13. 📖 Zsidónak lenni

A félelmetes napok

A félelmetes napok

Az időszámítás

Az ókorban az időszámítás kiindulópontja minden népnél más és más volt, és egy-egy jelentős történelmi eseményhez kötődött. Többnyire új uralkodók trónra lépése jelölte az „ilyen meg ilyen” korszak első évét, így mindenkinél újrakezdték az időszámítást. Így keltezték a hivatalos dokumentumokat, és így jegyezték fel a történelmi eseményeket. A Bibliában sok példát találunk erre.

A korai keresztények is így alapozták meg időszámításukat: annak tevékenységétől, akit „szellemi királyuknak” tartottak. Születési évét tekintették első évnek. A keresztény kultúra világméretű elterjedésének köszönhetően a keresztény időszámítás vált a világon a legtöbb helyen használt rendszerré. Míg a keresztények lényegében vallási kifejezések rövidítéseit használják az idő felosztására: Kr. e.(„Krisztus előtt”) és A. D. („Anno Domini…”, „az _r… éve”), a zsidók többnyire az i. e. [„(a polgári) időszámítás előtt”], illetve i. sz. [„(a polgári) időszámítás szerint”] rövidítéssel élnek.

A zsidók sok száz évvel ezelőtt az Egyiptomból való kivonulást tekintették időszámításuk kiindulópontjának, ehhez képest számítva a mindenkori uralkodó idejét. Így a keresztény kor elején a zsidók már időszámításuk 14. századánál tartottak. Ha ez így maradt volna, ma a 34. században élnénk, a 3350. év körül.

A polgári időszámítás 70. évében a Templomot lerombolták, és megindult a zsidók szétszóródása. Ettől kezdve az időszámításban nem az egyiptomi kivonulást vették alapul, hanem a Templom lerombolását, és a kora középkori dokumentumokban már ezt az adatot találjuk. Ennek ellenére a zsidók között ma legjobban elterjedt időszámítási rendszer alapja nem esemény vagy jelkép, amelynek kizárólag népünkhöz vagy hitünkhöz kötődnék, hanem egy univerzális jelentőséggel bíró fogalom: a világ teremtése.

A Teremtés óta eltelt éveket a bölcsek az összes, korukban létező feljegyzés tanulmányozásával, a Biblia által számon tartott életkorok áttekintésével számították ki, a Mózes első könyvének első fejezeteiben említett éveket a ma használatos évvel egyenlő hosszúságúnak véve, a Teremtés hét napját a mai napokkal egyformának tekintve. Hogy a hét „nap” lehetett valójában mérhetetlenül hosszú időszak, ami inkább „korszaknak” felel meg, semmint a mai, huszonnégy órás napnak,(1) ez nem csökkenti annak szellemi vagy etikai jelentőségét, hogy a Teremtést tartjuk a zsidó időszámítás fogalmi alapjának. Ez az, amit az 5733-as szám [e könyv születésének éve. A fordító.] jelent, és az a fontos, amit magában foglal Isten felségjogát a világegyetem fölött , nem pedig a számítás technikai vagy tudományos pontossága, hiszen az úgysem adhat egzakt számot.

 

Tisri első napja

A Tóra niszán havát Peszách idejét a zsidó naptár első hónapjaként említi, anélkül hogy akár csak utalást tenne Ros HáSánára, újév napjára. Tisri a Biblia szerinti hetedik hónap első napját a Tóra az Emlékezés Napjaként, Jom HáZikáronként és a Sófárfúvás Napjaként, Jom T’ruáként tartja számon.

Ősrégi hagyomány alapján, amely a Teremtés eseményét tisri első napjára keltezi, a nap Ros HáSánáként, újévként vált ismertté, különösen attól fogva, hogy a Teremtést tették az időszámítás kiindulópontjává. A Misná (Ros HáSáná 1:1.) említi először Ros HáSánát a négy újévnap között. Niszán első napja a királyok újéve: ettől a naptól számították Izrael királyai uralkodásuk éveit. Függetlenül attól, hogy mikor foglalták el a trónt, a következő niszán elseje jelölte a második esztendő kezdetét. Ekkortól számozták az ünnepeket is, így Peszách volt az év első ünnepe. Tisri első napja az év újéve: ettől számították az éveket, ennek alapján határozták meg a szombatévet és a jobélévet. Ezen a napon tartjuk Ros HáSánát. Elul első napja az állatdézsma újéve. Svát tizenötödik napja a fák újéve.

Akik tudják, mi a különbség a költségvetési év és a naptári év között, jobban megértik a különböző újévek jelentőségét.

Az imakönyvben az általunk Ros HáSánáként ismert nap bibliai nevein szerepel, de az imák fő témája a nap hagyományos vonása: a világ teremtésének évfordulója és Istennek a világegyetem fölötti felségjoga. A köztudatban a Ros HáSáná, az „újév” elnevezés a legismertebb és legnépszerűbb. A nagy ünnepek a legtöbb nyelven Ros HáSánát és Jom Kippurt jelenti. Héberül másként nevezik ezeket az ünnepeket. Hagyományos nevük jámim noráim, ami azt jelenti: Félelmetes Napok.

 

Ros HáSáná

„…A hetedik hónapban, a hónap elsején pihenőnapotok legyen, szent összegyülekezés emlékeztető kürtöléssel. Ne végezzetek semmilyen, foglalkozáshoz tartozó munkát…” (3Mózes 23:24 25.)

A Tóra és az imakönyv Emlékezés Napja, Jom HáZikáron és Sófárfúvás Napja, Jom T’ruá néven említi ezt a napot. A szellemi önvizsgálat és bűnbánat tíznapos időszakának kezdetét jelöli, amelyet Jom Kippur, az Engesztelés Napja zár le. Minthogy az évek számítása tisri első napjával kezdődik, ez a nap a zsidó világban Ros HáSáná, újév néven vált ismertté.

A napot elmélyült imádkozás jellemzi. Az imák fő témája Isten korlátlan hatalma a világ és az emberiség fölött. Ros HáSánával kapcsolatban a legemlékezetesebb bibliai előírás a sófárfúvás. Vallási kötelesség ezeken a napokon a sófár hangját hallgatni. Aki meg fogja fújni a sófárt, előbb áldást mond: „Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s megparancsolta, hogy hallgassuk a sófár hangját!” A gyülekezet „Ámen!-t” mond. A Ros HáSáná-i istentiszteletek során összesen száz sófárhangot kell hallani.

A régi hagyomány három sófárhangzatot különböztet meg: a hosszú, elnyújtott t’kiát, a megtörő, panaszos svárimot és a tiszta, éles staccatók sorozatát, a t’ruát.

Aki betegség vagy egyéb ok miatt nem tud elmenni a zsinagógába, az próbáljon megkérni valakit, hogy jöjjön el hozzá sófárt fújni. A sófár hangja az ősidőktől fogva a bűnbánatra figyelmeztet, és a sínai sófárt idézi fel. Maimonides szerint a sófárfúvás előírása mély értelemmel bír. Így magyarázza, mit mond számunkra:

„Ébredjetek, aluvók… vessétek mérlegre tetteiteket, emlékezzetek Teremtőtökre, és forduljatok hozzá bűnbánatban! Ne vétsétek el a valót, ábrándokat kergetvén, ne vesztegessétek éveiteket hiábavalóságokra, amelyeknek semmi hasznuk, semmi értelmük! Tekintsetek lelketekbe, szemléljétek cselekedeteiteket, hagyjátok el a tévutakat, a hamis gondolatokat, és térjetek meg Istenhez, hogy könyörülhessen rajtatok!” (Hilchot T’suvá 3:4.)

Ha Ros HáSáná szombatra esik, nem fújnak sófárt.

Az esti istentisztelet után így köszöntjük egymást:

(Férfit:) L’sáná tová tikátév v’téchátém.

(Nőt:) L’sáná tová tikátévi v’téchátémi.

„Jó évre írassál be és pecsételtessél meg!” 

Az ünnepi vacsorához számos jelképes szokás kapcsolódik. A legismertebb, amikor egy darabka chálát vagy almát mézbe mártunk, és mielőtt megennénk, ezt mondjuk:

J’hi rácon setchádés álénu sáná tová um’tuká.

„Az Örökkévaló akaratából jó és édes évre virradjunk!”

A Ros HáSánától Jom Kippurig tartó időszak neve „tíz bűnbánó nap”, ászeret j’mé t’suvá. Ezalatt mindennap különleges bűnbánati imákat kell mondani a zsinagógában.

A tíz nap valamelyikére eső szombatot sábbát t’suvának, „bűnbánat szombatjának” vagy sábbát suvának, „megtérés szombatjának” hívják. (2) Az utóbbi kifejezés az aznap olvasott prófétai fejezetből való: Suvá Jiszráél… „Térj meg, Izrael, Istenedhez, az Örökkévalóhoz…” (Hóseás 14:2.)

A Ros HáSánát követő időben így szokás köszönni: G’már hátimá tová, vagyis „Legyen jó a végső megpecsételés!” Ebben az a hit jut kifejezésre, hogy Ros HáSáná és Jom Kippur az ítélet napja – Jom HáDin – minden nép számára. 

 

Jom Kippur

Azután így beszélt Mózeshoz az Örökkévaló: „Ugyanennek a hónapnak a tizedike az engesztelés napja. Szent összegyülekezésetek legyen, tartóztassátok meg magatokat… Ne végezzetek ezen a napon semmiféle munkát, mert az engesztelés napja ez… Ha pedig valaki nem tartóztatja meg magát ezen a napon, azt ki kell irtani népe közül. És ha valaki akármilyen munkát végez ezen a napon, azt az embert kipusztítom népe közül. Ne végezzetek semmiféle munkát akkor! Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre minden lakóhelyeteken! A teljes nyugalom napja legyen ez nektek, tartóztassátok meg magatokat! A hónap kilencedikének estéjén, estétől estéig pihenjetek nyugalmatok napján!” (3Mózes 23:26-32.)

A Jom Kippur előtti napon fel kell készülni a böjtre.

Az esti istentisztelet előtt a zsinagógában adakoznunk kell a vallási és jóléti intézmények számára.

Miután Jom Kippurkor addig nem kaphatunk feloldozást az embertársaink ellen elkövetett bűnök alól, míg a sértett meg nem bocsátott, legkésőbb ezen a napon meg kell békítenünk, akit megbántottunk, és bocsánatot kell kérnünk. Mindegy, hogy anyagi kárt okoztunk-e neki, vagy szóban sértettük-e meg. Isten nem bocsát meg addig, amíg embertársunk meg nem bocsátott.

Akitől bocsánatot kérnek, annak kötelessége teljes szívéből feloldozást adni. Ha makacsul elzárkódik a kibékülés elől, bűnt követ el, mert gonoszságot művel, ami nem méltó Izrael fiához.

A késő délutáni, böjt előtti étkezés ünnepi lakoma legyen. Persze nem kell agyonennünk magunkat, vagy olyasmit fogyasztani, ami szomjúságot okoz, mert ez még nehezebbé tenné a böjtölést.

A zsinagógába indulás előtt az apa meg szokta áldani gyermekeit.

A Tóra kimondja, hogy a böjtölés a kilencedik napon kezdődik, tehát a Jom Kippur-i böjtöt napnyugta előtt kell elkezdeni, amikor még világos van, és a következő napon estig kell folytatni. Az “este” azonban nem napnyugtakor kezdődik, hanem kicsit később, amikor már feltűnnek a csillagok. A pontos idő a földrajzi helyzettől függ, és a zsinagógai naptárban szerepel.

A Biblia parancsolatát „…tartóztassátok meg magatokat…” teljes böjtöléssel teljesítjük: az egész, körülbelül huszonöt órányi idő alatt tartózkodnunk kell az evéstől és az ivástól is.

A munkára vonatkozóan az Engesztelés Napján ugyanazok a szabályok érvényesek, mint szombatonként, és az életveszéllyel kapcsolatos kivételek is hasonlóak. Minden, ami szombaton tiltott, az tiltott Jom Kippurkor is.

Szombaton tilos böjtölni, mert ez levon a nap gyöngyörűségéből. Az összes egyéb böjtöt, ha szombatra esnék, vagy vasárnapra halasztják, vagy előbbre hozzák péntekre. De ha Jom Kippur esik szombatra, meg kell tartani a böjtöt és a „megtartóztatást”. Néhányan azzal magyarázzák ezt, hogy az engesztelésért tartott böjt nem zárja ki a szombati onegot, a gyönyörűséget. Mások egyszerűen úgy tekintik, hogy Jom Kippur előírásai előbbre valók, s ezt arra a tényre alapozzák, hogy a napot sábát sábátonnak, „szombatok szombatjának” is hívják.

A Szóbeli Tóra arra tanít, hogy a „megtartóztatás” az evés és ivás tilalma mellett egyéb bár kevésbé szigorú intézkedéseket, korlátozásokat is magában foglal, például a mosásnak és mosdásnak, a test kenésének, a (bőrből készült) cipő viselésének és a szexuális érintkezésnek a tilalmát. 

Tilalmas a mosdás, ha az élvezetért teszik, vagy azért, hogy a tisztaság okozta kellemes közérzetet élvezzék: sel táánug. Szabad azonban szennyet eltávolítani, a reggeli fölkeléskor mosdani vagy a testi szükségletek kielégítése után, mint rendesen, kezet mosni (k’dárko támid).

Aki beteg vagy nem bír másban járni, az hordhat rendes cipőt.

A kilencedik évüket be nem töltött gyerekek egyáltalán nem böjtölhetnek, mert a böjt ártalmas az egészségükre. Kilencéves koruktól fokozatosan egyre hosszabb ideig böjtölhetnek. A lányok tizenkét, a fiúk tizenhárom éves koruktól kezdve felnőtt módra böjtöljenek.

A Jom Kippur-i böjtöt csak életveszélyes betegség esetén szabad megtörni. A beteg kifejezett kívánsága vagy az orvosok véleménye egyértelmű felmentést ad, de ilyen esetben ajánlatos rabbitól is tanácsot kérni.

A szülő asszony attól a pillanattól kezdve, hogy a szülési görcsök elkezdődnek, a gyermekágyas anya pedig a szülés utáni első három napon egyáltalán nem böjtölhet, akkor sem, ha szeretne. A harmadik és a hetedik nap között sem köteles böjtölni, de megteheti, ha akarja, viszont tilos megtörnie a böjtöt.

A Jom Kippurt köszöntő istentisztelet neve Kol Nidre „minden fogadalom” a történelmi jelentőségű, megrendítő ima nevéről, amelyet ekkor imádkozunk el. A másnapi, befejező istentiszteletet Neilának hívják, ami azt jelenti: „(kapuk) bezárás(a)”. Az éjszakát kivéve az egész időt imádkozással kell tölteni.

Jom Kippurkor szokás fehéret fehér vászonruhát, fehér sapkát viselni. Ez az idő szentesítette hagyomány arra szolgál, hogy emlékeztessen a fehér halotti ruhára, a táchrichimra. A fehér a tisztaság jelképe, és a prófétai ígéreté is: “Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hó fehérekké válhattok… (Ézsaiás 1:18.)

Jom Kippur befejezését egyetlen, hosszú sófárhang jelzi. Ez jelképezi a Sínai-hegyi kinyilatkoztatás végét: „…ha a kürt hosszan zeng…” (2Mózes 19:13.) A régi idők Jom Kippur-i sófárfúvását is idézi, amely a jobélév kezdetét jelezte. Jom Kippur után kezdünk készülni a négy nappal később kezdődő Szukot ünnepére, amikorra sátrat kell építenünk, és lulávot meg etrogot kell beszereznünk.

Lábjegyzet (1): A Tóra (Mózes első könyve) is úgy írja le, hogy a Nap, amelynek „kelte és nyugta” szerint számítjuk a napokat, a negyedik napig nem létezett, mégis használja az „első nap”, „második nap” terminust.

Lábjegyzet (2): A „bűnbánat” (t’suvá) és a „megtérés” (suvá) azonos gyökerű szavak, és ebben az esetben jelentésük is ugyanaz.

  • Küldés emailben

Fejezetek