1. ? Naftali Kraus: A 613 parancsolat

Előszavak

AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ – ZSIDÓ EGYETEM REKTORÁNAK ELŐSZAVA

Legutolsó könyvéhez írt előszavamban a Tóra szavát idéztem. Most a kommentár irodalom erre vonatkozó homiliájából idézek:

מדכי כארצו, שכולה בית השילחין (כראעית דכה סדר ויחי יו)

Naftali Kraus most megjelent munkája, számos olyan ele­met tartalmaz, amely unikális jellegű, s így összességében meglepően újszerűnek tűnik. Szerény megítélésem szerint Kraus szellemi oeuvre-je elkülöníthető, de mégis összefüggő, egymást át is fedő csoportok szerint tagolható.

Az elsőbe tartoznak az úgynevezett elemző munkái, mint például Az Ősi forrás, a heti szidrák, azaz Mózes öt könyvéről, A próféták népéről a Háftárák könyvéről, vagy az Öt Megilláról írott példaértékű alkotások.

A második csoportba kategorizálom a szintetizáló műveit, amikor összegző munkákkal lepi meg olvasóit, amelyekben több évtized bölcsessége, tapasztalata, tudása, elkötelezett hite, és – szinte szavakkal megfogalmazhatatlan, érzékelhe­tetlen – érzelem vezérli. Például: A Talmud bölcsei, Ezra és Nechemjá, az őscionizmus története stb.

Fordítói munkássága alkotja harmadik egységet, hiszen szerzőnk ezzel is úgymond nóvumot teremt, mi több, mara­dandót alkot. Akár Rabbi Snéur Zálmán: Zsidó kabbala és misz­tika. Tánjá – Likuté Ámárim fordításáról, Jób szenvedései köny­véről, akár a Zsoltárok két kötetéről beszélek, nemcsak a grammatikai hűség, hanem, a mondandónak, mondjuk így, a szöveg lelkületének átültetése érinti meg az affinitiv olva­sót. Ezekbe az opus-okba integrálja, a korábban Magyaror­szágon megjelent, néha nehézkes, néha emelkedett szövege­zésű szövegváltozatokat.

Narratív jellegű írói munkásságából két elemet ragadok ki. A Rebbéről írt korkép az egyik. “Az áldozat visszatér…” cí­mű kötet pedig a másik, mely a dokumentarista hűségével, a személyes tapasztalatok szubjektivitásával ugyan, de az egyértelmű igazságra való törekvéssel kívánja bemutatni a rendszerváltás előtti évtizedek katarzisát, gyakori képmuta­tását, történését az izraeli – Magyarországra gyakran láto­gató, hatalmas kapcsolati rendszerrel rendelkező, más tör­ténelmi és társadalmi, vallási és szociológiai dimenzióból érkezett, eltérő szocializációval rendelkező – ember szem­üvegen keresztül. Kétségkívül kortörténeti írás…

Naftali újságot, irodalmi-kulturális periodikákat szer­kesztett. Könyveket írt különböző nyelveken, s néha csak a megjelent dolgozatokból villan elő az Ő stílusa, mégha az impresszum adatok között neve nem is, avagy csak elrejtve, vagy „odavetetten” szerepel!

Kraus nyelvezete, irodalmi, népszerű-tudományos alko­tásainak stílusa, könnyen felismerhető, érthető. Könnyen megérinti a szív legbelsőbb bugyrait. Tradicionális gondol­kodása ellenére, vagy talán pont emiatt, asszociációs készsé­ge szinte egyedülálló.

Héberül, angolul, jiddisül és magyarul szórja – ha kell – a villámokat. Állóvizeket megremegtet, konvenciókból épített falakat megrepeszt, tabutémákat játszi könnyedséggel fel­old, vagy felettük továbbsiklik. Nincs megállás!

Vajon az Ő lelkében milyen megrázkódtatások játszódhattak-játszódhatnak le?

Az elmúlt években munkássága újabb fordulatot vett, A 20. század végének, a 21. század elejének elektronikus írott és olvasott, látott és hallgatott médiumokban napraké­szen elmagyarázza a politika eseményeit, a tárgyilagosság és az összefüggések ismeretének birtokában. Tájékoztat Izrael és a zsidó világ híreiről, a hetiszakaszokhoz az újabb- és újabb magyarázatokat fűz, a háláchá legidőszerűbb kérdéseire a halhatatlan auktorok szavával keresi és adja meg a választ.

írásait az ügy iránti alázat vezeti, belátva, hogy mindenki tévedhet, hibázhat, de az út a megtérésre adott, jól kitapo­sott, egyértelmű. Kraus személyes kapcsolat- és vitateremtő készsége, nem a konfliktuskerülő íróemberek sorába helyezik. Ennek következtében az elmúlt negyedszázad magyaror­szági zsidó-vallási történéseinek részese, olykor komoly mértékű ösztönözője, ihletője. Hangulatot épít, harcol, vitat­kozik, érvel, és példát mutat! Egyszóval: következetesen, megalkuvás nélkül járja a maga útját, még akkor is, ha pareinézisei – olykor – az arra érdemtelenekre hullnak. Har­ca-írása, mindig nyílt, tiszta eszközökkel játszik. Néha sebe­ket oszt, időnként sebeket kap…! Számára megéri, mert tud­ja, hogy a szellemiséget, a Mindenható szavát hirdeti a ma­gyarok nyelvén is.

Mostani kötete ״A 613 parancsolat” mindenekelőtt egy kü­lönleges vallási, kulturális, irodalmi, népszerű tudományos alkotás, amelynek irodalmi prefigurációit jól ismerjük. Kö­zéppontjában vallásunk egyik legismertebb fogalma a micvá, a vallási parancs áll. A micvá szava persze ״lefordítha­tó”, de a tartalma oly változatos és gazdag, mint a szivár­vány, s oly szép, mint a lelkek mélyére bevésett üzenet. Erről szól e kötet!

Szívbal ajánlom e Naftali Kraus könyvet a posztbiblikus iro­dalom – az első sorokban már megkezdett, s most kiegészí­tendő – remekével.

״הנותן אמדי שפד״ אמדי שופר, שהן משפרים אמדים, שנתנו בשופד ובתדועהודץ נפתלי כא׳לה והביא את הספד ושפר על ידן
(כראש׳ת רבה סדר ויחי. י״ז)

A „kedves beszédeket hallató..” (1Móz 49:21) Naftali Kraus további szellemiséget és lelket építő, világlátásunkat gazdagító könyveit-köteteit várjuk.

Azok, akik az úton már járnak, s azok, akik még csak keresik az ösvényt…!

Prof. Schőner Alfréd Ph. D. az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora

 

 

 

A MAZSIHISZ ELNÖKÉNEK ELŐSZAVA

Naftali Kraus legújabb könyve művei sorában a huszon­egyedik, az Ősi Forrás sorozatának pedig a tizenhar­madik kötete. Szerzője a Remény című folyóirat 2004 tavaszi számában művét magyarázva-be vezet ve elejti: talán ez a huszonegyedik lesz az utolsó – amit legyen szabad kétel­kedve fogadnunk, ismerve szorgalmát, és szintén legyen szabad örömmel várnunk a következő(ke)t.

De most még erről. A könyv a Tóra 613 parancsolatát tár­gyalja, a micvákat az azok értelmezését – Maimonidész és a többi bölcsek által. Magyarországon, magyar nyelven ezzel hiányt pótol, pontosabban helyrepótolja, ami odavaló, ami mindig is helyénvaló lett volna, legfeljebb a történelem és – némileg – a nyelv távolított el bennünket, de már az ő sza­vaival: ״mostantól »nincs kifogás«: aki zsidó akar lenni, aki be akarja tartani a Színáj hegyen kapott isteni útmutatást – kalauzt kap a kezébe ezzel a könyvvel”.

Kraus mindig szigorú, megfeddi az eltévedteket, könyör­telenül szembesít hibáinkkal, hiányosságainkkal -– talán mindennél és mindenkinél nyersebben, kíméletlenebből. Mi a Síp utcából rettegve szeretjük szavait – de enné] talán sok­kal fontosabb és hasznosabb, hogy utat is mutat, tanít, segít visszatalálni önmagunkhoz, hagyományainkhoz.

Nem Öncélú ez a szigor, nagyon nem az. Örülnünk kell, hogy akad olyan, aki messze földre eltávozottként ennyire a szívén viseli az itt maradottak ügyét, és a mi épülésünkre al­kotja meg életművét. Irodalma nem Öncélú, magános filozó­fia, hanem tudós, bölcsen tanító irodalom,

A szerző azt kéri a fent említett Remény-béli cikk zárlatá­ban – a kötelező szerénységgel hogy ״bocsátassék meg” neki, „hogy nem futotta többre”. Csak annyit válaszolhatok, hogy megbocsátjuk, sőt megköszönjük neki. A többit, a to­vábbiakat pedig elvárjuk, hiszen még nem tudunk, sőt talán soha nem is fogunk tudni mindent.

Heisler András a MAZSIHISZ elnöke

 

 

A MAZSIHISZ ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓJÁNAK ELŐSZAVA

A magyarországi olvasó egy felbecsülhetetlen értékű művel gazdagodott: Naftali Kraus izraeli író, újságíró és bölcselő az ״Ősi Forrás” 13-ik kötetével, amelynek címe ״A 613 parancsolat”.

Ez az úgynevezett ״Tárjág Micvot”, amelyet a zsidó em­ber iránytűjének is nevezhetünk. A mű nélkülözhetetlen minden zsidó számára, aki el akar igazodni az életben a zsi­dóságot fenntartó rejtélyes elixír megismerésében. Ebben a könyvben találjuk a Mózes által adott isteni Tóra (Tan) összefoglalását, annak a Tóráét, amely isteni sugallat szülötte.

Biztos vagyok abban, hogy aki kezébe veszi ezt az egye­dül álló művet – törvénykönyvet – mélyen lelkébe vésődő élményben lesz része, hiszen ez minden eddig ismert ma­gyarázattól eltérően magát a lényeget adja: a Tóra megjele­nését a mindennapi gyakorlatban. Azét a Tóráét, amely a monoteizmust adta az emberiségnek, és amely – talán elő­ször annak történetében – hiteles magyarázatát adja a világ teremtésének.

Naftali Kraus művének felbecsülhetetlen értéke, hogy nemcsak ismerteti a 613 parancsolatot – amely 365 tiltó (micvot ló táásze) és 248 cselekvő (micvot ásze) micvábó] áll – hanem magyarázza és értelmezi is azokat, szem előtt tartva melyek aktuálisak napjainkban és melyek betartása nem időszerű, amikor a Szentély nem működik Jeruzsálemben.

Naftali Kraus, e kiváló bölcselő, újabb értékes művének tanulmányozását mindenkinek csak ajánlani tudom. Ez a munkája is nagymértékű hozzájárulás ismereteink bővítésé­hez, hasonlóképp az Izraelben élő író eddig megjelent ma­gyar nyelvű munkáihoz, amelyek osztatlan sikert arattak a zsidóságukat megismerni kívánó olvasók között.

Zoltai Gusztáv a MAZSIHISZ és a BZSH ügyvezető igazgatója

 

 

PROFESSZOR MENÁCHEM SCHMELCZER ELŐSZAVA

Egy zsidó életében nincs fontosabb, jelentősebb és kielé­gítőbb a parancsolatok teljesítésénél. Ez egy önmegvaló­sító feladat mivel értelmet ad a napi cselekedeteknek, meg­tölti őket tartalommal és segít elkerülni a csömört és üressé­get. A tórái parancsok alapján a rabbik egy olyan rendszert alkottak, amely lehetővé teszi, és egyben megköveteli, hogy minden zsidó egy szabályozott ciklusban naponta teljesítse ilyen vagy olyan formában az egyes parancsolatokat. Ez megköveteli, hogy minden zsidó – férfi és nő – állandóan tu­datában legyen a parancsolatoknak, és készen álljon az iste­ni inspiráció befogadására.

Az egyén és közösség életét szabályozó parancsolatok jegyzékének összeállítása nem volt könnyű feladat. A Tórá­ban nincs ilyen lista, és a parancsolatok pontos száma sincs megemlítve. A rabbik voltak azok, akik a Tóra parancsolata­inak számát 613-ban állapították meg. Ezt abból a bibliai versből vezették le, hogy ״Tant parancsolt nekünk Mózes, örökségül Jákob gyülekezetének” (5Móz 33:4). A rabbik a Tóra héber betűinek számértékéhez (611) hozzáadták a Dekalógus első két parancsolatát. A Tízparancsolatnak ezt a két parancsolatát – a hagyomány szerint – maga Isten nyil­vánította ki, nem Mőzes tanítómesterünk közvetítésében ju­tott cl hozzánk. A 611 és ez a kettő teszi ki a 613-at. Jóllehet ez a szám szilárdan rögzült, a Talmudban és a midrásokban nem történt kísérlet a parancsolatok tényleges felsorolására. Erre csak később, a gáonok korszakában került sor Babilóni­ában a 7. és a 11, század között. Néhány lista prózai, mások verses formában készültek. Maimonidész a 12. században nem volt megelégedve velük, mivel véleménye szerint ezek számos pontatlanságot tartalmaztak, és úgy döntött összeál­lítja saját gyűjteményét, a Széfer há-Micvotot, A Parancsolatok Könyvét. Idővel ez a mű lett a 613 parancsolat hivatalos jegy­zéke, jóllehet még ezen a listán is néhány parancsolat viták tárgyát képezte.

A parancsolatoknak ez a kalauza mindmáig iránymutató a vallásos zsidó számára. Megszabja magatartását, viselke­dését Istennel, embertársaival és saját magával szemben.

A fáradhatatlan reb Naftali Kraus ebben a munkájában a 613 parancsolatot akarja közelebb hozni a magyar ajkú pub­likumhoz. A zsidó vallási gyakorlat iránti újjászülető érdek­lődés a magyar zsidók között Kraus munkáját nélkülönözhetetlenné teszi. Mind egyénileg, mind a gyülekezetekben az emberek tudni akarják, hogyan kell a parancsolatokat betar­tani a mindennapi életben. Reb Naftali Kraus számos köny­vében tett tanúbizonyságot nagy tudásáról és írói tehetségé­ről. De munkásságának középpontjában a magyar zsidók szellemi és vallási állapota iránti elkötelezettség és gondos­kodás áll. Nem sajnál semmi áldozatot, hogy előmozdítsa a vallási ismeretek és a tórái tanítások terjedését a hajdan oly dicsőséges magyar zsidóság mai maradékai között.

E könyv fontos állomás e cél érdekében és az olvasók há­lája fogja kísérni a szerzőt minden további törekvésében.

Kívánom, hogy reb Naftali Kraus áldozatos munkája gyü­mölcsöző visszhangra találjon a magyarországi zsidó közös­ségben, és elképzelései a maguk teljességében valósuljanak meg mind saját, mind családja életében.

Professzor Menáchem Schmelczer Jewish Theological Seminary (New York)

 

 

A HATSZÁZTIZENHÁROM

A szerző bevezető tanulmánya a Tóra parancsolataihoz

A zsidó nép a parancsolatok népe. Még az emberiesség és humánum legalapvetőbb követelményeit is annak a kritériumnak a prizmáján keresztül látja, amelyet bölcseink úgy fogalmaztak meg, hogy ״nagy(obb), elismerésre méltó(bb) az, aki parancsra cselekszik, mint aki magától te­szi ugyanazt” (Kiddusin 31a). A zsidóság törvényei, amelyek a tórai 613 (tárjág) parancsolatban gyökereznek, nem bíznak úgyszólván semmit az emberi fantáziára. A Tóra diszciplí­nája felöleli az élet minden területét, aminek az a gyakorlati jelentősége, hogy a zsidóság nemcsak vallás, nép és nemzet, de mindezen felül életmód, a monoteizmus filozófiája, ame­lyet a zsidó népnemzet testesít meg.

Ez egy olyan unikum, ami semmivel nem hasonlítható össze, mivel nincs még egy olyan nemzet-vallás, mint a zsi­dó. A katolikus lehet, angol, francia, lengyel vagy magyar. Ez fordítva is áll: az angol lehet anglikán, katolikus vagy bármi más Az arab lehet muszlim, keresztény, maronita, vagy akár a drúz vallás híve. Ezzel szemben a zsidó csak zsi­dó lehet; elkötelezettsége, hozzáállása a népekhez, akiknek körében él – külsődleges: állampolgári jogok és kötelessé­gek, lojalitás és hazaíiasság – de nem több ennél.

A „613” eredete

A Tóra isteni eredetű. Ez egy axióma, amely a zsidó hit ten­gelyét képezi. Mózes, minden idők legnagyobb prófétája ír­ta le, isteni sugallatra. Elsősorban törvénykönyv, de egyben tartalmazza a teremtéstörténet leírását és az ősatyák vala­mint a héber törzsek történetét – a kánaáni honfoglalásig.

Törvénykönyv, mivel leírja mit kell, szabad, illetve tilos egy zsidónak tenni – hogy zsidóként éljen. Ezek a parancso­latok, amelyek számát a Talmud bölcsei 613-ban állapították meg. Ennek alapja a Talmud (Mákot 23b), ahol rabbi Szimláj, az amorita, tanítja: „Hatszáztizenhárom parancsolat ada­tott Mózesnek, ebből 365 tiltó parancsolat (héberül micvot ló táásze), az év napjainak számaként, és 248 cselek­vő parancsolat (héberül micvot ásze), az ember testré­szeinek (porcikáinak) megfelelően”

Egy másik amorita, rabbi Hámnuná, a gimátriát veszi igénybe, hogy a tézist bizonyítsa: ״Maga aTóra szó szám­értéke 611 (a táv 400 + az ó (váv) 6 + a rés 200 és a hé = 5) összesen 611, míg aTízparancsolat két elsőjét magától Istentől hallották, a színáji kinyilatkoztatás során. Össze­sen tehát 613″ (ugyanott).

A 613 parancsolat hagyománya ismert volt jóval rabbi Szimláj előtt. A midrások Simon ben Elázár és ben Azáj (akik tanaiták voltak) szájából idézik ugyanezt a számot. Azonban a probléma akkor merül fel, ha valaki nekiül, és maga pró­bálja összeszámolni a Tórában említett parancsolatokat. Na­gyon valószínű, hogy jóval magasabb számot fog kapni, mint a 613.

Ennek több oka van. Egyrészt vannak parancsolatok, amelyek többször is említődnek a Tórában (a vér élvezeté­nek tilalma, a szombattartás kötelessége stb.). Ha valaki eze­ket az ismétléseket is beszámítja – máris több tucat többlet micvával számolhat. Vannak parancsolatok, amelyek hely­hez és időhöz vannak kötve és ezért nem érvényesek a ké­sőbbi nemzedékek számára. Ilyenek az egyiptomi kivonulás előtti parancsok (a vér jelként az ajtófélfán, a kölcsönkérés az egyiptomi szomszédoktól, majd később a manna törvé­nyei, a pusztabeli Hajlék építésének szabályai, stb.).

Az idők folyamán több háláchikus tekintély foglalkozott a micvák összeírásával, csoportosításával – és értelmezésével. Az elsők között volt Jehudáj gáon, a Háláchut Gdolot című könyvében. Ő más felosztásban, szintén a 613-as szám alap­ján áll: „Ebből 71 olyan tiltó micvá, amelyek megszegé­séért halálbüntetés jár, 277 tilalom, amiért 39 botbünte­tés (málkot) – ez összesen 348׳.’ A cselekvő micvák száma Jehudáj szerint 200+65 (az utóbbiak a fogadalmak kategóri­ájába tartoznak) vagyis összesen 265. Ez gyökeresen ellent­mond rabbi Szimláj felosztásának, amely szerint 365 a tiltó parancsolat és csupán 248 a cselekvő.

Ennek az az oka, hogy Jehudáj beszámít több olyan micvát is, amelyek nincsenek a Tórában feltüntetve, csupán a Tal­mud bölcseinek határozata alapján kerültek a zsidó törvény­könyvbe (dö-rábbánán – ellentétben a tórái törvényekkel, ame­lyek dö-orájjtá), mint például chánukká és purim törvényei.

Maimonidész és a ״gyökerek”

Jehudáj gáon összeállítása után, következtek ráv Száádjá gáon, valamint Slómó ibn Gaviról versbefoglalt összefogla­lásai, amelyekben szintén található néhány rabbinikus pa­rancsolat.

A mai napig a legismertebb és elterjedtebb Maimonidész (Rámbám) összefoglalója, ami Széfer há-Micvot néven isme­retes. Ebben 14 alaputasítást találunk, amelyekben Maimo­nidész lefekteti az alapelveket a micvák számlására: mi jöhet számításba, és mi nem. A végeredmény nála is 613.

Maimonidész felsorolásában, sajátos meggondolások alapján rendszerezi a micvákat – azok fontossága alapján, így az első micvá nála nem a kronologikus sorrendben első „szaporodjatok” hanem az egy Istenbe vetett hit, ami a zsi­dóság alapja, alfája és ómegája. Ő előszavában 14 irányelvet állapít meg a parancsolatok minősítésére és csoportosítá­sára.

Utána jött R. Móse mö-Coucy Széfer Micvot Gádol-ja (Szmá’g), majd R. Jicchák ben R. Joszéf mö-Courville, Széfer Micvot Kátán-ja (Szmá’k).

Mindezek külön-külön utakon jártak, és az egyetlen, ami­ben megegyeztek az a 613-as szám volt.

R. Joszéf ben Ávráhám Almosnino, a Parancsolatok gyökerei című könyvében (Jeruzsálem, 1909), idézi Maimonidészt és azokat, akik más véleményen vannak, majd 13 „gyökérben” (alaptételben) foglalja össze azokat az elveket, amelyek alapján a micvákat rendszerbe lehet foglalni. Ez egyfajta konszenzus Maimonidész és vitatársai között.

Ezek röviden:

  1. Csak a Tórában fellelhető parancsolatok jönnek számí­tásba (tehát sem chánukká, sem purim, sem a hasonló rabbinikus micvák.)

  2. Csak azok a micvák számítanak, amelyek örökérvényűek, ellentétben azokkal, amelyek csak egyszeri alkalomra szolgáltak (mint például a vér az ajtófélfákon, az egyiptomi kivonulás előtt).

  3. Nem számítjuk az úgynevezett általános micvákat, a többes számban megjelenő micvákat. (mint például az Őrizzétek meg parancsolataimat…” (3Móz 22:31), csak azokat, amelyek az egyént kötelezik.

  4. Számba veendők azok a – cselekvő vagy tiltó – micvák, amelyek hitbeli dolgokkal foglalkoznak (mint az egyistenhit stb.).

  5. Számításba jönnek az emlékeztető micvák is (mint Ámálék emlékezete, a Színáj hegyi jelenés stb.).

  6. Nem számoljuk külön parancsolatként azokat a vers­részeket, amelyek a parancsolatot indokolják (például: a ki­rályra vonatkozó tilalom a soknejűség vonatkozásában, ahol a „hogy el ne térítsek a szívét” a tilalom indokolása).

  7. Nem számoljuk az önkéntes micvákat, sem azokat, ame­lyek negatív lehetőségről beszélnek (példa erre a féltékeny­ség, vagy a „szép fogolynő” feleségül vétele a háborúban).

  8. Minden olyan parancsolatnál, amelyben van aktív és passzív, illetve cselekvő és tiltó paragrafus – mindkettőt szá­mítjuk (például az erőszakot tevő férfi köteles elvenni áldo­zatát (cselekvő) és nem hagyhatja el soha (tiltó).

  9. Nem számítjuk az általános parancsolat után annak részleteit is külön (például: tilos sérült állatot áldozatként bemutatni. Itt nem számítjuk külön a felsorolt betegsé­geket).

  10. Az általános parancs után (például a Hajlék felállítása) külön kell számolni a benne lévő bútorok, edények stb. használati célját. Mindezek külön-külön micvának számí­tanak.

  11. Ezzel szemben, ha egy bizonyos micvát a Tóra többször is megismétel (mint például a szombattartás kötelességét, ami 12 alkalommal említtetik, vagy a vér tilalmát, ami hét­szer fordul elő) – ez csak egy micvának számít.

  12. Az olyan parancsolat, amely több napig tart (mint a pászkaevés pészáchkor, vagy a háromszor évente tartott za­rándoklat Jeruzsálembe) – csak egy micvának számít.

  13. A büntető szankciókban csak azok a tilalmak jönnek számításba, amelyekben a földi bíróság ítélkezik.

… és a Chinuch könyve

A 13. században megjelent Széfer há-Chinuch (szerzője: rabbi Áháron há-Lévi Barcelonából), amely Maimonidész alapján rendszerezi a parancsolatokat – és azokat a Tóra hetiszaka­szaira felosztva hozza – a mai napig legnépszerűbb mű ezen a téren. Ez többek között annak tulajdonítható, hogy a ״Chinuch” foglalkozik a parancsolatok gyökereivel, vagyis értelmével is. Maimonidész tematikusan osztja fel a 613 pa­rancsolatot két fő részre, cselekvő és tiltó micvákra – kezdve az egyistenhiten és befejezve a zsidó királyra vonatkozó ti­lalommal („Ne gyűjtsön nagy vagyont״!).

Ezzel szemben Áháron há-Lévi Chinuchja a „szaporodja­tok és sokasodjatok” parancsolatával kezdi, ami a Genezis első fejezetében található – és azzal a micvával fejezi be, amely kötelez minden zsidót egy Tóra tekercset írni (vagy íratni) magának. Ez Mózes ötödik könyvének Vá-jélech sza­kaszában található.

Az elmondottak alapján arra a következtetésre kell jut­nunk, hogy Maimonidész felosztásában – és a Chinuch in­terpretációjában – a ma zsidó embere meg tudja találni a micvák rendjét és mibenlétét. Ehhez hozzá jön még a szám­talan kommentár, ami Maimonidészre (Náchmánidész), il­letve a Chinuchra (Minchát Chinuch) íródott – hogy csak a legfontosabbak említsük. Manapság több Tóra (Chumás) ki­adásnál csatolják a hetiszakasz végén az abban foglalt pa­rancsolatok számát és rövid definícióját is, ez azonnali kap­csolatot teremt az olvasó-tanuló zsidó szemében a Tóra és a mindennapi élet kötelezettségei között.

Kit kötelez a 613?

Ha a kérdést így kiélezve vetjük fel, akkor a válasz az, hogy – senkit. Nincs zsidó ember a világon, akire mind a 613 vo­natkozna. Ugyanis a parancsolatok férfiaknak, nőknek, kohanitáknak és egyszerű zsidóknak szólnak, Izraelben és külföldön másképp érvényesek. A király törvényei nem vo­natkoznak az egyszerű emberre, és egy özvegy nő levirátusi kötelezettsége (jibum) nem vonatkozik egy emberre sem, ki­véve az illető asszony sógorát. Vannak törvények, amelye­ket bölcseink már 2000 évvel ezelőtt hatályon kívül helyez­tek (az elkárhozott város = ir há-nidáchát; a ״lefejezett borjú” (eglá árufá), és a házasságtöréssel vádolt asszony vízpróbája (párását Szotá); vannak micvák amelyek csak Izrael földjén érvényesek és / vagy csak akkor, amikor a Szentély fennáll és így tovább.

Vannak micvák, amelyek ugyan érvényben vannak, de tel­jesítésük a gyakorlatban teljesen lehetetlen, vagy nem köte­lező. Az anya madarat elküldeni, mielőtt a fiókákat elven­nénk – nagyon szép és humánus micvá, de aki nem hivatá­sos madarász, talán soha életében nem tudja teljesíteni. Aki nem épít házat – nem köteles kerítést húzni a háztetőn, és aki nem vág baromfit – nem köteles annak vérét befedni (kiszuj há-dám).

Így aztán a 613. szám, bármennyire is általánosan elfoga­dott, nem más, mint gyűjtőfogalom. Ezen belül kétségtelen, hogy vannak micvot kálót és micvot chámurot, vagyis szigo­rúbban vett, ״fontosabb” micvák, és enyhébb, könnyebb faj­súlyú micvák, ámbár bölcseink nem győzik hangsúlyozni, hogy minden micvá egyformán fontos, azok is, amelyeket kvázi az ember „a sarkával tapos” Mégis nyilvánvaló, hogy van néhány olyan alapvető parancsolat (szombattar­tás, kóser étkezés, a családi élet zsidó módra stb.}, amelyek nélkül a zsidó elképzelhetetlen lenne.

A nagy üldözések idején, a Bár Kochbá felkelés leverése után, amikor a római hódítók szisztematikusan próbálták ki­irtani a zsidóságnak még az írmagját is – a bölcsek úgy hatá­roztak, hogy csupán három olyan fő vétek van, amelyekkel kapcsolatban a zsidó ember köteles életét áldozni, de nem el­követni őket – ha ezekre valaki(k) kényszeríteni próbálnák: bálványimádás, emberölés és fajtalankodás (ávodá zárá, sfichut dámim, giluj árájot). A háláchát értelmező kommentáto­rok hosszan foglalkoznak azzal a – nem mindig – teoretikus kérdéssel, mi van akkor, ha valaki életét áldozza akkor, ami­kor erre nem köteles; öngyilkosságnak számít ez, vagy sem.

Ezen hármon kívül minden más parancsolattal kapcsolat­ban az a szabály, hogy az élet mindennél fontosabb. Ezért szabad szombatot szegni, és tréflit enni, akkor, ha ennek el­lenkezője a zsidó életét veszélyeztetné.

Manapság egy gyakorló vallásos zsidót, Izraelben körül­belül 70-80 gyakorlati micvá választ el, egy olyan valakitől, aki azt hiszi, hogy ״semmit nem tart”. Eszerint, nyilvánva­lóan semmi alapja nincs annak az – Izraelben gyakran hall­ható – mondásnak, hogy „én nem vagyok vallásos, nem tar­tom be a 613 parancsolatot”, mivel ezt senki nem képes és nem is köteles betartani.

A micvák értelme

Évszázadok során próbálták a zsidó bölcsek és gondolko­dók megfejteni a micvák értelmét és célját. Persze vannak olyan parancsolatok is, amelyek célja nyilvánvaló, de van sok más, ami érthetetlen. A Talmud egyes, ilyen nehezen vagy egyáltalán nem érthető micvákat chukának nevez, vagyis olyan ukáznak, amit az uralkodó kiad, anélkül hogy megindokolná őket. Ilyen például a „vörös tehén”-é (397.) vagy a sátnéz micvája (571.).

Más megközelítése a micvák értelmének az a talmudi mondás, miszerint logikus és érthető, hogy nem kaptuk meg a micvákkai együtt céljukat és értelmüket is. „Miért lo­gikus ez? Mivel két micvának a Tóra ad magyarázatot és a világ legnagyobbja is belebukott. A Tóra azt mondja (5Móz 17:16-17), hogy ne legyen (a zsidó királynak) sok felesége, mert elcsavarják a fejét, és ne tartson sok lovat, nehogy visszavigye a népet Egyiptomba, amely akkor a nemes lovak tenyésztőhelye volt. Salamon azt mondta: én sok feleséget tartok, és nem fognak eltéríteni hitem­től […], és lesz sok lovam, s nem viszem vissza a népet Egyiptomba. És mi történt? Öregkorára feleségei eltérí­tették Istentől, és bálványok tiszteletére bírták…” (Szánhedrin 21b).

A szájhagyomány a szóbeli Tóra, vagyis a Tórá se-báál-pe, kiterjesztette a tórái törvénykezést, elmélyítette, értelmezte és hatókörét kiszélesítette. Nélkülük nem tudnánk mit kez­deni sok „érthetetlen” parancsolattal, amelyeket csak a böl­csek interpretációja alapján lehet egyáltalán megközelíteni.

Se szeri, se száma a bölcsek által elrendelt micváknak, gezéráknak, néhol tilalmaknak és néhol engedményeknek, amelyek segítségével a rugalmas és minden korok minden­napi életére alkalmazott háláchá átmentette, és életben tartot­ta a zsidóságot a mai napig. Szemben a karaita szektával, amely azzal, hogy nem fogadta el bölcseink értelmező dönt­vényeit, a szóbeli tant, maga okozta magának, hogy letűnt a történelem színpadáról.
Így tehát, amikor a 613 micváról beszélünk kétségtelen, hogy azoknak bölcseink interpretációjában való értelmezé­séről van szó, amely a „szemet szemért” elvet csak és kizá­rólag pénzbüntetésként alkalmazza (ennek magyarázatát lásd a vonatkozó micvában); a rabszolga „örökké” szolgála­tát a jobél (50.) évvel maximálja, és a többnejűséget, amit pe­dig aTóra nem tilt – Rabbénu Gersom rendelkezése egy toll­vonással törölte, immár több mint ezer éve. A háláchá rugal­mas, a háláchá „fejlődik” – ha ez hozzáértő és autorizált Tó­ra nagyságok áitai történik és nem sarlatánok ám há-árec gyülekezete által.

A gójok micvái

Hogy mennyire „nehéz zsidónak lenni”, azt az alábbi arit­metika bizonyíthatja: míg a zsidó népet 613 micvá kötelezi – a fent említett módon – addig a világ népeinek mindössze hét alapvető micvája van, amelyek az elementáris civilizáció előfeltételei.

És miért foglalkozik a zsidóság a népek szellemi életével, olyannyira hogy a hét „noachita” követelményt állítja elé­bük?

Talán azért mert a zsidóság nem kultiválja a térítést és fő­ként nem erőlteti azt. Sőt, nagyonis megnehezíti a prozelita jelölt útját a zsidóságba, így a fennálló űrt az egykori po­gány gyakorlat és az azt követő neopogányság között, a hét noachita parancsolat van hivatva betölteni. A noachita micvákról – lásd részletesen a kötet végén.

* * *

Munkánkban a Chinuchot vettük alapul – legalábbis szerke­zeti szempontból. Vannak, akik cselekvő és tiltó micvákra osztják fel a 613-at (Maimonidész) – mikor is a sorrend egyé­ni értékelés alapján történik, míg mások tematikailag cso­portosítják őket. A legkézenfekvőbbnek és az olvasó szem­pontjából a legeredményesebbnek tűnt a heti szidrák felosz­tása alapján ismertetni a parancsolatokat. Az Ősi Forrás so­rozatban, (második kiadás: Ulpius Ház Kiadó) megjelent Heti Szidra című könyvünkben, minden szidni végén feltün­tettük hány cselekvő (ásze) és hány tiltó (ló táásze) parancso­lat foglaltatik az illető szidrában. Ajánljuk az olvasónak: tart­sa kezében az említett Heti Szidra kötetet, amikor jelen köny­vünket olvassa. így egyúttal Mózes öt könyvével is megis­merkedik, és érzékeli a tárjág szövegkörnyezetét.

Technikai tudnivalók

Mint mondottuk, könyvünk a Chinuch alapján sorolja a micvákat a hetiszakaszok alapján, A legtöbb Chinuch kiadás­ban, külön jönnek, előbb a cselekvő majd a tiltó micvák. Ezen a vonalon haladunk mi is, annak ellenére, hogy legtöbbször a cselekvő és a tiltó micvá kiegészíti egymást, és egy egysé­get alkot. Ezt érzékeltetni akarván egyes cselekvő micvánál hozzátettük, hogy (lásd a micvá negatív, vagyis tiltó párját itt és itt) vagy fordítva.

Ezenkívül a tanulni vágyó olvasó dolgának megkönnyíté­sére, hozzátettünk zárójelben minden micvá címe után egy utalást, amely közli, hogy a parancsolat érvényes, aktuális-e napjainkban (A); nem aktuális (N’A);feltételesen aktuális (F’A), vagy részben aktuális (R’A). A könyvben gyakran előforduló héber szavak, fogalmak értelmét valamint az említett exegéták és kodifikátorok rövid életrajzát – lásd a kötet végén ta­lálható kislexikonban.

A munka úttörő jellegét illetően a kötelező szerénységgel, de a jól végzett munka reményében állapíthatom meg, hogy Magyarországon, vagy bárhol a világban magyar nyelven – hasonló mű ez idáig nem jelent meg. Mostantól ״nincs ki­fogás”: aki zsidó akar lenni, aki be akarja tartani a Színáj he­gyén kapott isteni útmutatást – kalauzt kap kezébe ezzel a könyvvel.

Szaklektorom tanácsa – amit nem fogadtam meg – az volt, hogy ezt a Bevezető Tanulmányt tegyem a könyv végére, ahol az olvasó – az anyag ismeretében – jobban fogja az alapfogalmakat megérteni. Áthidaló javaslatom: miután a könyv végére ért – olvassa el a tanulni vágyó olvasó a Beve­zetőt még egyszer…

Biztos hogy a munkában sok a hiba és hiányosság. Ezt ké­rem azon tény rovására írni, hogy – mint a többi könyvem – ez is egy ״egyszemélyes zenekar” munkája, tudományos apparátus nélkül, mindössze a szaklektor, testvéri jó bará­tom, dr. Sábtáj Bauer (Jeruzsálem) segítségével, valamint pesti szerkesztőm dr. Haraszti György (Jósuá) szakértő szer­kesztésével. Mindkettejüknek itt mondok köszönetet. Szchár micvá – micvá – mondták bölcseink, vagyis a micvá jutalma – maga a micvá.

Ugyancsak köszönetet kell mondanom Zoltai Gusztáv­nak, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatójának és Heisler András elnöknek biztató támogatásukért; Lőrincze Péter­nek, a Magyar-izraeli Kereskedelmi- és Iparkamara elnöké­nek nagylelkű segítségéért és kisunokámnak, Jicháki Novnak, aki jesivája könyvtárából a szükséges könyvek egy részét kikölcsönözte. Ahogy Boáz mondotta Rútnak, a zsidó ״királyság anyjának” (Rut 2:12) „legyen bőséges a jutalmuk az Örökkévalótól, Izrael Istenétől…”

„Náár hájjiti, gám zákánti” (fiatal voltam meg is öreged­tem) – mondom a Zsoltáros királlyal (37:25), és nem tudom lesz-e még módom és erőm, további könyveket a magyar zsidóság asztalára letenni. Ez, a Tárjág, a 21. és bocsátassék meg nekem, ha nem futotta többre. Hiszen, „nem a te köte­lességed a munkát befejezni, de nem is bújhatsz ki aló­la!” (Atyák, 2:16).

Naftali ben Dvora Kraus Tel-Aviv, Izrael 5764 kiszlév havában, chánukká, a fény ünnepén, 2003. december 21-én

  • Küldés emailben

Fejezetek