Hogyan válhat a zsidó nép szentté?

Az Ácháré mot című hetiszakasz kellős közepén hirtelen megváltozik Mózes harmadik könyvének tematikája. Mindeddig a pusztai Szentélyhez kapcsolódó parancsolatokról szólt, itt azonban, éles fordulatot véve, a tiltott kapcsolatokról (árájot) esik szó.

Ezt a szakaszt a Kedosim című hetiszakasz követi, melynek etikai parancsolatai (pl. szentek legyetek, kohénokkal kapcsolatos parancsolatok, smita év, büntetések) szintén nem sok kapcsolatot mutatnak a szentélyszolgálattal. Érdekes kérdés, hogy mi fűzi ezt a látszólag teljesen eltérő témakört az első, könnyen átlátható tartalommal bíró részhez, illetve, hogy ezeket a fejezeteket mi kapcsolja egybe.

És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Szólj Izrael fiaihoz és mondd nekik: Én vagyok az Örökkévaló a ti Istenetek. Egyiptom országának cselekedete szerint, amelyben laktatok, ne cselekedjetek és Kanaán országának cselekedete szerint, ahová én viszlek benneteket, ne cselekedjetek, törvényeik szerint ne járjatok; rendeleteimet tegyétek meg és törvényeimet őrizzétek meg, hogy járjatok szerintük; én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek. Őrizzétek meg törvényeimet és rendeleteimet, melyeket megtesz az ember, hogy éljen általuk; én vagyok az Örökkévaló. (M.III. 18:1-5)

Az idézet témája: hogyan kell a zsidóknak viselkedniük – eltérően az őket körülvevő népektől, Isten parancsolatait követve. Mondhatjuk, hogy e mondatok nemcsak az ezeket közvetlenül követő, tiltott kapcsolatokat részletező sorokra vonatkoznak, hanem bevezetik a következő fejezetek etikai-viselkedési parancsolatait, a Vájikrá könyvének második részét.

Feltűnhet, hogy egy kulcskifejezés: áni Hásem – én vagyok az Örökkévaló – többször is ismétlődik e néhány mondaton belül. A harmadik könyv végéig innentől kezdve több mint ötvenszer ismétlődik még meg, és szerepel szinte minden olyan mondatban, mely bevezet, vagy összegez egy-egy kulcsfontosságú témát. E témák mindegyike olyan cselekedetekre vonatkozik, melyekre a Szentélyen kívül került sor. A könyv első felében, vagyis abban a részben, ami éppen azzal foglalkozik, hogy mi történik a Szentélyen belül, összesen egyszer szerepel ez a kifejezés. Ez a hangsúlyos helyzet elvezethet minket ahhoz, hogy megértsük a Vájikrá nagyobb ívű tematikáját. Az, hogy a Szentélyen belül intenzívebben érezhető az isteni jelenlét (Sechiná), természetes, ám fontos hangsúlyozni, hogy a szentség nem korlátozódik a Szentély területére, hanem mindig és minden pillanatban vonatkozik a zsidókra, hogy legyenek szentek, mert az Örökkévaló szent. A Miskánban olyan nyilvánvaló az isteni jelenlét, hogy azt nem kell külön kiemelni, de az azon kívül levő világban is ott van, és az embernek mindig emlékeznie kell erre.

Míg a Tóra első és második könyve a narratíván alapul, addig a harmadik a parancsolatokon. Emiatt a szakaszok sem kronologikus, vagy majdnem kronologikus rendben, hanem többnyire témák szerint követik egymást. Bár a könyv a Miskán „kézikönyveként” indul, és ezért torát kohánimnak, a kohénok tórájának is nevezik, hiszen a szentélyszolgálat részletes ismerete elsősorban rájuk vonatkozik. A könyv felénél azonban megtörténik a fent említett váltás, és azt mondja el nekünk a Tóra, hogy mit ne tegyünk, a következő, Kedosim című hetiszakaszban pedig arról értekezik, hogy mit tegyünk, hogy szentek legyünk, mert az Örökkévaló is szent, ahogyan azt a fenti idézet bevezeti.

A szentség koncepciója tehát, úgy tűnik, kulcsszerepet játszik a Vájikrá könyvét összetartó gondolat megértésében. A kedusá, vagyis szentség tulajdonképpen azt jelenti, hogy valamit elkülönítünk egy speciális cél érdekében. Vonatkozhat ez térben a Szentélyre, időben a szombatra, vagy – személyeket érintve – Izrael népére. Isten elkülönített egy népet és megszentelte őket különleges parancsolatokkal annak érdekében, hogy az isteni szentség üzenetét elvigyék az egész világnak.

Ha ebből a szempontból tekintünk a Vájikrá könyvének második felére, akkor megláthatjuk, hogy éppen ez az a tematika, mely összetartja a különféle, első ránézésre egymástól teljesen eltérő parancsolatokat. Az ember szentsége, vagyis a zsidó néppel és a kohénokkal foglalkozó parancsolatok, az idő szentsége, ezek a szombattal és az ünnepekkel foglalkozó micvák, végül a hely szentsége, melyhez Izrael Földjének törvényei, pl. a smitá – hetedik év parancsolatai tartoznak.

Emellett a szentség természetesen jelen van a Vájikrá első felében, hiszen nem mással foglalkozik, mint a sátorszentéllyel. A szentély héberül: mikdás – megszentelt, melyet speciális isteni célra hoztak létre. A különféle elkülönített, vagy speciális céllal félretett egységeket így foglalhatjuk össze: a Miskán célja az istenszolgálat helyének biztosítása, Izrael népének, illetve azon belül a kohénoknak a célja az istenszolgálat maga, a szombat, illetve az ünnepek is isteni célt szolgálnak, Izrael Földjének pedig az a célja, hogy Isten különleges földje legyen.

Amikor Izrael népe megkapta a Szináj-hegyen a Tórát, szövetségre lépett Istennel hogy papok nemzetévé és szent néppé váljon. A Tóra harmadik könyve tehát azt mondja el, hogy hogyan válthatja valóra a zsidó nép a Szináj-hegynél kötött szövetséget, vagyis hogyan válhatnak szent néppé: a szentélybeli szolgálat mellett meg kell tartaniuk azokat a mindennapos micvákat, melyek által megszentelik a népet, az időt és a helyet, mely három elem állandóan emlékeztet arra, hogy Isten mindenütt jelen van. Így kapcsolódik össze a szentség kérdése az „én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek” kifejezéssel. Ebben az értelemben a kohénok, vagyis papok szó nemcsak a tényleges kohénokra vonatkozik, hanem arra utal, hogy az egész nép papokként szolgálja az Örökkévalót azzal a céllal, hogy az egész emberiség előtt megszenteljék Isten nevét, hogy a népek felismerjék az Örökkévalót. A Szentélyben tapasztalt szentséget, az „áni Hásem” – én vagyok az Örökkévaló jelenvalóságát az embernek magába kell szívnia, saját valójának szerves részévé kell tennie, hogy bármerre jár a világban, aszerint élhessen.

zsido.com

Forrás: OU

  • Küldés emailben