„Zsidóság-körkép” sorozatunkban annak járunk utána, hogyan látják a zsidóságot a közösség tagjai, illetve a közélet különböző szereplői. Geszti Pétert kérdeztük.
– Jól tudom, hogy van zsidó kötődésed?
– Igen, édesapám zsidó származású. A mi családunkban nem beszéltünk erről, valamikor a gimnáziumi éveim alatt hangzott el először, hogy valaki zsidó vagy nem zsidó. Az első feleségem evangélikus hitű, én pedig semmilyen vallási beavatásban nem részesültem. Amikor az esküvőre készültünk, annyira szerelmes voltam, hogy felmerült bennem, felveszem az evangélikus vallást. Akkor beszélgettem erről Dés Laci barátommal, aki azt mondta, „Petya, azért ezt gondold meg!” Végül hallgattam rá, nem lettem evangélikus, és utólag úgy gondolom, ez így helyes. Megúsztam egy önellentmondást, hiszen az embernek csak azt szabad csinálni, amiben őszintén hisz, és jobb, ha nem aktuális helyzetek miatt dönt alapvető kérdésekben. Belőlem egyébként mindig mások csinálnak zsidót. Nekem nincs zsidó öntudatom. Viszont mindenre bődületesen rezonálok, ami ezzel kapcsolatos.
– Ezt hogy érted?
– Egyszer a Dohány utcai zsinagógában egy klarinét-művész előadásában hallhattam a Szól a kakas már-t. Egyszerűen azt éreztem, hogy könny szökik a szemembe és hirtelen nem tudtam, hogy miért. Akkor értettem meg, hogy azért belül ott valami rezeg ám. Ez a kulturális hagyomány akkor is létezik, ha nem beszélünk róla. Soha nem foglalkoztam azzal, ki zsidó, ki nem. Egyáltalán nem csak zsidó barátaim vannak, de néha még olyanokról is kiderül, hogy az, akiről nem is gondoltam volna. Ez egy kulturális összetartozás lehet, valahogyan egymásra találunk ízlés, humorérzék alapján.
– Izraelben jártál már?
– Izrael régi nagy adósságom magammal szemben, évek óta magam előtt tolom, de egyszer mindenképpen elutazom oda.
– Két nagyszabású Rapülők koncert után kaptál többféle kritikát, rosszat is. A Talmud azt mondja, „Szeresd a kritikát, mert az emel magaslatra!” Mit gondolsz erről?
– Próbálok „shalom-képesen” válaszolni. Kritikát nem olvastam. Személyeskedést olvastam. Aki ott volt, remekül érezte magát, jót bulizott. A média furcsa, torzító lencséjének köszönhető, hogy egy ember, aki eleve azért jött oda, hogy „belevizeljen a medencébe”, ilyen nagy visszhangot kapott. Neki mindegy volt, hogy milyen a koncert, mert ő nem bír minket. Eltér az ízlésünk, ennyi. Igazi kritikával nagyon ritkán találkozom Magyarországon. Beérett az a fajta társadalmi jelenség, ami vélt vagy valós sérelmek miatt állandó sündisznóállásban tart mindenkit. Szerencsétlenül alakult, sokszor zsákutcás fordulatokkal teli a magyar történelem. Mi évszázadok óta nem nyertünk háborút, sőt még focibajnokságot sem nagyon. Ebben a térben az elmúlt időszak politikai kommunikációja állandó háborús helyzetet vizionál. És ebben a jelentéktelen ügyben is elszabadultak az indulatok, verbális tömegverekedés lett egy közösségi homokozóban. Kritikai műfaj ma Magyarországon az irodalomban, a színházban jellemző, még a komolyzenében esetleg. Filmben sem nagyon, a popzenében még annyira sem.
– Gondoltál arra, hogy külföldre költözz?
– Az ötlet ugyan előjött az elmúlt években, mert azt látom, hogy a távlat hiányzik az itthoni életből. Felmerült, hogy menjünk el, de több ok miatt úgy döntöttünk, hogy maradunk. Nekem van itt egy jól megmunkált egzisztenciám, nincsenek napi anyagi problémáink, de nem is ez a legfontosabb kérdés. Nagyon sok tervem megvalósult, és megvalósul mostanában: megjelentettem egy saját albumot, a Pál utcai fiúkat kihoztuk a Dés Lacival… Azt gondolom, hogy van itt dolgom. Itt van dolgom. Letettem a depit, a pozitív gondolkodás erőterében tartom az életemet. Nem mehet el mindenki. Kell maradni annyi életnek, teljesítménynek, szakmai tudásnak, hitelnek, morális értéknek, versenyképességnek, amitől érdemes a többi embernek is itt maradni. Azt gondolom, egy jó musicallel, egy jó koncerttel lehet tenni, hogy normális élet legyen. Meg kell tanulni itt meghangszerelni azt a szimfóniát, amit játszani akarunk.
– Kit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?
– Elvinném a családomat, hogy ne legyen lakatlan a szívem. Zenész-barátaim jelentős részét és néhány más műfajban dolgozó barátomat is vinném.
– Mi jut eszedbe a rabbi szóról?
– Tartozom egy rabbinak valamivel, amit megígértem. Azt mondtam, segítek neki egy zsidó kulturális ügyet támogatandó kommunikációs kampányt összerakni. Üzenem neki, hogy meg fogom csinálni! A rabbiról még eszembe jut, hogy gyerekkoromban három lemezünk volt otthon: egy Beethoven, egy Vivaldi, és a Hegedűs a háztetőn musical. Én azt szénné hallgattam, ha azt mondod, hogy rabbi, többek között az a lemez jut eszembe. Meg még valami. Egyik legjobb barátom: Gárdos Péter csodálatos filmje, a Hajnali láz. Abban van egy jelenet: Scherer Péter, aki rabbit játszik, elmegy a koncentrációs tábort túlélő főszereplő lányhoz, aki elveszítette a hitét, és ki akar keresztelkedni. Beszél vele, elmondja neki, hogy ilyet nem lehet csinálni. Ahányszor ezt megnéztem a vágószobában, elbőgtem magam. Olyan ereje van ennek a jelenetnek, mindig megérint.
– Van kedvenc zsidó tematikájú olvasmányod?
– Spiró Fogság című regénye, Borbély Szilárdtól a Nincstelenek. És – bár a téma nem zsidó – de mondjuk ki, Molnár Ferencet eredetileg Neumann Ferencnek hívták. A Pál utcai fiúk olyan korszakban játszódik, amikor a zsidó polgárság őrületesen akart asszimilálódni Magyarországon. A kiegyezéstől az első világháborúig tartott ez a boldog békeidő, ekkor épült meg Budapest. Számomra ez egy nagyon kedves korszak.
– Ha egy névtelen adományozó 10 milliárd forintot adna neked, hogy azt fordítsd a magyar zsidó közösség javára, mihez kezdenél?
– Zsidó iskolát csinálnék.
– Tíz év múlva hogyan látod magadat?
– Szeretném az egyensúlyt megtartani, amit visszanyertem az elmúlt években, szeretném, hogy egy szabadabb, jobban lélegző, sokszínűségre, világra kíváncsibb országban éljünk, és szeretném, ha nem kéne a politikáról beszélni.
– Ha a Siratófalnál lehetne három kívánságod, mit kérnél magadnak, Magyarországnak?
– Térjen vissza Magyarország humorérzéke! Higgyünk benne, hogy az ország a nyugathoz tartozik, nem a kelethez. És azt kívánnám, hogy a lányaim olyan boldogok legyenek, mint amilyennek megálmodtuk őket!
Lefkovics Zsófi
A sorozat eddigi részei: