A világ zsidó szeme most egy kis kelet-magyarországi község felé fordul. Zsidók ezrei indultak Bodrogkeresztúr felé, hogy részt vehessenek Reb Sájele, a bodrogkeresztúri csodarabbi századik jorcájtján.
Reb Sájele, a bodrogkeresztúri csodarabbi a héber naptár szerint ijár 3-án (idén május 1-jén) lesz kerek száz éve, hogy elhunyt. Miért nevezték őt csodarabbinak?
Steiner Jesájá rabbi, vagy ahogy még többen ismerik és említik, Reb Sájele életéről számos csodával határos történet maradt fent. A történetek zsidó és nem-zsidó forrásokból egyaránt ismeretesek. Azonban ő saját magát mégcsak rabbinak sem hívta, hanem inkább „vendéglősnek”, ugyanis háza szinte egész nap telve volt szegényekkel és zarándokokkal, akik jó szóért, alamizsnáért és meleg ételért tértek be hozzá.
Jóllehet a rebbe és családja is szűkösen élt, mégsem távozott tőle senki éhesen. Erről szól az alábbi három történet.
Hal a mennyekből
Egy pénteki napon történt, amikor nem akart kapni a horog. Több halász is próbált halat fogni a bodogkeresztúri csodarabbi sábeszi asztalára, ám mind sikertelenül maradt. Nagy riadalom járta át Reb Sájele házát, hogy mit raknak az ünnepi asztalra, ahová éhes szegények és vándorok tucatjai hivatalosak.
A rebbe nyugalomra intett mindenkit, ő pedig visszavonult a szobájába imádkozni. Az Örökkévalóhoz könyörgött, hogy segítsen rajtuk, nem is miatta, mert ő igazán el lenne kenyéren is, de sínylődő vendégeinek jó lenne az ízletes falat.
Nem sokkal később a környék nagy csodálkozására egy szép gólya kezdett vitorlázni a rebbe háza fölött. Majd néhány kör után leszállt, s a csőréből egy méretes pontyot tett a küszöbre…
A bodrogkeresztúri csodarabbi utolsó pillanatos halai
Az 1900-as évek elején nem volt ritka, hogy a Bodrog vize úgy befagyott, hogy azt csákánnyal se nagyon tudták áttörni. De ha mégis sikerült léket vágni a folyóban, halat akkor se találtak, mert az összes mélyen a meder aljára ásta be magát.
Telente már korán beköszönt a szent szombat, így hát nagy dél felé már igencsak nagy volt az izgalom Reb Sájele konyháján, hogy nincs mit főzni az ünnepre. Ám a rebbe ekkor sem jött zavarba, csak kérte a feleségét és segítőit, akik a több száznyi vendégre készültek, hogy csak rakjanak fel forrni a nagy fazékba vizet és aprítsák bele a zöldségeket, fűszereket. Az Örökkévaló jó, majd csak kerül abba hal is.
Talán fél órával a szombat beállta előtt az egyik helybéli halász futott Reb Sájele házához, hogy eladja neki azt a néhány halat, amit valami hihetetlen szerencsével fogott. A halakat villámsebesen megpucolták, majd a korábban előkészített, forró zöldséglébe dobták.
Tíz perc múlva már jött a rebbe, s szólt, a tüzet zárják el. A szombat beköszönt, főzésnek nincs tovább helye. A konyhán lévők erősen aggódtak, hogy a hal nyers maradt. De aki Bodrogkeresztúron töltötte a sábeszt, élete végén is visszaemlegette azt a finom halat, amit akkor a rebbe házában evett. Olyan omlós és ízletes pontyot soha máshol nem ettek.
Akit háromszor kellett hívni
Sábeszre, mint mindig, ekkor is százak voltak „hivatalosak”. Legalább ennyien várták, hogy a héten először végre megtölthessék gyomrukat. Alig várták, hogy péntek este legyen, viszont ez a várakozás nyugtalanul telt a rebbe feleségének, aki már a hét közepén látta, hogy a kamrák kiürültek.
Mivel csütörtökre sem teltek meg stelázsik polcai, ezért reb Sájele az éjszaka üzenetet küldött egy gazdagabb hívének a nem oly messzi Gibártba. A rebbe álmában kérte reb Jirmijá Hersh-t, hogy hozzon nekik élelmet. A gibárti férfi viszont elhessegette az álmot, s csak fordult egyet kényelmes ágyában.
A rebbe másodszor is megszólította álmában Jirmiját, ám az tóratudós emberként emlékeztette magát a Cházál tanításaira, hogy az álmoknak nincs jelentése. S tovább folytatta az alvást.
Amikor viszont harmadszorra is megjelent álmában a bodrogkeresztúri csodarabbi, akkor felkelt ágyából, riasztotta béreslegényeit is, és hajnalra már Bodrogkeresztúron voltak két szekérnyi zöldséggel, gyümölccsel, tojással és tyúkokkal.
Reb Jirmijá Hersh örömmel üdvözölte a rebbét, s mutatta, meghozott mindent a szegényeknek. Reb Sájele pedig mosolyogva csak ennyit mondott: „Igen, de miért kellett háromszor szólni?”
Forrás: Besser, Yisroel, Reb Shayele – The Warmth and Wonder of Kerestir. Jerusalem: Feldheim Publishers, 2017. 156–157. és 161–162. oldalak alapján.
A borítókép Eli Wohl fotója.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.