Történetek a rebecenről

Chaya Mushka Schneerson rebecen, a Rebbe felesége 1988-ban, svát hó 22-én (ebben az
évben január 28.) hunyt el.

Akárcsak férje, a Rebbe, ő is kivételes személyiségjegyekkel rendelkezett. Odaadásáról, segítőkészségéről, emberszeretetéről és istenfélelméről számtalan történet szól. Halálának évfordulója alkalmából ezek közül közlünk néhányat, megvilágítva különleges személyiségét, és emlékezve az életére.

Életmentés Nizzában
A Rebecen egyszer a nizzai tengerparton sétált, és meglátott egy zsidó nőt, egy belgiumi származású rabbi feleségét. Az asszony a férjére várt, aki mélyen beúszott a tengerbe, hogy ott, távol a fürdőzőktől megmerüljön. A ruháit feleségére bízta. Ahogy ott állt a két asszony, meglátták, hogy német katonák közelednek. Bár Nizza hivatalosan nem állt német megszállás alatt, a két nő mégis igen megrémült. A Rebecen odarohant az vízi mentőhöz, és franciául azt mondta neki: „Nézze csak, nem lát egy fejet ott messze, kint a vízben? Jó lenne, ha ’ők’ nem látnák meg…” A férfi megértette a ki nem mondott kérést, azonnal csónakba szállt, és – mintha életet menteni indulna – gyors mozdulatokkal elevezett. Amikor elérte a férfit, berántotta maga mellé a csónakba, és tovább evezett kifelé, messze a parttól. A
németek észrevették az eseményeket, és látták, hogy zsidó van a mentőcsónakban, ám túlságosan távol voltak ahhoz, hogy bármit tenni tudtak volna, így továbbálltak. Amikor a vízi mentő látta, hogy a németek elmentek, partra vitte a férfit, és átadta neki a ruháit. Így
menekült meg ez az ember a Rebecen segítségével.

Életmentés Vichyben
A náci megszállás után a Rebbe és a Rebecen Párizsból Vichybe menekült. Az egyik bombatámadás során a Rebecen látta, ahogy az egyik, fölöttük elhaladó repülő egy bombát dob le. Az is azonnal feltűnt neki, hogy egy mellette álló férfi nem vette ezt észre, és attól
tartván, hogy ha az illető nem veti magát azonnal a földre, megsérülhet, a másodperc tört része alatt határozott, és teljes erejéből oldalra lökte őt, így a férfi megmenekült. Később így nyilatkozott erről az esetről: „Bár megmentettem egy zsidót attól, hogy megsérüljön, egyben
fel is löktem őt. És ezt meg kell bánnom.”

Akinek mindene a hászidoké volt
A Chábád könyvtárának ügye nagy port vert fel, és végül a bíróság elé került a kérdés. Alapvetően azt kellett eldönteni, hogy a könyvek a Rebbe személyes tulajdonát képezik-e, avagy a Chábád mozgalomhoz tartoznak. A bírósági tárgyalás során a Rebecent is meghallgatták. Ő egyenesen, nyíltan és félelem nélkül felelt minden kérdésre. Ekkor hangzott el híres mondata: „Az apám a hászidoké volt, és minden, amije volt, a hászidoké.” Ez volt az a mondat, mely végül is a Chábád győzelméhez vezetett ebben az ügyben.

A Rebbe támogatása mindenek felett
A Rebecen mindent megtett annak érdekében, hogy támogassa férje szent munkáját. Soha nem kérte meg a Rebbét arra, hogy saját magányossága miatt térjen hamarabb haza, vagy dolgozzon kevesebbet. És amíg a Rebbe haza nem érkezett éjjel, soha nem ment el aludni. Egyszer egy este komoly fájdalmat érzett a kezében, és felhívta egyik közeli ismerősét, hogy legyen szíves, keressen egy nővért, aki házhoz megy. Ez azonban nem volt egyszerű, mivel igen késő volt már. Tíz perc elteltével a Rebecen újra telefonált: „A férjem itt van velem, és addig nem hajlandó elindulni, amíg a nővér meg nem érkezik. Tudom, milyen fontos neki, hogy a hászidjaival legyen, és a hászidoknak, hogy ő velük legyen, és egy másodpercig sem szeretném feltartani őt.”

Egy péntek délelőtt a Rebecen megcsúszott a lépcsőn, és csúnyán megsértette a lábát. Az orvos azt mondta, hogy legjobb lenne, ha egyáltalán nem állna fel egy pár napig. A Rebecen megkérte Chesed Halberstam rabbit, aki segítőjükként működött az otthonukban, hogy ne terhelje a Rebbét a hírrel. Ahogy a Rebecen lepihent, Chesed már a Rebbénél is volt, és
mindent elmesélt neki, azzal a kéréssel együtt, hogy ez ne jusson a tudomására. A Rebbe mosolyogva megköszönte az információt.

Péntek este, amikor a Rebbe hazatért a zsinagógából, a Rebecen ülve fogadta, elnézést kért, amiért nem állt fel, de, mint mondta, nagyon éhes volt, és Chesed már csinált neki kidust. A Rebbe nem szólt egy szót sem, kidust csinált, kezet mosott, és nekilátott a halnak, amit
Chesed már korábban kitett az asztalra. Eddig minden rendben ment, ám ez után következett a kritikus rész: péntek este mindig a Rebecen szolgálta fel a levest. Mivel az asszony nem tudott járni a fájdalomtól, nemigen titkolhatta volna el a férje elől az esést.
Mielőtt azonban bárki bármit szólhatott volna, a Rebbe lehunyta a szemét, és átszellemülten énekelni kezdett. Chesed erre gyorsan felszolgálta a levest, sőt, bevitte a többi fogást is, és mire a Rebbe végzett az énekkel, és kinyitotta a szemét, már az asztalon gőzölgött az étel.

Ezzel kapcsolatban, élete vége felé, meg is kérdezték a Rebecent, hogy miért igyekszik annyira, hogy elkendőzze a problémáit a férje elől. „A világ minden szegletén vágynak arra a zsidók, hogy a Rebbe megemlítse őket az imáiban, a Rebecen miért titkolja el a nehézségeit előle?”- kérdezték tőle. Így felelt erre: „Nekem az a legfontosabb, hogy ő ne aggódjon miattam.”

Emléke legyen áldott!

zsido.com

  • Küldés emailben