„Zsidóság-körkép” sorozatunkban annak járunk utána, hogyan látják a zsidóságot a közösség tagjai, illetve a közélet különböző szereplői. Szilánk Zsuzsát, a Maimonidész Gimnázium operatív igazgatóját kérdeztük.

  • Mit gondolsz, milyen az ideális zsidó iskola?
  • Egy zsidó iskolának megfelelően nyitottnak kell lennie ahhoz, hogy a jelenleg Budapesten élő, vallását nem gyakorló diákoknak és szüleiknek meghozza a kedvet ahhoz, hogy visszatérjenek a zsidóságukhoz, zsidó intézménybe járjanak. Szülőként azt gondolom, hogy a hangsúlyos vallási nevelés mellett fontos a világi tárgyak magas szintű oktatása is. Emellett kell még megfelelő pedagógus-gárda, és fontos, hogy a gyerekekkel egyéni szinten is tudjanak foglalkozni, kislétszámú osztályokban.

 

  • A Maimonidész Gimnázium ilyen lesz?
  • Igen, ezeket az igényeket fogjuk megvalósítani.

 

  • Milyen számodra egy ideális zsidó vezető?
  • Nyitott, viszont határozottan közvetíti a zsidó értékeket. Legyen következetes, hiteles! Azt mondja, amit gondol, azt tegye, amit mond!

 

  • Tíz év múlva hogyan látod magadat a zsidóságban, magad körül a zsidóságot?
  • Úgy gondolom, hogy a zsidóság reformkorát éljük. Egyre többen találnak vissza gyökereikhez. Azt érzem, olyan most a zsidó élet Budapesten, mint a ’90-es években, amikor elindult egy a vallás felé forduló réteg erősödése. Én ezt tizenöt évesen éltem meg. Az én korosztályom gyerekei fogják adni tíz év múlva azt a biztos közeget, amit most képviselek. Magamat a sikeres Maimonidész Gimnázium operatív igazgatójaként látom, a gyermekeimet pedig már diplomával a kezükben képzelem el, boldogságban, egészségben, erős zsidó öntudattal. A lányomat már a hüpe alatt is el tudom képzelni.

 

  • Szép nagy patchwork-család a tiétek. Hogyan lehet összefogni mindenkit?
  • Vannak az emberben ösztönök, amelyek jó vagy rossz irányba viszik a dolgokat. Először az embernek magán kell dolgoznia, hogy a jó ösztönök kerüljenek előtérbe. Ha belül minden rendben van, akkor a körülöttem élőkkel is jól működöm.

 

  • Bár Micvóra készültök. Hogyan éled meg?
  • A család legkisebb gyermeke készül a felnőtté válására. Nyomot hagy bennem, hogy vallási értelemben elfogynak a kiskorúak a családban. Megszűnik a gyerekkor, amit azért – már egy ideje – tapasztalok a mindennapokban…

 

  • Csinálnál-e valamit másképp a munkádban, mint ahogy az elmúlt években tetted?
  • A mai fejemmel biztos sokszor másképp döntenék, mégis úgy érzem, nem hagynék ki egy lépést sem. Nem véletlenül volt ez az út, amit végig kellett járnom.

 

  • A Siratófalnál mit kívánnál magadnak és a zsidó közösségnek?
  • A magyar zsidóságnak egészséges önképet, kitartást és visszatérést. Magamnak pedig azt, hogy az utat, amit elkezdtem, tudjam folytatni. A családomnak pedig, hogy sokáig, jó egészségben tudjuk élvezni egymás társaságát!

 

  • Van kedvenc imád?
  • Egy áldás a kedvencem, amit a péntek esti gyertyagyújtásnál mondunk. Úgy érzem, ilyenkor tudok a legjobban összekapcsolódni az Örökkévalóval. Az ima utáni pár percben kicsit magamra figyelek.

 

Lefkovics Zsófi

 

A sorozat eddigi részei:

Szántó T. Gábor

Lang Györgyi

Székhelyi József

Lefkovics Péter

Borgula András

Szalai Kálmán

Fritz Zsuzsa

Klopfer Dávid

Rubin Eszter

Köves Mushky

Szilágyi Nóra

Győrfi László

Ambrus Klára

Fűszeres Eszter

Faith Asher

Kovács Gergő

Szerényi Ádám

Raj Ráchel

Megszakítás