Svát hónap 22-én emlékezünk meg az áldott emlékű Rebbe feleségéről, Chaya Mushka Schneerson rebecenről.

A rebecen a fehéroroszországi Babinovicsban született 1901-ben, nagyapja, apja és férje is a lubavicsi mozgalom rebbéje volt. Nevét szépanyjáról, a harmadik rebbe feleségéről kapta nagyapja, az ötödik rebbe kérése alapján. Nem meglepő hát, hogy egészen fiatal korától aktív szerepet játszott a mozgalom földalatti oktatási tevékenységében és vallási életében, amikor a kommunista rezsimben ez már tilalmasnak számított. 1928-ban ment feleségül unokatestvéréhez, Menachem Mendel Schneersonhoz, aki 1951-ben, egy évvel apósa halála után – részben felesége unszolására – vette át a Chábád vezetését. A bolsevikok elől 1933-ban Párizsba, majd a nácik elől 1941-ben az Egyesült Államokba menekültek.

Chaya Mushka rebecen visszavonult életet élt. Kevesen ismerték őt, nem mutatkozott közösségi eseményeken, a telefonban egyszerűen „a President Streeten lakó Mrs. Schneerson”-ként mutatkozott be, ám a háttérben mindvégig szorgalmasan dolgozott és biztosította, hogy a Rebbe a lehető legtöbb idejét hivatásának szentelhesse. A Rebbe csak szeretett felesége 1988-ban bekövetkezett halála után kezdett róla beszélni, és ebben az időszakban vált ismertté az alakja a hászidok körében. Azt mondta, hogy a rebecen távozása új korszak kezdetét jelenti: fel kell készülni a Messiás eljövetelére. A rebecent a New York-i Queensben helyezték végső nyugalomra.

Az alábbiakban a rebecenről szóló történetekből válogattunk. Ezekből kiviláglik különleges, gondoskodó, minden részletre odafigyelő személyisége. Elbeszélőik minden esetben kiemelték szerénységét, nemes beszédmódját, és sokan emlegették végletekbe menő vendégszeretetét. Abban is megegyeznek, hogy a rebecen megtestesítette a zsidó női ideált: kol kvudá bát melech pnimá – a király lányának minden dicsősége belülről fakad (Zsoltárok 45:14). Éppen ezért sokan nemigen beszélnek a vele való találkozásról: olyan intim és személyes kapcsolatot alakított ki emberekkel, hogy úgy érzik, még a halála után sem beszélhetnek erről. Nagyon sokan csak később, vagy talán soha nem tudták meg, hogy ki sietett önzetlenül a segítségükre.

Egy csapat bobovi hászid asszony indult el egyszer a Rebbéhez, hogy gyermekáldásra kérjenek tőle áldást. Mindannyian nagy családjaik egyetlen túlélői voltak a holokauszt után, és utolsó reményük a Rebbe áldásában volt. Amikor azonban odaértek, semelyikükben sem volt bátorság, hogy bekopogjon. Egyszer csak egy autó állt meg mellettük és egy asszony szállt ki a vezető ülésből. Megkérdezte a nőktől, hogy miben segíthet, és ők végül elmondták neki, mi járatban vannak. Az ismeretlen nő papírt-tollat vett elő, lejegyezte a nevüket és megadta nekik egy meddőséggel foglalkozó orvos telefonszámát. Azt is meghagyta nekik, hogy néhány napon belül hívják fel. Az egyik asszony így beszélte el a folytatást: „Nem tudom, a többiekkel mi történt. Én felhívtam az orvost, és azt a választ kaptam, hogy az orvos nagyon elfoglalt, a legközelebbi elérhető időpont egy év múlva van. Sírni kezdtem, és az illető még egyszer megkérdezte a nevemet, majd azt mondta, hogy várjak. Néhány perc múlva visszatért, és azt mondta, hogy a következő hétre már van egy időpontom. Azon az orvoson keresztül Isten megáldott egy lánnyal. És az a lány tíz unokát adott nekem! Később tudtam meg, hogy az, aki az időpontot szerezte nekem, nem volt más, mint maga a rebecen.”

Egy bizonyos család tagjai, a Rebbe távoli rokonai, valahányszor kérdésük, vagy kérésük volt, mindig a rebecenhez fordultak, és ő adta tovább a kérdést a Rebbének, majd a válaszát is ő továbbította. Egy napon telefonhívást kapott a rebecen. Az volt a kérésük, hogy a Rebbe adja áldását a család beteg édesanyjának műtétjére. A Rebbe azt mondta, hogy ne egyezzenek bele a műtétbe, a rebecen pedig továbbadta ezt a családnak. Néhány nappal később újra telefonáltak, és azt mondták, hogy az orvosok a műtétet sürgetik, mert az asszony állapota erősen romlik. Azt mondta a rebecen: „A Rebbe hászidjának tartom magamat, és úgy is teszek, ahogyan az egy hászidtól elvárható. Nem kérdőjelezem meg a Rebbe szavát és nem kérdezem meg kétszer ugyanazt.” Végül megígérte, hogy kérdést ugyan nem fog feltenni, de ha a Rebbe érdeklődik a hölgy állapota felől, elmondja, amit a családtól hallott. Így is történt, a Rebbe pedig azt mondta: „Ismétlem, ne operálják meg”. A családtagok harmadszor is megkeresték a rebecent, ő pedig kijelentette, hogy a Rebbe már kétszer megmondta, hogy ne menjenek bele a műtétbe. A család nyomására azonban ismét elmesélte a Rebbének a fejleményeket, mire ő azt kérdezte, hogy miért nem próbálkoznak valamilyen orvossággal. Végül egy orvos elvállalta a gyógyszerezést, az asszony pedig felépült. Miután elhagyhatta a kórházat, és a család értesítette erről a rebecent, a Rebbe így szólt: „Amikor megkérdeztek a műtétről, azt mondtam, ne menjenek bele, mert tudtam, hogy nem élné túl. Amikor ismét megkérdeztek, azt gondoltam, az orvosok megértik, hogy ha ennyire ellenzik a dolgot, akkor inkább gyógyszert kellene keresni. Amikor láttam, hogy egyáltalán nem gondolnak erre, világosan megmondtam, mit kell tenni”. A rebecen továbbadta ezt a családnak és hozzátette: „Most már látják, mennyire fontos, hogy hallgassanak arra, amit mondunk, még akkor is, ha a szakemberek mást mondanak”.

Temetési menet

Nemcsak a Rebbe adott azonban áldást, hanem a rebecen is. Erről a Rebbe maga is többször beszélt, hogy a szent életű, istenfélő rebecen, az előző rebbe lánya, ugyanúgy képes hatásos áldást adni, mint egy szent életű férfi. A rebecen ráadásul szerette népének gyermekeit, és az, aki szereti Izrael népét, meg is tudja áldani annak tagjait. Ezt láttuk Ávráhám ősapánk esetében is, aki az áldás erejét kapta Istentől adományul, annyira szerette az embereket.

Egyszer a rebecen felhívott egy parókakészítő üzletet, hogy új parókát rendeljen magának. Az üzlet vezetőjével szeretett volna beszélni, de csak az egyik alkalmazott volt a boltban. Megkérdezte, kivel beszél, azt mondta, hogy Mrs. Schneersonnak hívják. Az alkalmazott erre azt tudakolta, hogy kapcsolatban áll-e a Rebbével. „Igen, a férjem” – felelte a rebecen, és az alkalmazott igen nagy megtiszteltetésnek találta a telefonhívást. Egy rövid beszélgetés után a rebecen megkérdezte, miért olyan szomorú a vonal túlsó végén lévő nő hangja. „Az orvosok néhány hónapot adtak már csak nekem.” – A rebecen így válaszolt: „Meg fog gyógyulni és még hosszú évekig fog élni.” Így is lett. Az asszony jóval túlhaladta még a kilencven éves kort is.

Mindannyian tanulhatunk Chaya Mushka rebecentől. Szerénységet, alázatot, az emberek szeretetét és segíteni vágyást. Emléke legyen áldott!

 

További történeteket például itt olvashatnak a rebecenről.

 

zsido.com