A zsidó népet zsidók és nem-zsidók egyaránt gyakran nevezik a könyv népének. E meghatározás legegyszerűbb és leglogikusabb magyarázata az az erős és örök kapocs, amely a zsidó népet a Tórához köti. Ebbe beletartozik az írott és a szóbeli tan, valamint azok magyarázatai és a magyarázatok magyarázatai is. A zsidó lét egyik alapeleme a folyamatos és élethosszig tartó tóratanulás, vagyis a hagyományos szövegek és azok magyarázatainak tanulmányozása. A zsidó népet a Tóra tartotta meg hosszú és hányattatott történelme során. A chabad.org írása erről a kapcsolatról szól.

A „könyv népe” kifejezés sokak szerint az iszlámból (közelebbről a Koránból) származik. Az iszlám elismeri ugyanis, hogy a zsidók birtokában van az isteni kinyilatkoztatás, vagyis a Tóra, amelyet az iszlám létrejötte előtt rögzítettek, ezért az évszázadok során engedélyezték a zsidók számára, hogy közöttük lakjanak. Ehhez csupán be kellett tartaniuk néhány, rájuk vonatkozó (sokszor igen szigorú és korlátozó jellegű) szabályt, és fizetniük kellett a rájuk kiszabott, különleges adót.

Ezeket kell tudni a Tóráról

A „tóra” szó jelentése: tanítás, instrukció, útmutatás. De mi a Tóra?

A kifejezés muszlim eredete ellenére a zsidók átvették ezt a meghatározást, főként azért, mert a zsidók valóban különleges kapcsolatban állnak a Tórával, Mózes öt könyvével és a hozzá kapcsolódó magyarázatokkal. Maga a tóratanulás, vagyis a Tóra és magyarázatainak tanulmányozása micva, parancsolat. A Rámbám (Maimonidesz) így foglalta ezt össze:

„Minden zsidónak, akár szegény, akár gazdag, akár egészséges a teste, akár nehézségek sújtják, akár fiatalember, akár aggastyán, akinek az ereje már elenyészett” kötelessége minden napjának legalább egy kis részét tóratanulásra fordítani.

Lord Jonathan Sacks rabbi a következőket írta: „a zsidóságban a legszentebb tárgy egy könyv, a Törvény Tekercse. Megdöbbentő tisztelettel bánunk vele. Felállunk a jelenlétében, akárha király volna, táncolunk vele, mintha menyasszony lenne és ha – ne adj Isten – megszentségtelenítik vagy kijavíthatatlanul tönkremegy, akkor eltemetjük, mintha egy elhunyt rokon lenne.”

A zsidó nép számára a Tóra több mint a bölcsesség forrása vagy életvezetési szakkönyv. A Tóra élő és lélegző társ, akivel életre szóló kapcsolatot tartanak fenn. A Talmud (Bráchot 57a) a zsidó népet és a Tórát jegyespárként jellemzi. Azt mondják, a zsidók tóratekercshez hasonlítanak (Moed kátán 25a): „Aki egy elhunyt felett áll abban az időpontban, amikor a lélek eltávozik belőle, annak meg kell szaggatnia a ruháit. Mihez hasonlít ez? Egy tóratekercshez, ami elég, mert mindenkinek, aki jelen van, meg kell szaggatnia a ruháját.”

A Tóra a zsidók életerejét adja, ez abból a történetből is látható, amelyet a Talmud (Bráchot 61b) mesél el:

A római császár megtiltotta a zsidóknak, hogy Tórát tanuljanak. Paposz ben Jehuda látta, hogy rabbi Akiva, korának egyik legkiemelkedőbb alakja nyilvánosan tanítja a Tórát. Azt kérdezte tőle: „Akiva, te talán nem félsz a kormánytól?” Rabbi Akiva egy példázattal felelt: „Egy róka sétált a folyóparton és figyelte az ide-oda cikázó halakat. Megkérdezte tőlük: mi elől menekültök? – Az emberek hálói elől, mondták. Azt kérdezte erre a róka: miért nem jöttök hát ki a szárazra? Együtt élünk majd, ahogy az elődeink tették. – Azt mondták erre a halak: és még téged neveznek a legbölcsebb állatnak a világon? Nem bölcs vagy te, hanem bolond! Ha abban a környezetben, ami táplál és életet ad, félnünk kell, mennyivel inkább kellene félnünk abban a környezetben, ahol bizonyosan meghalunk? Ugyanez vonatkozik ránk is: ha most, amikor Tórát tanulunk, ilyen a helyzetünk, mennyivel rosszabb lenne akkor, ha elhanyagolnánk?”

A Zohár, a kabala alapkönyve alapján pedig azt mondják bölcseink: „A zsidók egyek a Tórával”.

Mindezek alapján nem meglepő, hogy van egy örömünnep, amelyet szimchát Tórának neveznek, amikor szó szerint táncra perdülnek a tóratekercsekkel. Ádin Even-Jiszráel Steinsaltz rabbi pedig ezt mondta:

„Ez a zsidó ember! Aki, mielőtt letenné, megcsókolja a könyvet azt követően, hogy végzett az olvasásával.”

A Tórával és magyarázataival foglalkozó könyveket a zsidóság szentnek tartja: nem szabad őket letenni a földre, tisztelettel kell velük bánni és csak meghatározott sorrendben lehet őket egymásra halmozni. Az Isten nevét tartalmazó könyveket kidobni sem szabad, egy genizában gyűjtik össze és földelik el a temető arra kijelölt sarkában.

A könyvek és a tanulás, egy-egy könyv tanulmányozásának befejezése örömünnep a zsidóságban. A hatalmas kiterjedésű hagyományban minden zsidó megtalálhatja azt a könyvet, amelyik a leginkább hozzá szól.

Fotó: chabad.org