„Zsidóság-körkép” sorozatunkban annak járunk utána, hogyan látják a zsidóságot a közösség tagjai, illetve a közélet különböző szereplői. Kovács Gergőt, Az Atid elnökét, a Maimonidész Gimnázium történelem tanárát kérdeztük.

Mi lesz az Atiddal, ha kiöregszel?

Az Atid vezetéséhez most is sok segítséget kapok Asher rabbitól, Szilánk Zsuzsitól, később talán én kerülök hasonló, segítő szerepbe. 2018-ban az Atidnál választásokat fogunk tartani. Ha már nem leszek elnök, mentorként vagy más funkcióban biztosan a szervezet mellett maradok.

Kit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre a minjenbe?

Mindenképpen vinném magammal Faith Asher rabbit, és természetesen Slomó és Baruch rabbikat. Az Atidból is vinnék srácokat: Keszler Áront, Lőcsei Andrást, Fehérvári Zakariást, Bánki Artúrt, Szabó Guszit, illetve egy-két más zsidó szervezetnél tevékenykedő barátomat.

Ha egy névtelen adományozó 10 milliárd forintot adna neked, hogy azt fordítsd a magyar zsidóság javára, mihez kezdenél?

Ez nagyon nagy összeg. Először is létrehoznék egy Atid-zsinagógát. Ez egyébként tervben is van. A közösség érdekében pedig kialakítanék egy sádhen-programot, azaz egy zsidó házasságközvetítő rendszert. Az összeg nagy részét kutatásokra és a források digitalizálására fordítanám. Például a Kaufmann-gyűjteményt, a zsidó tudományosság kincsestárát, vagy az ortodox rabbik, a neológ rabbik, a haszid rabbik munkáit is digitalizáltatnám, lefordíttatnám és hozzáférhetővé tenném. A zsidó temetőket is kategorizálnám, kutathatóvá tenném.

A múlt kutatását a saját életedben is fontosnak tartod?

Igen. Elkezdtem kutatni a saját családfámat is, mert érdekel, hogy az őseim közül volt-e rabbi, írt-e valaki valamit… Találtam is egy érdekességet: a dédapám, akit a haláltáborban amerikaiak szabadítottak fel, írt egy rövid memoárt arról, hogyan bántak velük felszabadítóik. Eszerint az amerikaiak hozzáállása a zsidókhoz bőven hagyott maga után kivetnivalót. Ez újdonság volt számomra. A személyes történetek a történelem részei.

Hogyan képzeled el magadat tíz év múlva a magyar zsidóságban?

Tíz év múlva is az EMIH gárdáját szeretnem erősíteni. Miután megszerzem a doktorátusomat az ELTÉ-n, a Maimonidész Gimnáziumban és a Zsigmond király Főiskolán, az ott létrehozandó zsidó karon szeretnék tanítani. Addigra szeretnék révbe érni a magánéletemben is: feleséggel, és már két gyerekkel látom magamat. A zenekarom, a Stetl remélem dübörögni fog. A magyar és külföldi fellépéseken szeretném népszerűsíteni ezt a zsidó népdalokon alapuló punk-rock vonalat.

Ha a Siratófalnál három kívánságod lehetne a magyar zsidó közösséggel kapcsolatban, mit kérnél?

Először is a hitközségek közötti tényleges párbeszédet, igazi partnerséget. Beszéljünk egymással! A második kívánságom, hogy minden magyarországi zsinagóga és zsidó temető kerüljön felújításra! A harmadik pedig a közösség gyarapodása azáltal, hogy megtaláljuk egymást.

Csinálnál-e valamit másképp a munkádban, mint ahogy az elmúlt években tetted?

Egy dologban igen, ez pedig a tanulmányaimmal kapcsolatos. A történelem mellett tanulásmódszertan a másik szakom. Naiv voltam, amikor ezt választottam. Azt gondoltam, hogy Magyarország fel van készülve a tanulásmódszertanra, szükség van rá, hangsúlyt fog kapni. Azt hittem, ez egy jó irány, de nem vált be, legalábbis egyelőre. Ma már klasszikusabb szakot választanék: irodalmat vagy angolt. Bár a filozófia is érdekel. Nemcsak a zsidó, hanem a görög, római, akár az iszlám filozófia is.

Van-e kedvenc imád vagy tórai tanításod?

Igen, ezt ars poeticámnak is mondhatnám: Meséld el fiaidnak! Tanítsd fiaidat! Mind tanárként, mind zsidóként a legfontosabb feladatomnak látom az életben a tanítást-tanulást. A zsidóság a divatos life-long learninget sokkal korábban feltalálta, mint hogy ez pedagógiai trend lett volna. A Tórát sem lehet megtanulni, folyamatosan tanulni kell, újabb és újabb értelmezések jönnek elő. A zsidó tanulmányokra is áll a régi klisé, minél többet tudsz valamiről, rádöbbensz, hogy mennyire keveset is tudsz valójában. Úgy vélem a zsidóság a tudás végtelen tárházát képes megnyitni azok előtt, akik érdeklődnek és elköteleződnek.

Lefkovics Zsófi

A sorozat eddigi részei:

Szántó T. Gábor

Lang Györgyi

Székhelyi József

Lefkovics Péter

Borgula András

Szalai Kálmán

Fritz Zsuzsa

Klopfer Dávid

Rubin Eszter

Köves Mushky

Szilágyi Nóra

Győrfi László

Ambrus Klára

Fűszeres Eszter

Faith Asher

Megszakítás