1927-ben, támuz hó 12-én szabadult ki a hatodik lubavicsi rebbe, Joszef Jicchák Schneersohn rabbi a szovjet börtönből, ahova a Tóra és a zsidóság terjesztéséért zárták néhány héttel korábban. A legfőbb vád az volt ellene, hogy olyan iskolát tartott fenn, ahol Tórát tanítottak a gyerekeknek. Ez ellenforradalmi tevékenységnek, és mint ilyen, főbenjáró bűnnek számított, és a rebbét halálra ítélték. Nemzetközi nyomásra az ítéletet háromévnyi száműzetésre módosították.
Kosztroma városát jelölték ki tartózkodási helyéül, és támuz 12-én kellett jelentkeznie a helyi rendőrállomáson. Ekkor kapta a hírt szabadon bocsátásáról, melyre végül – bürokratikus bonyodalmak miatt – egy nappal később, támuz 13-án került sor. Ezért hívják ezt a két napot (ebben az évben július 11-12.) chág hágeulának, a megváltás ünnepének.
A rebbe életében nem volt egyedülálló esemény a bebörtönzése, sőt, azt mondhatjuk, hogy a haszidizmus vezetői közül sokakat vetettek vallatás alá, tartóztattak le és zártak hosszabb-rövidebb időre börtönbe a cár vagy más vezetők megbízottai. A vádakat zsidók és nem-zsidók hamis vallomásai alapján fabrikálták, de több esetben – mint a Frierdiker Rebbe 1927-es letartóztatása alkalmával is – elegendő volt, hogy zsidókat tanítottak Tórára. Így például a ruzsini Jiszráel rabbit (1796-1850) is, aki a Báál Sém Tov legközelebbi tanítványa, a mezricsi mágid dédunokája volt. Menekülése diplomáciai vihart kavart a cári Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia között. A spólai nagyapó, Árje Leib rabbi (1724-1811) önként vállalta a cellát egy adósságai miatt börtönbe zárt zsidó helyett, akire az az ítélet várt, hogy a legjobb kozák táncossal szemben kellett medvebőrbe bújva kiállnia táncolni. Ha a kozák esik össze előbb, szabadon engedik, ha a zsidó, akkor halálra korbácsolják. A spólai nagyapóhoz maga Élijáhu (Illés) próféta ment el álmában, hogy megtanítsa őt táncolni. A rebbe leitatta a börtön őrét, helyet cserélt a bebörtönzött zsidóval és a prófétától tanult táncával legyőzte a kozákot.
A haszidizmus egyik ágában sem volt ennyire gyakori, szinte már kötelező jellegű a spirituális vezetők soha el nem követett bűnökért vagy a tóratanítás „bűnéért” való letartóztatása, mint a lubavicsi mozgalom rebbéi között.
A ljádi Snéur Zálmán rabbit, a Chábád haszidizmus alapítóját (1745-1812) kétszer börtönözték be. Először 1798-ban, árulás hamis vádjával hurcolták bíróság elé Szentpétervárra. 53 nappal később szabadult, ez a nap, kiszlév hónap 19., a Chábád naptárában a hászidizmus születésnapja néven ismert ünnepnap. Két évvel később ismét letartóztatták és néhány hétig fogva tartották. Legidősebb fiát és egyben utódját, a Mitteler Rebbét, Dovber Sneurit 1825-ben, a harmadik rebbét, a Cemách Cedeket 1843-ban tartóztatták le – nem is egyszer, hanem egy, az orosz vezetés által összehívott, a zsidó oktatás reformját célzó rabbinikus konferencia során nem kevesebb, mint 22 alkalommal. Ezután csendesebb idők következtek, a negyedik és az ötödök rebbe megmenekült az efféle zaklatásoktól. A rebbe Rájác, a hatodik rebbe azonban, mint a bevezetőben említettük, hét alkalommal volt börtönbe zárva: ötször a cár uralma, kétszer pedig a kommunista rezsim idején. Az első hat letartóztatás időtartama órákban mérhető.
„A hetedik alkalom kissé fajsúlyosabb volt”
– írta a rebbe egy levelében.
Mivel tanítója tanácsára 11 éves korától részletes naplót vezetett, pontosan értesülhetünk valamennyiről. Első letartóztatására 11 évesen került sor, amikor egy cári rendőr megtámadott egy zsidó hentest a piacon. A hatodik rebbe, aki szemtanúja volt a bántalmazásnak, azonnal az ártatlan zsidó segítségére sietett, ám a helyszínen tartózkodó rendőrök közül egy fülön csípte és egy közeli rendőrállomás cellájába zárta. A fiú először megijedt, ám ezt követően büszkeség töltötte el, úgy érezte, méltó örököse lett ezáltal őseinek. Eldöntötte, hogy – miután fejből felidézett számos misnai fejezetet és elérkezettnek érezte az időt a délutáni ima elmondására – nem mond el különféle bűnbánó imákat, sőt, éppen ellenkezőleg, ünnepi, szinte boldog hangulatban fog imádkozni:
„annak a napnak, melyen a Mindenható megadta nekem azt a jutalmat, hogy egy zsidó megvédelmezése miatt bebörtönöztek, ünnepnapnak kell lennie a számomra. Az öröm érzésével eltelve mondtam el az Ámidá imát, megfelelően koncentrálva, legjobb tudásom és értelmezésem szerint”
– írta naplójában.
Hetedik alkalommal azonban valóban szörnyű és kegyetlen körülmények közé kényszerítették. Naplójában így vallott erről:
„Három ember volt a cellában, ketten fakeretes priccsen feküdtek, a harmadik pedig a falhoz erősített vaságyon. Az egyikük zsidó volt, ketten nem voltak zsidók… Amikor beléptem, Seitin [egy kémkedéssel vádolt finn paraszt] csinált nekem helyet. Felhajtotta a matracát (egy szalmazsákot) és elrendezte a holmimat.
„Éreztem, ahogy az őr kegyetlen ütése nyomán ömleni kezd a vérem. Levettem a ruhámat és egy benedvesített zsebkendőt tettem a sebre. A zsidó rab felismert és remegve kérdezte: »Rebbe, téged is elért a GPU [Állami Politikai Igazgatóság] keze?« Kérdezgetett a letartóztatásom idejéről és okáról. Honnan szereztem a hasamra és a térdemre ezeket a rettenetes sebeket, melyeket alighanem egy vascső ütései okoztak. A sebet, melyből megállás nélkül szivárgott a vér. Jiddisül beszélt. Két ok miatt nem válaszoltam: először is, a fájdalom olyan erős volt, hogy nem tudtam beszélni. Másodszor, féltem, hogy besúgók közé kerültem, akik hamis vádakkal illetnek majd.”
Hogy befejezzük a sort, a hetedik lubavicsi rebbe, az áldott emlékű Menachem Mendel Schneerson rabbi mindvégig, még a náci korszakban is, elkerülte a letartóztatást, ám a bírósági tárgyalóteremtől mégsem tudta teljesen távol tartani magát. A híres, a Chábád könyvtár megszerzéséért folytatott tárgyalássorozat eredményeként tévét hónap ötödikén ünneplik a Chábád haszidizmus követői a könyvek győzelmét.
Fotó: Wikiwand