Ebben az évben április 10-ére esik niszán hónap 9-e, Árje Levin rabbi, a jeruzsálemi cádik jorcájtja. Évfordulója alkalmából életéből idézünk fel néhány momentumot.

Reb Árje Levin 1885-ben pészah előtt alig egy héttel, niszán hónap 6-án látta meg a napvilágot az Orosz Birodalom Orla nevű, ma Lengyelországhoz tartozó kis falujában. Apja mellett, majd a stetl kis chéderében tanult, de még a bár micvája (13 éves kora) előtt vándorbotot ragadott, hogy a környék legjobb jesiváiban szívhassa magába a szent Tórát. 

Tanult Szlonimban Smuél Weinberg (1850–1816) rabbinál, a Divré Smuél szerzőjénél, majd Szluckban Jáákov Dávid Wilovszkij (1845–1913) rabbinál, akit a vallásos világ „RIDBaZ” néven ismer. Ezután tanult a volozsini Éc Chájim jesivában Ráfáél Sapiro (1837–1921) rabbi mellett, végül pedig Briszkben a nagy Reb Chájim háLévi Szoloveicsik (1853–1918) rabbinál.

Levin rabbi bóher korának helyszíneit és mestereinek névsorát tanulmányozva egyértelműen látható, hogy amikor 1905-ben a szentföldi kivándorlás mellett döntött, akkor már birtokában volt minden Tóra-tudásnak, de ismerte a Talmud talányos kérdéseit és válaszait is.

Ő volt a bebörtönzöttek apja és Jeruzsálem igaz embere egy személyben

Niszán hónap 9. (ebben az évben március 22.) a nagy hírű reb Árje Levin halálozási évfordulója. Cikkünkben az ő alakját idézzük fel. Reb Árje Levin (1885-1969) „a bebörtönzöttek apja”, valamint „Jeruzsálem igaz embere” volt. Előbbi címét azzal érdemelte ki, hogy fáradhatatlanul látogatta a jeruzsálemi központi börtönben fogva tartott rabokat, akiket a palesztinai brit mandátum korában … Olvass tovább

Reb Árje a szentföldi partraszállása után nem sokkal Jeruzsálembe költözött, ahová nincstelenül érkezett, de fényes tudásával hamar kiviláglott a fekete kaftános tömegből. Fel is figyelt rá a jeruzsálemi bét din aggastyán korú feje, Ráv Chájim Jáákov Sapiro (1832–1908), aki összeismertette unokájával, Cipóra Cháná rebecennel (1884–1952). Ennek nyomán hamarosan házasságot kötöttek, és boldog egyetértésben élték le egymással életüket tíz gyermekükkel.

A lázadók rabbija, a börtönviseltek atyja

1931-ben ráv Ávrahám Jicchák Kook (1865–1935), a brit mandátumhoz tartozó Palesztina askenáz főrabbija Levin rabbit nevezte ki hivatalos börtönlelkésznek. Ezt a munkát önkéntes alapon már négy éve végezte. Kinevezését Levin rabbi csak azzal a feltétellel fogadta el, hogy a fogolylátogatásokért továbbra sem kap fizetést. A rabbi mindig gyalogszerrel járt az orosz fogolytáborba, ahol fegyverbirtoklás vagy -csempészet vádjával tartottak fogva zsidókat.

Levin rabbi a foglyokkal együtt imádkozott és üzeneteket közvetített a családjaiknak. A jeruzsálemi központi börtön 29-es számú szobáját zsinagógának rendezte be (ma itt található a Földalatti Foglyok Múzeuma), ahol szombaton és más ünnepnapokon a körülményekhez képest emelkedett hangulatban lehetett imádkozni. Előimádkozni pedig mindig ő járt ki, amitől a szakadó eső vagy a forrón tűző nap sem tántoríthatta el.

Mátitjáhu Smuelevitz (1920–1995) zsidó ellenálló, később, 1977-től az izraeli miniszterelnöki hivatal vezetője, a brit mandátum alatti börtönidőszakáról és Levin rabbi látogatásairól így írt egy visszaemlékezésében:

„[…] ő volt az, aki a sorsdöntő napokban közelebb hozott a Teremtőmhöz. […] Elment, mi pedig a börtönben maradtunk. Nem tudott minket magával vinni a szabad világba, de a külvilágot mindig behozta közénk.”

Aztán a rendszer változásával a földalatti ellenállás veterán harcosai, az angol börtönök egykori zsidó foglyai rendszeresen szerveztek születésnapi ünnepséget Levin rabbi tiszteletére, amelyet a régi börtön udvarán tartottak. Az egyik alkalommal reb Árje meghatottan mondott köszönetet a szervezésért és a laudációkért: 

„Úgy érzem magam, mintha saját gyászbeszédemet hallanám. Ha másvalakiről ilyen szépeket mondanának, meg akarnám ismerni azt a kiváló embert, akit annyira dicsérnek. De mert rólam van szó, tudom, hogy mindez túlzás. Hisz nem vagyok én különb a többi jeruzsálemi zsidónál. Egyszerű halandó vagyok, akinek a sok dicséret nem dukál.” 

Máskor pedig ezt mondta:

„Ennek a találkozónak az a jelentősége, hogy barátokat hozott össze. Jó, hogy ez a találkozás ma már a börtönrácsok túloldalán lehet. Különösen megörvendezteti a szívem, hogy láthatom az egykori foglyok családját, főleg a kisgyermekeket, akiket mindig is annyira szerettem.”

Végül hozzátette:

„Nem tudom, hogy leszek-e oly kiváltságos, hogy még egyszer veletek legyek. Ezért csak azt kérem tőletek, hogy majd meséljétek el gyermekeiteknek, hogy volt egy öreg zsidó Jeruzsálemben, aki nagyon szeretett minket!”

Mondatai nem csak őt fakasztották könnyekre, de az egész hallgatóságát is.

A jeruzsálemi cádik

Levin rabbi nem csak a börtönbe látogatott el rendszeresen, hanem a beteglátogatás, vagyis a bikur cholim nemes micváját is gyakorolta. Minden pénteken körbejárta a jeruzsálemi kórházakat, hogy meglátogassa a fekvőbetegeket. Vizitjei előtt mindig érdeklődött az ápolóknál, hogy kik azok a betegek, akikhez nem járnak rokonok, s őket mindig előnyben részesítette, hogy imádkozzon velük, és vigasztaló szavakat suttogjon a fülükbe.

 

Two lepers denied entrance to town, 14th century

Reb Árje gyakran látogatott a leprások kórházába is, nem egyszer még Betlehembe is elment, ahol a fertőzöttek többsége arab volt. A rabbi akkor határozta el, hogy a ragályos betegek támogatója is lesz, amikor egyszer a Siratófal mellett egy keservesen síró asszonyt látott, aki elmondta, hogy gyermeke valószínűleg gyógyíthatatlan beteg, leprás. Reb Árje ezután rögtön felkereste a leprások zárt intézetét, ahol az ott sínylődő betegek már évek óta nem láttak a „külvilágból” jövő embert.

A biztató szavak mellett reb Árje mindig vitt a családja sábeszi ételéből is, amelyet Cipóra Cháná rebecen gondos kezei készítettek elő.

„Úgy élek mint egy lord”

Feleségével együtt a szegények nagy támogatói is voltak, ami kis feleslegük adódott, rögtön elajándékozták. Ők maguk pedig apró és gyéren berendezett lakásban éltek a Miskenot Jiszáél negyedben. Gazdag jótevők többször próbáltak változtatni lakhatásukon, de ezt a Levin-család mindig elutasította, sőt, egyszer reb Árje félig viccesen azt mondta, hogy

„a hosszú földi élet után minden ember a lakásából a temetőbe kerül, nos, nekem könnyebb lesz az átállás, hiszen a szobám sem sokkal nagyobb.”

Máskor pedig azt mondta:

„Minek fáradjak a harmadik szobába egy könyvért? Sokkal kényelmesebb, ha itt van a közelemben. A lakásban víz is van, villany is. Úgy élek, mint egy lord. Minek ezen változtatni?”

Bár szerényen éltek, feleségével mégis a zsidó otthon mintáját állították a zsidó világ elé. Reb Árje szó szerint teljesítette a Talmud egy híres kitételét, miszerint az embernek úgy kell szeretnie a feleségét, mint önmagát, azonban jobban kell tisztelnie, mint saját magát (Jevámot 62b.). Egyszer állítólag, amikor feleségét kísérte a doktorhoz, s az orvos megkérdezte, hogy miért jöttek, akkor a rabbi úgy válaszolt: „fáj a lábunk”, többes számban beszélt magukról, mintha egyek lennének.

A csokipuding

A rabbi a jeruzsálemi Éc Chájim Jesiva mesgiách ruchanija, vagyis a „lelki felügyelője” volt 1925-től. A jesiva bóherei is apjukat látták Levin rabbiban, aki mindig szeretettel bánt velük, s mint felnőtt embereket kezelte őket. 

Sokan mesélik, hogy egyszer az Éc Chájim egyik bóhere kétszer állt sorba a menzán, mert repetázni szeretett volna a csokoládépudingból, ám ezt a konyhás észrevette és csúnyán megszidta a fiút, aki ezért dühében felborította a pudingos edényt. A fiút rögtön felfüggesztették, s közölték vele, hogy Levin rabbinak kell döntenie, hogy kicsapják-e. Másnap a bóher reb Árje szobájába ment, aki megkérdezte, hogy igaz-e a történet, mire a fiú bólintott. Megkérdezte tőle, hogy fog-e még egyszer ilyen hirtelen felindulásból cselekedni, mire a fiú megígérte, hogy nem. Végül pedig azt kérdezte tőle a rabbi, hogy tényleg szereti-e a csokoládépudingot? Mire a fiú újból bólintott, majd a rabbi mosolyogva mondta, hogy ő is, s aztán elővett egy-egy pudingot és közösen megették. A történetet hallva rájöhet az ember, hogy mit jelent a Tóra igazi zsidójának lenni.

Emléke legyen áldott!

Források

Sauber Michajlovics Sándor, „A lázadók rabbija jubilál”, Uj Kelet, 1960. 41. évf. 3570. szám, 6. old.

„Az angol börtönök volt zsidó foglyainak találkozója”, Uj Kelet, 1955. 36. évf. 2034. szám, 7. old.

Címlapkép: American Heritage/Unsplash