időlegesen) elhagyja Erec Jiszraélt.

[176] A Talmud több ízben megengedőleg szól arról, amikor valakit a vagyona iránti aggodalom „kerít hatalmába”. A Sábát 120a. például erre való tekintettel könnyít bizonyos tilalmakon. Az Ávodá Zárá 13a. ugyanezen okból engedi meg Erec Jiszraél elhagyását ilyen céllal.

[177] A pikuách nefes, a fenyegető életveszély minden micva teljesítése alól felment. De ha nincs életveszély, az istenfélő cselekedet az, ha az ember megmarad az Erec Jiszraélben, még ha ez némi áldozatába kerül is.

[178] Rut 1:1. Súlyos éhínség volt, mégis véteknek minősült tőlük, amit tettek.

[179] 102:15.

[180] Rási az ehhez a vershez fűzött kommentárjában megjegyzi, hogy a Babilóniába induló száműzöttek köveket vittek magukat az Erecből, hogy Babilonban zsinagógát építsenek belőle.

[181] Jesájá 33:24.

[182] 5Mózes 32:43.

[183] Ámosz 7:17.

[184] Tehát az Erecen kívül valahol. Lásd még: Gitin 8b.

[185] Aki megparancsolta Józsefnek, hogy vigye haza az ő tetemét (1Mózes 47:30.).

[186] Aki megeskette a zsidókat, hogy a koporsóját hazaviszik Egyiptomból Erecbe, amikor visszatérnek (uo. 50:25.).

[187] Pedig egyébként a zsidó környezet igen fontos. Lásd Az emberi magatartás szabályai 6:1.

[188] 1Sámuel 26:19.

[189] Jechezkél 13:9.

[190] Jeremiás 27:22.

[191] Kötubot 111a.

[192] Olyan háború, amit Izrael határainak kiszélesítése céljából vívnak.

[193] A Kánaánita, és az Ámálékita népek illetve Izrael ellenségei ellen vívott háború.

[194] 5Mózes 20:10.

[195] Uo. 11.

[196] 1Királyok 9:15-22.

[197] 5Mózes 20:14.

[198] Uo. 20:15-16.

[199] Uo. 25:19.

[200] Jósuá 11:19-20.

[201] 5Mózes 7:2.

[202] Uo. 23:7.

[203] Uo. 23:17.

[204] 4Mózes 31:7.

[205] 5Mózes 20:19.

[206] Káv: kb. 1,5 kg. Az olajbogyó nagyon drága volt, de igénytelen növény lévén, nem volt sok gond vele. Ezért volt kifizetődő megtartani a kis termést hozó olajfát is.

[207] 5Mózes 20:20.

[208] A mét micvá egy olyan őrizetlenül hagyott holttestet jelöl, amelynek eltemetése micva bárkinek, aki rátalál.

[209] A dmáj olyan terményt jelöl, amit közembertől vásároltak. Bölcseink nem voltak biztosak abban, hogy egy ilyen ember vajon megfelelően elkülöníti-e a tizedeket. Ebből kifolyólag megkövetelték, hogy a trumát máászért [az első tizedből egy levita által elkülönített és a kohénnek átadott trumá] és a máászér sénit [a második tized, amit Jeruzsálembe visznek, és ott fogyasztanak el] a termény megvásárlója különítse el (lásd A lévik tizedének szabályai 9:1-3.) Egy katonai táborban nem kellett alkalmazni ezt a szigort.

[210] Az a szertartás ami egy magán tulajdonnak tekinthető lehetőleg fallal körbe vett területen feloldja a szombati utcai hordás tilalmat.

[211] 5Mózes 23:13.

[212] Uo. 14.

[213] Uo. 15.

[214] Speciális, Mózes által készített olaj. Lásd 2Mózes 30:25.

[215] 5Mózes 20:6.

[216] Uo. 20:3.

[217] Uo. 20:3-4.

[218] Uo. 20:5-7.

[219] Uo. 20:8.

[220] Az asszonyok habár nem harcoltak, de vizet és élelmet szállítottak a katonáknak.

[221] Amikor egy férfi gyermektelenül hal meg, özvegyének hozzá kell menni az el­hunyt valamelyik fivéréhez, vagy mentesülhet e kötelesség alól a chálicá szertartás által (lásd 5Mózes 25:5-10.). A megboldogult elhunytának pillanatától kezdve haláchikus kap­cso­lat áll fenn a halott fivérei és özvegye között, s a fivérek ezért mentesülnek a katonai szolgálat alól.

[222] Nátin, nötiná: férfi és nő gibeonita. A gibeoniták egy olyan kánaánita nép voltak, akik csel által szövetséget kötöttek és felvették a zsidóságot. Lásd feljebb.

[223] 5Mózes 24:5.

[224] Uo.

[225] Uo. 20:3.

[226] Uo. 20:8.

[227] Jeremiás 48:10.

[228] 1Sámuel 25:28-29.