A tánc az öröm kifejezése. Táncolunk az eljegyzésen, az esküvőn, táncolunk a bár micvá fiúval, aki éppen túl van élete első tóraolvasásán, és táncolunk magával a Tórával is szimchát Torákor, a Tóra örömünnepén, ünnepelve az Örökkévaló Tóráját és saját zsidóságunkat. Ezek az ünnepekhez, jeles eseményekhez köthető táncok egyszerű körtáncok, különleges figurák nélkül, a dallamok ritmusát követő lépések – az ősi közösségek közös táncai, melyben az egyén feloldódik, és mindenki eggyé válik, utat adva az ünnep lényegének: a kötetlen örömnek és ünneplésnek. Ezekben az ősi körtáncokban nem létezik az „én”, csak a „mi”. 

 

Az ősidők táncai

A zsidó nép táncainak eredete messzire nyúlik vissza – először az Egyiptomból való kivonulás után hallunk arról, hogy Mirjám vezetésével a nők táncolni kezdtek, Smuél próféta könyvében pedig Dávid király táncáról olvashatunk, melyet a frigyláda előtt lejtett annak Jeruzsálembe szállításakor.

A Talmud több olyan eseményről is megemlékezik, amikor a zsidók tánccal fejezték ki örömüket. Az egyik a szimchát bét hásoévá, a vízöntés ünnepe, melyről azt mondja a Talmud, hogy aki ezt nem látta, az nem látott még valódi örömöt életében. Szukotkor a bor mellett vizet is öntöttek az oltárra a Szentélyben, és zenével, dallal, tánccal ünnepeltek egész éjjel. Ez a férfiak ünnepe volt, a nők egy, speciálisan a számukra épített erkélyről figyelhették a mulatságot. E különleges ünnepségsorozat emlékére napjainkban is szokás sok közösségben, hogy zenés-táncos mulatságokat tartsanak a szukoti időszakban.

Egy másik, a tánccal összefüggésbe hozható szokás tu beáv napjához kötődik. Ezen a napon, valamint jom kipurkor, Jeruzsálem lányai egymástól kölcsönöztek fehér ruhákat, és azokba öltözve mentek ki a szőlőskertekbe táncolni a még nem házas férfiak szeme láttára. Mielőtt ezeket a ruhákat magukra öltötték, meg kellett merülniük a mikvében (rituális fürdő). Fontos azonban kiemelni, hogy ezek a fiatalok igen magas spirituális szinten éltek a világ legszentebb városában, a Szentély számukra mindennapi valóság volt és nyílt csodákat láttak, ezért ők megengedhették maguknak ezt a fajta táncot még az év legszentebb napján is.

 

Tánc a haszidizmusban

Ugorjunk egy nagyot az időben. A XVIII. századból eredő hászid mozgalom számára a tánc az istenszolgálatból fakadó öröm egyik kifejezőeszközévé vált. Megkérdezték egyszer a Báál Sém Tovot, a hászidizmus alapítóját (1698–1760), hogy miért kezdenek olyan könnye­dén a hászidok dalba és táncba. Ő egy történettel válaszolt: egyszer egy ismeretlen, de igen tehetséges zenész érkezett egy városba. Egy utcasarkon megállt zenélni, és azok, akik köréje gyűltek hallgatni – egyre többen és többen, hiszen még soha nem hallottak ilyen csodálatos muzsikát –, lassan táncba fogtak a zene ritmusára. Amikor azonban egy siket ember ment arra, csak az őrült ugrándozást látta, hadonászó karokat, körben forgó embereket, és nem értette, miért bolondult meg mindenki. Ilyenek a hászidok is – vonta le a következtetést a Báál Sém Tov. Az Istentől eredő zenét hallják, mely az Örökkévaló minden teremtménye felé sugárzik. Attól, mert mások nem hallják azt, a hászidok még táncolhatnak…

 

Népek tánca

Létezik azonban napjainkban egy másik fajta tánc is, mely különbözik az ősi körtánc ösztönös és ritmikus mozdulataitól. Ez a chálucok, vagyis az 1948-as államalapítás előtti palesztinai zsidó úttörők által létrehozott, különböző népek táncainak elemeiből táplálkozó rikudéj ám – néptánc, melynek nevét is az úttörő, országépítő ideológia a függvényében választották, hogy kifejezze a kultúra egységét, és általa a leendő Izrael vonzó legyen a zsidók számára a világ minden táján. Ez a néptánc abban különbözik más népek táncaitól, hogy igen rövid idő alatt jöttek létre, alkotóik név szerint ismertek, és sok egyéb nép és kultúra elemeiből merítve alkotnak színes egységet. A rikudéj ám az országot építő chálucok ideológiájának és értékrendjének kifejezése mellett felszabadító és élvezetes szabadidős tevékenységet is jelentett. Szabad és önálló művészeti ágként hamarosan ideológiától mentes, a mai napig virágzó mozgalommá vált.

Főként a korai táncokra jellemző a gyorsaság és az igen repetitív felépítés. Ezeket a táncokat a közösség, az egység, az együttlét kifejezése érdekében mindig körben járták, egymás kezét fogva vagy vállát átkarolva, gyakran órákon át. Zenéjük a korai Izrael Állam munkára, örömre, a Szentföld szeretetére buzdító muzsikája volt. Ahhoz, hogy az akkor még csak álmaikban létező Izrael Állam működhessen, a zsidóknak nemzeti identitásra: közös nyelvre és kultúrára, többek közt zenére és táncra volt szükségük, amiben mindenki megtalálhatta a saját eredetét, mégis egyedi és jellegzetesen izraeli volt.

A korai táncok, bár a chálucok sokszor nem voltak vallásosak, bibliai eredetű témákon alapulnak, hiszen a Tóra, akár vallásosként, akár nem vallásosként tekintünk rá, mindannyiunk közös gyökere és eredete, és a nemzeti identitás alapköve. Emellett természetesen Erec Jiszráel, Izrael Földje is alapvető tematika, minden zsidó potenciális otthona. Az izraeli néptánc a román néptáncok elnevezése utána kapta a hóra nevet, ám nemcsak e körtáncok elemei, hanem az új bevándorlók által hozott egyéb táncok, a polka, rondo, debka lépései, balkáni, orosz, arab tájak mozdulatai is a rikudéj ám szerves részévé váltak. Az államalapítást megelőző évtizedekben már komoly igény volt arra, hogy a zsidó ünnepekre való dalokat és táncokat találjanak ki a már Izrael Földjén született és nevelkedő gyermekek számára, és ez is hozzájárult az izraeli néptánc kifejlődéséhez. E gondolat zászlóvivője Rivka Sturman volt, akinek a nevéhez több mint 90 koreográfia fűződik (pl. Nigun átik – Régi dallam).

 

A rikudéj ám formalizálódása

Az első hivatalos koreográfia megalkotója Báruch Ágádáti volt, aki 1924-ben mutatta be az első, egyszemélyes izraeli néptáncot – tulajdonképpen egy pásztortáncot –, az Urá Gálilit, mely Horá Ágádáti címen a mai napig ismert. A mozgalom gyorsan terjedt, az első néptáncoktatói kurzust 1945-ben rendezték meg Tel-Avivban. Még ezt megelőzően, 1944 júliusában tartották Gurit Kadman szervezésében az első nemzeti táncfesztivált Dálijá kibucban. A második, 1947-ben, azonos helyszínen megrendezett fesztivál a brit mandátumtól való függetlenedésért vívott küzdelem jelképévé vált, mivel az 500 táncos és 25 ezer néző a britek által elrendelt kijárási tilalom miatt nem tudott hazajutni a bemutatók után, így az egész éjszakát énekelve és táncolva töltötték a kibucban. Jelenleg, 1988 óta Kármielben rendezik meg évente a legnagyobb izraeli néptáncfesztivált.

A rikudéj ám zenéje túlnyomó részben héber nyelvű. Meríthetnek a hagyományos szövegekből, mint például a Cádik kátámár, melynek alapja egy zsoltár idézet vagy egészen modern, kortárs szerzemények is felhasználhatnak Izrael szeretetéről, szerelemről vagy akár a messiás eljöveteléről. A táncok formájukat tekintve lehetnek kör-, sor- és páros táncok. Az újabb és újabb táncok koreográfiáját egy bizottsághoz nyújtják be a koreográfusok – egy adott zeneszámra akár többen is beadhatnak koreográfiát –, és ha a bizottság elfogadja a pályázatot, akkor az adott mozdulatsor válik a hivatalos tánccá. A tánctanárok egyesületbe tömörülnek, és rendszeresen tartanak továbbképzéseket.

A táncok – bár napjainkban sokszor egyre bonyolultabbak – alapvető jellemzője, hogy viszonylag könnyen megtanulhatók, mivel az eredeti céljuk az volt, hogy fiatalok és öregek, ügyesebbek és kevésbé táncos lábúak egyaránt könnyedén elsajátíthassák és rophassák, eggyéolvadva az újonnan alakuló izraeli kultúrában. Különösen a korai táncokra jellemző, hogy a lépések a négyes számon alapulnak, sok bennük az ismétlés, és ugyanaz az egyszerű téma tér vissza többször ugyanazon táncban.

 

A hóra olvasztótégelye

A rikudéj ám, ahogy fent említettük, különféle népek táncainak lépéseit használja fel, és szervezi új egységbe. Ilyen lépések a polka, a keringő vagy a cha-cha-cha jellegzetes mozdulatai vagy a három lépésből álló, jemeni lépés néven ismert mozdulatsor. Egy-egy közismert tánc jellegzetes lépéssora is különálló egységgé szilárdulhat, ilyen például a „sáávtem májim” lépés, mely négy mozdulatból áll, és az azonos kezdetű dal táncának alaplépése. A közép- és kelet-európai hászid táncok szintén fontos alapját képezik a mai izraeli néptáncnak (pl. Horá Cháderá), egy másik földrajzi irányból, az arab világból pedig a jemeni lépésen kívül a debka tánc gyors és energikus mozdulatai is gyarapították a rikudéj ám alapelemeinek készletét (pl. Debka Nofár). Megint más táncok, például az évtizedek óta közkedvelt Zodiák gyakorlatilag kizárólag a modern tánckultúra elemeiből merít, a hagyományos táncok lépéseinek kihagyásával.

Vannak táncok, melyeket meghatározott alkalomra írtak, ezek közül érdemes megemlíteni a tavaly, Izrael Állam fennállásának hetvenedik évfordulójára írt és koreografált Jiszráel seli (Az én Izraelem) táncot, melynek különlegessége, hogy az egész világon minden tánckörben megtanították a tánctanárok, hogy ebben a táncban egyesülhessen az egész zsidó nép a diaszpórában és Izraelben egyaránt. Egyszerűsége és vidámsága miatt rendkívül népszerűvé vált, még inkább, mint a szintén ikonikus, az állam fennállásának ötvenedik évfordulójára írt Áhuváti bát chámisim (A kedvesem ötven éves).

Az izraeli néptánc a kortárs folklór különleges megjelenési formája, melynek fennmaradását az biztosítja, hogy képes a régit az újjal összekötni, megőrizni a kezdeti elemeket, és közben a kor elvárásainak megfelelően fejlődni. Az izraeli társadalom rendkívüli összetettsége és folyamatos változása ellenére a rikudéj ám mozgalom napjainkban is él. Bár a fiatalabbak sokszor inkább más mozgásformákat választanak maguknak, és a kezdetekre jellemző, erős ideológiai háttér is megkopott, ma is számos tánccsoport működik az ország különféle pontjain és külföldön is. Az izraeli néptánc ma is ezrek számára jelent rendszeres kikapcsolódást és sportot, valamint – elsősorban Izraelen kívül – kapcsolatot a zsidó állammal és a zsidó közösséggel.

Mindemellett a vallásos kultúrában és eseményeken természetesen megmaradt a fent említett ősi körtánc is, melynek a zene vagy dal ritmusát követő lépései eggyéolvasztják a közösséget. Adja az Örökkévaló, hogy minél hamarabb táncolhassunk ismét a felépített Jeruzsálemben, a vízöntés vagy tu beáv ünnepén!

 

Chana Deutsch írása