Rendhagyó módon pészah ünnepének kellékei között most bemutatunk valamit, amire kifejezetten nincs szükségünk a kovásztalan kenyér ünnepén. Ez pedig a chámec, vagyis a kovászos, melyet nemcsak nem ehetünk, de nem is birtokolhatunk az ünnep folyamán.
Olyannyira nem, hogy még a háziállatainkat is kovászostól mentes, megfelelő kósersági pecséttel ellátott táppal etethetjük csak, melyen többnyire – furcsa módon – rajta áll a felirat: pészahra kóser, nem kóser – azaz nem kóser összetevői miatt zsidó nem fogyaszthatja, de mivel nem tartalmaz chámecet, birtokolható. Sőt, ha valakinek olyan háziállata van, melyet csakis chámeccal lehet etetni, a zsidó tulajdonosnak találnia kell valakit, aki az ünnep ideje alatt eteti az állatot. Az ilyen állatok is beletartoznak a lentebb bemutatott adásvételi szerződésbe.
A chámec tehát abban a formában része az ünnepnek, hogy ez az, amitől mindenképpen meg kell szabadulnunk. El kell takarítanunk, ki kell dobnunk, el kell adnunk (mechirát chámec), meg kell keresnünk (bedikát chámec), le kell mondanunk róla (bitul chámec) és végül a maradékot – pészah beköszönte előtti reggel – el kell égetnünk (biur chámec). Ahhoz képest, hogy éppen meg szeretnénk tőle szabadulni, igen sokat foglalkozunk tehát a chámeccel, hiszen a legtöbb vallásos zsidó otthonban heteket töltenek azzal, hogy a legkisebb kovászos morzsát is felkutassák a lakásban.
Mi is ez tulajdonképpen? A chámec nem más, mint olyan gabona, vagy gabonaszármazék, pl. liszt, korpa, gabonapehely, mely vízzel érintkezett, és így megindult benne a kovászosodási, erjedési folyamat. A tórai hagyomány alapján a következő gabonafélék válhatnak kovászossá: búza, árpa, rozs, tönköly, valamint zab. Kenyérfélék, más pékáruk, tészta, reggelizőpelyhek, müzli, kekszek, crackerek, stb. esnek ebbe a kategóriába. Emellett ide tartozik például a sör, az élesztő, illetve a whisky is. A gyakorlatban minden olyan termék ide tartozik, melyen nem áll hiteles igazolás arról, hogy nem tartalmaz chámecet.
Az ember többnyire elfogyasztja a tulajdonában levő chámecet pészah beköszöntéig, ám előfordulhat, hogy olyan chámec van a tulajdonunkban, melyet nem tudunk/akarunk az ünnep előtt felhasználni, és semmiképpen nem szeretnénk megsemmisíteni sem, mert komoly anyagi kár érne minket ezzel. Bölcseink megtalálták erre a megoldást, ugyanis lehetőség van arra, hogy egy nem-zsidónak eladjuk minden chámecünket, érvényes kovászoseladási szerződés megkötésével. Ehhez ismerni kell a zsidó jog ide vonatkozó, bonyolult szabályozását, ezért a legjobb, ha élünk a közösségben adott lehetőséggel, vagy on-line eladási szerződést kötünk, egy vallási szempontból megbízható oldalon, például itt. Így hozzáértő személyen keresztül adjuk el a chámecet, pontosabban felruházunk egy hozzáértő személyt, hogy járjon el a nevünkben.
A szerződés nem pusztán üres formaság, hanem érvényes adásvételt dokumentáló irat. Arról szól, hogy az illető nem-zsidó vásárló megveszi a zsidó eladótól annak minden kovászos tulajdonát, érvényes piaci áron. A vásárláshoz előleget rak le, és ha nem áll elő az ünnep végéig a szükséges összeggel, akkor a szerződéstől eláll, és a kovászos visszaszáll eredeti tulajdonosára. A kovászosát eladó zsidó a kovászoshoz nem nyúlhat hozzá, azt köteles külön helyen elzárva tartani az ünnep egész ideje alatt. Az eladási szerződést meg kell kötni a chámec fogyasztási tilalom beálltáig, ami a pészah beköszöntét megelőző délelőttre, vagyis niszán 14-re, a napkeltétől számított ötödik háláchikus óra végére esik (a pontos időpont a földrajzi elhelyezkedés szerint változik), mivel ezen időpont után már semmiféle hasznot nem húzhatunk a chámecből, és nem is üzletelhetünk vele. Legjobb, ha az eladott kovászost el is zárjuk, de ha véletlenül ez nem történik meg, a szerződés ugyanúgy érvényes.
További aspektus, hogy csak a látható chámecet kell eladnunk. A chámecos edényeket, melyek magukba szívták a kovászost, és így nem használhatjuk őket pészah ideje alatt, a legtöbb döntéshozó szerint nem kell eladni, ám vannak olyanok, akik az edényeket is ebbe a kategóriába sorolják, és eladják őket a többi chámeccel együtt. Mások azt mondják, hogy nem az edényt adják el, csupán az esetleg benne maradt chámecet. Gondoljunk arra is, hogy ha otthonunkat szárított virágokból készített csokor díszíti, akkor a közé font gabonát el kell adnunk az ünnep előtt.
Ha valaki véletlenül elfelejti eladni a chámecet, és már életbe lépett a kovászos élvezetének és birtoklásának tilalma, a legjobb, ha azonnal kapcsolatba lép egy, a témában jártas rabbival, aki segít meghozni a leghelyesebb döntést az el nem adott chámeccal kapcsolatban. Amennyiben valaki, aki eladta a chámecát, elmegy utána az ünnep idejére otthonról, egy kulcsot hagynia kell valahol, és értesítenie kell a kulcs hollétéről az eladást lebonyolító személyt. Az eladott holminak ugyanis hozzáférhetőnek kell lennie a vevő számára.
A fentiek alapvetően otthoni, egy családra jutó mennyiségekre vonatkoznak. Egy üzlet árukészleténél fel sem merül a teljes mennyiség elfogyasztása, vagy megsemmisítése, így az üzletek tészta- és kekszrészlegét, vagy egy whiskey-bolt értékes nedűit ugyanúgy el kell adni érvényes eladási szerződés keretében, mint a magánember tulajdonát. Így ezeket a termékeket is gondosan elzárják és eladják egy nem zsidó személynek.
És mi történik akkor, ha egy egész ország chámec-készletéről van szó? Izrael hivatalos kovászos-felvásárlója évek óta egy Huszein Dzsábár nevű arab férfi, aki a Jeruzsálemtől nyugatra fekvő Abu Gos településen lakik. Az ünnep beállta előtt egy nappal Dzsábár üzleti találkozóra hivatalos, melyen részt vesz a két országos főrabbi és a pénzügyminiszter. Komoly szerződést kötnek, melynek értelmében Dzsábár előleget fizet az ország teljes kovászos élelmiszerkészletéért, és vállalja, hogy az ünnep után megadja a teljes eladási árból hiányzó összeget is. Amennyiben ezt elmulasztaná, úgy az üzlet semmis, a kovászos visszaszáll az eredeti tulajdonosokra, ő pedig visszakapja a már kifizetett előleget. Az elmúlt két évtizedben Dzsábár még egyszer sem állt elő a teljes összeggel.
“Csütörtök délben a főrabbinátusra mentem, hogy megkössük az üzletet. A szerződés szerint ki kellett fizetnem 50 000 sékel előleget, a fennmaradó 300 milliót pedig az ünnep után kell átutalnom. Én vásárolom meg a rendőrség, a katonaság és mindenki más kovászos élelmiszerét. A családom és a barátaim is támogatnak, és minden évben segítenek előteremteni a szükséges pénzt. Szívesen segítünk, miért ne tennénk?” – mondta Dzsábár egy tavalyi interjúban. A szerződésben minden állami tulajdonú vállalat, szerv és intézmény, minisztériumok, a repülőtér, illetve a települések rabbijainál aláíró magánemberek kovászos termékei szerepelnek. Dzsábár 1998 óta tölti be a pészah felvásárló szerepét, miután elődjéről kiderült, hogy valójában zsidó.
|
Az ünnep kellékei sorozat további részei: Kóser gasztro olvasói kérésére: gofri peszáchra Az ünnep kellékei: a peszáchi pénzalap
|
