Nem elég tanítani, hanem minél magasabb szinten kell tanítani a gyermekeinket

És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Szólj a papokhoz, Áron fiaihoz és mondd nekik… (M.III.21:1)

Ezzel a felütéssel indul hetiszakaszunk az Emor. Miért kellett Mózesnek szólnia is és mondania is? És miért nem elég a kohénokhoz, vagyis a papokhoz szólni, miért kell kiemelni, hogy Áron gyermekeiről van szó, hiszen azt korábbról is tudjuk, hogy ők a papi család tagjai. Tudjuk, hogy a Tórában semmi sem hangzik el véletlenül, és a szóismétlés nem csupán stilisztikai fogás, hanem mondanivalóval bíró elem. A híres középkori kommentátor, Rási úgy magyarázza ezt a helyet, hogy a redundancia arra való, hogy kiemelje: a felnőttekhez és a gyerekekhez (Áron fiai) egyaránt kell szólnia. Más szavakkal, az első felszólítás arra vonatkozik, hogy a papoknak adjon instrukciókat, a második pedig arra, hogy ők adják tovább a tanítást a gyermekeiknek. Ez az első hely a Tórában, ahol utalás történik arra a kötelességre, hogy a szülőnek tanítania kell gyermekeit.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért nem a Szináj-hegynél hangzott el ez az utasítás, amikor Izrael népe megkapta a Tórát. Ráadásul itt a szöveg kifejezetten a kohénokról beszél, a gyermekek tanításának parancsolata pedig minden zsidónak kötelessége. A Tóra szerint ez az érték a zsidókban mindig is benne rejlett, Ávráhámtól fogva:

Mert megismertem őt, hogy meg fogja parancsolni az ő fiainak és az ő házának maga után, hogy őrizzék meg az Örökkévaló útját, cselekedvén igazságot és jogot… (M.I. 18:19)

Az Emor hetiszakaszban elhangzó parancsolat ennek kiterjesztése: nem elég tanítani, hanem minél magasabb szinten kell tanítani a gyermekeinket. Ezt írja a Rámbám (Majmonidész): „Nemcsak Lévi törzse, de minden egyes ember, aki vágyik arra és elhatározza, hogy Istent fogja szolgálni, a Szentek Szentjének szintjén szentelődik meg… és kiérdemli, hogy olyan jutalmat kapjon ezen a világon, mint a lévi és a papi törzs tagjai.” – Más szavakkal: bárkiből Isten papja válhat, ha vágyik rá és tesz is érte. Így vonatkozik a „szólj a papokhoz, Áron fiaihoz” az egész zsidó népre. Gyermekeink oktatásával és tanításával pedig éppen ezt a vágyat ébreszthetjük fel bennük. Ha hisszük, hogy a gyermekek tiszta teremtmények, akik alkalmasak és képesek a legtisztább istenszolgálatra, akkor átadhatjuk nekik az őszinte istenszolgálatra való törekvést, ami által újabb és újabb magasságokat érhetnek el.

Ezt írja a Rámbám: „Amikor gyermekeket tanítunk – akik akár életkoruk, akár tudásuk tekintetében fiatalok -, akkor arra utasítjuk őket, hogy félelemből, vagy jutalom reményében szolgálják Istent. Csak amikor idősebbek és bölcsebbek lesznek, akkor próbáljuk beléjük táplálni az altruizmus szellemét…”. A Rámbám korában (vagyis a XII. századi Európában) a gyermekeket valóban úgy kezelték, mint kis felnőtteket, akik még nem képesek a felnőttek világának magasságait elérni.

A Tóra azonban mást sugall, és ez az a megközelítés, mely az újkorban elterjedt a világban: a gyermekek önmagukban is értékes lények, a gyerekkor saját értékekkel rendelkező korszak, és ha megfelelően motiváljuk, neveljük, oktatjuk gyermekeinket, nagy szellemi magasságokat érhetnek el.

Itt kapcsolódhatunk az előző heti szakaszban található „legalapvetőbb törvényhez”: szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ebből vezette le a talmudi bölcs, Hilél az aranyszabálynak nevezett parancsolatot, melyet a Tóra alapjának nevezett: amit magadnak nem kívánsz, ne tedd a másiknak sem. Szülőként kötelességünk, hogy ahogyan Hilél ezt tanította a zsidóságba betérni szándékozó, ám arról még semmit nem tudó felnőttnek, úgy ezt a szabályt tanítsuk meg minél hamarabb és minél alaposabban gyermekeinknek is, hiszen a Tóra összes parancsolata ezen alapul. „A többi csak magyarázat, menj és tanuld meg”- mondta Hilél.

Ha ezt elérjük, megtanítjuk gyermekeinknek – és közben saját magunk is erősünk ebben a micvában -, akkor elérhetjük azt, amivel a szakasz közepén a kohénokra és az áldozatokra vonatkozó parancsolatok felsorolása zárul, és valóban „papok gyülekezete, szent nép” lesz a zsidóságból:

És meg ne szentségtelenítsétek szent nevemet, hogy megszenteltessem Izrael fiai között; én vagyok az Örökkévaló, aki megszentel benneteket, aki kivezetett benneteket Egyiptom országából, hogy legyen a ti Istenetek; én vagyok az Örökkévaló. (M.III.22:32-33)

 

  • Küldés emailben